Sosem voltam The Smiths vagy Morrissey rajongó, és a tekintélyes életművet sem ismerem betéve, de azért azzal tisztában voltam, hogy Morrissey nélkül az egész indie szcéna nem lett volna az, ami. Úgyhogy érdekelt, hogy mit tud mutatni Morrissey élőben 56 évesen egy nagyváros kis koncerttermében a magyar közönségnek.

Bár voltak kétségeim, hogy oda fogja-e kellően tenni magát vagy csak le akarja tudni ezt az estét, ezek a kételyek az első szám alatt eloszlottak. Addig azonban ácsorogni kellett egy jó fél órát, mert a show ennyi késéssel kezdődött, de a közben vetített Ramones klip a várakozást is elviselhetővé tette.

Aztán fél 10 körül felment a függöny, és azonnal jó érzés fogott el a hihetetlenül letisztult, mégsem minimalista színpadkép láttán. És amint említettem, Morrissey valóban az első perctől meggyőző volt, nem kellett bemelegednie vagy feloldódnia. Kicsit fura asszociáció, de sokszor volt olyan érzésem, hogy egy profi táncdalénekes produkcióját látom Morissey - egyébként nem zavaró - manírjai miatt. Ez is csak erősítette a tételt, hogy a cikit a menőtől sokszor csak egy hajszál választja el. Morrissey mindenesetre mindig menő volt, sosem ciki.

Ez a könnyedség csak akkor szűnt meg, amikor az énekes a komolyabb hangvételű dalait adta elő, na ilyenkor senkinek nem juthatott eszébe Karel Gott vagy Korda Gyuri. A 2006-os kislemez B-oldalas Ganglord-ot a szövegéhez hűen (The police can always be bribed) rendőri túlkapások videóival illusztrálták, a főhős híres vegetarianizmusának ideológiai alaphimnuszát, a Smiths-féle Meat Is Murdert pedig vágóhidak és különféle állatok (csirke, pulyka, tonhal) nagyipari kivégzésének képei kísérték, a szám végére a vörös megvilágítás még a színpadot is mészárszékké változtatta. Kemény volt és hatásos. Ezen számok alatt a hangszerelés és a sound is jóval komorabbra lett véve, tökéletes aláfestést adva a súlyos szövegvilágnak.

Ebből is látszott, hogy Morrissey nem könnyed haknisorozatként képzelte el ezt a turnéját sem: aminek súlya kellett legyen, annak súlya volt, amikor meg önfeledten kellett bulizni, akkor meg az ment. Lemezbemutató lévén az új, tavalyi album dalai, köztük a címadó World Peace Is None Of Your Business is előkerültek, ezek közül élőben a Kiss Me A Lot működött legjobban, mely a slágeresebb vonalat erősítette. A csaknem két órás koncert alatt a hangzás végig kimagaslóan jó volt, e tekintetben a Millenáris Teátrum tökéletes választásnak bizonyult, és az igen vegyes összetételű közönség számára is megfelelő volt a mérete és hangulata.

Az, hogy profi volt a műsor, az csak akkor értékelhető negatívumként, ha Ákos-féle üzleti értelemben gondolunk e jelzőre. A Morrissey-koncert esetében a profizmus azt jelentette, hogy az előadó komolyan vette a közönségét, végig odatette magát, nem alibizett el semmit, kifejezően, tisztán és érthetően énekelt. Abszolút pozitívum volt, hogy az első sorokkal rendszeresen le is pacsizott, és a bodysurfölőkhöz is mindig volt egy kedves gesztusa, amíg a biztonságiak le nem szedték őket. Szerencsére nyoma sem volt most zavaró allűröknek, de az is lehet, hogy csak épp jobb napot fogott ki, annál jobban kell örülnünk neki.

A The Last of The Famous International Playboys sajnos ezúttal elmaradt, de a ráadás The Queen Is Dead végén azért Morrissey az ingétől is megszabadult, amiért utána 20 percig verekedtek a legfanatikusabb Moz-rajongók. Végül Morrissey egyik saját testőre tett igazságot, és ollóval szabdalta apró darabokra az áhított ruhadarabot. Szép is ez a régimódi sztárkultusz!

A képek a koncerten készültek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.