Azt kb. mindenki tudja, hogy nem szabad újépítésű lakásba költözni, hiszen szar az alapzat, vékonyak a falak, és amúgyis, ezek a ******k mindent kilopnak belőle. Namármost én tavaly november óta egy ilyenben lakom, hála Mr Spike-nak, aki kapott itt egy lakást, és megengedte, hogy drága pénzért ideköltözzek rombolni a közhangulatot.

Az első, és legfontosabb, hogy a falak nem kifejezetten vékonyak. Oké, lakáson belül lehet, és hallod, hogyan dugik a másik, de ez még belefér a normális szocializációs keretek közé bőven (ha meg nálad nem akkor 1) prűd vagy 2) soha ne költözz újépítésű lakásba. Bár ez nem old meg semmit, mert az előző lakásban is volt hasonló probléma. Akkor tehát rábasztál)). Ellenben, bár azért szoktam neki nyomni a zenét, a szomszéd nem szólt idáig semmit.

A falak viszont vizesednek, ami álíltólag újépítésűnél normális, ám legyen, majd kiszárad egy két éven belül. Én azért saját részről nem bánnám, ha olyan lakásom lenne 20 misiért, ami nem rottyan le az első télen. Alapvetően más probléma nincs vele szerkezetileg, szóval ez elviselhető. Persze van, aki a földszinten vett lakást, és sír, hogy odahugyoznak a macskák, de most őszintén: ez nem volt benne a pakliban? Örüljön, hogy nem Mici bácsi pisáljba oldalba a kerítését.

A fürdőszobába visszatérve, az örök kérdés: meleg víz. Ugye az előző helyünkön a nyolcvanliteres bojler úgy viselkedett, mintha feleekkora volna, és nagyon nem akart elég melegvizet adni. Nos, itt hasonló probléma azért nincs, mert a kazán a pincében van, és onnan nyomja fel a vizet a csobbanáshoz, fűtéshez, whateva. Nincs is ezzel probléma amíg jön, de egy csomószor vagy random meleg-langyos-tűzforró, vagy éppen langyos. Nem számottevő, de ahhoz képest, hogy én mindig forróvízre vágynék, kevesebb. Erre a hivatalos megoldás az, hogy a nyomás, meg kisfaszom, és hát most épp sokan használják. Használják anyád sokan, ha a fentebbi összeget már elköltök valamire, azért ez egy frankón szar indoklás.

Kilépve a lakásból, van a tűzriasztó, ami egy-kéthavi rendszerességel random beindul valami dohányfüstöt/odaégett kaját kiengedő paraszt miatt. Ez nem is baj, csak jön a tűzoltó erre, ami nem olcsó. Tekintve, hogy a közös költség már alaphelyzetben 12 (és nő), azért ezt nem kéne. Ebben amúgy túl sok extra nincs, a belső Tündérkert ugyan tényleg frankón jól néz ki este, és a takarítás is so-so oké, de én ezt túlzásnak érzem.

Továbbhaladva ott a lift, ami szép és jó, rezisztív érintőgombbal, csak az a baj vele, hogy az ajtajába elfelejtettek szenzort építeni, így csak fizikailag érzékeli azt, hogy éppen nem tud záródni - értsd: istenesen oldalbabasz, ha épp ottmaradnál. Költözésnél volt ez nagyon finom, amikor pakoltuk a nagy dobozokat, és vagy minket beszállás közben, vagy a cuccot cseszte meg kicsit. Erről lesz majd videó is, mert én még ilyet nem láttam.

A garázsbejárat egy nagy szar, lassú, kábé az jön be, aki akar. És be is jön, tanúsága ez annak, hogy a múlt héten vettük észre, hogy valaki majdnem feltörte a tárolónkat, az ajtót (ami amúgy sem egy erős szerkezet) alulról és felülről kb nyolc centire be lehet nyomni, csak a zár tartja éppen középen (itt üzenem, hogy már vasrács van anyahomorítók). Amúgy az egész a komplexum alatt húzódik, szóval egy egészestés horrorfilmet simán le lehetne forgatni benne.

Odakint a bejárati ajtó elé nehéz lett volna valami cigielnyomót tenni, így az eldobált csikkek ott vannak a belső udvarban a növényzet és a diszkő között.
A társasház-kezelés is nehézkes, megy a kavarás ezerrel, számlák hónapokkal később jönnek. A lakóközösség ugye nagyrészt fiatalabbakból áll, akik akkora egyéniségek, hogy ha te nem köszönsz, ők sem fognak (néha még így sem). Van néhány önjelölt okos, aki néha a kezébe veszi a dolgokat, most ez vagy jól sül el, vagy nem, ezt ki tudja. A lényeg, hogy mivel baromi sokan laknak, már egy egyszerű közgyűlés is nehéz, kevesen jönnek, gondolhatja mindenki a továbbiakat.

Röviden ennyi a tapasztalatom közel négy hónap után. Az egész feelingje elit, és nem rossz itt lakni, de, hogy az enyém legyen a lakás, és én szopjak ennyit vele... esély nélkül. Sajnos a kiszolgáltatottságot lehet érezni, bár nem tudom mi lenne, ha naponta lenne az illetékesekkel egy negyed-félórás üvöltözős szakaszom. Ezt remélem nem is kell soha megtudnom, addig pedig élvezem a Penthouse nyújtotta előnyöket.

Ps.: welcome back Johnny


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr1001785318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása