Most már ilyenünk is van.

Hatalmas köszönet a Norb.es designnak a honlap megalkotásáért.

Szóval költözés. A Ciprus utcába, mint ti is emlékezhettek rá, 2009. november elsején költöztem, és a dolgok jelen állása szerint 2011. április tizedikén fogok kiköltözni. Másfél év. Még nem kezdtem el csomagolni, de hamarosan arra is sor kerül, míg ezzel párhuzamosan a másik végen a leendő szobám, mely most raktárnak van használva, éppen kitakarítás és festés alá kerül.

És hogy hol is lesz az új bázis? Egyelőre csak tippeket adhatok, de annyi biztos, hogy egy valódi sikertörténet lesz: a nyolcból a tizenkettőbe baby! És természetesen, aki szeretne, az jöhet segíteni.

Van itt ez a borzalmas szar, amit már minden ötödik ismerősöm kiposztolt fészbukra, amin meg sem lepődtem, de azon már igen, hogy a minap speed is beállt a sorba. Fluor Mizu c. számának Kesh-féle feldolgozásáról van szó, amit szanaszét játszik az MR2, úgy látszik, ez a rádió még mindig nem tud hatalmas tévedések nélkül működni. Nem mondom, hogy a magyar zenék kötelező arányának emelésével könnyű helyzetben van ma az MR2, de akkor talán bátrabban vissza kellene nyúlni az elmúlt egy-két évtized jobb pillanataihoz (Hiperkarma, Warpigs, Freshfabrik - és ezek csak random példák voltak), mert ez a gagyi Kesh-féle feldolgozás kb. ugyanolyan szinten rombolja a zenei közízlést, mintha a Dupla Kávé vagy Bunyós Pityu legnagyobb slágereit sugároznák egész nap.

Le kell szögezni, hogy nem az eredeti Fluor-féle Mizuval van baj, hiszen a tizenévesek popzenéjét nem kell túlbonyolítani, és végre van egy magyar popszám, ami legalább hasonlóan szól, mint bármi, ami tőlünk nyugatra fut, és a szövege is felvállaltan komolytalan. Ráadásul gondoljunk bele, Fluor és SP micsoda előrelépés a Mark - Ments meg szerelem vonalhoz képest, ami még pár éve is ki tudta elégíteni ezen korosztály populárisabb vonulatának ízlését. Az MR2 persze sosem adná le az eredeti Fluor-féle verziót, hiszen az nem lenne elég igényesch, nekik a borzalmas feldolgozást kellett rotációba állítaniuk.

Tehát - bár ő sem a kedvencünk - nem Fluorral van a baj, hanem kifejezetten ennek a korábban sehol nem hallott Kesh nevű formációnak a borzalmas feldolgozásával. És ezen a ponton posztunk tárgyilagosnak tűnő elemzésből átmegy zsigeri gyűlölködésbe, és még véletlenül sem vagyok hajlandó rákeresni ennek a Kesh néven futó förmedvénynek az esetleges korábbi munkásságára vagy egyéb Youtube-tartalmaira. A "filmezünk az ágyban?" sor műmájer modorossággal való elsuttogása már önmagában a legalja, de az egész koncepció úgy irritáló, ahogy van. Mert ez a "fussunk be azzal, hogy jujjdenagyon váratlanul feldolgozunk egy éppen divatos és más célközönségre pozicionált popszámot, nem baj, hogy ezt a poént már pármillióan elsütötték, de ezzel itthon még mindig be lehet jutni a rádióba, meglepőek és mulatságosak leszünk, a végén még más helyeken is kérik majd a kivánságműsorban a kessst és a mizut, hiszen ez a swinges bossa nova hangzás a Cotton Club Singers óta legendásan bejön a 40-es kielégítetlen titkárnőknek, akik büszkék arra, hogy kizárólag hűdeigényes zenére vágynak, azzal meg, hogy fátyolos hangon modorosan hajlítgatva éneklem, hogy mizu mizu, még művészinek is tűnök"-hozzáállást úgy kellene irtani, hogy írmagja se maradjon. Ehhez képest még speed is kiposztolta. Remélem azóta felébredt. (fel - a szerk.)

Ismét eltelt egy hónap, ismét egy roverprogram, melynek keretein belül most bort mentünk kóstolni, mégpedig a VinCE-n már látott Sidewayz borgalériába. A Rákóczi útról a Kenyérmező utcába fordulva nem is kellett sokáig mennünk, hamarosan odaértünk, majd lemenve az alagsorba meg is láthattuk a pincét, telis tele borokkal.

A kóstolás vezetője (és egyben az egész Jackfall alapítója) Bányai Gábor Botond volt, akin egészen egyszerűen látszott, hogy imádja ezt csinálni, és gyakorlatilag a szőlőnek és a borokért él. Nagyon durva tudása volt, melyből egy kis szeletet meg is kaphattunk most, más kérdés, hogy a tíz boros kóstoló végére az agysejtjeink mennyit bírtak ezekből elraktározni.

Megtudtuk, hogy a Decanter (melyet ismertem) mellett ők adják ki a másik borral foglalkozó újságot a Borigót is (melyet nem ismertem), valamint, hogy a Jackfall-t jakfallnak kell mondani, ami meglepetésemre Kisjakabfalva sváb neve volt. Ebből már ki is derült, hogy villányi borvidékről beszélünk, amit meg a Cabernet Franc szeret nagyon.

A három és fél órás kóstolón mindenki megkaphatta a kérdéseire is a válaszokat, engem főként a múltkor már említett kézműves borok vs. "nagyipari" termelésű borok érdekeltek, és itt végre kaptam is rá kielégítő választ. Ugye az alapprobléma az volt, hogy a kézműves borok rajongói szerint aki már bármi adalékanyagot is hozzátesz a boraihoz az már sarlatán, nem igazi borász, tűzre/jégre/pokolra vele. Nos, most kiderült, hogy mint minden éremnek, ennek is két oldala van (de szép közhely, mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában).

Szóval Gábor, aki ugye elég jól belelát mindkét oldalba, elmondta, hogy például ha jön a tanninevő baci, aki meg akarja zabálni a tannint, két dolgot lehet csinálni. A) hagyni, hadd tegye, ezáltal reszkírozni, hogy oda az adott termés, nem lesz jó a bor, aztán szevasz, ez ugye sem borászatilag, sem pénzügyileg (mivel bárki bármit is mond, ez nem egy non-profit szakma) nem kifizetődő. A b) variáció ezzel szemben az, hogy hozzáadunk ugyan egy kis tannint, de az viszont pont megvédi az eredeti tanninokat, mintegy védőpajzsot formálva, és gyakorlatilag a bacik ezt kajálják be. Így a káposzta is megmarad, és a kecske is jóllakik, és ennek a metódusnak én teljes mértékben igazat tudok adni. Szóval a két hónapos őrlődésnek itt a vége, lehet nyugodtan bármit inni, nem fenyeget a veszély, hogy "nem bort" innánk. Persze itt is van különbség gyártó és gyártó között, ugyanúgy vannak rossz minőséget, meg bort ezernyi adalékkal készítők is. Fontos látni, hogy nincs éles határvonal aközött, hogy ez már kézműves, az meg már nem, de mindig a józan belátásra kell hagyatkozni, és törekedni a lehető legtermészetesebb és jobb megoldásra.

Nagyon szimpatikus volt a kóstolónak már az első percben lefektetett alapelve is, miszerint nagyon sokat meg lehet tudni a borról kóstolással, és különböző módokon való elemzésével, de végtére is arra való, amire készült: örömet szerezni, és meginni. Ennek a fényében kóstoltuk le a következőket: Cserszegi Fűszeres, Zöldveltelini, Jackfall Rozé, Bakonyi Hárslevelű - Olaszrizling, Kékfrankos, etyeki Pinot Noir, toszkán Pinot Noir, Takler Merlot, Jackfall Cabernet Franc / Cabernet Savignon, 3 puttonyos Tokaji Aszú. A neveiket sikerült felírnom, kóstolójegyzeteket melléjük fűznöm viszont nem, már csak azért sem, mert egy kezemen meg tudom szerintem számolni hanyadik kóstolóm volt ez, és finoman szólva rámfér még némi "gyakorlás".

A beszélgetés tényleg mindenfelé kanyargott a szőlőindák mentén (dobáljatok meg egyforintosokkal), eljutottunk a pár bor után már közönségkedvenc degorzsáláshoz is a pezsgőkészítés világából; ez amúgy a pezsgősdugón leülepedett seprő eltávolítását jelenti (kilövetést jelent maga a szó).

Maga a pince is nagyon szépen meg volt csinálva, pult, körben a falon borok, középen az asztal, szóval tényleg minden alkalomra megfelelő lehet, ráadásul benn a nyolcadik kerület közepén nem mindennapi az ilyen.

A program tizenegy körül ért véget, ekkor már kapuzárás is volt, de szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy baromi jó élményt kaptunk ezzel a három és fél órával, amit ezúton is köszönünk a Jackfall-nak, Gábornak, ugyanígy Pepének a szervezést. Eztán átmentünk az Amigo rockabilly pubba (egészen közel a régi, Dohány utcai bázisomhoz), de ez már egy másik történet, mint az is, hogy miért kellett hazafelé fejvesztve rohannom...

Április elsején jelent meg Andro és Pixa első közös lemeze, a We Are Hardcore, mely a dátum ellenére egyáltalán nem áprilisi tréfa. Pixát jól ismerhetjük a hip-hop szcénából, kábé a fele magyar bagázzsal dolgozott már együtt (mostanában pedig Fluor és SP is neki köszönheti a sikereit zenei téren), Andro pedig pár éve repült be durvábban a köztudatba, a NiteRise/elektro vonallal (persze azért ő sem ma kezdte a dolgot). Kettejük együttműködéséből született ez az electros téma, ami kurva jó lenne, ha a Kollektíva nem lőtte volna el a dolgot már jópár évvel korábban, csak hát azóta elég erősen mainstream lett a dolog, csakúgy, mint a dubstep.

A bevezetőből következik, hogy a lemez szerintem kissé későn jött ki, még az itthoni állapotokhoz képest is. Mindezek ellenére egy rossz szót sem tudok rá mondani, mert az biztos, hogy a top5 ilyen stílusú cuccban benne van. A stílus nem egyértelműen csak elektro, vagy csipogós house, van benne szépen belassultabb rész is, akusztikus, szétfilterezett, éneklős egyaránt, és a sound is csillagos ötöst érdemel. A kedvenc trackem a Boys FK Girls volt, de mindenképp azt kell, hogy mondjam, hogy a lemez teljesen megállja a helyét nemzetközi szinten is simán, ami azért itthon ilyen népszerűségben futó stílusnál nem mindennapi dolog.

Külön pozitívum, hogy az egész szabadon letölthető, bár manapság mindenképp ez lenne a normális, és ez a tendencia azért meg is van, szóval egyre kevesebb az amiatt való rinyálás, hogy az emberek másolják a zenét. Ez főleg ebben a stílusban értelmetlen, hiszen akinek tetszik, az úgyis el fog menni buliba is, mivel azért élőben durvábban üt a dolog. Egy szó, mint száz, ha még mindig hallgatnám ezt a stílust (őszintén szólva, már a kollektívásoknál meguntam, melynek a tavalyelőtti BS volt a tetőpontja, amikor is egy decibelmérővel a kezükben a DJ pulton ugráltak), akkor el lennék ájulva, így viszont csak azt mondom, hogy fasza lemez, mindenképp ajánlom meghallgatásra.

2011 karácsonya. Jónás felment a Szabadság-hídra. Számára már terhessé vált az élet. A csaja elhagyta, összeköltözött az üzlettársával, aki ugyanezzel a lendülettel kigolyózta a cégből is, és ugyan még volt két hónapra elegendő pénze, de az életkedve már két percre sem tartott ki. Felmászott a néhány éve felújított kandeláberek segítségével a hídra, és nem várt, míg kiérkeznek a tűzoltók, meg a hülye videósok, hogy "bazmeg Józsi, ez ugrani akar". Nem, nem szarakodott, felért, és ugrott, bele a jéghideg vízbe.

2011 karácsonya. Éppen a csajommal, vagy az üzlettársammal ebédeltem a CET-ben, már nem emlékszem, amikor hirtelen arra gondoltam: "azt a kurva mindenit, de finom ez a falat". Ugyanebben a pillanatban a CET meglátta Jónást a vízben, és arra gondolt: "azt a kurva mindenkit, de finom lenne ez a falat". Kevesen tudták, de dacára párezer tonnás súlyának, az épületbe lett tervezve egy központi irányítóegység, amolyan Skynet jelleggel, csak épp ma este a központi karbantartó elfelejtette a AI switchet offra tenni. Így, bár a a falat az én számhoz volt közelebb, ez egy tizedmásodpercen belül megváltozott, és a következő kép az volt, hogy a Dunán úszunk lefelé. A hal kitátotta a száját, csak pont annyi időre, hogy Jónás beszippantsa, még a key accountok ruhája sem lett nemhogy vizes, nedves sem. Hamarosan rendbejött a hangulat, a pincérek felszolgálták a desszertet, mi pedig úsztunk tovább békésen Mohács felé.

Jónás persze se köpni se nyelni nem tudott, de miután kapott egy kis medium steaket, kicsit visszatért az életkedve. Érthető, hiszen ez az étterem úgy csinálta a húst, hogy attól mindenkinek megjön az életkedve. Miután elmondta, hogy mi történt, egy másik csaj (aki feltehetően valakinek az üzlettársa is volt) sajnálatát fejezte ki, valamint valakinek az üzlettársa (akinek gondolom volt csaja is, mivel manapság a Cornavin órák nem szoktak enélkül maradni) felajánlotta, hogy éppen üresedés van, szóval ha van kedve, akár be is szállhat. Ez mind szép és jó volt, csak épp már lassan a román Riviérán jártunk. A CET itt meggondolta magát, bekapcsolta az antianyag meghajtású rakétáit (egy laza pofon a CERN-nek), és visszahajózott a Közraktár utcába, partra ugrott, kigyújtotta karácsonyi fényeit, és mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt.

Gondoltam írok kissé, mert a fene se tudja, mikor gőzöl be megint a gépezet, aztán pusztul el a világ. Első körben az van, hogy május elsejével legkésőbb költöznöm kell, és egyelőre még iszonyat káosz van mindennel kapcsolatban. Vannak tippek, de konkrétum semmi, az idő pedig csak múlik. Ez persze annak köszönhető, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy el kell hagynom a komplexumot, dehát ilyen az élet, a másfél éves periódust keményen tartjuk. Ez a stressz egy.

Az iskolával kapcsolatban is mostanra eresztett le végleg a lendület, ami pedig lássuk be, az egyik legrosszabb időpont, tekintve, hogy elvileg ez az utolsó előtti félév. A szakdolgozattal még mindig sehogy sem állok, a nyelvvizsga is ott lóg, tudat alatt pedig elég rohadt dolgok ezek.

Az ING is kibaszott velem, van a nyakamban egy jó hosszú futamidejű életbiztosításos szar, amiből már kiderült, hogy kimászni teljesen nem tudok, szóval a jövő hónapban lejár a két év, és akkor majd azzal a lendülettel bemászom a Dózsára, és megnézzük mit lehet kiszedni belőle. Ja és ma a folyószámlahitelem is csökkent, úgy néz ki Csányi úr megszimatolta, hogy bankot akarok váltani.

Mindezekkel egyetemben úgy néz ki, hogy az jelenti a legnagyobb boldogságot jelen pillanatban, hogy szanaszét zabálom magamat, mindenféle jó kis helyen, ami alapvetően nem rossz dolog, ha 1) az embernek van pénze 2) mozog mindemellé, és nem hízik, mint a vízidisznó.

Természetesen ez a tetves sport sem megy, mert a fentebbiek meg visszafordítanak egy rohadt végtelen hurokba, amiből aztán faszán nehéz kitörni, főleg ha körülöttem a töketlenség halmait látom, mintha azon menne a verseny, ki tud később önállósodni. És mielőtt félreértenénk egymást: nem azzal van bajom, hogy adott esetben másnak van, nekem meg nincs, mert ilyen az élet, csak ezzel nem tudok mit kezdeni, és főként nem tapasztalatot meríteni belőle. Más kérdés, hogy én így is lehet, hogy teljesebb életet élek, mert élvezem, még ha tizenkilencre lapot is húzok, mint más, aki folyton csak sír mindenen.

Szóval. Egyelőre lavírozás van, de bízom benne, hogy valami most már lesz, mert ez kezd az agyamra menni. Szerencsére még csak oda.

Még mielőtt elmentünk volna Esztergomba, Csabi próbált beijeszteni, hogy már bezárt a Csülök Csárda, de szerencsére ez alapján csak az derült ki, hogy elég sok hasonló nevű vendéglátóipari egység van (konkrétan ez a Szentendrei felé volt, de akad a 13.-ban is, és még ki tudja merre). Szerencsére mi az egomiba tartottunk nemzeti ünnepünkön (sajnos a blog egy kis lemaradással dolgozik, de hát ez van, ha túl sok az élmény egyszerre).

Az már a beérkezéskor látszott, hogy eléggé fullon van a hely, de szerencsére tudtunk helyet kapni a teraszon, ahol pont olyan jó idő volt, hogy el tudtunk lenni. Kezdésnek kértünk az ital mellé borlapot is, de azt sajnos soha nem is kaptuk meg, én meg ezen már az elején úgy felbasztam az agyam, hogy nem szóltam még egyszer, elvégre elvagyok úgy is, ha nem hagyok ott még plusz párezret. Levesnek gombóclevest kértem libakolbásszal, ami erősen egy palóclevesre hajazott íz tekintetében, de ez egyáltalán nem negatívum, mert nagyon finom volt, a libakolbásznak pedig nagyon erős, jellegzetes íze volt, és ez teljesen új volt nekem.

A második fogások tepsis csülök, illetve fullos rántott csirke volt petrezselymes krumplival. Utóbbival kezdeném: bár a rántott csirkemell a kedvencem, itt az volt a legrosszabb módon elkészítve, szerintem túl vastag volt a panír, így el is vette az egésztől a további kedvemet (még jó, hogy ezt nem én ettem). A comb, a máj, illetve a szárny jobban ízlett, valamint a krumpli is le volt pirítva, ami külön jó pont.

A tepsis csülök valóban egy kis tepsiben érkezett, pirított burgonyával és fokhagymás tejföllel összesütve, baconnel a tetején. Nos, azt mondom ez alapján, hogy a helynek csak ezt kéne árulnia: a csülökszeletek annyira elképesztően finomak voltak, hogy az hihetetlen, ilyen jót ebből még nem ettem. A többi része is rendben volt a fogásnak, de egyértelműen nem ért a névadó hús nyomába.

Kávéval zártuk az ebédet, és így fizettünk emlékeim szerint olyan hétfelet borravalóstul (nagy előny, hogy lehet korporét kártyával (vúcser) fizetni). Mindhárom fogást tekintve, bár a kaják nem teljesen jöttek be, valamint ingadozóan volt közepes és nagyon jó; az egész élmény ennek fényében pont megfelelt a névadásnak: csárdaként ez tökéletes. Ja és ne felejtsük el a kényelmes mellékhelységet, és az unikum ülőkefertőtlenítőt sem.