Kicsit elmaradtam manapság a postokkal, valamint a változatosság sem gyönyörködtet túlságosan, ugyanis vagy arról írok, mit ettem, vagy merre utaztam, a többi meg eléggé elsorvadt. Sajnos. Ezt a tematikát mostanában sem tudom megtörni, ugyanis lógok egy skót beszámolóval, valamint az oka, hogy nem írtam pár napig, annyi, hogy Bajorországban töltöttem a Húsvétot, és hétfő éjjel értem haza, ráadásul le is betegedtem (33,3%-ban osztozik ezen egy napszúrás gyanúja, egy jégeső (a napszúrás gyanúja után közvetlenül időben), valamint aznap éjjel egy illegál buli az erdőben, eléggé hűs időben.

Ezen szenvedek most, eközben Márk demószámlán Forexezik, és azon ügyködik, hogy egy hónapon belül majd összehozzon 170%-os hasznot, valamint hamarosan érkezik a leendő ötödik lakótárs, egy nyolc hetes yorkshire terrier (pelenkában OMGLOL), akinek RAMBO lesz a neve. Ennyit mostanról, holnap pedig visszatérünk a rendes kerékvágásba, jön az Edinburgh-i túra befejező két része, majd pedig további kajás és utazós postok.

Elérkezett az idő a végső átmozgatáshoz: vasárnap egy rettenetesen alkoholmámorban telt team buildinget követően bepakoltam mindent dobozokba (ezekben A. volt segítségemre), majd délután érkezett KiiB melletti másik költöztetőm, Dani (leánykori nevén dboxy), aki hűséges T3-as Transporterével be is állt a mélygarázsba, hogy a lehető legúriasabb módon tudjunk búcsúzni a Penthouse-tól.

Két körben lettünk meg: mind a bepakolgatás, mind a kipakolás egy-egy órát vett igénybe, így kábé kilencre Danit haza is engedtem, és ottmaradtam az új lakóhelyen, a 12. kerület szívében, a Nárcisz utcában. Este már annyira nem volt erőm pakolászni, valamint a szobában is izmos festékszag terjengett, úgyhogy a nappaliban aludtam a felfújható ágyon, ilyen remek hálótársakkal.

Másnap pedig a munka után ez a kép fogadott a szobában, innen kezdődik az új sztori. Ami pedig ezután jön, az már történelem(mé válik majd egyszer).

Végül aznap este ezt hackeltük az ajtóra. Másfél órás munka volt, de megérte, mivel így már egy amerikai tinédzserhez hasonlóan nekem is óriásposzter van a szobámban (aki pedig ezt nem értékeli, annak feltehetően igen szegényes a lelkivilága, nem volt gyerekszobája, és savanyú is egyben).

Azért Buda legelitebb környékének megvannak a hátrányai is, és miután a mobilnetem sem az FTP sem a torrent forgalmat nem támogatja, úgy döntöttem, magamnak kell a kezembe venni a helyzetet (most is fogom, jobb kézzel, jó erősen). Persze ez nem olyan egyszerű, és miután a Digi Kábel és a UPC nem képesek szolgáltatni, kénytelen vagyok a T-Homehoz folyamodni. A következő táblázatban foglaltam össze a lehetséges választásokat, szerintem elég egyértelmű, hogy érdemes a hűséget választani, mert különben mindent felszámolnak, és még drágább is. Azonfelül, hogy költöztetni is lehet, ha netán bármi beütne, és olyan helyre mennék, ahol nincs T (ilyen létezik?), még akkor is olcsóbb lenne a lemondás a lentebbi kiszámolt scenáriók alapján. Sajnos itt még sem Optinet nincs (üvegszál), sem 50 vagy 80 Mbit/s-es kapcsolatok, szóval be kell érnem ezekkel. Az erre fordított keret max 10 rongy/hó, ha netán bárkinek van jobb ötlete, ne habozzon szólni.

Régen voltunk már Lucullusos rendezvényen, úgyhogy nem is lehetett volna erre kiválóbb alkalom, mint a 99. közös vacsora, ami pedig nem volt más, mint egy fúziós vacsi a Hidden Kitchenben. Utóbbi az Irányi utcában van, betérve át kell haladni az udvaron, és belépve az ajtón máris a konyhában találjuk magunkat, jobbra pedig az ebédlő helyezkedik el. A lakás egy klasszikus belvárosi nagypolgári helység, (a baráti társaság atyja) Gábor elmondása szerint ebbe rögtön bele is szeretett, és utána már csak idő kérdése volt, hogy meg is szerezze, majd elkezdődött a mostanra már csodálatos atmoszférájú hely csinosítgatása és a helyrepofozása.

A vacsora alacsony létszámon, tizenkét fővel zajlott, a zavartalan felszolgálás, és a kaják kiváló minősége érdekében. Sajnos a Városban blog képviselői, mint kiderült, az előző nap voltak, pedig velük is szívesen megismerkednék már személyesen is - talán majd legközelebb. Kezdésnek Gábor saját, kilencéves datolyágyas pálinkáját kóstolhattuk meg, ami igen remek volt, ráadásul később magukat a gyümölcsöket is megkóstolhattuk, amin az ital érlelődött - na ez volt még nagyon brutális.

Az egész rendezvény kezdetén Gábor mondott pár szót a fúziós dolgok mibenlétéről, majd jött Nánási Lajos, a szakács, aki felsorolta a fogásokat, majd azt is, hogy melyikben mi honnan származik. Ezek után, illetve minden fogás közt akár ki is mehettünk a konyhába, és majdhogynem testközelből szemlélhettük azt, hogyan dolgozik a mester, illetve a kérdésekre is simán válaszolt. Fantasztikus élmény volt ilyen közvetlenül egy Michelin-csillagos éttermet is megjárt szakácsot látni dolgozni, sztorizni, illetve érezni a kompromisszummentes tökéletességre való törekvést, ami mindenben meglátszott; kezdve onnan, hogy ha már fél percig tovább voltak a kész tányérok szervíz nélkül, azt máris szóvá tette, ugyanúgy, ha ilyenkor akartunk fényképezgetni, nehogy kihűljön emiatt. Ugyanígy nagyon jól el lehetett lesni azt is, hogyan díszíti fel Lajos a tányérokat, remélem ezeket én is tudom a közeljövőben majd hasznosítani. Volt néhány extra is, mint például az ehető virágok, vagy az ananászízű menta, ezekkel sem találkozhatunk a hétköznapokban túl gyakran.

Az első fogás egy vörös sushitonhal volt cajun fűszerkéregben, pácolt gyömbérrel, wasabi majonézzel és rukkolával. Nos, a hal kiváló, omlós volt, a wasabis majonézes rukkola kérdésében pedig az egész asztaltársaság egyetértett, hogy ezentúl ezt a két összetevőt csak így fogja fogyasztani.

Ezután egy kecskesajtos ravioli érkezett, paprika és cukkini dresszinggel, medvehagyma habbal. A ravioli csodás volt, a dresszing, mint a képen is látható, nagyon jól nézett ki, csakúgy, mint a medvehagyma hab. Bár finom volt, de maradok a húsoknál.

Ezt nagyon helyesen is tettem, hiszen a következő fogás volt talán az egyik legjobb: bőrös malackaraj mentás-paradicsomos csatnival, hagymapürével és Guinness sabayonnal. A malac valami zseniálisan finom volt, a csatni úgyszintén, a sabayonnak az összhatása kicsit gyengébb volt, de a hagymapüré (ami háromfajta összetevőből készült) vitte a prímet, egyszerűen imádtam a lágy, bársonyos ízét.

Negyediknek jött a borjú hagymatortával, fenyőmagpasztával és vörös vaj mártással. A borjúról szintén csak felsőfokban tudok beszélni, a fenyőmagpaszta intenzív íze is passzolt hozzá. A hagymatortát pedig legszívesebben máris rohannék, és csinálnám újra, de sajnos most nem jó a sütőnk: gyakorlatilag egy fordított torta, ahol először csinálják meg a belsejét, majd rá a tészta, és így sütik meg. Baromi finom ízekkel a malackaraj mellett mindenképp ez volt a második csúcspont a vacsorán.

Desszertként, előtte egy kis pihenőt hagyva, érkezett a túrómousse házi törökmézzel, ananásszal és tejkaramellel, robbanós csokival a tetején. Tökéletesen egyensúlyban volt az édesség, egészen csodálatos ízeket varázsolva a vacsora végére.

Nem teljesen mondtam igazat ezzel a véggel kapcsolatban, hiszen még kikunyeráltuk a maradékot a konyhából, de nem ám csak úgy: a fúzió itt is megmaradt, szóval érkezett még néhány malacdarab hagymatortával és törökmézzel, valamint malac ananásszal. Ezzel zártuk is a vacsit, és tizenegykor elhagytuk a rejtett konyhát, hogy az utolsó busszal még hazaérjünk. Egy azonban biztos, még visszatérünk: egyrészt ide is, másrészt pedig a következő rendezvényre, ami a Taiwan étteremben lesz (ez is nagy szó, hiszen a kínai vacsikra Wang eléggé nagy exkluzív igényekkel rendelkezik, de a diplomácia ez egyszer győzött). Ja és nem utolsósorban tagok is lettünk, szóval immár hivatalosan is a Lucullus Baráti Társaságba tartozunk.

Egy év kihagyás után tér vissza a Game Developers Forum, amiről senki sem maradhat távol!

Idén is várnak minden érdeklődőt az Arena Plaza Bevásárlóközpontban a Cinema City termeiben egy "kis" szakmai eszmecserére. Az elmúlt években olyan világhírű fejlesztők képviseltették magukat a többek között játékdizájnnal, technológiával, MMO-fejlesztéssel, mobil játékplatformokal kapcsolatos kérdéseket is boncolgató rendezvényen, mint az Epic Games, az IO Interactive, vagy épp a Crytek. A Crysis fejlesztői idén is jelen lesznek, s válaszolnak a napokban megjelent folytatást érintő kérdésekre. Az érdeklődők beülhetnek a Techland, a Digital Reality, az Invictus Games, valamint a Sproing Interactive előadásaira is.

Bár a GDF 2011 elsődlegesen a játékfejlesztés gondolatával kacérkodó fiatalok, valamint a jobbaktól tanulni vágyó szakmabeliek legjelesebb eseménye idén, a rendezvény napját, azaz 2011. május 13-át akkor is érdemes pirossal bekarikázni, ha szimplán játékosként venne részt rajta az ember. Az előadásokról ugyanis hasznos és érdekes tapasztalatokkal gazdagodva távozik majd, ráadásul megérti, mennyi munka fekszik abban a játékszoftverben, amit leemel a polcról. A látványos nagytermi előadások, illetve a kiállítótér izgalmas bemutatói mellett nem feledkezhetünk meg a szakmai workshopokról sem, amelyek a VIP Lounge-hoz hasonlóan lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érdeklődők komolyabban elmélyedjenek egy-egy témában a kerekasztalbeszélgetések során. A játékosabb kedvű látogatók kipróbálhatják a kiállított gamer laptopokat.
A folyamatosan frissülő programok, illetve az előadók gyarapodó névsora miatt érdemes gyakran ellátogatni a gdf2011.web4.hu oldalra.

Addig is: 2011. május 13-án Budapestre figyel a játékvilág!

Az a helyzet, hogy még tavaly év végén vásároltam egy kupont az Aranyszarvas Étterembe, de egészen idáig elmaradt a meglátogatása, mígnem eljutottunk oda, hogy a hét végéig fel kell használni, különben érvényét veszti. Nem is késlekedtünk tovább, és egy hete, kedden este hatra foglaltunk is egy asztalt. Később hangulatosabb lett volna, de sajnos még pakolnom kellett kifelé otthon a költözés maradványait.

