A Bónusz Brigádnak köszönhetően a múlt héten egyet fizet kettőt ehet akción vettünk részt a Ring Café & Gourmet Burger Bárban, melyet már az Egy nap a városban is megénekelt. Odaérkezve a hely szerencsére nem volt telített (mivel foglalni azt elfeledtem), így odalent simán le tudtunk ülni (persze akit zavar a dohányfüst, az mehet fel, nekünk is csak a végén a szemmel láthatóan törzsvendég státuszú idősebb úr füstölt oda, de a kikért kávé-rövid kombó mellé ez teljesen érthető is volt).

A rendelés leadása után kb. tíz perccel már meg is érkezett mindkét burger, az egyik beginner csipős Chili burger volt a másik pedig egy Cheddar sajttal szerelt verzió. A chilis is finom volt, de mivel ezt nem én fogyasztottam, így csak kóstólóra futotta, a legmarkánsabb benne egy Tabasco-szerű cucc volt.

Saját cheddar burgerem viszont teljes egészében az enyém volt, csak sajnos nem tartott sokáig. Összképre is tökéletes volt, de természetesen szét is kellett bontani, végrehajtva rajta a nagy “Jancsa-féle parciális funkciós analízist”. Kezdésnek érkezett külön a tetején a ciabatta zsömle, ez magában is remek volt, tunkolni bele a szószba meg végképp. Rajta savanyú uborka tartózkodott, ez semmi extra, a cheddar is finom, de úgyszint csak az elvárt teljesítmény. Alatta viszont a hús kiváló volt, tökéletesen rózsaszínen, tényleg ezt szeretném kapni bárhol, ha hamburgert kérek. Amúgy ez nagy valószínűséggel itthon Bp-n a város legjobb hamburgere, de sajnos pl. külföldön defa ilyet adnak sok helyen, ami hamburgeresnek van hirdetve, kezdve akár Amszterdammal vagy Madriddal (személyes példák). Alatta következett a zöldség, mely szintén fasza volt, de főleg a hagyma adta, az valahogy nagyon el volt találva (mellé még paradicsom és saláta), majd végül megint a zsömle zárta a sort alulról.

Mellé járt egy kis tál sült krumpli, ami szintén extrán volt elkészítve, ennyire még a párperces belga hasáb sem volt jó, valamint jött egy adag házi ketchup, aminek idegesítően ismerős volt a fűszerezése, de nem tudtam rájönni, hogy mi volt benne (a pincér meg persze csak húzott minket, és nem árulta el, titok...). Volt még káposztasaláta is, ezt éreztem a leggyengébb láncszemnek, teljesen átlagos volt.

Desszertnek sajttortát meg browniet akartunk kérni, de olyan korán jöttunk, hogy még mindkettő a szilárdulás állapotában volt, és bár egy kiskanállal szívesen beleettünk volna, ezt az opciót senki sem kínálta fel nekünk. Ellenben a pincérsrác és a szakács összenéztek, és random rittyentettek nekünk egy kis almás crumble-t vaníliafagyival, és ráadásul erre a fogásra a ház vendégei voltunk, a fentebb említett okok miatt. Amit még nem mondtam, hogy egy jófajta citromos-narancsos-limeos literes limót fogyasztottunk az egésznek a leöblítéséhez, ami szintén kiváló volt.

Az akció úgy szólt, hogy 3600 forint értékben ehettünk, ez a kupon 1800 forint volt, már előre kifizetve. Ezen felül még 700 forintot fizettünk, jattostul. Ebből, illetve a honlapból mindenki kiszámolhatja, hogy mi mennyi, én mindenesetre két dologra jutottam. Az első, hogy nagyon jó és korrekt kis hely ez, a második pedig, hogy igazán beszerezhettem volna több kupont is...

A gyűjteményem darabjai között lementve pihen már egy ideje ez a link, és igazából csak egy kis megosztás lesz, mert valóban egy baszom nagy gépet láthatunk hölgyeim és furaim. Itt van néhány kép is róla, és a méreteket megnézve azért elgondolkodik az ember, hogy akkor mit-miért-hogyan...

Ja és 1955-ből...

Ezt a tervet már régóta nyújtom, de talán most már végre sikerül elkezdeni. A lényege annyi (erről talán már tettem említést korábban is), hogy különféle, extra kajákat áruló boltokba beszabadulok, financiális okok miatt havi egyszer, és öt ropit elköltök mindenfélére: Otthon aztán megnézzük, megesszük őket, és kábé ennyi, kiderül, hogy hol, mennyi fér bele ekkora keretbe.

Kezdésnek volt ilyen kétszersült-szerű cucc, semmi extrát nem hozott, full egészséges gondolom. Utána jött a rákpaszta, na ez viszont kurvajó, ilyenből bármennyit be lehet nyelni, mert nagy király.

A hot-dog pakk első résztvevője: a mustár. Ízre semmi különös, a flakonja viszont olyan, amit például a GTA IV-ben is láthatunk az utcai standoknál fejjel lefele fellógatva. Fless. Hozzátartozik a sült hagyma is, melyet mindamellett, hogy otthon egészen könnyedén tudunk reprodukálni, ha nem vigyázunk, félóra alatt be tudjuk zabálni.

Még egy ilyen nagyon egészséges kenyérpótló cucc következik, majd utána a big shot, az egész büdzsé majd egyharmadát felfaló fagyasztott mandulatorta. Nem tudom miért, de nekem úgy tűnik, hogy amit odafenn kapsz az étteremben, az finomabb, de ennek ellenére ez is kiváló.

Legvégül jön a durván hangzó mustárszószos hering, amely kinézetén aki szereti a halat, könnyedén túllendül, és rájön, hogy ez valójában egészséges és finom kaja. Tényleg.
Zárásként a lenti büfében is kapható hot-dog virsli és kifli következik, mindkettő fagyasztva, utóbbi előrelátóan félbevágva.

Ennyi volt az öt rongyos határ, ha megszámoljuk kilenc itemet kaptunk a pénzünkért, a svéd konyha ízvilágával. Kimaradtak jó kis dolgok még (Glögg, lekvár, sör, chips), de nem szabad mohónak lenni, meg amúgy is disztingváció volt. Találkozunk a következő hónapban, amikor is nagy valószínűséggel a Culinarisba fogunk ellátogatni.

Eljött az utolsó rész, melyet a fotózással fogunk kezdeni. Fényképekből gyönyörűeket tud csinálni - feltéve ha adottak a fényviszonyok. Amennyiben mesterséges fénnyel állunk szemben, rögtön nem olyan szép a kép (szó szerint), és ugyanez igaz a videóra is. Ha süt a nap, remek, de rögtön menjünk csak zárt térbe, és elkezd szemcsésedni az amúgy remek 720p. Mindenesetre az elmúlt két hétben a cikkekben lévő képek és videók nagy része a telefonnal készült, lehet őket ilyen szemmel is nézegetni.

iPodként használva hozza a kütyü a megszokottat, a füles amit hozzá adnak szintén átlagos, szóval ebből a szempontból nem tudunk semmi újat mondani.

Nagy újdonság volt a videótelefonálás, ami ide Facetime néven került be, és úgy működik, hogy hívod a másikat, és amennyiben van wifid, akkor szépen beconnectel netre, és máris nézegethetitek egymást. Én ezt Norbival próbáltam ki, mivel alig pár nappal azelőtt adta ki az Apple updateben, hogy iMacen is lehessen tolni a cumót. Íme két gyönyörű kép rólunk a használat közben.

Konklúzió

A teszt végére érve fáj a szívem, hogy vissza kell adni a telefont, mert jónéhány alkalmazás a szívemhez nőtt, és jónéhányat még ki sem tudtam próbálni. A már említett hangszórós kalamajkát leszámítva igazából nem találtam benne hibát, és mielőtt fanboyt kiáltana bárki is, jelezném, hogy kábé hat éve Nokiát használok, és Apple termék kábé évente egyszer van a  kezemben huzamosabb ideig. Nem, sajnos tényleg ennyire jó a cucc, és ha nem lenne korporét telóm, igencsak elgondolkodnék egynek a beszerzésén.

Az első rész alkalmazásai után tehát nézzük meg, hogy milyen játékok érhetőek el a telefonra. Már az AppStore főmenüjében van nekik külön kategória, és az almenüben is teljesen külön van bontva alkategóriák szerint is, kiemelve az iOS 4-re készülteket, stb. Ennek másik nagy bizonyítéka a Game Center, mely olyan ügyes, hogy megkeresi neten a friendeket, és bizonyos játékokkal pl ezen keresztül is játszhatunk.

Kezdjük a sort a Need for Speed Shifttel, ennek is a demóverziójával. Kellemesen játszható, az irányítás is jó, az egésznek a kivitelezése azt mondom jó, mégsem éreztem úgy, hogy kéne a full verzió is...

Ezután jött a sorba a techdemo jellegű Mike Capps-féle Epic Citadel. No, ettől viszont el kell mondjam, néztem szépeket, mert a grafikája tényleg lélegzetelállító. Az irányítással voltak még kisebb gondok, főként az érzékenységgel, de a grafika, a hangok mindent kárpótoltak. Így nem sok játék néz ki, az tuti. Kötelező.

Ezután jön a Gangstar című GTA-klón, már amennyire meg tudtam állapítani, a hangulata meg a menüje ennek is jeles, de sajnos a játékról és a grafikájáról már nem lehet mindezt elmondani. Kissé nehézkes volt az irányítás, úgyhogy bevallom őszintén túl sokat nem is nyüstöltem.

Mondhatjuk, hogy tökéletes időpontban kaptam meg a telefont, hiszen rá két napra jött ki az Angry Birds - Halloween Edition, 45 új pályával, és speckó, Halloweenre átírt zenével, menüvel, mindennel. A játék amúgy is nagy kedvenc, de így meg főleg ütős volt, elég csak meghallgatni az orgonára átírt témát. A pályák az eddigiek közül talán a legnehezebbek, sokszor iszonyat sokat kellett trükközni és próbálkozni a túljutáshoz, mire sikerült. Abszolút megérte azt a 0,8 eurót, amibe került.

Legvégül pedig a a talán még ennél is nagyobb sikert arató Cut the Rope az, amiről írnék pár szót. Ez a játék egyszerűen olyan hihetetlenül cuki, hogy arra szavak nincsenek. Az alaptörténet az, hogy kapunk egy dobozban egy bébiszörnyet (sárkányt?), akit meg kell etetni nyalókával, csakhogy a hamika eljuttatása a szájáig bizony nem olyan egyszerű. Mindenféle tekerők, csavarók, fújók, sokkolók, pókok, és hasonló dolgok nehezítik meg a célbajuttatást. Már csak ez alapján is fasza a dolog, mert a gravitációval nem egyszer kell játszani, de a szörny, az valami beszarás. Táncol, a szájára mutogat, ha nem sikerül szomorú lesz... egyszerűen az összhang létrehozza a letehetetlen játékot (még ha néha oda is kúrná az ember idegességében a földhöz a telefont, mert már megint megette a pók/kiszúrta a szög/leesett a földre).

Ezek a gammák voltak azok, melyek az elmúlt két hétben átsegítettek az unalmas, kis bezárt szobában töltött perceimen, most pedig következzenek befejező írásunkban az egyéb, eddig kimaradt dolgok...

2009. október 31., este. Dboxy beállít a Dohány utcába a Transporterrel, és megkezdődik a bepakolás. Hogy hová megyünk? Természetesen oda, ahol a csodák történnek: a Ciprus utcába. Ennek már egy éve van, és örömkönnyeink hullajtása közben nézzünk meg egy-egy képet a múltból és a jelenből.

Szóval azoknak, akik nem tudnák, immár egy éve lakom itt, a nyolcadik kerület északi szélén. Újépítésű a csoda, ennek vannak előnyei, meg hátrányai is, erről már írtam korábban is (mondjuk azóta a helyzet nagyrészt javult, kivéve a lakóközösség, a jó csajok meg fixa ideám, hogy bújkálnak előlem).

A lakótársakkal Tüsivel+Alexával kiválóan elvagyunk, szerintem ennél jobb nem is lehetne, úgyhogy bár nemrég félig reálisan felmerült egy kérdése a költözésnek az Ó utcai DivatFodrászatba, azt időszakos csendigényem miatt erősen elvetettem.

Apropó, hogy miért is nevezem Penthousenak, noha nem a legfelső szinten van? Sajnos erről Barnabás tehet, aki egyszer amikor itt járt tavaly novemberben, elnevezte így, aztán bennem meg megmaradt, és nem tudom kiverni (a fejemből). Még ha nem is így van, lássuk be, eléggé jól hangzik.

A környék boltviszonya nem változott, vagy a Realt, vagy a Pennyt tudjuk választani, utána meg legközelebb normális választékkal az Aréna Tesco van. Végül is ki lehet jönni, mivel vagy az egyikben vagy a másikban mindig megvan, ami nekünk kell. Ja és a ház aljában a Ciprus ABC igazi ajándék, nem csak a közelsége miatt, hanem mert pofátlanul olcsó is.

A lényeg, az egy éves évforduló emlékére: szeretek itt lakni, és noha este kilenckor már nem lehet túl hangosan afgánokra és csecsenekre lőni a MoH-ben; mégis azt mondom, hogy maradunk, mert elit. És bízom benne, hogy előbb-utóbb még tévénk is lesz. A helye már megvan...

A héten megismerkedtem egy új növénnyel, melynek a neve: csicsóka. Kezdődött ez úgy, hogy Orosz Péter kirakta a tumblijára, hogy kicsit túltermelték magukat belőle, és eladnának néhány kilót. Kaptam is az alkalmon, hogy egy mikro-celebritás konyhakertjéből fogyaszthatok, és gyorsan le is dealeltem két kilót (egyik ment Editnek, másik meg magamnak). Közben azért gondoltam utánanézek, mi is az, mert jó volna tudni, mit is fogunk megenni. Hát, kiderült.

Péntek délután találkoztam is Péterrel az Andrássyn, ahol kis csomagolási szerencsétlenkedés után sikerült is megszerezni a cuccot, rá egy nappal pedig megfőzni. Konkrétan ugyan nem tudom, hogy külföldön a csicsóka milyen néven fut (cheechow’? Jerusalem Artichoke, thx2OP!), de amint láttam, eléggé minőségi szintet foglal el a gasztrópalettán, mint alapanyag. Elsőnek kóstolva érdekes az íze, kicsit édeskés, de nagyon sok árnyalat van benne, nem is tudnám így hirtelen mihez hasonlítani.

Gumós növényről van szó, először jól meg kell mosni (nem is kellett kefélni, igaz, nem is volt, szóval egy jó alapos szivacsozás is lehozta róla a földet), meghámozni viszont isten őrizz, nem szabad. Miután ez megvolt, kétfelé ágazott a process, hiszen szándékoztam készíteni egy csicsókakrémlevest, valamint egy sajtos-tejszínes köretet. Előbbihez vettem a csicsóka 40%-át, még három fej krumplit, és mind összevágtam kicsire. Közben másfél fej hagymát megdinszteltem kicsit vajon, meg feltettem főni olyan másfél liter alaplevet.

Amikor a hagyma meglett beledobtam a krumplit, és rá az alaplevet; öt perc rottyanás után mehetett is rá a csicsóka. Mindeközben serpenyőben kisütöttem olyan negyed kiló bacont (akik sülés közben előszeretettel játszották a “ki tud nagyobbat ugrani a kilövellő zsírtól” című igen vidám, konyhai játékot).

Időközben a másik fogást is elkezdtem: itt hosszában felvágtam a csicsókát, elterítettem egy serpenyőben, sóztam, fokhagymáztam, és olívaolajjal összeforgattam (már ezen a ponton olyan kurvajó íze volt, hogy elfilóztam, így bezabalom az egészet). Amikor ez megvolt, ráküldtem némi tejszínt, és tizenöt deka reszelt füstölt sajtot a tetejére. Így ment bele a sütőbe, kábé húsz percre, olyan 180-190 fokon (a sajt olvadási foka volt a mérvadó, de ne tévesszen meg a hamari barnulás, hiszen füstölt sajtról volt szó).

A leves elkészült, megpuhult benne minden cucc, tehát jöhet egyik legjobb barátunk, a botmixer, és pürésítjük a matériát. Ha ez megvan, bele némi (főző)tejszín (aki habtejszínt rak bele, meg is érdemli), pár kavarás, és meg is vagyunk. Beleszórjuk a ropogósbacont, és tetejére még kis olívaolaj, valamint szardíniai csípős paprika kerül.

Pár perccel az elfogyasztása után elkészült a második fogás is, amely proletár módon halrudacskákkal lett tálalva, de ez természetesen semmit nem vont le az értékéből.

Két érdekes dolgot figyeltem még meg: elsőre a leves kicsit híg volt, de egy éjszakát ha állva hagyjuk, a benne lévő tartalom keményítője kioldódik belőle, és sokkal sűrűbb lesz. A köret pedig másnapra kis levet eresztett, és gondolom a csicsóka miatt, konkrétan beszürkítette a tejszínt (ízben semmi változás, csak ilyen érdekes színt sem láttam még kajában).

Értékeléséről szólva a leves az öt csillag, szerénység nélkül mondhatom, hogy minimális modifikációval étteremben is el tudnám képzelni ezt a setupot, a köret talán csak négy és fél, de ott is finoman átsült a csicsóka, és jól elvolt a füstölt sajttal meg a tejszínnel. Érdekes újdonság volt ez hétvégére, megismertem új dolgokat, már nem keltünk fel hiába.

Jó étvágyat.

A szerencsének és a T-Mobile jóságának köszönhetően idén is kaptam egy vadiúj iPhone 4-et, alig pár héttel a hivatalos magyarországi megjelenés után. Mindezek mellé járt még egy micro-SIM kártya is, mobilnettel, mindennel, így tényleg semmi sem állhatott az utamba a korlátlan használat terén.

A dobozban a készülékkel érkezik még egy USB/töltőkábel (levehető fejjel), egy füles, és maga a telefon. A SIM-kártya betétele hasonló módon történik, mint az előző modellekben (miniatűr hangvilla), majd a bekapcsolás után a szemünkbe tűnik az oly sokat reklámozott retina display. Hát, mit mondjak, tényleg retina... Iszonyat éles, nagyon gyönyörűen néz ki rajta gyakorlatilag minden.

Nagy nehezen sikerült recoveryznem a tavalyi teszthez használt App Store accountomat, majd belekukkantottam a bolt kínálatába is. Vesztemre kezdésnek gyorsan megadtam az újonnan érkezett bankkártyám adatait is, így viszonylag fájdalommentesen (nem is juttatta eszembe vásárláskor) tudtam beszerezni a pénzes programokat is. Itt térnék ki arra, hogy meglepően olcsóak az alkalmazások, alig volt olyan, ami egy-másfél eurónál drágább lett volna.

Mielőtt belemennénk a teszt első felébe, pár szó még magáról a gépről: iszonyatosan gördülékenyen ment minden, az egész menü a megszokott, a multitask is jól teszi a dolgát (hát igen, mivel ugye nem futnak a dolgok a háttérben, csak hibernálja őket jórészt), lehet nyitva akármennyi program, meg sem érezni, ellenben ha újra rányomunk, rögtön ugrik is vissza oda. A böngészés is gyors, a forgatás is röccenésmentes, a webrádiók hallgatása sem okoz gondot (amit pl az N900-amon nem tudok ilyen egyszerűen megoldani).

Ha már itt tartunk, akkor szóljunk egy hátrányról is. A hangszóró (még mindig) alul van, ami egyrészt jó, mert faszán szól, másrészt viszont ha játszunk, simán úgy rá tudunk fogni, hogy semmi se hallatszon, ellenkező esetben viszont picit kényelmetlen a fogás. Nem értem, ezt miért nem lehet valahogy javítani. Ezen felül túl sok minden nem jut eszembe, szinkronizálás egyszerű (kb. csak rádugjuk és csinálja magától), a képeket és videókat külső meghajtóként látva a telefont is el tudjuk érni, szóval azzal sem kell szórakozni. A virtuális billentyűzet is jól kezelhető, nekem mondjuk egy qwerty fizikai után kellett átszokni, de egy hét után kábé hibamentesen lehet azt is használni.

Kezdésnek akkor nézzünk meg pár programot rá, mivel szerintem sokkal több értelme van ezeken keresztül beszélni a készülékről, mint, hogy leírjuk ezredszer is azokat, amiket mindenki már alapból tud. Ugye vannak azok amik alapból kerülnek fel, csukott szemmel minden user telefonjára, ilyen itt a fingós, zseblámpás, és a fénykardos alkalmazás (és még mindig meg tud lepni valakit, ha kilépve a liftből lekaszálom a fejét).

Ezek után jött a Foursqare, dedikált alkalmazással, melyet szintén sokkal többet használtam így, mint amúgy a mobil/webes verzióját, teljesen rá lehet kapni, hogy mindenhonnan bejelentkezgessünk (sőt, szépen lassan talán itthonról is megérik a helyzet arra, hogy ezáltal kedvezményekhez is jussunk). Feltettem a Layar nevű AR alkalmazást is, de őszintén szólva azon felül, hogy térbe kirajzolta szépen távolba a pontokat, túl sok mindent nem tudtam vele kezdeni, mivel akárhányszor megnéztem, nem volt a közelben semmi érdekes.

Az időjárás figyeléséhez először lekaptam az AccuWeather-t, ami kb. azt tudja mint minden más: napos, órás, és tizenöt napos előrejelzés, és a hozzátartozó kis képek. Ezek után nem bírtam magammal, és jött a korábban már iPaden megnézett Weather HD. Azt kell mondjam, kicsiben is gyönyörű, de ha valaha lesz tábla, ott ziher, hogy ez fog futni a konyhába kitéve.

Hasznos program még a BP Menetrend, ami egyszerűen fantasztikus, és ugyanennyire egyszerű is: felvitték az összes menetrendet bele, és a megadott megállóból, valamint az időpontból ő automatikusan megmondja, hogy mikor jön a következő jármű (és mindenre, fogas, troli, éjszakai busz, semmi sem tud kifogni rajta). Persze erre lehet mondani, hogy na és? odamész a táblához, megkeresed, leolvasod, kiszámolod. Természetesen így is lehet, és nem kell ezért “200ezer forintos drága készülék”, de bennem minden új és techie iránt van igény, szóval innentől felesleges is a további vita - akinek nem kell, úgysem fog iPhonet venni.

Hangmókára van a VoiceBand, ezt kissé nehézkes használni (ugye ez használható pampogással zenélésre), meg a hangátalakító Voices, itt meg beszélhetünk akár Darth Vader vagy bolond bohóc hangon is. Lekaptam a Shazamot is, ami meg egészen elképesztő hatékonysággal találta meg az idáig mixekben lévő, nem ismert trackeket is, szóval ettől teljesen el is képedtem.

Utolsó körben van a Sleep Cycle nevű progi, ami annyit tud, hogy beteszed az ágyadba (nem, nem arra), és éjszaka érzékeli a mozgás alapján, hogy éppen melyik alvási fázisban vagy, és az alapján ébreszt reggel fel, amikor éppen a legkülső álomrétegben vagy (a lá Inception); ezáltal elméletben kevésbé leszel fáradt, mert az agyad nincs annyira készen attól, hogy több mélységből kellett kijönni. Nos, elméletben ez működik is, én oly könnyedén felébredtem, mint a szél, csak sajnos azzal a lendülettel vissza is aludtam utána (kéne az a szundi gomb bizony).

Ennyit elsőre, és hamarosan érkezik a második kör, a játékokkal...

Minden azzal kezdődött, hogy láttam, kijött a Meego 1.1-es developer test verziója. Gondoltam felrakom, de előtte persze kell az új f’ware a telóhoz. Rendben, feltolom, előtte persze backup. Ezen a ponton szeretném megkérdezni, hogy az N900-nál a szoftver update mi a fészkes fenéért jelenti azt, hogy az összes telepített program törlődik, és a beállítások mennek vissza defaultba? Konkrétan mikor lehúztam a telómat restart után, minden úgy fogadott kábé, mint amikor először a kezembe vettem a készüléket. Agyrém. Még szerencse (?), hogy olyan kevés program van rá, amit már vagy végigtoltam, vagy fel sem tettem, szóval annyira nagy kár nem ért, csak leürült a teló.

Nézegettem időközben a Meego oldalát, screeneket, és arra jutottam, hogy inkább mégsem rakom fel, mivel túl sok izgalmat nem ígér, én meg nem tartozom egyelőre a developers, developers, developers, developers... kategóriába, úgyhogy marad az 1.2-es verzió jövő tavasszal (és ezzel borul is az, hogy idén karácsonyra érkezik az első Meego-s készülék, mivel egyrészt az N8-ak kiszállítása is nemrég kezdődött, másrészt meg maximum a bejelentés lesz akkor a jelek szerint).

Ezek után végre kerestem néhány hátteret, és mivel a google search után nem akartam ide is saját becses valómat inzertálni, így a következő háromra esett a választásom. Persze ez megint egy ördögi kör, mert azért van a desktop, hogy legyenek rajta ikonok, widgetek, stb, viszont akkor meg eltakarják a kurva jó háttereket. Négy üres asztalnak viszont csak úgy üresen - na annak sincs sok értelme... Az egyetlen szerencse, hogy itt nem kell további verziókat megvárni az oprendszerből, hogy egyáltalán lehessen backgroundot állítani...

Újabb Főzősuli köszöntött be, mégpedig Editnél. A menüt innen lestük, igazából inkább az újdonságfaktor vezérelt, mint a túlbonyolítottság.

Volt minden, mint a bálban, rizslap, pácolt gyömbér, csípős szósz, szójaszósz, ami csak kell. Kezdésként a húst felvágtuk kicsire, bepácoltuk a szójás lébe, aztán hagytuk állni. Ezalatt mi macskákat nyomkodtunk, a macskák üldöztek minket, és persze söröztünk is.

Ezután jött a zöldségek (fásy) zsüliennre való vágása, meg a hús kisütése. Forraltunk egy nagy kübliben vizet is, és végül ment mindez az asztalhoz.

A rizslapnak elég fura állaga volt (bár sejthetően ebből lesz a rizstészta is), két három másodperc a vízben aztán eltüntette a csomagolóanyaghoz való hasonlatosságát, viszont így meg ragadt, mint a veszett fene. Mindenesetre szépen beletöltöttünk mindent, aztán feltekertük, és jóízűen elfogyasztottuk.

A végére a desszertet én szolgáltattam, az eFi-féle Kinder Pingui recept utánérzése alapján, de szerintem nagyon frankó lett.