Gimis sztorik 1. - Melegkaja

Ha már kajálós sztorik vannak, hadd osszak meg egyet, amely még régen, gimiben történt. Azt hiszem, hőn szeretett magyartanárunknak PIG-nek is ez volt az utolsó alkalom arra, hogy megengedte, hogy az órán kajáljunk (amúgy a tanár úr hivatalos neve Papp István Gergely, és a top 3 tanárban ever mindenképp benne volt, csak a hivatalos feljegyzés kedvéért). Szóval emlékszem, a középső sor leghátsó padjában ültünk KisMarcival, és arra gondoltunk mekkora poén lenne meghackelni a rendszert, és enni, de nem úgy. Erre rímelt is, hogy én pont a napokban találtam otthon egy jófajta merülőforralót, csecse kis narancssárga tokban. Be is hoztam, Marcika pedig a csajkáról gondoskodott (cserkészek volnánk, vagy mifene), aztán az óra kezdete után szépen el is rendeztük az eszcájgot. Külön remek dolog volt, hogy leghátul akadt egy konnektor is, így eseti mobiltöltésekre, illetve levesfőzésre kiváló töltési lehetőséget nyújtott.

Szépen be is dugtuk, melegedett a víz, majd belement a porleves (gomba, emlékeim szerint). Itt már kezdtek érdekes illatok terjengeni az osztályban, mire Pigi is hátrajött, majd elkerekedett szemmel közölte, hogy ő csak a hideg kajálást approveolta, a meleg ételhez asztal, tányér, teríték dukál, úgyhogy legyünk szívesek mi sem semmibe venni az étel minőségét. Mivel idáig csak egy adag főtt le, Marcika bepróbálkozott azzal, hogy de azért ő még megfőzheti-e az övét (nem azt, ami a nadrágjában van), de sajnos már erre sem kapott engedélyt. Arra, hogy mi lett a forraló sorsa (elkobzás talán?) már sajnos nem emlékszem, de az biztos, hogy ezzel többet nem próbálkoztunk. Nem úgy, mint a melegszendóval.

Lenn a büfében kiváló szendvicseket kaphattunk, de sajnos a meleget drágán, a hideg viszont sokszor unalmas volt már. Erre jött az a kiváló megoldás, hogy valaki (nem lennék meglepve, ha újfent én) behozott egy kontakt-szendvicsütőt, és szünetekben a program úgy nézett ki, hogy büfé lerohan, szendvics megvesz, majd fel, belecsap a sütőbe, és pár perc múlva kiváló, meleg étket fogyaszthattunk akár tízóraira is. Nem volt ritkaság, ha három négy ember állt sorba a masina előtt, és az első emeleti folyosón is remek szalámis, illetve sonkás kajaszág állt. Később ez odáig fajult, hogy ketchupot, illetve majonézt is hoztunk be tubusokban, melyet a bal hátsó padban (Bálint + Talger) tároltunk.

Nem is lett volna ez gond, ha valaki a szomszédos évfolyamból fel nem nyom minket valamelyik tanárnál, ami ugye nem volt nehéz, hiszen kábé húsz méterre volt a tanári is. Emlékeim szerint a szendósütő is ultimátumot kapott (eltűnik vagy egy nyugodtabb helyen fog pihenni), de mivel akkoriban még a lázadó formát képviseltük, azt hiszem ez is a tanároknál kötött ki végül - utána már gyanúsan arról jött a finom kajaszag...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.