Megújult a Netpincér

2008.10.15. 19:00

LacKac írta éppen Twitteren, hogy megújult a Netpincér, gyorsan rá is ugrottam a témára. Ami elsőre feltűnik, hogy az eddigi fehér alapszínt felváltotta egy pirosas-bordós, ami bár nem annyira minimalista, mégis egészen jól néz ki.

Nem tudtam, hogy a Netpincernek van saját blogja is, ami félig gépházként, félig pedig érdekes-hasznos infók tárházaként működik, szerencsére tényleg reális gondolatokkal foglalkozva, tehát nem csak ilyen „senkit-sem-érdekel-de-kell-hogy-legyen" dolog. Itt olvashatjuk a szerényen csak hét mesterlövésznek nevezett újításokat.

  • Az első a csoportos rendelés, mely szerint egy személy el tud indítani egy körfolyamatot, és így nem kell körbevisítozni az egész irodát (köszi, tényleg jó lenne ezt elfelejteni). Ilyenkor kiválasztjuk a címet, küldünk egy e-mailt az érintetteknek, ők az adott linken odalépnek, választanak, majd a legvégén hozzánk fut vissza az egész, és mi adjuk fel a rendelést. Kényelmes lehet, egyszer talán mi is kipróbáljuk élesben.
  • A következő a szűrés, ahol is a szeretem/utálom szempont alapján tudsz megadni kulcsszavakat, és az ilyennel rendelkező kajákat a rendszer automatikusan nem jeleníti meg. Én mivel nem vagyok finnyás, ezt szerintem nem fogom használni, hiszen szeretek látni mindent, aztán majd válogatok - ellenben aki nem szereti pl. a zöldségeket, vagy hasonló, annak ez praktikus lehet.
  • Közvetlenül a rendelésnél van egy olyan is, hogy kedvelt ételek, itt azt dobálja ki a szűrő, hogy melyekre szavaztak a legtöbben - gyakorlatilag egy top rated funkcióról van szó, a közízlés manifesztálódik itten.
  • Ugyanitt tudunk filterezni arra, hogy ha kajautalvánnyal fizetnénk, azt fajtától függően hol tudjuk megtenni - úgyszintén hasznos funkció.
  • CTRL+görgő hatására megnagyul az oldal - nekem most Firefoxban ugyanezt csinálja CTRL++-ra is... persze praktikusabb, hogy ugyanezt bongészőfüggetlenül teszi, szóval ez is egy jó pont a fejlesztőknek.
  • Az utolsó rendelés értékét annyira nem értem, hiszen emlékeim szerint eddig is volt hasonló, ha még nem értékelted; talán annyiban más, hogy itt az ára is ott van. Rákattintva lelistázza az eddigi rendeléseket, és azok értékeléseit, érdekes nézegetni és nosztalgiázni.
  • Következik az úgynevezett hírmondó, mely kiemeli az új rendelőhelyeket - végül is nem rossz, hogy nem csak a villógó kis ikonból látod, hanem egyben ott van ugyanez.
Amiről még nem szóltam, az az online asztalfoglalás, ami szintén egy hiánypótló megoldás lehet. Ez már az asztalom.hu asztala (éééérted?!), ahol is böngészhetünk térkép, szabadkereső, vagy városrész szerint, valamint, hogy milyen fajta éttermet szeretnénk. Ezután listázza az elérhető lehetőségeket, be kell lépni (a netpincéres account természetesen jó ide is); és megadhatjuk, hogy hány főre, mikor szeretnénk, dohányzó legyen-e, valamint láthatjuk a chef aktuális ajánlatát is, és egy rövid bemutatkozót is.

Átgondoltnak tűnik a megújítás, hasznos featureökkel, kíváncsi vagyok, hogy a mindennapokban melyeket fogom közülük huzamosabban használni.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr341174587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kajarendelés újfent - Pizza King · http://azutolsoejjel.hu/2009/01/10/kajarendeles-ujfent-pizza-king/ 2009.01.10. 12:17:34

[...] Netpincér olyan az éhes embernek, mint a slick gumi a biztonságosan dugni vágyónak: tökéletes [...]
süti beállítások módosítása