Gabesz még a múlt pénteken mondta, az eléggé lehúzós hangulatú Hársfa étterem meg bár meg miafasz-beli buliban, hogy jövő szerdára ne csináljak más programot, mert náluk leszünk. Mondom fasza, ezt felírjuk. Aznap este hazaértem, edzés, kaja, és bár elég fáradt voltam, mégis útra keltem. És az utóbbi idők egyik legjobb hangulatú kis összejövetelébe érkeztem. 

Amikor megérkeztem dboxyval, fogadtak a Dobrosi fivérek, (ka)kisdani, és Taszika; majd jöttek szépen a többiek is. Összesen nem voltunk sokan, kábé tízen, ha lehettünk (mert sokan nem tolták el magukat, ejj), de ez sem akadályozott meg bennünket a jó hangulatban. Gabesz főzött paprikás krumplit (ez de jó lett, friss kenyérrel, rá is dupláztam), majd az este további részét remek vörösborok fogyasztásával töltöttük. Meg persze iszonytató faszkodással, nehogy már valaki azt higgye, hogy ez ilyen úriemberek társasága volt. 

Sajnos fotó csak egy készült, az is dboxy szifonjával, élesben kiküldve a Facebookra. A videót meg lentebb értékeljétek, ilyenekkel zsibbasztották az agyam (mementó egyben arra is, hogy még nekem is lehet újat mutatni). 

Nem maradtunk sokáig, kábé hajnali egy fele indultunk is haza, mégis ilyenkor tudja az ember, hogy kik azok az értékes emberek, akikkel együtt lehúzott hat évet, és még ezután is bármikor összejövünk, az ilyen hangulatban telik. És megkockáztatom, amit már eddig is tudtunk a gimnázium végeztével, hogy ez egy életre szól. 

A post kissé szentimentálisabb jellege annak köszönhető, hogy az író is csak ember, és a sok hétköznapi szar mellett jólesik néha valódi jó barátok közé csöppenni.

Talán még emlékeztek az előző Shadowrun könyvem ajánlójára, melyben megpróbáltam a figyelmet felkelteni ezzel a cyberpunk univerzummal kapcsolatban. Egy újabb könyv érkezett nemrég hozzám a sorozatból, mégpedig a címben is szereplő, 2006-os, itthon a tavalyi év folyamán megjelent regény. 

Maga a terjedelem a szokásos 300 oldal körüli, viszont a borító már az újgenerációsok közül való, nem a szokásos színvilágú, és felépítésű; de ez legyen a legkisebb bajunk. A sztori a Kripta nevezetű hely körül bonyolódik, ahol is jónéhány a társadalomból már kibukott, ám a helyi kisközösség számára fontos ember, ork, és hasonló metahumánok élnek. Némelyek csak a bűnözés, a lakhelyhiány miatt vannak itt, míg mások fontos szociális feladatokat is elvégeznek. 

Minden szép és jó is, amíg az Őrült Kalapos becenevű céges biztonsági főnök rá nem jön, hogy őt bizony vezérelnék személyes érdekek is a jól megkeresett nuyenek mellett, így korporét pénzből felvásárolja a placcot. Azzal azonban nem számított, hogy akik ott laknak, baromira nem akarnak kiköltözni, hiába lobogtatnak az orruk előtt érvényes adásvételi szerződést (ezt a helyzetet amúgy néha itthon is felfedezni vélem). 

Kalaposunk viszont ezt egyáltalán nem hagyja annyiban, és egy kisebb bandát toboroz arra, hogy kifüstölje onnan a bennélőket. Azonban erre a Kriptalakók is felfigyelnek, és összehívják az összes olyan ismerősüket, akikkel dolgoztak régebben, vagy akiknek fontos vagy a hely, vagy a résztvevők személye közül valaki. Bár a Kriptások oldalán szerepel számtalan képzetlen utcakölyök is, mégis teljes erőbedobással készülnek a harcra - az otthonukért. 

A könyv legnagyobb jellegzetessége, hogy szemben az „általános" Shadowrun könyvekkel, itt a cselekmény alig egy nap alatt játszódik. Folyamatosan figyelemmel kísérhetjük az idő (amúgy igencsak kritikus) múlását, és mire lemegy a Nap, megoldásnak kell születnie, akár így, akár úgy. Nem kifejezetten letehetetlen, de lendületes, és lekötő könyvvel állunk szemben, dacára a rövid időkeretnek, és a helyszín egysíkúságának. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Múlt szombaton a Dürer kertbe vezetett az utunk, mivel napjaink egyik legizgalmasabb magyar zenekara, a már emtívís klippel is rendelkező Óriás volt az egyik headliner a nagyteremben. Miért is volt mindez érdekes számunkra? Mert a hülye nevű Óriásról azt kell tudni, hogy két tagjának gyökerei egészen az Amber Smithig vezetnek, majd onnan kiválva a 2000-es évek elején az Annabarbi nevű kultbandában nyomták főleg angol szövegekkel az akkor még kicsit mást jelentő, jpbb híján indie-nek nevezhető riffelgetős muzsikát. Az Óriás a sokkal ismertebb és szintén kultgyanús Isten Háta Mögött (IHM) tagságával és szerzőivel is átfedéseket mutat, ami a költői, értelmezhetetlen, elsősorban benyomásokra és érzésekre, érzékekre ható dalszövegekben erősen megmutatkozik, mégis jóval több és más, mintha az IHM egyszerű side-projectje lenne. Tavaly év végén jött ki az új albumuk, tele egységes stílusban íródott, sodró lendületű, néha elszállós zenével. Az év végi lemezbemutató a Trafóban jól sikerült, gondoltuk meglessük őket egy nagyobb helyen is.

Hozzá kell tennem, hogy még sosem jártam a Dürerben, mivel kint van a halál faszán Budáról éjszaka nehezen megközelíthető, de mivel nemsokára az Eagles Of Death Metal európai turnéja is ott fogja érinteni hazánkat, nem ártott előtte tesztelni a helyet. Nem kellett csalódnunk. A Dürerben a romkocsmák hangulata keveredik a néhai Kultiplex zenei világával és közönségével, amiből olyan sok rossz nem származhat. Legalábbis ha az ember fel van készülve a 16 éves agyonpiercingelt lánykák hadára. Persze azért idősebb arcok is előfordultak a helyen, mint pl. mi, hehe. Meg három darab emós is volt egykupacban. Mármint ha valóban csak három darab volt, és nem volt több kupac is belőlük, mert ezeket nehezen tudnám megkülönböztetni egymástól. Maradjunk annyiban, hogy egyszerre sosem kellett háromnál többet látnom, és ez még nem érte el a Kill 'Em All ingerküszöböt.

A Dürer kertről még annyit, hogy van egy hangulatos kisterme, ahol ezen az estén kőkemény hardcore bandák (mint pl. a Fallenintoashes) zenéltek, de mivel oda külön belépőt kellett volna venni, maradtunk eredeti programunknál. A nagyterem mérete az A38 és a Pecsa között lehet valahol félúton, elég impozáns méretű. Az Óriásra is egész szépen megtelt, bár a közönség nagy része az este húzónevére, az emerkettős Fish!-re volt igazán kiváncsi. Én nem, és jól is éreztem magam az Óriás koncertjén, nem lehetett panasz a fiúkra. De azért azt be kell látni, hogy masszív közönségük még bőven elférne a Trafóban is, mégiscsak jobb a hangulat, ha mindenki rájuk kiváncsi igazán. (És akkor ismét jászhatnának olyan remek support bandák előttük, mint a szegedi Kiabátor, akiktől novemberben egész egyszerűen leesett az állam.)

Az Óriás után pont egy sör megivására volt elegendő időnk (itt inkább az üvegeset érdemes választani a csapolt helyett), már kezdett is az évtizedes múlttal rendelkező Fish! zenekar. Őket utoljára a Dog Eat Dog 2005-ös pesti bulija előtt láttam, nem nyűgöztek le, de hc-közeli zenéjük nem ígért semmi rosszat. Ráadásul ők alkotják a Faith No More hazai tribute együttesét is, hát ilyesmit nyomtak korábban. Sokat változhatott azóta a világ, mert a kezdés után percekig azt hittem, hogy egy Hooligans koncertre tévedtem el. Aztán a végére kiderült, hogy ez a rémálom csaknem valóság, mert a Fish! a nagy emerkettős igyekezetben elkezdett rádióbarát magyar nyelvű számokat írni és játszani. Ami jobb pillanataikban Avril Lavigne, rosszabbakban valóban Hooligans vagy Eddablúz. A gimis közönség vevő volt rá, nincs mit tenni, biztos azt hitték, hogy ez most egy véres rockkoncert, mert ugrabugráltak is szépen, de mi nem erre számítottunk. Pedig az énekes Krisztián kimagasló képességű frontember, ez ezen a bulin is megmutatkozott, dehát a számok - egy régi angol nyelvű méltó zúzás kivételével - csapnivalóak voltak. Bocs fiúk, ez van, vagy emerkettő vagy én, a kettő sokáig nem mehet együtt, és ezt nyugodtan veheti mindenki fenyegetésnek is. Óriás márciusban az Instantban, aztán a Kispál előtt az A38-on, áprilisban pedig ismét a Trafóban!

www.durerkert.com www.myspace.com/oriasbudapest
http://www.myspace.com/fishonline

Úgy érzem, mostanában igen sokszor át kellene gondolnom az életemet (és nem eladni több halálpálcát), mert alapvetően hibás feltételezésekből indulok ki. Hibás azt gondolnom, hogyha heti háromszor szeretnék edzeni, akkor normálisan jut időm a szociális életemre, mert nem fog. Ha emellé vesszük azt, hogy kéthetente plusz két nap iskola, akkor már öt nap a lecsóban. Hatodik a vasárnap, mert aznap este a héten felgyülemlett torrentek és feedek lesznek a soron. Így maradt egy nap, köszi bazmeg. Kéthetente három. Szóval írjak ide, meg máshova, meg csináljak amit akarok.

Alapvető hiba azt is hinni, hogy az embernek kurva sok barátja van, csak azért mert elspancizgat - mert nincs. Lehet, hogy azt hiszed, hogy mert együtt zenéltetek, vagy mindennap chaten órákat pofáztok, akkor az jelent valamit, de a legapróbb nüanszokból derül ki, hogy egyáltalán nem. Egy kicsit sem. Jópofizni jó, de másra nem, és ez akkor jön ki, amikor legkevésbé várod.

Aludni sincs idő, még akkor sem, ha szeretnéd. Alhatsz, de akkor másra nem fog maradni. Ha meg nem, akkor regenerálódj, úgy, ahogy akarsz.

Néhány embernek pedig igen extrém és hülye (hovatovább idióta) elképzelése van az életről. De erről asszem majd a másik blogomban mesélek. Amiről kábé senki sem tud. És nem is fog.

Nem tudom ki emlékszik még a 2006-os év egyik méltatlanul elfeledett filmjére, a Smokin Aces-re. Nem elég, hogy Ryan Reynolds (is the man) játszott benne olyan színészekkel karöltve, mint Ray Liotta, Ben Affleck, Andy Garcia, Common, vagy épp Jeremy Piven; még a zenéjéhez is sikerült megszerezni Clint Mansellt. Róla pedig azt hiszem, épp eleget tudtok, ha pedig nem, akkor irány az internet, és az archívum. 

Egy zenét mutatnék tőle ma is, először csak simán, mivel nem tudom, ki látta, és ki nem a filmet. Nos, már ez is nagyot üt, de ha kellőképp bátrak vagyunk, nézzük csak meg a post végén lévőt - benne van a legjobb filmbefejezésekben, annyi biztos. 

A héten nem volt túl sok írás, mégpedig a többszörös elfoglaltság miatt. A munkahelyemen a jövő héttől új pozícióba kerülök, ehhez kapcsolódóan volt egy assessment center is, valamint a jatt50 programmal is küzdök, hol a fáradtság, hol pedig a kajálás terén. 

Mindemellett igyekszem bebiztosítani azt, hogy a jövő héttől kezdve ismét napi szinten érdekes és hasznos történetekkel szolgáljunk itt a blog hasábjain, tehát nemsokára készüljetek vissza, ujjakat melegíteni az RSS olvasón (link jobbra), mivel hamarosan ismét támadunk. 

Most pedig a már korábban említett SPOILERES!!! videó, a Smokin Aces vége.

https://www.youtube.com/watch?v=yicdXBl021w

A ma esti postot nem Wordben írom, hanem egyenes ide a Wordpressbe, szeretünk veszélyesen élni. A probléma a következő. A szobámban a gázkonvektornak elromlott a termosztátja, vagy mi a fasza, és ez annyit tesz, hogy akármennyire is kihűl a szoba, nem fogja érzékelni, és felfűteni a megfelelő hőmérsékletre. Nyáron ez nem is gond, hiszen nem fűtünk baszd meg, de télen előfordulhatnak vele problémák, főleg a hidegebb éjszakákon. Két megoldás van. Egy: nem csinálok semmit, lefekvés előtt felfingatom vele a szobát, aztán lekapcs. Reggelre, az eltelt 6-7 óra alatt a szoba lehűl, és én vagy már éjszaka megfázom, mert azt képzelem, hogy kurva jó idő van, és kitakarózom; vagy pedig reggel az ébredésnél lesz egy olyan sokk, amelyhez képest Schwarzinak a Predatorokkal való találkozása kutyának a fasza volt. Scenario Zwei: éjszakára bekapcsolva marad, de így meg reggel olyan lesz a hangulat, mintha egy svéd szaunában töltöttem volna az éjszakát. Nyilvánvalóan a kettes megoldás játszik, mivel így se nem fázunk meg, és reggel sem lesz a kelés a lét elviselhetetlen fájdalmával egyenértékű. Case solved.

A másik az, hogy baszottmód kezdek lemerülni, kifáradni, satöbbi. Azt hiszem, két és fél éve a leghosszabb pihenésem az az öt nap volt, amit most karácsonykor töltöttem el itthon (na jó, tavaly is lehet volt hasonló, de a lényeget értsétek). Persze ilyenkor is mi volt, menni ide, oda, amoda, a saját dolgaim meg álltak, mint Rocco fasza. Haladnak ugyan előre a dolgok szépen sorjában, de mégis közben elbaszottul kelek, és ugyanígy fekszem. A kettő közt meg el tudjátok képzelni. Ha nem lesz valami, vészes hamarsággal ki fogok fordulni önmagamból, és eközben lenyelem a saját fejem, mint a nyúl a Fear and loathing...-ban.

Lekváros fakap, bő nyállal, deep throat edition.

Fekete nap ez az MKB Veszprém kézilabdacsapata és Marian Cozma családja számára egyaránt. A beállóst egy veszprémi diszkó előtt szúrták le az éjszaka, segítségére siető egyik társa súlyosabban, a másik könnyebben sérült meg, akik szintén a veszprémi kézilabdacsapat tagjai.

Namármost... nagyon sokat gondolkodtam eme post megírása előtt. És úgy döntöttem nem formálok véleményt, szimplán a tényeket írom le, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni!

A veszprémi kézilabda csapat tagjai Iváncsik Gergő kisfiának születésnapját ünnepelték egy diszkóban vasárnapra virradó éjjel. A 211 centis Cozmába, ok nélkül kötöttek bele, majdkésőbb az utcán háromszor mellkason szúrták. Kórházba szállítása után halt meg a román válogatott beállója.

A második számú kapust, a szerb Ivan Pesicset is szúrás érte a veséjénél, ő jobban van, a szerb irányító Zsarko Sesum is kórházba került, ő arccsonttörést szenvedett.

Ezt kaptuk elsőre a híradásokból. Itt már nem tértem észhez! Majd kicsit körülnéztem itt-ott. Hozzáteszem, semmi előítéletem nem volt! És itt jön a számomra felfoghatatlan!

Egy szemtanú:

"Szeretném részletesen összefoglalni az egész helyzetet. Több éve járok szórakozni erre a szórakozóhelyre és kijelenthetem, hogy egy teljesen normális, kulturáltan szórakozni tudó réteg kedvelt szórakozóhelye volt ez klub. Az elmúlt 5 évbe mióta ide járok soha egy verekedést nem láttam, max 1szer egy pofon elcsattant, de ennyi. Tegnap este is egy szokásos bulinak indult, ugyan azok az arcok, ismerősök, barátok. Fél 1 fele megjelentek a veszprémi kézilabdázók is, de ez egy természetes jelenség volt, mivel ez egy általuk is gyakran látogatott hely volt. Mindig jól el tudtak vegyülni discoban, tehát soha nem voltak nagyra magukkal, hogy ismert sportolók, soha nem nagyképűsködtek. Sőt nagyon közvetlenek voltak. Fél2-2 tájékán mikor kimentem az illemhelyre, akkor a beléptetőnél ott ált kb. 15 db nagydarab, kigyúrt, barátságtalan kinézetű cigány. Ekkor meg is jegyeztem magamnak, hogy ha ezen az estén nem lesz verekedés, akkor soha (de eszembe sem jutott az, hogy itt majd a kés kerül elő)! Lementek a zsúfolt szórakozóhelyre, aminek az lett a vége, hogy többen inkább elhagyták a helyet. Ismerőseim megrökönyödve kérdezték tőlem, hogy honnan került elő ez a társaság, mert soha senki sem látott még ilyet Veszprémben (ezt nem mellébeszélés, mivel évek óta a szombat estéim nagy részét Veszprém valamelyik szórakozóhelyén töltöm, és én sem láttam őket sohasem). A cigány társaság látva a szűkös helyet felmentek az emeletre, ahol egy koktél bár van, majd 3 óra magasságában ismét lejötték a pincében található disco részre, ahol szinte egyből belekötöttek a pult környékén állókba, így az MKB Veszprém kézilabdázóiba is. A filmekbe illő verekedés egyből kialakult: ordibálás, székdobálás. Ütöttek mindenkit, aki épp ott volt. Ekkor a villanyt felkapcsolták, zene leállt majd megpróbálták szétszedni őket. Ezek után kimentek az utcára és kint folytatódott a verekedés. Majd jött a barátom és mondta, hogy a Cozmát kint az utcán a bejárat előtt a CIGÁNYOK SZÍVENSZÚRTÁK és ott fekszik az úttesten. Mikor kimentünk már ott voltak a mentők, akik több perce élesztették újból, és a rendőrök kérdezgették ki az embereket. A konkrét esetet nem láttam, amikor leszúrták, de az előzmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a 15 fős CIGÁNY társaság a tettes. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szórakozóhely és az utca is be van kamerázva. Most már csak remélni tudom, hogy tetteseket elkapják és elég nagy lesz a társadalmi felháborodás és a nyomás ahhoz, hogy a rendőrség, a politikusok és mindenki őszintén és határozattan kimondja, hogy itt igenis cigányok voltak, és itt az országban komoly baj van a cigánysággal és ez így nem mehet tovább! Itt konkrétan lejött egy cigány társaság, oda ahol korábban soha nem volt balhé, és egyből verekedést provokáltak, és MEGÖLTEK egy és súlyosan megsebesítettek két köztiszteletnek örvendő élsportolót."

Na most ezek után egyedül annak örülök, hogy Sesum apja kijelentette, hogy nem fog a magyar rendőrségre várni! A kézilabdázó édesapjának tulajdonában van Szerbia legnagyobb vagyonvédelmi és testőrcége, mely jelentős testőrállománnyal rendelkezik. A cég korábbi katonákból - a hírhedt Arkan testőreiből is - áll. 300 emberrel jön Magyarországra Cozma gyilkosaiért és fia támadóiért.

Az elmúlt héten olyan mértékben hajszoltam magam a kimerültség felé, hogy alig jutott időm ide alkotni. Egyedül a mai délután volt olyan, hogy egy kicsit ráérek, de még mindig a dolgok egyharmadánál sem tartok, szóval hosszú lesz az éjszaka. 

A fülem már három hete fáj, és ez egy nagydoboz antibiotikum után sem lett másképp. Ezzel egyedül azt értem el, hogy sikerült egy-két más dolgot lekillelni a szervezetemben, szóval jövő héten újra vissza az orvoshoz, hátha már sikerül valami jót is adnia. 

