Már a főszerkesztő úr felhívta a figyelmemet, hogy hiányoljátok a postjaimat. Kicsit változtatni kell a napirendemben, mert eléggé szétszórt vagyok, de már nem sokáig. Először is leírnám az ideiglenes hallgatás okát. Előre bocsátom, ez nem a vidám kategória lesz!

Kettő konkrétumot tudnék kiemelni ezzel kapcsolatban.

Az egyik az idő hiánya, mivel az évkezdés megint szépen sikerült. Már első héten megjártam a Budapest-Komárom-Győr vonalat többször is, munka, otthon tartózkodás és vizsga céljából. Ami úgy az alvást és az egyéb elintézni valókat félresöpörte. Amúgy sem tudok a géphez ülni hétköznapokon este 9-10 óránál hamarabb! Így meg főleg nem...

A másik dolog pedig, hogy nem voltam túl happy hangulatban az íráshoz. Ugyanis megtudtam, hogy egyik volt középiskolai osztálytársnőm meghalt. Így kedden temetésre kellett mennem. Autóbalesetet szenvedett még október végén, azóta kórházban volt, gépek tartották életben. De aztán 2 hónap után nem tudtak segíteni rajta az orvosok sem. Egyrészt fel se fogtam az egészet, másrészt pedig ment a rohangálás-telefonálgatás a régi osztálytársaimmal, a melóra se nagyon tudtam koncentrálni. Nem találkoztam vele már régóta, de azért ilyenkor elgondolkodom a dolgokon! Miközben én itt, más már sehol...

Közben megtudtam, hogy egy másik osztálytársam is autóval ütközött. Neki szerencsére „csak" szegycsont törése lett és pár csigolyája zúzódott. Pedig szabályosan közlekedett egy zöld lámpánál, mikor balról belementek. De a másik sofőr állította, hogy még a sárgán ment át... Hát szerintem is! Na mind1. Ő legalább túlélte!

Egy a lényeg! Én sem tartozom a lassan közlekedők közé, de mostanában mindenki meg van őrülve az utakon. Vigyázzatok magatokra!

Egyszer azt álmodtam
fekve a kanapén,
nézve szemben ki figyel
-tán csak nem egy szőke lány az-,
hogy egy vaskos számlatükör
légycsapóvá tekerve
az udvaron kerget.

Az mondta, hogy amíg
nem tanulok meg tizenkettő
gazdasági eseményt, akkor
üldözni fog, és a fejemre csap.
Én ettől megijedtem, és
gyorsan felébredtem;
reggelit csináltam.

A HÉV-utazok, de nem tudok
gazdasági eseményekkel
foglalkozni, mert a makro-
ökönómia vizsgám közelg.
A teremben egy szopóálarc fogadott
amit a rollerhez kaptam
ajándékba.

Szoros volt a csatja, de
a vizsga után levettem fejemről,
s az eszköz és forrás-
oldalakra szigorú tekintettel
néztem, nézegettem.
Már világos volt, hogy mit
kell megtennem.

Hallgatóbarát iskola.
Ezt mondták róla, de nem
voltam meggyőződve, hogy tényleg
így van-e. Eljött egy óra,
nem Rolex volt, de be kellett menni
a terembe, és beültettek
a padba.

Nyitni kellett legelőször.
Ezután (ez sejthető volt, hogy)
események sorozata zajlott:
értékcsökkenés, ó mily csodás
húsz százalék fél évre, számold ki
hát mennyit jelent! Végül jött
A bérszámfejtés (amit elbasztam).

Nem mondtam, de volt
beruházói szállító
is, meg belföldi árbevétel.
Pénzkivétel, bank, és pénztár
minden, ami szem-szájnak
ingere, magamra vettem, mert volt
ingem; azalatt pólóm.

Ötös számlaosztályról zárunk
nyolcasra, azután pedig a kilences
következett. Jött a tanár,
nézi-nézi, nézdegéli
azt mondja, hibás.
Éreztem: oda az ötös.
De már nem írtam újra.

Utólag megtudtam: meglett
a hármas. Jó az nekem most,
gondoltam, és akkor abban
a helyzetben kiléptem a hidegbe.
Ráfagyott a dér az orromra és a
hallgatóbarát főiskola környezetét
gyors léptekkel elhagytam.

Nem tudom ki melyik részén lakik az országnak, de hogy ez a tegnapi időjárás megszivatott mindenkit az biztos!

Már előre bejelentették Meteorológia falváról, hogy ónos eső közelít, de nem is akármilyen.

Szoktak ezek hazudni, nem foglalkoztam vele nagyon.

Aztán reggel kocsival indultam dolgozni. Kimegyek a garázshoz, tükörjég volt minden.

Kerestem, hogy ki locsolta fel az udvart, de a kinti csap már rég le volt szerelve téliesítés céljából...

Na jólvan, ígyis-úgyis menni kell dolgozni. Indulás. Addig nem fogtam fel, hogy további szívás van folyamatban. Ugyanis a csendben szemerkélő eső olyan faszán fagyott rá a szélvédőre út közben, hogy azt öröm volt nézni. Ablaktörlő szegény akart segíteni a problémán, de csak a jeget tudta simogatni. Fűtés maxra állít, autó kettesbe, 30cal tudtam menni végig.

Megérkeztem, hurrá. Egész nap meló.

Nap közben csak azt láttuk az ablakból, hogy folyamatosan esik az eső és messziről szépen csillog minden.

Majd délután 3kor elrendelték, hogy mindenki húzzon haza (ha tud), mert az időjárási körülmények ezt indokolják! Aki nem tud annak biztosítanak szállást és kaját. Sokan elindultak haza, de volt aki inkább hagyta a kocsiját és vonattal ment haza.

Én még maradtam egy darabig, befejeztem a dolgomat majd elindultam a parkolóba. Rohadtul csúszott minden.

A kép mutatja a helyzetet - de nem én készítettem

Odaértem a kocsihoz, de nem bírtam kinyitni. Ajtó befagyva, jégcsapok mindenhol. 2-3 cm jégpáncél borította az egészet. Azon kezdtem gondolkodni ilyenkor MacGyver honnan szerezne disznóperzselőt, vagy hogy Uhri Geller mit tenne a helyemben?! Jó lett volna egy ráolvasás, hogy „OLVADJ!!" vagy nem tudom.

Nekiálltam ütni a kocsit a könyökömmel, mintha az ajtót akarnám betörni. Röpke 5 perc alatt így legalább a vezető felöli ajtót ki tudtam nyitni, majd beindítottam a kicsikét, fűtés felteker és jégkaparó szakkör indul. Olyan 30-40 percet töltöttem azzal, hogy az ablakokon kilássak majd hazafelé. De nem voltam ezzel egyedül, szorgoskodtak még mellettem jó néhányan a saját autójukon munkálkodva. Végülis szerencsésen hazaértem, garázsban meg olvadt egy kicsit a maradék jégpáncél. De nem véletlenül riasztották csak nálunk, Komárom-Esztergom megyében a mentőket 160 esethez egy nap alatt...

Ma még jeget törtem a garázs előtt reggel, mert nem nyílt az ajtó rendesen. De most már lassan kezd olvadni, reméljük helyre áll a rend!

Mivel receptek saját megalkotásában még mindig nem vagyok a kreatívitás Xander Cage-e, így ezt a receptet is máshonnan vettem át (Kispad). Ne is tököljünk sokat feleslegesen, kezdjük el a kaját, mert egy kicsit hosszabb lesz! 

Az eledel elkészítése tetszőlegesen három szakaszra bontható, de ezek közül választhatunk bármit sorrendnek. Elsőnek én a rizst tettem fel főni a múltkor már említett 10+20-as módszerrel, tehát ez fél órát alapból elvitt, mivel nem akkor a tűzhely felülete, hogy a nagy lábos és a wok is elférjenek egymás mellett. Eközben felkockáztam a csirkemellet (egy-másfél kiló), és fűszereztem (só, bors, koriander, de bármi lehet, amit jónak gondolunk). 

Mindeközben a rizs megfőtt, én pedig felkarikáztam négy paradicsomot, két lilahagymát, és beküldtem egy tepsibe, sütőpapírra, hogy ne genyázza össze. Rá só és olívaolaj, összeforgattam picit, fólia hopp, és fél órát sütöttem közepesnél picit magasabb fokozaton, majd húsz percet fólia nélkül.

Ezután fogtam kábé tíz deka pucolt földimogyorót, és üres serpenyőben alacsonyabb lángon elkezdtem pirítani, gyakran rázogatva őket, hogy mindenhol kapja őket a láng. Ez kábé tíz perc, ha megvan szedjük le a tűzről, és porítsuk őket. Én ezt úgy csináltam, hogy betekertem őket celofánba, és rásomtam néhányszor a húsklopfolóval. Félrerakjuk, megyünk tovább. 

A rizs teljesen megvan, well done, Peter Johnny, ugrasszuk fel hát a wokot a tűzre. Kezdésképp felkockáztam két fej hagymát, hat-hét gerezd fokhagymát, és lassú tűzön olívaolajon megrottyantottam. Mihelyt már kellemes, folyós-szerű az állaga, gáz fel maximumra, és bele a csirke. Locsoljuk meg bőségesen szójaszósszal és mehet rá szezámmagolaj is (Ázsia bolt a Csarnokban a mi barátunk). Amikor már ehetőre készült, akkor beledobunk egy konzerv szójababcsírát, és néhány perc múlva mehet egy tetszőlegesen választott zöldségkeverék is (nálam ez is pont valami távol-keleti cucc volt, negyven deka). Küldhetünk még rá kis szóját meg szezámolajat, aztán pedig készre főzzük/pároljuk. 

Majd elfeledtem, ebben a főzési fázisban még dobtam bele három-négy kiskanálnyi Erős Pistát is, így elérte azt az állapotot, hogy a háttérben csípett ugyan, de pont nem hivalkodóan. A tálalás a következőképp néz ki: rizs, rá a csirkés-zöldséges cucc, a tetejére pirított mogyoró, és én mellé még tettem a sült hagyma/paradicsom kombóból is. Az egész albérlet közös véleménye szerint nagyon jó lett a végeredmény, szóval ajánlom mindenkinek, hogy próbálkozzon vele!

Eljött az ideje annak, hogy bemutassam az egyik személyes kedvenc bandámat a turntablism világából. Tudjátok, ez az a műfaj, ahol a DJ-k odaállnak néhány lemezjátszó és keverő elé; és a zenéket alkotóelemeire bontva valami egészen újat alkotnak. Ennek van egy nemzetközi világbajnoksága is, ez a DMC, azaz a DJ Mixing Championship, ahol a címben megnevezett banda 2002-ben a technikai kategóriában megszerezte az első helyet. Részben hip-hopról van szó, és nem meglepő módon francia illetőségűek a srácok. 

Azon már szerencsére 2009-ben túl vagyunk, hogy néhány csökött agyú elkezdjen vitatkozni azon, hogy a lemezjátszó nem hangszer, és hasonlók. Amennyiben igen, őket megkérem, hogy hagyják el az oldalt, nekik mostantól nem írok. 

Az első albumukat self-titled, és 2005-ben jelent meg. Kezdésképpen az Absesses című számukat ismertem meg, ami kőkemény hip-hop, és zseniálisan használja a fentebb említett építőkocka jelleget. Nézzük is meg közösen ezt most, aztán folytatjuk. 

Kellemes az egész, egészen a végéig, ahol felpörgetve beköszön egy kemény d'n'b-szerű alap. Nocsak, gondolhatnánk, hát ilyenben is utaznak a fiúk? Nem is kevéssé, olyannyira, hogy ezek is ők. Violons. 

Azt hiszem ez eléggé odabaszott mindenkinek, tekintve, hogy ez már annyira nem tradicionális hip-hop jellegű, de hisz minek is kéne annak lenniük, ők maguk is electro besorolásúnak tartják magukat jórészben.

Ennyit idáig, a mostani írásom apropója pedig a január 12-én megjelent második lemezük, melyről már korábban az a hír keringett, hogy sokkal inkább elmentek rajta az elektronikus irányba. Nos, jelentem ez így van, mégpedig nem is kevéssé. A lemezt eddig agyonhallgattam néhány nap alatt. A megjelenés előtt kis idővel már kiszivárgott az egyik legütősebb zene, amelyet nem csalás, nem ámítás, a Justice neve fémjelez produceri szinten. Őket pedig nem kell bemutatnom, ugye...?? 

Miután a fejünket visszapakoltuk a helyére, rakjuk össze a képet a legelső videótól idáig. Talán kevésbé meglepő ezek után, hogy a többi zenében is besegített Yuksek, akinek egy másik remixével szintén nemrég találkozhattatok. A lemezről kiemelném még a címadó dalt, melyben szintén egy voice-samplerre lett rárakva egy lassan földbe döngölő beat, kisebb középkori országok hadigépezetekkel való elfoglalásához tökéletes zene. Ha pedig ki kell még emelni közülük, akkor a Bonne Nouvellét tenném, hiszen a groove tökéletes benne, már-már britrocknak is hihetnénk, mivel a gitár sem hazudtol meg ebben; de hát mégsem az. 

Akad még torzított énekből is néhány számban, valamint ismét eljátsszák a bekezdünk midtempoban, és a végére felpörgetjük című játékot is - de ha olyan jól teszik, miért is ne csinálnák? A Birdy Nam Nam-é az év első lemeze idáig számomra, ami említésre méltó, és a léc elég magasra lett téve.

Azt ugye tudjuk, hogy U-God a Wu-Tang tagja. Ez a szám viszont ezen felül még azt a különlegességet is tartalmazza, hogy Yuksek remixelte meg. Nos, hogy ő kicsoda is...? Ennek a kiderítését azt rátok bízom, ellenben a zene valami feno-baszott-menális.

Régen volt már utoljára könyvajánló, sokan szerintem ki sem nézik belőlem, hogy az ivás és a gépezés mellett olvasni is szoktam, szóval nekik most egy virtuális kesztyűs arculcsapásként a következő írás. Ja és ha már itt: felejtsük el a Müller Péter-féle bohócokat. Csak szólok. 

A szerzőtől eddig én csak a könyv folytatását olvastam (A nap háza), ami nagyon nagy kedvencem, még a Shadowrun könyvek között is. Apropó, ha még nem említettem volna, ez egy ízig-vérig a SR szerepjátékra épülő könyv (mily meglepő, haha), és annak, aki annyira nincs képben, segítek. 

Szóval 2050-60 körül járunk, a Föld már megélt ezt-azt, és jelen pillanatban az újjászületésen van túl, melynek köszönhetően már rég nem csak emberek élnek rajta, hanem különböző metahumánok: tündék, törpök, orkok, trollok, és még ki tudja mennyi faj. A pénz a megavállalatok kezében van, míg a szegények sokszor az alvilág mezsgyéjén élve számkivetettként tengetik napjaikat. Képbe jönnek még az árnyvadászok, akik általában több-kevesebb pénzért végeznek melókat a megbízóknak (azaz a Mr. Johnsonoknak), mely aztán vagy jól sül el, vagy... Nagy szerepet játszik az újjáéled világban a mágia, csak annyira, mint a speciális technika: képességfokozó beültetések, melynek segítségével gyorsabbak, pontosabbak lehetünk, sőt, a tudatunk segítségével akár még a Mátrixra (köze nincs a filmhez, ez a mostani internet digitális 3D-s megvalósulása) is rákapcsolódhatunk. Röviden hát ennyit. 

A könyv közel 330 oldal, a szokásos, még régifajta felépítésű borítóval érkezik, a külsőn egy egész jónak mondható festménnyel (értsd: nem ráz tőle a hideg, mint néha szokott sajnos). Örvendetes tény az is, hogy mostanra már egyre több helyen lehet ilyenfajta cyberpunk könyveket is kapni, és végre nem kell alászállni, hogy meglegyenek. 

A főszereplő Dirk Montgomery egy közepes magánnyomozó, akihez egyszer csak beállít egy nő, és pisztolyt tart a fejéhez. Ami ezek után következik, az felér főhősünk számára egy igencsak rossz álommal: bérgyilkosok, sámánok, céges közbeavatkozás... és ha ez mind nem lenne elég, a címben említett újfajta, mindennél durvább drog is kezd terjedni az utcákon. Mondhatnánk, hogy csak a probléma van. 

„Ha megpróbálnám elvenni tőle a fegyvert, akkor majdnem elérnék a nőig, mire az meghúzná a ravaszt. Igazán közel lennék, de az igazán közel csak a lópatkó játékban, a kézigránátoknál és a táncnál számít." 

Az ilyen, és effajta szövegek (mellesleg ez még csak az első oldalakon van) teremtik meg azt a remek Montgomerys légkört, amit nem feltétlenül tudok, hogy a szerző, vagy a fordító munkára, de mindenképp hatalmas elismerés érte, hiszen így válik sokkal inkább élővé és szatírikusan humorossá az egész légkör. 

Mint már említettem, eddig csak a következményt olvastam, így ezen könyv kapcsán nagyon sok minden megvilágosodott végre, hogyan kerültek bizonyos szereplők kapcsolatba másokkal, vagy éppen csak a szituációk kiindulópontjai lettek ismertek. Másrészt viszont, aki ezt olvassa, annak kötelező a második rész is, hiszen ott még inkább eldurvulnak az események (Hawaii-on játszódik, és higgyétek el, érdemes elolvasni!), és be is fejeződik a történet. Könyvre fel!

A Netpincér olyan az éhes embernek, mint a slick gumi a biztonságosan dugni vágyónak: tökéletes megoldás. Készpénzt nem kímélve rendeltem onnan néhányszor az utóbbi időben is, és erről mondanék néhány szót, hátha tudok vele segíteni valakinek. A lokáció pedig még mindig a budapesti csikágó. 

Elsőként volt egy olyan, hogy Leticia Pizzéria Kertvendéglő. Innen egy húsimádó pizzát rendeltem, 32 centivel, és nem tudom, hogy bevezető akció-e, vagy marad továbbra is ez, de úgy emlékszem 1100-ből megúsztam mindenestül. Maga a kaja kicsit háziasabb jelleget öltött, finom volt, noha néhány falat fura ízhatást keltett (nem tudom, a tarja lehetett talán), de összességében, főleg ennyi pénzért ajánlani tudom, valószínűleg a többi sem rosszabb. 

Ha már itt tartunk, ezt a pizzát is egy idősebb futár hozta ki (konkrétan őszülő halántékkal), és ilyenkor valahogy előjön belőlem a szociális érzékenység, és elszorul a szívem. Talán csak azért, mert mindig fiatal srácokat látok (vajon fiatal csajok miért nem állnak futárnak? - teszem fel a kérdést), és valahogy nem úgy van bent a köztudatban. Legutóbb is ilyen volt a szitu, amikor a vinyókat rendeltem, és hát fura. Pedig nyilván ugyanolyan rendes munka, mint bármi, hát miért ne csinálhatná bárki? 

A másik hely, amiről már legutóbb is akartam írni, az a Pizza King. Ha jól emlékszem, a hely olyan egy éve nyithatott talán, és régebben is rendeltem tőlük néhányszor... több-kevesebb megelégedésemre, de az árszerkezetükkel mindig kompenzálni tudták valamennyire a pizza gyengeségét. Az első tévedésem egy Virgin King volt (extra vékony tészta, fűszeres pizzaszósz, grill bárány, petrezselyem, olívabogyó, zöldpaprika kövön sütve). Namármost, ki gondolta volna, de az extra tészta olyan vékony volt, hogy maga a feltét negatívba kényszerítette a gravitáció terén, értsd megfogtam, és leszakadt a faszba. Ha így folytatják, legközelebb már a feltét lesz alul, mert az is szilárdabb, bah. Amúgy finom volt, csak baromira nem laktam vele jól, bad for me. 

A másik eset pedig mostanában, a Nagy Tanulás Idején történt. Ebédelni támadt kedvem, és eppiáör, fikifaki, találjátok ki, kire esett a választásom! Az ajánlat rántott csirke, görög saláta, köret, mindez egy ezresért, hegyibe. Megrendeltem, ki is jött, jó kis hungarocell dobozban, kinyitom... és az első szó, ami eszembe jutott róla, az a „hát hogy van ez ide belebaszva?!" volt. Nem fényképeztem le, mert sanszosnak tartom, hogy a futálás közben összerázódott picit, de hát vicces volt. A saláta paprika, uborka, paradicsom volt, olívabogyóval és kis szem sajtokkal, keverve a hasábbal; ennek az ágyán ült a hús. Legelőbbi végülis nem volt rossz, más kérdés, hogy az autentikus görög salátához sok köze nem volt, maximum összetevőiben; a sült krumpli sem volt semmi extra, maximum kicsit kevés. A hús szép szelet volt, nem hivalkodó fokhagymás fűszeres háttérízzel. Összességében jó volt, csak mondjuk, ha kétszer ennyi, még jobb lett volna. 

A Pizza King tipikusan az a hely, ahonnan akkor rendel az ember, ha pénzszűkében van, de azért még relatíve korrektet szeretne enni (ettem már olyan pizzát is más, olcsóbb helyről, aminek az alakja olyan kör volt, mint ami épp el akart mászni valahová, a magyarosság meg a mócsingos parasztkolbászban csúcsosodott ki), erre viszont tökéletes.

A recept az eredeti cím alapján a közkedvelt Kispadról származik, és már régóta tervezgettem, hogy meg kellene csinálni. Ez végül most karácsonykor jött össze, és a végeredmény mindenkinek nagyon bejött. 

Kezdésképp szükségünk lesz hozzá olajbogyóra, kábé egy kiló csirkemellre, egy nagy csomag baconre, és 20-30 deka feta sajtra ízlés szerint. Kell még rozmaring (sajnos csak szárított jutott nekem egy nappal karácsony előtt), valamint olívaolaj, és citrom leve. 

Ha ez megvan, a csirkét hihetően átsüthető vékonyabb csíkokra vágjuk (segít, ha csak próbaképp betekerjük, és látjuk, hogy ha túl vastag akkor sanszos, hogy vékonyítsuk). Ebből jó sok ilyen lesz. Most vegyük a fetát, és vágjuk fel annyi vékony csíkra, amennyi kelleni fog a csirkéhez (nekem azt hiszem 18 lett). Mindezek után tekerjük bele a fetát a csirkébe... 

...és az egészet ugyanígy tekerjük bele egy szelet baconbe. Ez így, ha kellően jó méretűek a csirkecsíkok, tökéletes rögzítést fog biztosítani, ha netán nem, akkor lehet különböző segédeszközökhöz nyúlni, mint fogpiszkaló, whatever. 

A göngyölt husit szépen egy kiolajozott tepsibe tesszük. Ha megvan, rá a rozmaring, ne sajnáljuk, olajbogyó, és 1:1 citromlé-olívaolaj keverék megöntözésre. Alufólia, és irány a sütő. Sajnos már elfelejtettem, hogy mennyi ideig kell sülnie, de úgy átlagosan 40-60 perc alufólia alatt, közepes álláson, majd levesz, onnan pedig már ízlés dolga. Én most a kicsomagolás után nem pörköltem annyit, és ennek köszönhetően nem is száradt ki annyira a cucc. 

A képeken látszik sárgás lé alant: az nem zsír, hanem elkövettem azt, hogy túl sok fetát vettem, és a maradékot rámorzsoltam. Persze a sajt simán megolvadt, keveredett az olívás öntettel, és az kocsonyásodott ott kicsit meg az alján, no para. Rizzsel tálaltam, melynek az ultimate főzési módja a következő (credit by Edit, no pun intended). 

X egység rizst megpirítunk pici olajon, kábé egy-két perc, mennyiségtől függően, full csumin. Rá 1,9*X forrásban lévő víz (a vízforraló a mi barátunk, főként ha nem akarjuk megégetni magunkat). Ebben a pillanatban sózzuk, és a full csumit harmadoljuk, tényleg, alig legyen rajta láng. Lefedjük, és pontosan tíz percig hagyjuk így. Ezután láng kikapcs, és húsz percig végképp hozzá sem nyúlunk, hagyjuk ott, ahol van. Így készül el a tökéletes rizs, melyről ha levesszük a fedőt, mindenkit el tudunk kápráztatni.

Tanulnom kellene, de nem bírok. Egyszerűen hullámvölgy, depresszió, mélynyomat, sávszélesség-csökkenés, vakfolt. Baszkodom még kicsit a gépemet, aztán vezeklésképpen lefekszem a kibontatlan díványra. Az ágyamat egyrészt úgyis elfoglalják a tankönyvek, másrészt meg a kutya mindenemet, egy kis kényelmetlenség sosem árt. Ahogy az utca felé fordulok, az ablakon sosincs lehúzva a redőny. Nézek szembe, de ott semmi sincs, még a lányok sem vetkőznek, föntebb viszont ég néhány lámpa, melynek fénye kiszűrődik az amúgy gondosan elfüggönyzött ablakokon. És meglátom, hogy valaki néz. 

Elsőre el sem akarom hinni, visszafordulok, becsukom a szemem, aztán idegesít, és újra kinyitom. És még mindig ott van. Azért ne baszakodjunk már velem- gondolom, és odamegyek az ablakhoz. Valahogy rossz érzés önt el, mert érzem, hogy ez nem normális, este tizenegykor mi a faszért bámul ki valaki az ablakán a harmadikról, hogy engem spottoljon? Illogikus. A maszk leginkább egy őrült bohócra emlékeztet, de mindemellett érezhető, hogy nem csak úgy a semmit vizslatja, vagy a kopogós csajokat lesi az utcán; nem, rám figyel. 

Anyáddal fogsz te szórakozni, hozom a kamerát, lehet, hogy nem működik a FireWire, de a miniDV felveszi, aztán majd mész te a...- de mire ideérek a gondolatmenetben, valamint ezzel paritásban az ablakhoz, már nincs ott senki. Két dolog lehet, vagy ennyire az agyamra ment a (nem)tanulás, vagy most engem kőkeményen szívatnak. Utóbbi mellett döntök, kamera vissza, díványra le. Mielőtt kényelmesen belefúrnám a fejem a párnák közé, azért a kíváncsiságtól vezérelve még egyszer kikukkantok... és ott van, bassza meg! 

Kezdem elveszteni a fejem, noha racionálisan nézve semmi okom rá. Amíg nem lő át egy Scud-rakétát, vagy lesi ki a jelszavamat a gépemnél, igazából azt néz, amit szeretne. Elméletben. Gyakorlatban viszont a privát szférámnak baszik ezzel keresztbe, úgyhogy gyorsan a kirekesztés mellett döntök, és lehúzom a redőnyt. Aztán nézzél faszkalap, amit szeretnél. 

Reggel persze hála a lehúzott rólónak, semmi fény sem szűrődik be, és csak a belső órám ébreszt, persze az is szarul. Negyed órám van, hogy kiérjek Békásra, hát szevasz időutazás. Kicsit kóvályog a fejem is, mert éjszakára a maszkos majomnak köszönhetően elfelejtettem kikapcsolni a kályhát, és túlságosan meleget csinált. A gyárakban meg kapcsolják lefelé az első meg második kategóriás fogyasztókat; egy kis dőzsölés a nehéz időkben is belefér, nemdebár, uraim? Ahogy húzom fel a redőnyt, már el is felejtkeztem barátunkról, aki viszont változatlanul ott áll, és néz. 

Ekkor jut eszembe, hogy mi van, ha csak egy nyomorult bábu az, amitől én halálra parázom magam, aztán ha ezt elmesélem bárkinek, az meg kiröhög. Épp ez a teória motoszkál a fejemben, amikor is a bábu (meg a nagy lófaszt bábu!) a fejéhez nyúl, félreérthetetlenül a saját kezével, és megigazítja a maszkját. És ott érzem, hogy az, hogy nem mentem be vizsgázni, csak a kezdete az elbaszott történetnek... 

Gyorsan lepergetem a lehetőségeket, bárki ide/kihívása nem pálya, mert mire ideér, a pöcsfej már rég bemegy az ablakból, szóval ezt csak személyes illetőség útján lehet lerendezni. Fogom magam, felöltözök, és elmegyek, azaz csak a szomszéd házig, ahol is pont akkor jött ki valaki. Két legyet ütök egy csapásra, amellett, hogy bejutok, meg is kérdezem tőle, hogy ki lakik a sejtett helyen, hivatkozva arra, hogy régi barátomat keresem, és csak így adta meg a buta a címet, telefonját ellopták, tökmindegy. 

Ahogy belépek, látom, hogy a ház sokkal régebbi belülről, mint az a külső állaga alapján sejteni lehetne. Segítség volt, hogy az adott szinten a sarokban csak egy ajtó van, szóval odamegyek, és becsöngetek. Őrült ötlet, főleg ha tagadják majd az egészet, de akkor is jó már az elején 1v1 lejátszani az ismerkedős szekciót. 

Egy szép szőke lány nyit ajtót, és szó nélkül fejbelő egy Magnum .357-essel.