TRV$DJAM - Fix Your Face 2

2009.06.08. 18:05

Ők azok, akik úgy veretik, mint ritkán szokták. Már az első mixtape után mindenki megnyalta a tíz ujját, hiszen a DJ plusz dobos felállás kellőképpen egyszerű ahhoz, hogy ne kelljen túlcicomázni a dolgokat, emellett viszont Travis Barker, az (ex?) Blink-dobos egészen egyszerűen olyan zseniálisan otthon van minden stílusban, hogy arról odákat lehetne zengeni.

Ezt az albumot élőben a Coachella-n mutatták be, amiről Travisék oldalán van is néhány videó - bevallom szívesen ott lettem volna. Az egész egy szünet nélküli, valóban mixtape, háromnegyed órán keresztül veretik, és jöhet Jay-Z-től kezdve Kid Cudi, MGMT, Daft Punk, The Who, Metallica: egyszerűen bármi. Az első mixtapeben is voltak elektronikus dolgok bőven, de ez a második még inkább meghatározó ilyen szempontból is, tehát aki merőben ellenáll az olyan zenének, amiben dob van, annak is ajánlom. Folyamatosan megy végig a basszus lüktetése, erre pedig tökéletesen fekszik TRV$ esetenként szarráeffektelt dobja, és mesteri játéka.



Mit is mondhatnék még, a cikkből talán kiderült, hogy egyik kedvenc dobosom a fent említett úr, és ne higgyük, hogy DJ AM rosszul tenné a dolgát, hiszen az ő része is ugyanolyan fontos; mivel nála vannak a zenei alapok, és azokkal szintén meglehetősen merészen bánik, ez főleg az élő videókból látszik. Én már két napja ezt tolom, és mindenkinek ajánlom, mivel egy fantasztikus kavalkád, melyben sosem tudhatod, mi fog épp következni.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr471169440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása