Az ember nem is hinné, mire nem jó a Facebook - a baromságok iszonyat gyors terjedésére. Miután az elmúlt egy napban pár ismerősömnél felbukkant egy link, valamint már korábban is láttam munkatársnőimnél hasonlókat, úgy gondolom, itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba (mint időközben kiderült, ez csak egy mocsok spammer oldal, úgyhogy nem is teszem közzé, csak részleteket; bár ez a lényegen nem változat). Az írást ne olvasd el, ha okosabb vagy mindenkinél, vagy úgy gondolod, hogy én hülye vagyok, meg hasonlók; viszont ha van egy kis eszed, netán nyitott vagy az értelem irányába, akkor hajrá. A lentebb leírtak vonatkoznak a 90 napos szétosztott diétára is (miszerint baromság), aztán az meg csak az illetőn múlik, hogy ezt elhiszi-e, netán elájul a diéta huszadik napján, olyan szinten nem megfelelő a tápanyag bevitele (történt már ilyen is). És megelőzendő a kritikát, az, hogy én még nem fogytam le, egyedül azért van, mert még nem szántam rá magam, mivel (akár elhiszitek, akár nem) van fontosabb dolog is az életben - mindenki maga dönti el, mit csinál, én pöffenek, más edz. Ettől még az alapvető teóriák nem változnak.

Szóval, röviden.

"Ez a diéta 1 hétig tart, utána azonnal meg kell ismételni" - tehát mondhatjuk, hogy két hétig tart?
"A két hét alatt 9 kg fogyást garantál a diéta." - Naná, vízből, meg izomból, de nem zsírból, kis barátaim
"Ha valamilyen testmozgást is végzünk mellette, akkor meg jobb eredményeket lehet elérni, de nem kritérium a sport, anélkül is meglesz az ígért eredmény. Lusta embereknek, akik nem szeretnek mozogni, vagy nincs idejük rá, éppen megfelelő diéta." - hát persze, meg a hülyéknek is, akik elhiszik ezt az egészet.

Reggeli: fekete kávé (cukor, édesítőszer nélkül) - minek? azonfelül, hogy felbassza a vérnyomást, mi haszna van?
Ebed: 2 db. főtt tojás, spenót főzelék kevés rántassál vagy anélkül - azért kell az a kis rántás
Vacsora: 1 nagy steak, zöld saláta, főtt zeller - mekkora az a nagy? fél kiló? és mekkora embernek? ugyanazt egye a 160 centi 70 kiló és a 190 centi 120 kilós is?

Ha megnézzük, szénhidrát nélkül vagyunk egy egész napig. Ez már magában fantasztikus. További szemelvények a teljesség igénye nélkül:

R: fekete kave kis tejjel, 1 kis szelet kenyer - itt már lehet kenyér, persze, egyed csak bazmeg, jó, hogy nem rögtön brióst ajánlanak
E: 2 db. fott tojas, zold salata, paradicsom - ekkor már valószínűleg vagy a szemeid kopognak az éhségtől, vagy mindenkit üvöltve küldesz el a francba a szénhidrát-hiány miatt
V: 20 dkg. fott sonka, salata - milyen sonka? sertés, jó zsíros is oké?

R: fekete kave tejjel, reszelt sarga repa citrommal - a második fogásnál kezdtem el gondolkodni, hogy ez valami irtózatos nagy átbaszás, és aki elhiszi, az meg is érdemli. RESZELT RÉPA CITROMMAL??
E: hal, paradicsom - miért pont paradicsom? milyen hal? a sült hekk is jó?
V: 1 steak, zold salata - a jó steak visszatér, utána meg két hétig zsíros kenyeret fogsz enni, mert másra nem lesz pénzed.

R: citromos tea cukor nelkul - nem mindegy ez már?
E: gyümölcs - negyven banán minimum az elmúlt hét után
V: Barmit, amit szeretsz, amennyit akarsz - Itt bevered a Nagyravágyó menüt, és boldogan állsz rá a mérlegre. Hogy aztán mi lesz, ki tudja, de egy hét múlva legkésőbb ugyanott fogsz tartani, mint a fantasztikus diéta előtt. Hát nem csodálatos az élet?

Nehéz lenne elfelejteni a tavalyelőtti évvége egyik legjobb filmjét, a Moont (amit amúgy szerintem baromi sok ember nem is látott, mondván, hogy inkább legyen a Herripotter, meg a vámpírok, meg anyám tudja mit adtak akkor még), pedig egy egészen zseniálishoz közelítő film volt, gyorsan be is rakom a zenéjét. Szóval Duncan Jones ott bemutatkozott (meg számomra Sam Rockwell is), és most megérkezett a következő alkotása a rendezőnek, ráadásul már a trailerek szintjén megkapó koncepcióval.

Vagy csak a trailer szintjén működik az egész egyáltalán? Röviden: a sztori alapja az, hogy a főszereplő Jake Gyllenhaal egy katonát játszik, akit a forráskód nevű program segítségével vissza tudnak helyezni egy vonatkatasztrófába, ahol nyolc perce van, hogy kiderítse, ki robbantotta fel a vonatot. A történet egésze ekörül a nyolc percek ismétlődése körül forog (itt sajnálom, hogy nem láttam az Idétlen Időkig című filmet), majd alakul át egy kicsit másfelé mutató sztoriba. Vannak még szereplők rajta kívül, a vele szemben ülő csaj, a projektben a kapcsolattartó csaj, meg annak a főnöke, de ezek annyira kiszámítható figurák, hogy túl sok szót sem érdemes rájuk vesztegetni.

A történet sajnos nem használja ki azt a potenciált, ami benne lenne, azt ugyan hozza, amit elvárunk, de ez messze kevés. Mindazok bizony megtörténnek az ismétlődések folyamán, melyekre mindenki gondol, sőt, lelövöm azt is SPOILER! SPOILER!, hogy valamennyire happy end is lesz, habár minden a múltban játszódik, így semmi sem változtatható meg. Vagy mégis? Sajnos belekerültünk ismét egy olyan időutazósdi paradoxonba, ami a Terminátoroknál nem zavart (mert azokat imádtam, és igen, a 3-at is, bárki bármit is mond), de itt sajnos olyan illogikus csavarok vannak, melyeket baromira nem értek. Erre tetéz rá a vége, ami először egy "aztapicsa" érzést generál, de utána, amikor megnyugszunk, és végiggondoljuk, rájövünk, hogy bizony, itt kilóg a Mátrix-láb a dologból, és baromira nem áll össze egységes képpé a sztori vége, bármennyire is szépnek tűnik a dolog. Egyszer mindenképp megnézős lehet, de a Moon-szintet messze nem éri el. Reméljük, majd legközelebb sikerül.

Tegnapelőtt elég csúnya idő volt, konkrétan a hőmérséklet a napközbeni húsz fokról este leesett ötre. Márkkal, heteroszexuális lakótársammal (de hamarosan váltunk, ez már elég uncsi) kicsit belenéztünk a devizakereskedelem rejtelmeibe, aztán kimentünk az erkélyre elszívni egy cigit. A szél olyan durván szaggatott át a Széchenyi-hegy felől, hogy fel kellett vennem a télikabátomat, mert ez azért már téli időjárás volt.

Alig aludt ki a hamu a kórházból eltulajdonított, körlábú hamvvederben (amit amúgy kirakhatsz a Nagyalföldre is, negyven konda vonulása, meg a komplett hurrikán sem borítja fel), elsötétült a lakásban minden, egy óriási pukkanás következtében. Fantasztikus- gondoltam, lebaszódott a biztosíték, remélem a bolond időjárás le is szaggatott pár kábelt a kandeláberekről, hogy egész éjjel gyertyafénynél írogathassuk a kódexeket. Márk kiment a folyosóra, amikor furcsa hördülést hallottunk, és a cirkó hirtelen, egy varacskos disznóra jellemző hangok közepette leállt. Mi lesz még- merült fel a kérdés jogosan, főleg akkor, amikor láttuk, hogy a kukásautó sem vitte el a szemetet, és a lefolyóban sem ment le a víz.

Jobb híján bontottunk egy sört, és visszatértünk az erkélyre. A következő nagyobb fuvallatnál jött egy kurva nagy szárnyas-lábas tűzokádó szörnyeteg, felkapta Márkot, letépte a fejét, és kicsit feldobva a szájába ejtette azt. Márk nem igazán tudta kezelni a szituációt a cigivel, látszott rajta a tétovázás, hogy akkor most elnyomja, vagy csak dekkelje. Én úgy gondoltam, hogy ez sok mára, bementem, és megcsináltam a maradék hűtőben lévő minipalacsintákat, egymásra tornyozva, egy réteg kakaó- egy réteg fahéj sorrendben, majd megmelegítve bevertem őket. Márk kint csapkodott meg visítozott volna, ha van mivel, de a dög már rég Soroksár felett járt, úgyhogy fogtam, és becsuktam az erkélyajtót, hagyjon már aludni. Másnap reggel azért fájt kicsit a hasam, a vért meg nehéz volt lemosni az erkélyről, de legalább a madárszart levitte.

Ez az idő is eljött, a nyolc éves Lucullus Baráti Társaság (mely első rendezvényén mi magunk csak tavaly ősszel voltunk) elérte a századik vacsoráját, és ehhez nem más helyszínt választott, mint a Nagyvárad térnél lévő Taiwan éttermet. Ez nem volt olyan egyszerű, hiszen Wang mester nem igazán akarta elengedni a társaságot, de ezen kivételes alkalomra mégis sikerült megoldani a dolgot.

Este fél nyolcra érkeztünk, és a közel nyolcvan fős vendégsereg szinte már teljesen helyet is foglalt, igaz, kicsit elszórva. Mi a legelső asztalnál kaptunk helyet Gábor társaságában, és a sors szeszélye folytán szucsadam is ugyanitt ült (ugye ő a Városban, illetve az Appleblog fele), szóval gyorsan be is mutatkoztam neki, elvégre az egyszeri ember nem mindennap tartózkodhat ilyen híres blogger társaságában.

Kis késéssel ugyan, de elkezdődött a vacsora, itt is a szokásos módon, hatalmas asztal, középen forog, aztán aki kapja, marja. Vicces látvány volt amikor kijött egy kaja, és nyolc ember arra várt, hogy a maradék három megtalálja a szöget, a fényerőt, és a csít ahhoz, hogy lefényképezze, és aztán lehetett csak enni belőle. Ugyanígy jópofa volt látni az étterem tulaját aki konstans módon cigivel a szájában mászkált folyamatosan fel és alá, ellenőrizve, hogy minden rendben megy-e.

Az első körben fokhagymás uborkasaláta, édes savanyú oldalas, csavart reteksaláta (na erről elsőre nem találtuk ki, hogy micsoda, de aztán megnéztük online, bréking: a NOKIÁN!, mivel Ádám szifonja nem akarta lehívni a maileket), és pálcikán sült fokhagymás garnélarák. Mindegyik remek volt, a reteksaláta talán kicsit jellegtelen, de a rák egész egyszerűen földbe döngölte ezeket, fantasztikus volt. Maguk a kis jószágok is megérdemelték a 10/10-et, de az alatta lévő olaj tunkolása a hozzáadott bagettel, illetve a vele sült fokhagymák... alig találok rá szavakat, számomra talán első helyen ezek a falatok voltak az egész étkezésből.

Kis pihenés után érkeztek a levesek, mégpedig bambusz, és dél-kínai erős savanyú formájában. A bambusz kissé jellegtelenebb, tavasziasabb volt, minimális citromos savanyúsággal, de az erős savanyú újra zseniális volt, amikor bekaptad a falatot, még semmi, de aztán hátulról szépen előrebújt a csípősség, aztán csak mindenki nézett ki a fejéből, hogy mi történt itt.

Itt újra beindult a körhinta, jöttek rákkal töltött kis batyuk, valamint marhaszeletek brokkolival, hagymás csirkedarabok, illetve báránycomb is, ha hihetünk a feljegyzéseimnek.

Ezek után egy idős kínai úr az asztalunkhoz tolt egy kis kocsit, és elkezdődött a csoda: a pekingi kacsa felszeletelése. Amint a videón is látszik, eszméletlen profizmussal és stílusosan suhogott a bárd, és a jóravaló, ám az élők közül már eltávozott kacsa darabjai pedig ellentmondást nem tűrően hulltak alá, hogy aztán a tányéron végezzék be eleve elrendelt sorsukat. Mi már Wangnál megtanultuk, hogy kell ezt enni: érkezett mellé kis palacsinta, abba beleraktuk az uborkát és a hagymát, rá a kacsát, és a szecsuáni?/pekingi? barna szószt (ez amúgy mennyei volt, egyszerre édes, szójás, és mégsem, nem is találok rá szavakat), majd összetekerve máris lehetett fogyasztani. Úgyszintén megkapta a megosztott első hely plecsnit ez a fogás is.

Ebből párat betoltunk, és mire feleszméltünk az óriási osztrigaszószban pácolt királyrák is megérkezett, jöttek mellé tészták, és a legendás gung bao csirke is. Ez utóbbi sajnos nekem a csirke állaga miatt nem ízlett, de rajtam kívül mindenkinek elnyerte a tetszését, szóval valószínűleg bennem volt a hiba, túlzottan "ruganyosnak" éreztem a madarat.