Korai időpont lévén az étterem egészen üres volt, konkrétan mi érkeztünk akkor elsőnek. Italnak meggy és bodzaszörpöt rendeltünk, mindkettő finom, friss, gyümölcsös volt. Én első fogásnak medvehagymalevest kértem, pirított burgonyakockával és borjúbrízzel. Míg ez megérkezett, kaptunk üdvözlőfalatokat, friss házi kenyeret, és vajat. A kenyér még egészen meleg, könnyed volt, hozzá a vaj pedig majdnem tejszínes, nem is bírtam megállni, hogy ne nyomjak be belőle hármat.

A leves szép, élénkzöld színnel érkezett, a medvehagyma pont a megfelelő mennyiségben volt jelen, a krumplikocka pedig nagyon apróra volt vágva, és inkább főttnek, mint pirítottnak mondtam volna, épp emiatt. Viszont a borjúbríz (ami valójában egy úgynevezett csecsemőmirígy) egészen konkrétan azt az emléket hozta vissza, amit egy illat alapján éreztem tavaly ősszel Frankfurtban a már sokat látott toronyház tetején, és azóta sem tudtam beazonosítani, hogy mi az. Szavakkal elég nehezen tudom leírni, az állagát talán a nagyon laza májhoz tudnám hasonlítani, viszont az íze... zseniális volt. Elég kemény, hogy egy háromnegyed éve érzett illatot egy íz tud tökéletesen visszahozni, de ez itt mégis sikerült.

Ezután következett a zsályás nyúlcomb, tuskó gombával pirított burgonyával, ami szintén kiváló fogás volt. A nyúl fel volt tekerve kis tekercsbe, és valahogy, ahogy haladtam befelé, mindig más íze volt, a gomba és a burgonya pedig pont jól voltak megpirítva, ízük kiválóan asszisztált a húshoz.

A másik oldalon az étel báránygerinc volt aszaltparadicsomos zöldbab raguval, friss kucsmagombával, krémes puliszkával. Nos, a hús itt talán még kiválóbb volt, mint az enyém, középen rózsaszínes, helyesen elkészített. Ide nagyon jópofák voltak a kis gombák mellé, ugyanígy az öntet mellé (alá).

Desszertnek én a 70%-os csokoládét kértem vajkaramell öntettel. A csokitól kissé jobbat vártam, őszintén szólva számomra nem volt elég "csokoládés", kicsit intenzívebb ízt vártam, noha ez is remek volt. Hozzá az öntet és a karamell-lapocskák pedig tökéletesen helyrehozták a dolgot.

Odaát a választás a Baileys créme brulée-re esett, fehércsokoládé espumával (ami egy krém/hab gyakorlatilag). Itt is egy tökéletes élmény érkezett, a brulée csodás volt a likőrös krémmel, el is fogyott egy szempillantás alatt.

A végén összesen 14ezret fizettünk, ami egyrészt teljesen jó ár, másrészt viszont nem feltétlenül érzem azt, akármilyen jó étterem is volt, hogy még egyszer vissza akarnék jönni (bár valószínűleg nem is erre van kitalálva). Ez az átlag gasztronómiánál pár szinttel feljebb van, és ugyan már érzem magam valamennyire azon a lépcsőn, hogy ezt is tudom úgy értékelni, ahogy kell, még mindig azt mondom, hogy van még mit gyakorolni. Azaz enni.

Ps: az utolsó képen pedig a vízbe esett busz látható, mely ki tudja már merre jár...

Fura, de igaz rovatunkból származik a most következő tény: a Ciprus utcából ugyanannyi km megtételével lehet beérni a gyárba, mint az új lakóhelyemről, utcaszinten elvileg a leggyorsabb megoldást választva. Hozzátartozik a témához, hogy már teljesen berendezkedtem, és a mobilnet segítségével szórom most a sorokat a nagyvilágba, csak kisebb káosz alakult ki, és ezért nem tudunk azonnali és releváns frissítést adni a dolgaimról. Most pedig következzen a fentebbi állítás alátámasztása. Klikkre a képek nagyobbak lesznek.

