Bob Dylan egy olyan legenda, akinek jelentőségéről a legkevesebbet azzal lehet elmondani, hogy lemezeiből kb. 120 millió kelt el világszerte, a legtöbbet pedig azzal, hogy a Beatles-hez mérhető revelációval újította meg a popzenét. Ez persze nem feltétlenül köztudomású dolog, de attól még tény. Ahogy az is, hogy dalszerző zseniként sok olyan zenekarra is hatással volt, amelyek rajongói sosem hallgattak Bob Dylant.
És ha ez sem elég, akkor csak néhány példa a dalai közül: a Like A Rolling Stone a Rolling Stone Magazine 500-as listájának első helyezettje, a Guns N' Roses által ismét híressé tett Knockin On Heavens Doort minden rendes ember énekelte már torka szakadtából koncerten vagy házibuliban, de Jimi Hendrix egyik leghíresebb dala, az All Along The Watchtower is egy Dylan-szerzemény. És ezek csak apró darabok a félezernyi dalt tartalmazó életműből, melyet komoly státuszú sztárzenészek sora (David Bowie, Paul Simon, Neil Young, Eddie Vedder, Paul McCartney, Bruce Springsteen, Nick Cave, Mick Jagger, Eminem) emleget példaképként vagy inspirációként.
Engem - mint Dylan eredeti életművét kevésbé, követői munkásságát jobban ismerő zenehallgatót - leginkább ez a hihetetlen popkulturális hatás indított arra, hogy megnézzem az immár 73 éves mester bécsi fellépését a Stadthalléban, miután úgy alakult, hogy az eredetileg születésnapi ajándéknak szánt jegyeinkkel az ünnepelt nem tudott elmenni. Ha már így alakult, akkor inkább egy érdekesnek ígérkező koncert, mint a jegyek eladása, ez nem is volt kérdés. Bécs amúgy erős hetet zárt: a szerdai Pearl Jam után a pénteki Eric Clapton sem lehetett rossz, aztán szombaton meg jött Bob Dylan. Ha már hazánkban elképzelhetetlen is egy ilyen sorozat, nézzük a jó oldalát: Bécs nincs elérhetetlen messzeségben.
Ami kicsit rendhagyó volt, hogy Bob Dylan már fél nyolckor elkezdett muzsikálni, és bár már egyre megszokottabb a pontos kezdés Európa-szerte, ez azért elég korainak tűnt, de egy ennyi idős ember esetében azért érthető a dolog. Mást azonban nem kellett elnéznünk neki, ugyanis olyan szépen muzsikált a bandájával, hogy mindenki boldog volt, aki hallotta. Bob Dylan a koncert során felváltva ült a zongoránál illetve állt a mikrofonnál, azaz egyik szám itt, másik ott, nyilván nehezére esik már a hosszas ácsorgás. A hangjában viszont ott volt az összes év, az összes hang, az összes tapasztalás, a nagy idők, a boldog idők és a szomorú idők. A zenekar csodásan kísérte, a basszusgitáros néha nagybőgőre, a szitáros hegedűre váltott, a lassabb számok alatt igazi meditatív hangulat uralkodott. Sorban jöttek a dalok az egész életműből, 1965-tól 2010-ig elég tág volt a skála, és ez jó, hogy nem ragadtunk le a hetvenes években, de ennek veszélye nem is forgott fent igazán.
A közönség végig áhítattal, csendben figyelt, ami illett is a színházszerű kulisszákhoz: kivetítő nélküli minimál színpadkép, minimál fények, csaknem teljes sötétség, kissé halkabb, de tiszta hangzás. 50 perc játék után levonult a banda, de Bob bácsi mindenkit megnyugtatott afelől, hogy "we come back soon", és 20 perc múlva valóban visszatértek egy újabb egy órás etapra, szóval jól sikerülhetett az infúzió adagolása. Egyébként a szünet alatt felkapcsolt fények mellett tűnt fel igazán, hogy milyen fiatal a közönség összetétele, mert bár az 50-60 fölötti korosztály is bőven képviseltette magát, nagyon sok huszonévest is láttunk, ami jó jel, a tisztelet, az érdeklődés és a nyitottság jele. Itthon kevésbé valószínű, hogy ez így lett volna, mindenesetre az LGT tavalyi koncertjét vénnek való vidéknek kellett tituálnom annak idején.
A show hamar elment, 2010-s Tempest album Long And Wasted Years-e volt az utolsó szám, majd jött a ráadás, a szinte felismerhetetlenre hangszerelt All Along The Watchtower és a kötelező Blowin' In The Wind. Varázslatos volt, amit a közönség tetszésnyilvánítása is kifejezett. És most jöhetnek a fesztiválok!
A fényképek a szerző felvételei.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.