Újfent szusszanás, majd desszertként friss gyümölcsök jöttek, ami nem is volt baj, hiszen ekkorra már a kidurranás közelébe kerültünk. Természetesen ez nem akadályozott meg abban, hogy a megmaradt királyrákot, meg konkrétan szinte mindent, ami még volt, elfogyasszuk, csak aztán kissé nehéz volt felállni.

Gábor az est végeztével mondott még pár szót az egybegyűlteknek, kiemelve, hogy régóta beteg édesapjának szeretné ajánlani ezt a 100. vacsorát, aki szintén ezen a napon ünnepelte a születésnapját. Megtudtuk még azt is, hogy a következő vacsora örmény lesz (Serj Tankian a díszvendég, bár ez még nem biztos), úgyhogy oda is megyünk, az hétszentség.

Sokan próbálták a fogásokat összehasonlítani a Wangéval, de mint megtudtuk, ennek semmi értelme, hiszen bár mindkettő kínai, de más területekről van, szóval felesleges is egymás mellé tenni két fogást Ami még fontos, hogy a múltkori villázással szemben most nem hátráltam meg, és végig pálcikával fogyasztottam a 16 fogást, még ha néha kissé szenvedés is volt belevarázsolni a falatokat a számba, DE megoldottam. Konklúzióként pedig annyit megállapítottunk, hogy remek vacsora volt, kiváló fogásokkal, úgyhogy bizton mondhatjuk: Kínának egy újabb területét faltuk fel.

Havasi Balázst már bemutattuk korábban itt a blogon: ő egyrészt a világ a leggyorsabb zongoristája, másrészt pedig nagy valószínűséggel azon előadóművészek között van, akik külföldön talán ismertebbek, mint itthon. Sajnos nem sok embertől hallottam idáig, hogy egyáltalán tudna a művészről, pedig amit művel, az valami zseniális. Ennek alátámasztásaképp nézzük meg a következő videót.

Miután magunkhoz tértünk, következik az újabb projekt, mert a jelek szerint Balázsunk nem bír leállni, és a Havasi Concert Show és a The Unbending Trees után itt a legújabb lehetőség arra, hogy élőben is megtekintsük; ez pedig nem más mint a Drum & Piano Project. Most az amúgy is vele zenélő Endivel (őt a Hooligansből ismerhetjük) készül egy, a jelek szerint csak dobra és zongorára épülő sorozatot készíteni. Már a trailer megtekintése alatt elfogott a libabőr (eszméletlenül profi, és felépíti az embereket, ilyet itthon kurva ritkán látni), és a zenétől ez végképp totálisan meg is marad - egyszerűen fantasztikus. Nekem a dobosok projectjei amúgy is szívem csücskei (lásd pl Travis Barker és DJ AM (RIP)), és jelen esetben is mindent meg fogok tenni, hogy a május 22-ei fellépésükre eljussak (igazából a jegyár lesz a para, amit amúgy majd 10-étől lehet megvenni). Ott találkozunk.

Az utóbbi minimum tíz évben János és a természetfilmek két külön dolog voltak. Ez egészen addig tartott, míg Norb.es fel nem hívta figyelmemet egy blogra, ahol arról írtak, hogy az utóbbi esztendők legjobb, legnagyobb költségvetésű magyar természetfilmje készül. Innentől el is kezdtem figyelemmel kísérni a folyamatot, mely egészen odáig tartott, hogy hétfő este nyolckor az Urániában megnézhettük a Vad Magyarország című, majd egy órás természetfilmet.

Mint említettem, természetfilmek terén max vágyódgatok, hogy letöltsem a full HD NatGeos így készült a Föld, meg az állatok, természet, így-úgy sorozatokat; anno gyerekkoromban ugye láttam a részeg majmokat leesni a fáról, meg embereket végiggurulni az egykerekű tolóssal Magyarországon (másfélmillió lépés), valamint amiben az évszakok váltakoznak (na ennek nem jut eszembe a címe, Vivaldi négy évszaka volt a zenéja emlékeim szerint), meg ugye pár Attenborough-t. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem nehéz engem megvenni egy jó természetfilmmel, főleg ha manapság csak a Bear Grylls-féle verzióját látom, de az szerintem nem feltétlenül vehető annak, miszerint emberünk megy, és ha éhes, megeszi a természetet.

Szóval a film. Az Alföldön keződik, télen, és így ugrál hazánk főbb, jellemzően vízhez kötődő tájai között. Meglátogatjuk a Dunakanyart, a Balatont, a Zalát, a Tiszát, Mohács környékét, Gemencet, és még más helyeket is, amíg vissza nem érünk egy évvel később a kiinduláshoz. Főbb állataink, melyeket figyelemmel kísérünk a rétisas, a vidra, a halak, és a szürkemarha. Embert összesen kettőt látunk, őket is csak sematikusan, a halászt és a pásztort, narrátorunk Kulka János. Bevezetőnek ennyi elég, a többit pedig látni kell.

Bár a vászon ezt sajnos nem adta vissza, inkább csak sejteni lehetett, de a film egyszerűen gyönyörű. Maga a kameramozgások, és a tájak is fantasztikusak, de néhány beállítás annyira jól (persze hatásvadász módon, de egy természetfilmnél ezt minimálisan sem lehet felróni) volt megcsinálva, hogy majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában. Ez az egyik fele, a másik, hogy az állatoknak nem lehet megmondani, hogy "akkor most Bécikém ezt vegyük újra, mert belelógtál a másikba", hanem csak abból lehet dolgozni, amit a természet ad. Ergo érződik a filmen, hogy mennyi várakozással teli nap lehetett ebben az ötven percben, és amikor látunk egy egy iszonyat jó jelenetet, lövésünk sincs arról mennyi munka lehetett abban, hogy így elkapják, akár direkt, akár véletlenül. Egyik kedvencem amúgy a béka-kígyó-béka volt, annál zseniálisabbat én mostanában nem láttam (a fentebbieket figyelembe véve pedig végképp). Ha már írtam a képről, essen szó a hangról is: a zenék nagyon jól illenek a filmhez, a visszatérő madárka téma is, és a hangok (szárnycsapkodás, stb) is baromi jól átjöttek.

Ami még fantasztikus volt számomra, az az állatok viselkedése. Gondolok itt arra, hogy az állatok mennyire párválasztók, és megtartók nagyon sok esetben. Az öreg rétisas-párnál is ez látszott, hogy 12 éve együtt vannak, gondját viselik egymásnak, és a kicsiknek is; de sok más madárnál is ugyanez volt a helyzet, nem beszélve más állatokról. Ebből is látszik, hogy nagyon messze élek (élünk) a természettől, és egészen egyszerűen gyönyörű, ahogy a "buta" (természetesen nem az) állat egyszer párt választ, és amellett hogy kitart. Mindemellett vicces volt azt is látni, ahogy a vidra, vagy egyes vízimadarak nekiállnak játszadozni egy jégdarabbal, vagy bármi mással. Azt hiszem egészen bátran mondhatom, hogy én is, de biztos vagyok benne, hogy sokan mások is hihetetlenül nagy fogalmatlanságban szenvedünk a vadállatok terén.

Talán már a fentebbiekből is kiderült, nekem iszonyúan tetszett Török Zoltán filmje, hatalmas tiszteletet érdemel a stáb is, aki leforgatta, és csak azt tudom kívánni, hogy még sok ilyen film legyen. Én pedig azt hiszem, nekiállok a régieket újranézni, mert bár ott nincs HD, meg hasonlók, az állatok, és a természet ugyanaz.

Update: Sajnos a rendezvény eltolódik, mihelyst lesz bővebb információnk, megosztjuk Veletek!

Jól emlékszem, a GDF-en először 2008-ban voltam, nem sokkal Dohány utcába költözésem után, emlékeim szerint már túl az előző ősszel megrendezett WCG-n. A rendezvény akkor még a MOM-Parkban volt, és odaérve rögtön hozzánk is vágtak egy jó kis passtartót, amit azóta is őrzök, nagyon dizájnos. Az előadások, nos azok pedig eléggé komolyak voltak.

Volt ott minden, élőben mozivásznon demózott Gears of War 2, amin konkrétan besírtunk, annyira brutál volt (sajnos azóta sem sikerült konzolt szereznem, de ez mindenképpen megalapozta azt a döntést, hogy akár így, akár úgy, de kell). Volt Cevat Yerli és a Cryengine 3 demó, valamint 3D modellezés, iszonyat sok technikai szlenggel, emlékszem, utána pár napig alpha csatornákkal feküdtem és keltem. A másik nagyon durva előadás a végére maradt, Epic Mikitől (Mike Capps), mégpedig, hogy hogyan fejlesszünk egyszerre PC-re és konzolokra is. Itt is akadt minden, az egy képernyőn futó négy különböző verziótól a belassulást loggoló programig, szóval amikor elhagytuk a MOM területét, a fejünk finoman szólva zsongott.

Ez volt akkor, és nézzük, mi várható most. A leírás alapján a menetrendem a következő lesz, ezeken az előadásokon lehet majd megtalálni idén nagy valószínűséggel:
Kacper Szymczak (Techland): Beyond deathmatch - the social ingredient
Kinect
Keleti Artúr - téma: Playstation Move
Invictus Games - téma: iOS és Android platformra való fejlesztés
Hogy áll a magyar játékfejlesztés
A játékötlettől a sikerjátékig
Casual-hardcore - Kigyóssy Zsolt (ZEN Studios)

Izgalmasnak tűnnek a pontok, találkozunk jövő pénteken! Aki a tavalyiról szeretne olvasni, az itt megteheti, az ideiről az információk pedig ide kattintva érhetőek el.

Ha már kajálós sztorik vannak, hadd osszak meg egyet, amely még régen, gimiben történt. Azt hiszem, hőn szeretett magyartanárunknak PIG-nek is ez volt az utolsó alkalom arra, hogy megengedte, hogy az órán kajáljunk (amúgy a tanár úr hivatalos neve Papp István Gergely, és a top 3 tanárban ever mindenképp benne volt, csak a hivatalos feljegyzés kedvéért). Szóval emlékszem, a középső sor leghátsó padjában ültünk KisMarcival, és arra gondoltunk mekkora poén lenne meghackelni a rendszert, és enni, de nem úgy. Erre rímelt is, hogy én pont a napokban találtam otthon egy jófajta merülőforralót, csecse kis narancssárga tokban. Be is hoztam, Marcika pedig a csajkáról gondoskodott (cserkészek volnánk, vagy mifene), aztán az óra kezdete után szépen el is rendeztük az eszcájgot. Külön remek dolog volt, hogy leghátul akadt egy konnektor is, így eseti mobiltöltésekre, illetve levesfőzésre kiváló töltési lehetőséget nyújtott.

Szépen be is dugtuk, melegedett a víz, majd belement a porleves (gomba, emlékeim szerint). Itt már kezdtek érdekes illatok terjengeni az osztályban, mire Pigi is hátrajött, majd elkerekedett szemmel közölte, hogy ő csak a hideg kajálást approveolta, a meleg ételhez asztal, tányér, teríték dukál, úgyhogy legyünk szívesek mi sem semmibe venni az étel minőségét. Mivel idáig csak egy adag főtt le, Marcika bepróbálkozott azzal, hogy de azért ő még megfőzheti-e az övét (nem azt, ami a nadrágjában van), de sajnos már erre sem kapott engedélyt. Arra, hogy mi lett a forraló sorsa (elkobzás talán?) már sajnos nem emlékszem, de az biztos, hogy ezzel többet nem próbálkoztunk. Nem úgy, mint a melegszendóval.

Lenn a büfében kiváló szendvicseket kaphattunk, de sajnos a meleget drágán, a hideg viszont sokszor unalmas volt már. Erre jött az a kiváló megoldás, hogy valaki (nem lennék meglepve, ha újfent én) behozott egy kontakt-szendvicsütőt, és szünetekben a program úgy nézett ki, hogy büfé lerohan, szendvics megvesz, majd fel, belecsap a sütőbe, és pár perc múlva kiváló, meleg étket fogyaszthattunk akár tízóraira is. Nem volt ritkaság, ha három négy ember állt sorba a masina előtt, és az első emeleti folyosón is remek szalámis, illetve sonkás kajaszág állt. Később ez odáig fajult, hogy ketchupot, illetve majonézt is hoztunk be tubusokban, melyet a bal hátsó padban (Bálint + Talger) tároltunk.

Nem is lett volna ez gond, ha valaki a szomszédos évfolyamból fel nem nyom minket valamelyik tanárnál, ami ugye nem volt nehéz, hiszen kábé húsz méterre volt a tanári is. Emlékeim szerint a szendósütő is ultimátumot kapott (eltűnik vagy egy nyugodtabb helyen fog pihenni), de mivel akkoriban még a lázadó formát képviseltük, azt hiszem ez is a tanároknál kötött ki végül - utána már gyanúsan arról jött a finom kajaszag...