Beach Boys Budapest - Beach Boys @ Budapest Sportaréna, 2014. nov. 26.

Teljesen fölösleges volna mentegetőzve írni a szerdai Beach Boys koncertről meg az efféle nosztalgiázás létjogosultságáról, mert ez most állati jó volt, és kész. Már a fanyalgó, lesajnáló beharangozókat sem igazán értettem. Hogy csak Mike Love van benne a most turnézó felállásban az alapító tagok közül és mellette még Bruce Johnston, aki négy évvel később csatlakozott, és csak 1965. óta Beach Boy? Komolyan ez volt a legnagyobb problémája annak, aki nem jött el? Hisz ez gyakorlatilag a klasszikus felállás élő tagjainak fele. Inkább örülni kell neki, hogy még mindig játszanak, és végre Magyarországra is elhozták a legendát.

Ezért is volt szomorú látni eleinte a harmadházra függönyözött Arénát, ami még így sem telt meg teljesen, néhány ezren lehettünk csak. Viszont örömteli, hogy a küzdőtéren sok volt a fiatal, a 16-17 éves hawaii-inges magyar srácoknak külön respekt, az expat lányok "Marry me!" táblája ellenben csak az elején volt vicces.

Az első számok alatt mindenki elnéző kuncogással nyugtázta a tényt, hogy a pálmafákkal kicsit Dáridó-szerűre kialakított színpadon néhány öreg bácsi elkezdi idézni a múltat. Hála azonban a 70 fölötti fiúk öniróniájának, a félszeg kezdés ellenére sem fulladt paródiába a dolog, és pár szám után már mindenki önfeledten szórakozott, és nem rajtuk, hanem velük nevetett. De inkább mosoly volt ez, hiszen a múltidéző hangulat észrevétlenül szippantott be mindenkit. Pedig ez a múlt nem a mi múltunk, még csak nem is hatvanas éveket a vadkeleten töltő szüleinké, hanem az ő amerikai múltjuk. De vonzó múlt ez, és egyben a popzene bölcsője, hibátlan dalokkal.

Így lélekben mindannyian ott voltunk a hatvanas évek amerikai tengerpartján, miközben a jelenben együtt buliztunk a 73 éves Love-val, Johnstonnnal és kb. húszassal fiatalabb, de már évek óta velük játszó kísérőzenészeikkel. Akik nem csak kifogástalanul zenélnek, hanem remek hangjuk is van, még a dobos John Cowsill-nek is jutott néhány számban vezető vokál. A két öreg a falzettekbe nem szállt be, amúgy viszont nagyon korrekt és fiatalos volt az énekük, ami nem playback, hanem legfeljebb autotune eredménye lehetett. Johnston volt a mozgékonyabb, Love inkább csak totyogott, és a csókokat dobálta a rendes redneck módjára 3 ujján pecsétgyűrűvel díszített kezével. A kivetítőn a banda 53 éves történetének emlékein és az emblematikus szörfökön, cheerleadereken és autócsodákon kívül mértéktartóan visszafogott mennyiségben magyar utalások is előfordultak, ami szép gesztus volt Amerika Bandájától. Egyébként is tudták, hol vannak, szívesen kommunikáltak a magyar közönséggel, de egymást is ugratták eleget.

A már elhunyt tagokra, Dennisre, Carlra és a beatleses George Harrisonra való emlékezés sem volt olcsón hatásvadász, hanem inkább őszinte, méltó sztorizgatások, tisztelgések voltak ezek, Mike Love tekintete is fátyolosabban csillogott azokban a percekben. Nem szégyen, hogy a miénk is. Ezen a két rövid blokkon kívül inkább a vidámabb slágerek voltak terítéken, a 20 perces szünetet leszámítva nem is ült le a több mint 2 órás show.

Az azért látszott, hogy sokat próbált profikról van szó, ezek a 2-3 perces számok csak zsenialitásukban egyszerűek, dallamvilágukban nem feltétlenül, a többszólamos énekektémákat mégis hibátlan összhangban hozta le a zenekar. És a nekik talán szokatlanul kis létszámú közönségtől sem jöttek zavarba. De miért is jöttek volna, ha egyszer végig táncolt, énekelt a küzdőtér, és ovációtól volt hangos a csarnok. Szóval a buli hibátlan volt, és nem cseréltem volna le ezt a közönséget egy háromszor nagyobb, de passzívabb tömegre. Így volt jó, ahogy volt.

Jártam mostanában néhány klasszikus nosztalgiakoncerten, de ilyen szórakoztató faktorral egyik sem bírt. Persze Bob Dylan élete nem a gondtalan strandolásról szólt, az LGT sosem volt a legnagyobb kedvencem, David Hasselhoff és barátai pedig az "élő" faktort hagyták ki a buliból. A nálunk járt Beach Boys viszont kiválóan teljesített, velük emlékeztünk, velük táncoltunk, velük nevettünk.

És íme a koncert setlistje:

A fényképek a szerző felvételei.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.