A minap egy kedves régi ismerősömmel ebédeltem (többet nem írhatok, mert akkor lelepleződöm), akinek mikor felvetettem, hogy olvassa Edward Norton kalandjait, a 25. órát, egyszerűen csak azt mondta, hogy "ne vedd személyesnek, de én nem olvasok blogokat". Ez indította el a gondolatmenetemet, és amit igazából nem értek, hogy miért nem?

Persze el lehet ezt ütni azzal, hogy az alkoholista túl sokat iszik, a dohányfüggő túl sokat cigizik, az információfüggőnek meg természetes, hogy mindenki órákat tölt a gép előtt. Nekem ez mondjuk tényleg az, de nem értem (és komolyan nem), hogy akkor mit csinálnak manapság az emberek munka után. Ugye melóban adott esetben a gép előtt ülnek, de ott tegyük fel, csak dolgoznak, bár ez mindannyian tudjuk, hogy sok helyen nem így van. Ha suliba jár valaki, oké, bár nem tölt benn mindennap nyolc órát gyanítom, ha igen, respekt.

Szóval szabadidő. Vajon ki mit csinálhat. Hát persze, bekapcsoljuk a tévét, aztán nézzük, jobb esetben valami ismeretterjesztőt, rosszabban meg a VV4-et (amitől egészen egyszerűen okádok, bazmeg, akárhányszor kimegyek és az megy, valamelyik degenerált bőg, visít, vagy üvölt). Közben lehet baszkodni a gépet, de nyilván semmi komolyabb, mert a háttérben Bécinek lóg ki a kapanyél a szájából, azt úgyis inkább arra figyelünk. Szóval netezgetünk csak úgy lightba.

Engem azon a ponton kezd el idegesíteni az egész, hogy emberek, akiket már sacc öt-tíz éve ismerek, annyira hiányzik belőlük az érdeklődés az internetes dolgok iránt (blog! modernizmus! előrehaladás!), hogy csak fogalmatlanul kattintgatnak össze-vissza. Jobb esetben kéthetente eszükbe jut, hogy "bakker nézzük már meg a speed blogját", konstatálják, hogy már megint sokat evett és utazott, ezen a ponton vérmérséklettől függően inspirálódnak/röhögnek/irígykednek egyet, aztán mennek tovább. Én meg tanítsam meg, mi az a GReader meg az RSS.

A lényeg, hogy nem értem manapság az embereknek mi a nehéz abban, hogy egy ismerősük, barátjuk blogját nyomon kövessék. Miért kell nekem könyörögni ehhez? (Update: ezek után könyörög a halál) Az érdeklődésben van a hiány, és hiába vagyunk jóban, szarnak a dologra, hogy ide gyártom a kontentot, majd úgyis elmesélem, vagy nem? Vagy csak simán ennyire nem tart ott az IT-nevelés ma itthon, és még mindig úgy vagyunk vele, hogy a számítógép másodlagos információforrás, és inkább ülünk órákat a tévé, mint a gép előtt? Ezt, komolyan mondom, nem értem, úgyhogy várom a megfejtéseket.

A McDonald's új ajánlatát pont múlt csütörtökön láttam, pechemre pont azelőtt, hogy az egész éjszakát vidám "böe-böe" hangok kiadásával töltöttem volna. Mindenesetre az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy kicsit kilépett az Aranykapu étterem a kereteiből. Egyrészt ennyire Magyarország specifikus-ajánlat mostanában nem volt, legalábbis én nem emlékszem rá.

Másrészt továbbmentek a promócióban is, és lőttek néhány közepesen vicces tematikus videót - nyilván nem szállhatnak el, mert azért mégis csak vigyázniuk kell az ázsiójukra, és valami totál rottyon a vidéki konyhában készkedés nem fér fele az imidzsbe. Mindenesetre csekkoljátok le, mert jópofa, én meg remélem előbb-utóbb meg tudom kóstolni a szendvicseket, főleg a miniatűr lángos érdekel, mely hallatán TJ csak annyit kérdezett: vajon mennyi olaj van benne?