Régen volt már utoljára könyvajánló, sokan szerintem ki sem nézik belőlem, hogy az ivás és a gépezés mellett olvasni is szoktam, szóval nekik most egy virtuális kesztyűs arculcsapásként a következő írás. Ja és ha már itt: felejtsük el a Müller Péter-féle bohócokat. Csak szólok. 

A szerzőtől eddig én csak a könyv folytatását olvastam (A nap háza), ami nagyon nagy kedvencem, még a Shadowrun könyvek között is. Apropó, ha még nem említettem volna, ez egy ízig-vérig a SR szerepjátékra épülő könyv (mily meglepő, haha), és annak, aki annyira nincs képben, segítek. 

Szóval 2050-60 körül járunk, a Föld már megélt ezt-azt, és jelen pillanatban az újjászületésen van túl, melynek köszönhetően már rég nem csak emberek élnek rajta, hanem különböző metahumánok: tündék, törpök, orkok, trollok, és még ki tudja mennyi faj. A pénz a megavállalatok kezében van, míg a szegények sokszor az alvilág mezsgyéjén élve számkivetettként tengetik napjaikat. Képbe jönnek még az árnyvadászok, akik általában több-kevesebb pénzért végeznek melókat a megbízóknak (azaz a Mr. Johnsonoknak), mely aztán vagy jól sül el, vagy... Nagy szerepet játszik az újjáéled világban a mágia, csak annyira, mint a speciális technika: képességfokozó beültetések, melynek segítségével gyorsabbak, pontosabbak lehetünk, sőt, a tudatunk segítségével akár még a Mátrixra (köze nincs a filmhez, ez a mostani internet digitális 3D-s megvalósulása) is rákapcsolódhatunk. Röviden hát ennyit. 

A könyv közel 330 oldal, a szokásos, még régifajta felépítésű borítóval érkezik, a külsőn egy egész jónak mondható festménnyel (értsd: nem ráz tőle a hideg, mint néha szokott sajnos). Örvendetes tény az is, hogy mostanra már egyre több helyen lehet ilyenfajta cyberpunk könyveket is kapni, és végre nem kell alászállni, hogy meglegyenek. 

A főszereplő Dirk Montgomery egy közepes magánnyomozó, akihez egyszer csak beállít egy nő, és pisztolyt tart a fejéhez. Ami ezek után következik, az felér főhősünk számára egy igencsak rossz álommal: bérgyilkosok, sámánok, céges közbeavatkozás... és ha ez mind nem lenne elég, a címben említett újfajta, mindennél durvább drog is kezd terjedni az utcákon. Mondhatnánk, hogy csak a probléma van. 

„Ha megpróbálnám elvenni tőle a fegyvert, akkor majdnem elérnék a nőig, mire az meghúzná a ravaszt. Igazán közel lennék, de az igazán közel csak a lópatkó játékban, a kézigránátoknál és a táncnál számít." 

Az ilyen, és effajta szövegek (mellesleg ez még csak az első oldalakon van) teremtik meg azt a remek Montgomerys légkört, amit nem feltétlenül tudok, hogy a szerző, vagy a fordító munkára, de mindenképp hatalmas elismerés érte, hiszen így válik sokkal inkább élővé és szatírikusan humorossá az egész légkör. 

Mint már említettem, eddig csak a következményt olvastam, így ezen könyv kapcsán nagyon sok minden megvilágosodott végre, hogyan kerültek bizonyos szereplők kapcsolatba másokkal, vagy éppen csak a szituációk kiindulópontjai lettek ismertek. Másrészt viszont, aki ezt olvassa, annak kötelező a második rész is, hiszen ott még inkább eldurvulnak az események (Hawaii-on játszódik, és higgyétek el, érdemes elolvasni!), és be is fejeződik a történet. Könyvre fel!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.