Elkezdődött a harmadik félév a hallgatóbarát főiskolán, ollé. A másodikból csak egy makrót vittem magammal, így most tizenegy tantárgyam lesz. Az operációkutatás, illetve a statkettő már magában is mennyei csemegének tűnik, szóval szerintem nem túl nagy tévedés lesz azt állítani, hogy az eddigiek között mindenképp a legnehezebb félévem következik. 

A pénzügyi csodaexcelemben kénytelen voltam hozzáadni két oszlopot, mert a bankszámla+kápé egyenleg valahogy nem akarja kiadni mostanában a valóságot, és ez eléggé idegesítővé vált. Létrejött tehát a folyószámláról kivett, illetve betett pénzek egyenlege, melyek ugye a jól megszokott gyakorlat szerint rögtön jóvá is íródnak, vagy a készpénzes (ATM felvétel), vagy pedig kártyás vásárlás esetén rögtön egy kiadási rovatban; így nullára végződnek. Ezt még gyakorlatban be kell járatni, de mindenképp az lesz a lényege, hogy a számlás sor alja mindig az aktuális egyenleget mutassa. 

A múlt héten elkezdődött az egészségbajnokság idei fordulója is, az izomláz mostanra lement, szóval az elkövetkezendő héten talán már érdemi edzés is lesz. A kaja rendberakása még nem száz százalékos, de legalább elkezdődött valami. 

A ma reggeli veszprémi eseményeket pedig nem szeretném kommentálni... egyszerűen félelmetes, ami manapság errefelé (értsd: az országban) történik sajnos. Szívenszúrás, megnyomorítás, 15-30 fős bandában??? Mi ez???

A szomorú pedig az, hogy a szűklátókörű emberek jó csoportja pedig hajlamos a tényeket letagadni, és inkább azt elkenve nem észrevenni (a hegyről kérem nehéz is lelátni a völgybe); bár mondjuk jelen esetben úgy néz ki, ez kivágta a biztosítékot a legtöbb helyen. Ennyit mára az aktuális dolgokról, de ezt nem bírtam szó nélkül hagyni. Ahogy mtomi mondta az előbb: feltámadunk, vagy elpusztulunk. 

Mindezek után még megválaszolom a leveleimet, és szép lassan utolérem magamat talán. A jövő hét sem lesz egyszerű, meetingek, edzés, szocializálódás, és mindezek után pedig a hétvége...

Na most azt tudni kell rólam, hogy nagy amerikai sport rajongó vagyok! Ha kosárlabdáról beszélünk, akkor Los Angeles Lakers. Ha LA Lakers akkor Kobe Bryant!

Ez az ember a héten ismét történelmet írt!

A New York-i Madison Square Gardenben vendégeskedett csapatával, ahol 127-116ra győztek a Knicks ellen. Kobe ebből 61 ponttal vette ki a részét!!!

Ezzel a teljesítménnyel maga mögé utasította Michael Jordan-t (55 pont) és Bernard King 1984-es 60 pontos rekordját.

Az elején próbálták zavarni, kifütyülni, kizökkenteni a ritmusból, de Bryant-et nem lehetett megállítani. Végül a meccs zárásaként az egész csarnok közönsége felállva tapsolta meg ezt a teljesítményt és egy emberként kiabálták az MVP-MVP rigmust (a legértékesebb játékos kapja ezt a címet a szezon végén), ezzel utalva hogy szerintük ki érdemelné meg jelenleg ezt az NBA-ben!

A video magáért beszél!

Danny Boyle. Kinek mi jut eszébe? Trainspotting, 28 days later, Sunshine. Mind a három helyes megoldás, de mostantól még egy olyan alkotás bekerült a neve mellé, amivel kapcsolatban a jelzőket szintén csak felsőfokúan tudjuk megnevezni. A Slumdog Millionaire egy mese felnőtteknek, mely bizonyíték arra, hogy vannak még olyan dolgok, melyeknek egyszerűen csak így kell lenniük. 

A történet három részből áll össze, különböző idősíkokkal, melyek azonban még sincsenek egymástól olyan távol, mint pl. a The Fountainben. Ezt a filmet hozom fel példaként, és azt hiszem nem véletlen, hiszen abban is központi helyen áll egy férfi és egy nő mindenen keresztülható szerelme. Most ne ijedjen meg senki, hiszen az a film is 2007 egyik legjobbja volt, és erős a gyanúm, hogy az idei top 5-ben is benne lesz ez az alkotás. És nem nyáladzás, távolról sem. 

Jamal (Dev Patel) a Legyen ön is milliomosban játszik, és egyre inkább halad előre. Ez felkelti a rendőrség figyelmét is, mivel csalót sejtenek a fiatalemberben. Elviszik, és kemény vallatásnak vetik alá a fiút, és eközben a visszaemlékezéseken keresztül derül ki az igazság, mi is a nagy siker titka. 

Leírva elismerem nem hangzik túl izgalmasan, én is idáig halogattam a megnézését, de most már nagyon bánom. Ha emlékszünk a Forrás után ránk tört katartikus-depressziós hangulatra, akkor az érzelmi állapotot tekintve közeledünk ehhez a filmhez is. Itt viszont nem utána csap le ránk az érzés, hanem mondjuk egy fél nappal később fogjuk azt mondani, hogy a fene vigye el, ez odabaszott. 

Jamal egy utolsó senki teatöltögető chaiwalla. Most mégis ott van a hihetetlen sok pénz kapujában, de mint megtudjuk, azért nő is van a dologban, mégpedig a csodaszép Latika (Freida Pinto) személyében. Rajtuk, és Jamal öccsén keresztül rajzolódik ki a történet, amely egyszerre megható, szívbe markoló, és felemelő. 

A Slumdog egy mese, de nem a Neil Gaiman-féle fantasy-fajtából (őt is nagyon kedvelem, csak most nem ez a kategória). Körülbelül visszavezethető a legkisebb királyfi mindent visz kategóriára, azzal a különbséggel, hogy előtte még olyan mélyen jár, ahová sokan életükben el sem jutnak. Mégis, határtalan optimizmusával (vagy nem is tudom, minek nevezzem... jóságával?) valahogy mindenen túljut, és SPOILER!!! a végén a hőn áhított leányt is megszerzi. Nincs semmi titok ebben, ez egy igazán szép film, és még szebbé teszi, hogy az egész Indiában játszódik.

Bizony, Bollywood itt van, és bevallom, én is szégyenletesen keveset tudok az ottani filmekről. Azonban ez a rendezés mindenképp egy olyan lökést, vagy elismerést jelent, ami remélhetőleg további ilyen művek bejövetelét fogja jelenteni. Minden bizonnyal a színtérre jellemző szokások előtti főhajtás a vége alatti tánc is, amit sajnálatos módon sokan nem értenek, hogy mit keres ott, pedig a maga nemében teljesen hihetetlenül átjön, még az európai nézők számára is. 

Nem maradhat ki az OST sem, hiszen míg fentebb a Fountainnél Clint Mansell olyat alkotott ismét, hogy a gatyánkba szartunk a gyönyörtől, itt A.R. Rahman rakott össze egy olyan korongot, ami azóta is folyamatosan szól nálam. Már a filmben is feltűnt, hogy mennyire szervesen illeszkednek a zenék (szintén gyönyörűek), de igazából itt is utána elevenedtek fel azok a zseniális részek, amelyhez csatlakoztak a trackek. Na és amikor még M.I.A. is bejön a  képbe a Paper Planes-szel... na onnantól azt hiszem nincs apelláta. Abszolút feelgood zene ez (még ha a filmre ezt nem is mondanám), csak hát milyen feelgod az, ami közben SPOILER!!! megárvult, elrabolt, majd megszökött indiai kisgyerekek lopnak maguknak betevő élelmet egy vonaton csövezve?? És bassza meg, működik, és ez a rész is mosollyal a szánkon maradt meg. Beszarás.

 Február 19-én jön a film itthonra, és már most, mindenkinek kötelezővé teszem a megnézését. Ezt látni kell, mert különben hiába nézel bármit, cseszheted. Ez az igazi filmművészet, amin még a megnézése után három nappal is jár az agyam. Öt csillag. 

P.s.: Ezek után, csak a zene és a feszültség miatt, hányan fogunk LÖIM-t nézni?