Míg a Terminátor első két része a legtöbbek szerint kritikán felül állóan jól sikerült, a harmadikról már megoszlanak a vélemények. Ugyan tényleg vannak a T3-ban vitatható és önismétlő megoldások meg egy irritáló női robot, de a film vége igazi fordulatot rejt. Ezzel jól helyezi el a jelenben (illetve 2003-ban) a történetet, mivel kiderül: az emberek ellen forduló rettegett Skynet valójában nem egy központi számítógép, hanem az interneten elterjedt, öntudatra ébredt szoftver, melyet nem lehet egy csapásra kiirtani, így a rövid távú cél csak a túlélés lehet. Azzal, hogy a harmadik rész végén bekövetkezik az Ítélet Napja (az angolul sokkal faszában hangzó Judgement Day), végleg lezárul a trilógia története, mely a háború kitörésének megakadályozását állította középpontba. Egy egészen új korszak kezdődik. 

Ezt az új korszakot dolgozza fel a legújabb Terminátor-film, a Terminator Salvation (vagy Terminátor: Megváltás, de mi maradjunk a T4-nél), melyben már nem Svarci a főszereplő, és nem a „mentsük meg valamelyik Connort” a vezérlőelv. Ez helyénvaló is volna, de a kivitelezés láttán még a legoptimistább T-rajongók is legfeljebb a „nem is volt olyan rossz” mondattal nyugtathatják magukat. Nekem még ez sem sikerült. Mert az, amit a T4-ben látunk, nem más, mint egy 130 perces tömény akció madmax-es képi világgal, némi oda nem illő moralizálással és ocsmány giccsel fűszerezve. Lehet, hogy ezzel sikerült újabb célcsoportot találni, mert aki attól izgul fel, hogy egy film teljes hosszában félpercenként felrobban valami  a sivatagban, és „forró ólmok röpködnek a levegőben”, az biztos széles vigyorral az arcán nézi végig az egészet, de ilyen filmből havonta legalább kettő fut a mozikban. A T4-ből hiányzik a korábbi részekben meglévő feszültség, nincs főgonosz Terminátor, csak a személytelen monstrum Skynet, nincs kitől rettegni, nincs kivel azonosulni. Nekem még ezzel sem lenne bajom, ha a töménytelen akció rendesen lenne elhelyezve a Terminátor-univerzumban (hozzáértő kritikusok szerint kánonban, haha), és a film nem lenne tele egyéb bénaságokkal.  

(Most jön a spoileres rész.) 

Például: 

- Fantasztikus újítás, hogy a filmben minden Terminátor hörög vagy morog, mint valami harapós kutya. Legalább nyávognának, esetleg cincognának, vagy valami.

- Miközben a korábbi filmekben megismert T800-as alapmodell ebben a történetben még csak prototípusként létezik, és zömében csak darabos mozgású, primitív, könnyen megsemmisíthető, kezdetleges technikájú T600-asok róják az utcákat, addig itt feltűnik egy full extrás gigantikus Transformer robot is, aminek bokájából motoros Terminátorok rajzanak ki, ha éppen úgy akarja, és hatékonyságával kenterbe veri az összes ismert típust.

- A „Gyere velem, ha élni akarsz!” és a „Visszatérek.” mondatokat random odaadják bármelyik szereplő szájába, amin már röhögni sem nagyon lehet.

- A forró láva, folyékony nitrogén és összepréseléses Terminátor-megsemmisítési eszközök illetve módszerek mindegyike feltűnik. És még a T3-nak rótták fel az eredetiség hiányát!

- 2018-ban is egész véletlenül éppen a Guns N Roses You Could Be Mine-ja szólal meg a magnóból, amit pont a mi kis John Connorunk hallgatott a táskarádióján még 1991-ben. Hát mit mondjak, a fentiekhez hasonlóan ez is elég gyenge múltidézés. 

És akkor még nem is esett szó azokról a logikátlanságokról, ostobaságokról, amik magában a történetszövésben jelentkeznek. További spoilerek: 

- A lázadók végig elhiszik, hogy egy szimpla URH rádióadás sugárzásától minden robot szépen power off-ot produkál, és ezzel lezárható a háború.

- John Connor elhiszi magáról (ez még hagyján, mindenki más is elhiszi neki), hogy nélküle nem létezik emberiség, még akkor sem, ha a Skynet végleg elpusztul.

- A T3 végére rendszerszinten megjelenő Skynet a film egészében mégiscsak egy központi lokalizált gépként tűnik fel, amit végig Skynetként emlegetnek. Ezt csak a film vége teszi a helyére némiképp, de ez már csak gyenge próbálkozás a korrekcióra.

- A Skynet, mely ekkor már a fél világot uralja, és minden Terminátora jelentős tűzerővel rendelkezik, becsalja magához John Connort, hogy végre elpusztíthassa, de egy nyamvadt rakétát sem lő ki a helikopterére, hanem csak odaküld egy árva T800-ast, hogy verekedjen meg vele. Aztán ráadásként még hagyja is szépen felrobbantani magát. LOL. 

(Na spoiler vége, innentől szabad a pálya.)

A számos blogban írt hatalmas végső fordulat, amitől állítólag le kellene az állunknak, egy 15 évesnél idősebb és három Barátok közt résznél többet látott néző számára is csak egy közepes befejezés, míg a film utolsó jelenetei nyálasabbak a Sárkányszív bájos gyerekfantasyjénél is. Ahogy az egyik haverom megjegyezte, már csak egy csaholó Lassie kutya hiányzott a film végéről vagy Willie, amint rabláncaitól megszabadulva nyom egy laza szaltót a vizek fölött.  

A T4 tehát összességében rossz lett, pedig kis odafigyeléssel, tartalmi igényességgel kurva jó is lehetett volna - ugyanilyen koncepció mellett is. Pusztán akciófilmként biztos megállja a helyét, ehhez nem értek, de Terminátor-folytatásként méltatlan próbálkozás, képtelenség akkora darabot kivágni az agyamból, hogy ezt a filmet élvezni tudjam. 

Amiben nem találtam hibát, az csak a jól ismert főcímzene és az end title, de ezért nem érné meg még letölteni sem. Viszont a film bénaságai a zs-kategóriás sci-fikhez hasonlóan remek témául szolgálhatnak éjszakába nyúló piálós beszélgetéseknek, úgyhogy aki úgy dönt, hogy mégis megnézi a T4-et, annak azt ajánlom, hogy ezt mértéktelen alkoholfogyasztásra hajlamos barátai társaságában tegye, és a mozi után azonnal üljenek be a legközelebb eső kocsmába. Így talán még meg lehet menteni az emberiséget estét.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr701170709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.09.14. 22:55:43

hát ez nem friss poszt, de én csak most olvastam.

a legnagyobb baromságot még ki is hagytad: BELOPÓZNAK A SKYNET KÖZPONTBA! HÁT HOGY? HOGY LOPÓZOL BE A SKYNET KÖZPONTBA, BAZMEG??? :)
süti beállítások módosítása