Csülök Csárda - Esztergom

2011.03.29. 15:31

Még mielőtt elmentünk volna Esztergomba, Csabi próbált beijeszteni, hogy már bezárt a Csülök Csárda, de szerencsére ez alapján csak az derült ki, hogy elég sok hasonló nevű vendéglátóipari egység van (konkrétan ez a Szentendrei felé volt, de akad a 13.-ban is, és még ki tudja merre). Szerencsére mi az egomiba tartottunk nemzeti ünnepünkön (sajnos a blog egy kis lemaradással dolgozik, de hát ez van, ha túl sok az élmény egyszerre).

Az már a beérkezéskor látszott, hogy eléggé fullon van a hely, de szerencsére tudtunk helyet kapni a teraszon, ahol pont olyan jó idő volt, hogy el tudtunk lenni. Kezdésnek kértünk az ital mellé borlapot is, de azt sajnos soha nem is kaptuk meg, én meg ezen már az elején úgy felbasztam az agyam, hogy nem szóltam még egyszer, elvégre elvagyok úgy is, ha nem hagyok ott még plusz párezret. Levesnek gombóclevest kértem libakolbásszal, ami erősen egy palóclevesre hajazott íz tekintetében, de ez egyáltalán nem negatívum, mert nagyon finom volt, a libakolbásznak pedig nagyon erős, jellegzetes íze volt, és ez teljesen új volt nekem.

A második fogások tepsis csülök, illetve fullos rántott csirke volt petrezselymes krumplival. Utóbbival kezdeném: bár a rántott csirkemell a kedvencem, itt az volt a legrosszabb módon elkészítve, szerintem túl vastag volt a panír, így el is vette az egésztől a további kedvemet (még jó, hogy ezt nem én ettem). A comb, a máj, illetve a szárny jobban ízlett, valamint a krumpli is le volt pirítva, ami külön jó pont.

A tepsis csülök valóban egy kis tepsiben érkezett, pirított burgonyával és fokhagymás tejföllel összesütve, baconnel a tetején. Nos, azt mondom ez alapján, hogy a helynek csak ezt kéne árulnia: a csülökszeletek annyira elképesztően finomak voltak, hogy az hihetetlen, ilyen jót ebből még nem ettem. A többi része is rendben volt a fogásnak, de egyértelműen nem ért a névadó hús nyomába.

Kávéval zártuk az ebédet, és így fizettünk emlékeim szerint olyan hétfelet borravalóstul (nagy előny, hogy lehet korporét kártyával (vúcser) fizetni). Mindhárom fogást tekintve, bár a kaják nem teljesen jöttek be, valamint ingadozóan volt közepes és nagyon jó; az egész élmény ennek fényében pont megfelelt a névadásnak: csárdaként ez tökéletes. Ja és ne felejtsük el a kényelmes mellékhelységet, és az unikum ülőkefertőtlenítőt sem.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr982779755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása