Miközben egy szál gatyában ülök, nyomom a gépet, és literszámra vedelek valami bolero cukormentes szutykot, eljött az idő, hogy néhány komolyabb dolgot megosszak a kedves blogolvasó pub(l)ikummal. Ehhez tegyétek be Dub FX legújabb albumát, ahol most épp szarráfilterezett-űrlény hangon karattyol valamit.

Az első dolog, hogy próbáltam tumblr-t indítani, de nem sikerült. Az edzős kalandokat akartam outsourcolni oda, de valójában semmi értelme, nem arra kitalált a felület, ennyi erővel lehet itt is, sajnos nem tudok betagozódni a magyar mikroblogger társadalomba, csakis a twitteren keresztül (ott viszont annál inkább).

A második, témánál maradva, hogy diéta van, lassan egy hónapja. Ez abban nyilvánul meg, hogy hétközben odafigyelek a napi hat kajára (hétvégén nincs meg a munka okozta kötöttség, aztán a ló is elszabadul - általában az van, hogy kevés a kaja, nem eszek rendesen).Mindemellé a héttől kezdve újra elkezdtünk Márkkal lejárni edzeni, először egy hónapig alapozás, aztán szeptember környékétől belecsapunk a lecsóba jövő tavaszig rendesen; cél a negyvenes jatt.

A diéta másik alapköve az aerob mozgás, azaz 50-60 perc perc folyamatos kb 5,5 km/órás séta (location: Margit-sziget). Mielőtt még túlságosan lebuzizna/leugatna bárki is, hogy futni kell, illetve kardió, jelzem, hogy Arnold alapján, illetve több helyen is ezt olvasva csinálom ezt. Bízom benne, hogy működni, fog, amennyiben nem, akkor fogom magam, és átállok a futásra, de elvileg mennie kell (a leírások, illetve a józan ész alapján is). A jövő héttől amúgy jönnek majd a speciális étkezési és egyéb statisztikák is, bizonyítván, hogy nem kell mindenféle idióta 90-napos és hasonló diéta a siker eléréséhez. Hovatovább a hosszútávú cél úgy átlőni az egész kajálásomat, hogy azéletvitel-szerűen tartható legyen.

Harmadik pont. Jelen pillanatban éppen a Halálcsillag keresztnevű egy terás vinyómat töltöm fel adatokkal (most jön a trükk): amiket még 2006-ban kiírtam dvd-re (kb 60-100 db), azokat másolom vissza, mivel néhányuk a nagy állás közben úgy döntött, hogy akkor eldobálja az adatokat, és így visszaolvastatni sem hajlandók magukat. Így hát próbálom a veszteséget minimalizálni, és ennek fényében mihamarabb visszatérni a merevlemezes archiváláshoz. 2009 baszki.

A forróság nem múlt, de valamit ennem kéne, úgyhogy a borsos-csirkés-gombás ragu kerül sorra. Ezután még némi webes szerkesztgetnivalóm van, aztán jöhet a délutáni ne-tegyünk-semmit project. Kötekedőknek mondanám, hogy az aerob már reggel megvolt, hála az eheti "buli-stop" akciónknak.

Eheti képünket egy kedves kollégánknak P-nek köszönhetjük. Róla tudni kell, hogy képes majd olyan elemi dühvel verni az asztalt és a monitort, valamint az operácós rendszert, a rendszert, és minden egyebet szidni, amilyennel én szoktam. Ez az installációja pedig egy bűnös főhajtás az imperialista szemétbe fordult játékipar ellen, kik nem szégyellték maguk, s öngyilkosságba hajszoltak egy szerencsétlen, ártatlan jószágot.

Ezzel a képpel szeretném üdvözölni a visszatérésemet, valamint a további, remélhetőleg immár folyamatos publikációt. Ami ezidáig történt velem, szóra érdemes, és szép lassan igyekszem is visszamenőlegesen előadni, mert olyan anyagok állnak itt depóban, melyek már több hónaposak is akár. A szóban forgó kép pedig mostantól a hétkezdő fotósorozat egyik epizódja; jelen esetben a "Vérbirka támadása a Svábhegyen" címet viseli. Elég para.

Már a Transformers első részével is úgy voltam 2007-ben, hogy nincs is annál szebb látvány, ha hatalmas robotok csapják széjjel egymást, méghozzá úgy, hogy közben a fél USA megy a lecsóba. Innentől nem volt kérdéses, hogy a második rész is hasonló érzéseket váltott ki belőlem, főleg h Öböl Mihály úr hathatósan közreműködött ezen epizód ilyenné tételében is.

Szembemennék a sok negatív kritikával, hiszen nekem, mint ebből talán már kiderült, tetszett a második rész is, talán jobban is mint az első. Bár szinkronosan néztük meg ezt a részt is (thx to Speyer Dávid), így a nyelvezetet és a magyar vs. angolt különösebben nem feszegetném (mondjuk azért angolul mennyivel jobban hangzik a Starscream, mint magyarul az Üstökös).

A történetet most hagyjuk, az elsőben sem az volt az über, ugye ott a Szilánk meg a Kocka, itt meg a feléig azt sem tudjuk mit keresünk, csak menekülünk, aztán definiáljuk, hogy a Mátrix kell, onnan meg ugyanaz a sztori kb. Színészek közül Megan Fox most még sokkal jobban néz ki, mint az első részben, és bár szerepe túl sok nincs, azonfelül, hogy ő a főhős barátnője, azt megfelelően teszi, Isten áldja érte. Shia jól tolja, a kommandósokat is meghagyták, ők úgy voltak királyak, ahogy (Tyrese+Duhamel); valamint a felétől Turturro is bekapcsolódik, és így teljes a bagázs.

Kaptunk új robotokat is, de mondjuk azt a részt, amikor az első rész második harmadában Megatron aktivizálja az Álcákat, nem lehet felülmúlni. Amúgy mintha abban több úgymond "para" rész lett volna (pl. az elején amikor Kisülés bemegy a katari bázisra, az valami priceless volt). Az új robotok közül az ikrekkel nincs semmi probléma, ha azon túllépünk, hogy szereplésük ideje alatt kábé ötpercenként baszogatják egymást, akkor még vicces is a dolog. Apropó poénok: sokkal jobban hoz a film ilyen téren, és szerintem ez is annak az oka, hogy ennyire bejött, és itt tenném meg az 1/3 poén kijelentést. Példának okáért, Sam még az előző részes "itt-van-a-lámpa-ott-meg-a-diszkógömb"-ön is túltesz, és olyan dumát vág le teljesen váratlanul, ami azon felül, hogy gyúrós társadalmunknak örökre szállóigéje lesz, öt percig sírva röhögtem rajta.

Szóval robotok. Már az első rész után is feltűnt, hogy az Álcák minimum kétszerakkorák, mint az Autobotok (és sokkal coolabb járműveket is kaptak) - ez most sincs másképp. Így alapból nehéz harcolni, ha a gonosz robot a jó robot fölé magasodik, de itt még jóval több új Álcát is kapunk, mindenféle gépekből, de visszatérnek a régiek is (nincs is annál jobb móka, amikor egy vadászrepülő vagy egy harci helikopter oszt, és nem a katonaságé). A harci jelenetek gyönyörűek, végre nem csak harcoló alkatrészeket látunk, hanem teljes kizoomolt kamerás gyakásokat, és ez igazán előnyére válik az akcióknak. Amikor pl a nyírfa (vagy mi) erdőben büntették egymást, ott szintén majdnem zokogtam a gyönyörűségtől. Másik az, hogy tiszteletem küldöm azoknak, akik kitalálták, hogy épüljenek fel a  robotok, hiszen lélekemelő azt is látni, ahogyan kábé fél percen keresztül alakul át kamionból Optimussá, és minden megy ide-oda, gyönyörű.

A robotok hangjai az elvárásokhoz megfelelően ismét rémisztőek, és gyomorba markolóak, nem kifejezetten a sok basszus, hanem leginkább a földöntúliság miatt. Itt jegyezném meg, hogy ne az Arénában nézzétek, a Cinema City bekaphatja, mert olyan halk volt az egész, hogy ennek kábé a 3/4-e elveszett. A második megjegyzésem az 1/3 robotos film, annak minden pozitívumával - ennél szebb nem is lehetne.

A harmadik rész pedig a sivatagi, Közel-Keleti 1/3 katonás film, hiszen mint az első részben, itt is nagy szerepe van a katonaságnak, és hát lássuk be, ezt nagyon király módon teszik is. Tele vannak különböző fasza fegyverekkel, folyamatosan nyomják az arcunkba a repülőgép-anyahajókat, tengeralattjárót, különböző vadászgépeket, kütyüket - és én pedig az ilyet egyszerűen imádom. Mindez pedig a már említett sivatagos, kecskefalus környezetben még inkább üt (nemhiába nagy kedvenc a Black Hawk Down).

Tehát megvan az egész, mindenből egyharmad (még ha nem is egyenlő részben), plusz némi nyál. A végső showdown pedig az esszenciája mindennek, hiszen nem mértem, de kábé fél óra arról szól, hogy Samék eljutnak A-ból B pontba, a robotok és a katonák pedig ölik egymást, valamint előbbiek a még előbbieket. Emberek, kell ennél több?

A zenéről szeretnék még szólni, mivel az elsővel ellentétben most feltűnt, hogy van, és nem is rossz! Az OST elég gyenge felhozatalt produkált a filmben, na de a score az valami félelmetesen szép volt néhány alkalommal, szóval ezirányban a fejlődés mindenképp pozitívnak mondható. Kissé hosszabb a mozi, mint az átlag, de aki vevő erre a témára az lesse meg, mert a T:S-nel szemben ez valódi jó móka, és még csalódnunk sem kell benne.

Akár a frissen vásárolt Tardás póló elejéről is idézhetnék: Nevergo to... Fridays. Körülbelül már fél éve szemezgettem a hatalmas hamburgerekkel és óriási steakekkel, míg úgy döntöttem, hogy akkor nyeregbe, eddig spúrkodtunk, de majd most megmutatjuk. Alighogy beléptünk az Oktogonon lévő étterembe, a helyzet szomorúvá változott.

Kezdődött a töketlenkedés azzal, hogy nem tudták hová foglaltunk helyet, nekem kellett a kapott sms-t (!!) megmutatni, és még úgy sem tudták eldönteni, hogy akkor most igen vagy nemdohányzó - nem baj, szimpátia alapon választottunk egyet. Rögvest rendeltünk is, egy hatalmas cheesy bacon burgert valamint csirkecsíkokat hasábbal és káposztasalátával, mellé Krusovice. A kaja relatíve hamar meglett, közben szemlélhettük, hogy a vendég az első szemléletű helyen még az is belefér, hogy két gyerkőc mászkál felváltva a bőrüléseken a koszos cipőjével, és a személyzet még egy ejnye-bejynét sem mond; de még az üléseket sem törölték le utána. Kíváncsi lettem volna hasonló helyzetben ha én teszem ugyanezt, mit szóltak volna...

Kijött a kaja, és itt ért az első csalódás. Extra nagy méretű hamburgert említenek, ami magasságában rendben is van, de kiterjedésében egyáltalán nem nyújt akkora élményt, mint amekkorát várnék a kép és a szöveg alapján (im memoriam Michael Douglas). A csirkés téma sem egy hatalmas adag, de lépjünk túl, együk. A hamburger amúgy remek, a hús benne kérés szerint átsütött, ízletes, egyedül a bacon ami túlságosan száraz, erre mondjuk figyelhetnének, kicsit kevesebb sütés is elég lenne. A zsemle is finom, a zöldségek frissek, és a mozzarella is rendben van. Közepes adag hasáb jár hozzá, csakúgy, mint a csirkéhez: a káposztasali és a mártogató hozzá kis adag, de az is finom. A csirke viszont elég ízetlen volt, és itt merült fel a kérdés: mi a jó ég kerül ezen ennyibe?

Eddig még nagyjából rendben is volnánk, de ezután jöttek a bakik. Először is a csaj kérdésére, ami kb. a "kértek még valamit" kategóriájába esett (egy ilyen árkategóriájú helyen, kiszolgálásnál minimum elvárnám, hogy említse meg, hogy mik közül választhatunk, bár értékelem, hogy feltételezte, hogy tudunk olvasni az étlapról) az édességet választottuk, ami felespohárnyi pudingszerű valami volt - végülis nem rossz, csak kevés.

Ezután jelezzük, hogy akkor most a számlát kérnénk, azt elsőre rossz helyre rakja, majd miután a borravaló nem rugdosta az angyalok lábát, egy köszönöm sem hagyta el a száját, csak odarakta a visszajárót elénk - gratulálni tudok hozzá, mivel ezzel végképp az esélyét is elvetette annak, hogy egy éven belül ide visszatérjek (és utána is megfontolom).

A mellékhelységben is jártam, mely közös folyosón volt a főnöki irodával és a konyhával (lol), itt talán a fityegő faülőkét tudnám megemlíteni, mint negatívumot, amúgy oké volt. Kifelé menet se köszönés, se semmi, de ezt már fel sem írom senkinek a számlájára, elég volt a miénk így is. Zusammen 7800 forintot hagytunk ott, a fentebb részletezett tételekkel. Összehasonlításképp az Onyxban az ebéd nem volt ennyi, pedig ott három fogás volt, vízzel, kávéval.

A Fridaysben az árak éttermi, a kiszolgálás pedig gyorséttermi színvonalú. Nem lenne ilyen keserű szájízem, ha mondjuk feleenyit hagytunk volna ott csak, de így nem érdekel, hogy a pincércsajnak volt rossz napja, vagy ilyesmi - mint vendég ebből tudok konzekvenciákat levonni, és ezek pedig nem a legfelemelőbbek voltak.

Pazta és Triek, Gaab és Brave. Előbbiek a KK Kru alapítói, utóbbiak pedig az élőzenés szekcióért felelősek, csakúgy, mint a legutóbbi Pazta Szabadságvágy szólón. Kezdődött az egész történet még az Úgy kell LP-vel, amiben azt hiszem egyetérthetünk, hogy még ha kicsi is volt a visszhangja a nagy magyar hip-hop szcénában, azért egyedi hangvételével meglehetősen odavert.

Bár élő fellépések túlzottan nem követték a dolgot, így jött a Pazta EP, melyben már a fentebb említett úriemberek segítettek be zeneileg (és persze Dzsonni Diamond is, mielőtt kihagyom). A lemez teljes mértékben élőzenés volt, néha kicsit nyers keveréssel, de azért a hangulatot teljes mértékben hozta. És végül elérkezett a Szinkron, ami elé a srácok igen nagy elvárásokkal állnak, nézzük meg hát, mit is sikerült összerakni.

Kezdésképp a már általam is postolt intro első verziójával találkozunk. Hogy miért írom, hogy első? Elmondom: azért, mert a 10 trackből három ezzel a címmel van fémjelezve, ez az első logikátlanság, amit sem én, sem más nem értett. Ingyen vannak a számcímek, lehetett volna simán mást is adni neki; főként hogy a Kőhalmi Gábor remix elején is ott van az az idegesítő majd másfél perces telefonos monológ, ami kábé elsőre vicces, aztán csak áttekeri az ember... simán lehetett volna plusz verze, vagy akármi, mert amúgy a dob talán itt az egyik legjobb, kellően Travises, ütős.

Ha már itt vagyunk, akkor viszont a harmadik intro (az original) viszont talán a lemez legjobb száma mondanivaló, érzések tekintetében ez az ami egy az egyben hozza az elős lemez hangulatát. A többi trackről sajnos nagyrészt ezt nem mondhatjuk el, és ezt rónám fel a legnagyobb hibájának az anyagnak, mivel az idézett indulás teljes mértékben egyediséget biztosított, amit szépen lassan kezdenek elveszteni.

A stílus nagyon kezd átmenni az éneklős-dallamos rapbe ami egyáltalán nem baj, mert a számok szépek, zeneileg is jól meg vannak írva, csak épp egyrészt a TM-féle vonalat lehet felfedezni benne (nyilván, hiszen jó cimborák). Másrészt számomra egyre inkább az érződik, hogy a számok úgymond MTV-kompatibilisek akarnak lenni, éppen ezért a könnyedebb, ámde mégis mondanivalóval rendelkező számok, az iszonyú dallamosság, a női vokálok is ezt támasztják alá.

Ez persze nem probléma, hiszen ilyen kvalitásokkal bőven megérdemlik/megérdemelnék a sikert, és egyelőre még az a veszély sem fenyegeti őket, hogy hasonló útra lépjenek, mint a magyar "UG" hip-hop boybandje a Hősök - de bizonyos, még ha távoli párhuzamokat mindenképp felfedezhetünk. A további számok közül amit kiemelnék még, az a Nyugalom és a Mexikó, utóbbi hallatán akaratlanul is felmerülnek bennünk Luka sorai arról, hová is fogunk beszállni, és minden egyes alkalommal megkönnyebbülés nem azt visszahallani, amúgy meg jó kis szám ez is. A Semmi nem tart örökkén pedig azt hiszem egyértelműen felfedezhető, hogy a zeneszerző(k) közben elég sokat halgathatták Kalkbrenner Aaron-ját, de mivel az is remek szám, így ez egyáltalán nem írható fel hibának.

Ami számomra mégis hiányzik azok egyértelmű mély érzelmek, mint voltak a Nem véletlenben, vagy az Őszi délutánban, mely az előbbi talán az egyik legjobb, legkifejezőbb, szívbemarkolóbb számuk ever, míg a másikban pedig az élőzene, és szintén a gyönyörű dallam/szövegtéma emeli a legjobbak közé. Ilyen kaliberű számok sajnos egyáltalán nincsenek a Szinkronon, és bár tény, hogy kicsit mélyebb gondolatvilág kellhet megértésükhöz, engem például kifejezetten zavarnak, hogy eltűntek, mivel ezek is adták azt a pluszt, ami miatt a KK kiemelkedett a tömegből.

Aki esetleg félreértené: a fentebbi kritikával nem lehúzom az anyagot, hiszen még ezekkel egyetemben is egy színvonalas, jól összerakott cuccal állunk szemben, csak a már fentebb említett zenetévés effektust hordozza magán, annak minden előnyével és hátrányával - meglátjuk mit tudnak a lehetőségből kihozni a srácok.

Emailben kaptam ezt a videót és azt hiszem, teljes mértékben kimeríti az eye-candy fogalmát. Nagy FPS-számú lassított felvételek, halálos precízitás, rally, Rob Dyrdek, mi kell még? Egyszerűen gyönyörű az egész, szinte már-már azt kívánom, hogy én is ott lehessek a Los Angeles Harbour-ban. A DC ezzel most megint odatette keményen.

ps: ugye mindenki emlékszik még az első részre?

Ők azok, akik úgy veretik, mint ritkán szokták. Már az első mixtape után mindenki megnyalta a tíz ujját, hiszen a DJ plusz dobos felállás kellőképpen egyszerű ahhoz, hogy ne kelljen túlcicomázni a dolgokat, emellett viszont Travis Barker, az (ex?) Blink-dobos egészen egyszerűen olyan zseniálisan otthon van minden stílusban, hogy arról odákat lehetne zengeni.

Ezt az albumot élőben a Coachella-n mutatták be, amiről Travisék oldalán van is néhány videó - bevallom szívesen ott lettem volna. Az egész egy szünet nélküli, valóban mixtape, háromnegyed órán keresztül veretik, és jöhet Jay-Z-től kezdve Kid Cudi, MGMT, Daft Punk, The Who, Metallica: egyszerűen bármi. Az első mixtapeben is voltak elektronikus dolgok bőven, de ez a második még inkább meghatározó ilyen szempontból is, tehát aki merőben ellenáll az olyan zenének, amiben dob van, annak is ajánlom. Folyamatosan megy végig a basszus lüktetése, erre pedig tökéletesen fekszik TRV$ esetenként szarráeffektelt dobja, és mesteri játéka.

Mit is mondhatnék még, a cikkből talán kiderült, hogy egyik kedvenc dobosom a fent említett úr, és ne higgyük, hogy DJ AM rosszul tenné a dolgát, hiszen az ő része is ugyanolyan fontos; mivel nála vannak a zenei alapok, és azokkal szintén meglehetősen merészen bánik, ez főleg az élő videókból látszik. Én már két napja ezt tolom, és mindenkinek ajánlom, mivel egy fantasztikus kavalkád, melyben sosem tudhatod, mi fog épp következni.

Míg a Terminátor első két része a legtöbbek szerint kritikán felül állóan jól sikerült, a harmadikról már megoszlanak a vélemények. Ugyan tényleg vannak a T3-ban vitatható és önismétlő megoldások meg egy irritáló női robot, de a film vége igazi fordulatot rejt. Ezzel jól helyezi el a jelenben (illetve 2003-ban) a történetet, mivel kiderül: az emberek ellen forduló rettegett Skynet valójában nem egy központi számítógép, hanem az interneten elterjedt, öntudatra ébredt szoftver, melyet nem lehet egy csapásra kiirtani, így a rövid távú cél csak a túlélés lehet. Azzal, hogy a harmadik rész végén bekövetkezik az Ítélet Napja (az angolul sokkal faszában hangzó Judgement Day), végleg lezárul a trilógia története, mely a háború kitörésének megakadályozását állította középpontba. Egy egészen új korszak kezdődik. 

Ezt az új korszakot dolgozza fel a legújabb Terminátor-film, a Terminator Salvation (vagy Terminátor: Megváltás, de mi maradjunk a T4-nél), melyben már nem Svarci a főszereplő, és nem a „mentsük meg valamelyik Connort” a vezérlőelv. Ez helyénvaló is volna, de a kivitelezés láttán még a legoptimistább T-rajongók is legfeljebb a „nem is volt olyan rossz” mondattal nyugtathatják magukat. Nekem még ez sem sikerült. Mert az, amit a T4-ben látunk, nem más, mint egy 130 perces tömény akció madmax-es képi világgal, némi oda nem illő moralizálással és ocsmány giccsel fűszerezve. Lehet, hogy ezzel sikerült újabb célcsoportot találni, mert aki attól izgul fel, hogy egy film teljes hosszában félpercenként felrobban valami  a sivatagban, és „forró ólmok röpködnek a levegőben”, az biztos széles vigyorral az arcán nézi végig az egészet, de ilyen filmből havonta legalább kettő fut a mozikban. A T4-ből hiányzik a korábbi részekben meglévő feszültség, nincs főgonosz Terminátor, csak a személytelen monstrum Skynet, nincs kitől rettegni, nincs kivel azonosulni. Nekem még ezzel sem lenne bajom, ha a töménytelen akció rendesen lenne elhelyezve a Terminátor-univerzumban (hozzáértő kritikusok szerint kánonban, haha), és a film nem lenne tele egyéb bénaságokkal.  

(Most jön a spoileres rész.) 

Például: 

- Fantasztikus újítás, hogy a filmben minden Terminátor hörög vagy morog, mint valami harapós kutya. Legalább nyávognának, esetleg cincognának, vagy valami.

- Miközben a korábbi filmekben megismert T800-as alapmodell ebben a történetben még csak prototípusként létezik, és zömében csak darabos mozgású, primitív, könnyen megsemmisíthető, kezdetleges technikájú T600-asok róják az utcákat, addig itt feltűnik egy full extrás gigantikus Transformer robot is, aminek bokájából motoros Terminátorok rajzanak ki, ha éppen úgy akarja, és hatékonyságával kenterbe veri az összes ismert típust.

- A „Gyere velem, ha élni akarsz!” és a „Visszatérek.” mondatokat random odaadják bármelyik szereplő szájába, amin már röhögni sem nagyon lehet.

- A forró láva, folyékony nitrogén és összepréseléses Terminátor-megsemmisítési eszközök illetve módszerek mindegyike feltűnik. És még a T3-nak rótták fel az eredetiség hiányát!

- 2018-ban is egész véletlenül éppen a Guns N Roses You Could Be Mine-ja szólal meg a magnóból, amit pont a mi kis John Connorunk hallgatott a táskarádióján még 1991-ben. Hát mit mondjak, a fentiekhez hasonlóan ez is elég gyenge múltidézés. 

És akkor még nem is esett szó azokról a logikátlanságokról, ostobaságokról, amik magában a történetszövésben jelentkeznek. További spoilerek: 

- A lázadók végig elhiszik, hogy egy szimpla URH rádióadás sugárzásától minden robot szépen power off-ot produkál, és ezzel lezárható a háború.

- John Connor elhiszi magáról (ez még hagyján, mindenki más is elhiszi neki), hogy nélküle nem létezik emberiség, még akkor sem, ha a Skynet végleg elpusztul.

- A T3 végére rendszerszinten megjelenő Skynet a film egészében mégiscsak egy központi lokalizált gépként tűnik fel, amit végig Skynetként emlegetnek. Ezt csak a film vége teszi a helyére némiképp, de ez már csak gyenge próbálkozás a korrekcióra.

- A Skynet, mely ekkor már a fél világot uralja, és minden Terminátora jelentős tűzerővel rendelkezik, becsalja magához John Connort, hogy végre elpusztíthassa, de egy nyamvadt rakétát sem lő ki a helikopterére, hanem csak odaküld egy árva T800-ast, hogy verekedjen meg vele. Aztán ráadásként még hagyja is szépen felrobbantani magát. LOL. 

(Na spoiler vége, innentől szabad a pálya.)

A számos blogban írt hatalmas végső fordulat, amitől állítólag le kellene az állunknak, egy 15 évesnél idősebb és három Barátok közt résznél többet látott néző számára is csak egy közepes befejezés, míg a film utolsó jelenetei nyálasabbak a Sárkányszív bájos gyerekfantasyjénél is. Ahogy az egyik haverom megjegyezte, már csak egy csaholó Lassie kutya hiányzott a film végéről vagy Willie, amint rabláncaitól megszabadulva nyom egy laza szaltót a vizek fölött.  

A T4 tehát összességében rossz lett, pedig kis odafigyeléssel, tartalmi igényességgel kurva jó is lehetett volna - ugyanilyen koncepció mellett is. Pusztán akciófilmként biztos megállja a helyét, ehhez nem értek, de Terminátor-folytatásként méltatlan próbálkozás, képtelenség akkora darabot kivágni az agyamból, hogy ezt a filmet élvezni tudjam. 

Amiben nem találtam hibát, az csak a jól ismert főcímzene és az end title, de ezért nem érné meg még letölteni sem. Viszont a film bénaságai a zs-kategóriás sci-fikhez hasonlóan remek témául szolgálhatnak éjszakába nyúló piálós beszélgetéseknek, úgyhogy aki úgy dönt, hogy mégis megnézi a T4-et, annak azt ajánlom, hogy ezt mértéktelen alkoholfogyasztásra hajlamos barátai társaságában tegye, és a mozi után azonnal üljenek be a legközelebb eső kocsmába. Így talán még meg lehet menteni az emberiséget estét.

Ezt már régóta a listámon van, de mindenképp meg akarom mutatni mindenkinek, hogy így is lehet eladáshoz szöveget írni. A szöveg az XMS.hu-ról van, ami Handrás Apple boltja a Duna Plazaban. Amúgy meg nem friss téma, mert a weboldallal együtt jött ez is, de ha már eddig nem tettem ki, akkor itt az ideje most.

Essenek csak térdre a büdös-jobbágy-parasztjai, amikor ezt a tekintélyt parancsoló tokot a hónod alá csapva jársz-kelsz. MInt arisztokrata jómódod szimbóluma, a Le Royale, a Crumpler Szent tehénkéinek bőréből készülő laptop tok, kielégíti a hedonista, nagyvonalú életmódod. A maga pazar gazdagságával méltóságteljessé teszi fenséges viselkedésed. Ki merészel a szemedbe nézni, mikor végig méred a birodalmad, fejedelmi fejtartásoddal mutatva. hogy te vagy az egy aki uralkodásra született. Ragyogó fenséged, reméljük alázatosan szolgálja majd

Komolyabb, mint egy korcsolyázó medve a cirkuszban. Gondolj csak bele milyen frankón fogsz kinézni, ha ezt az egzotikus táskát viszed magaddal amikor útra kelsz. A belseje olyan kellemes a laptopodnak, mint egy csésze forró tea egy hideg téli szibériai éjszakában az átfagyott testednek. Figyelem matrjoskák, ez a Russian King KIRÁLY!

Azoknak akik bírják a gyűrődést és extra védelmet akarnak, nesze nektek HardSuit! Szívós és robosztus szépség ez a tok, ami megvédi az életed a kemény bánásmód között is. Az izmos védelem fedez hátulról, bármekkora bajba is sodrod magad.

Szóval... a HardSuittal trappolj át a legkeményebb négy-ajtós-szekrény biztonsági őr tökein is, akit csak találsz mert akkor is megvédenek ha ezek után sátáni kacajjal az arcodon távozol.