Eléggé elszabadult a buli. Persze ebben annak is része volt, hogy a krém levonult a Sellőbe (ahol ha már jártál, a Főnök mindig lekezel veled, fantasztikus), és elkezdett fogyasztani. Csak a régi motorosok, meghívásos alapon, semmi hányós-vécén elalvós-lemming bagázs. A szabályok adottak voltak: meg kell inni öt Bivalyt, ami tekintve, hogy 6,5% csak hangzásra egyszerű. Nem véletlenül kapta az akció a Bivalypróba nevet.

Bajok az elején még nem történtek, csak amikor előhúzták Fluor - Mizu című számát a tarsolyból, melyet a technológiai fejlődés, és a korlátlan mobilinternet révén a telefonról is le lehetett játszani. Sokszor. Volt aki bemutatta, mit csinál a rák, volt, aki ezt videóra vette.

Egyes elemek úgy döntöttek, hogy ők most dobálnak, így kötött ki egy két öngyújtó a sörökben (persze a többieknek sem kellett kétszer mondani, de legalább a pulóverre most nem került nyolc csomó, és nem lett beletömve egy üres söröskorsóba, mint a múltkor). A szabálykönyv első kiadását is meg kellett rágni, de ki tudja, milyen okból kifolyólag. Később aztán a második szabálykönyv is hasonló sorsra jutott, szerencsére a fényképek élénken őrzik emlékét.

Amikor a pincércsaj kérdi meg az egyik próbázótól, hogy nem-e zavarja a cigi a sörében, az már jelent valamit. Később kiderült, hogy az egyetlen hölgy résztvevőnek a cigisdobozában lapult a második számú szabálykönyv, kissé nyálasan, a cigiket átitatva. Bolond világ!

Mikor úgy döntöttek, elhagyják a helyszínt, jött velük egy bivaly is az egyik próbázó kabátujjában, kár, hogy később ez kifolyt. Persze ugyanezen próbázó a táskáját otthagyta, így amikor visszament érte, a pultos csaj már nagyon jól tudta, mit keres. Persze az csak másnap derült ki, hogy a mekiből “nála maradt” a várjál-mindjárt-érkezik-a-szendvicsed tábla, csiptetőstül.

További intézkedésig a Buffalo Committee visszavonul.

Elege van már a mindennapok bajából? Bunkó a szomszéd, és baszatja éjjel a technot? Köcsög a főnök, egész nap csak a vérét szívja? Otthagyott a csajod, az a ribanc? Keresd speedet, aki rímekbe öntve látja el a rohadékok baját, csekély 10.000 forintért. Ez nem összeg egy alapos anyázásért!

Több pénze is van? Némi felárért tovább is mehetünk, mint a verbális inzultusok. 15.000 forintért le is buzizzuk, 20.000-ért pedig kecskével is megdugatjuk. További összegekért egy meghatározott, előre bekért lista alapján még egyéb személyeskedéseket is belefűzünk a rap-be, így biztosítva a totális megszégyenítést. Természetesen a social media korában élve itt nem állunk meg, és a műalkotást ki is postoljuk az érintett wiwjére, facebookjára, illetve twitterére, tumblr-jére, és minden egyéb helyre, ami csak létezik. Ha többet rendel, csomagban jár a kedvezmény! Mindezt rímbe szedve, igényes flow-val, 300 minta közül választva teheti meg a kedves rendelő. Keressen még ma, az anyázás garantált!

(thx 2 mtomi)

Alkoholos ital koffeinnel? Elbasztam egy tálat, tele májjal, laskagombával, zöldpaprikával, paradicsommal, sajttal, tejföllel a tetején, csak megérdemlek ennyit, ha már nincs vacsorám. Dinner isn’t served bitches!

Ez kérem a Zwack válasza az USA-ban betiltott Four Loko-ra. Van benne koffein, a regular 32/100-at úgy üti, mint egyszeri S/M úrnő a büntetésre vágyó sales account seggét. Taurin nincs benne, ne is keressétek, a Ford Taurusban is több van, de komolyan. Bodzaszirup sincs, almasűrítmény an(n)ál inkább, meg aromák.

Először, ha belekortyolunk, jön a bodzaíz, majd a kimenet keserű, valószínűleg ezen osztozik a pálinka (nem tudjuk meg milyen gyümölcsből), a finomszesz (akkor mennyi pálinka lehet benne...), és a koffein. Itt bizony a tutti-frutti íz nem segít, kíméletlenül húzza össze a szánkat, de örüljünk, hogy nem a hátsónkat bünteti...

A doboza elég dizájnos, valószínűleg a Flyertervezők Nemzetközi Szervezete összetalálkozott  a Magyar Népmesék szabadkezi rajzológárdájával, majd megittak fejenkent 25 ilyet, és aztán lett a doboz. Mondjuk hogy a koffein+alkohol+bodza mellé minek jön még a limonádé, azt végképp nem értem, de kell valami rejtélyesség is. Most pedig azt hiszem, megeszek egy lépcsőházat. It’s good for me.

Újfent kitört rajtunk a kultúra, és színházban jártunk, mégpedig a Momentán társulat egyik impró előadásán, a legendás Ó utca elején található színházba. Az előadás a Házimozi estek kategóriájába tartozott, miszerint van egy romantikus film, és az előadás első felében ezt tekinthetjük meg, a második felében pedig a DVD-extrákat. A pikantériája a dolognak az, hogy senki sem tudja előre, mi fog történni.

A társulat ugyanis az egész játékát az improvizációra építi, és ezt szó szerint kell érteni. Az előadás kezdetén a speaker kikér a közönségtől három helyzetet, helyszínt, embertípust, erre alapozva kezdődik egy rövid jelenet, és amelyik a legjobban bejön, azt viszik tovább. Persze a jelenetek közt sem pihen a közönség, a ceremóniamester akár az egyes szakaszok közben is jelezhet a gongjával, és kérhet további tanácsot az előadás menetéről, melynek következtében a színészeknek akár ott helyben kell módosítaniuk a játék menetén.

Ez ugye leírva jól hangzik, de mi a valóság belőle? Nos, állati jól meg van csinálva, a színészek iszonyat jól alkalmazkodtak az egyes szituációkhoz (noha néha látszott, hogy legszívesebben anyáznának egyet), és volt egy zongorista srác is, aki egy az egyben a romantikus nyálas filmek hangulatát varázsolta oda - baromi jól játszott, legyen szó akár távol-keleti témákról, akár kínos helyzetekről, vagy épp egy melegbárról.

Természetesen a romantikus filmek hagyományaihoz híven megvolt a happy end, és a második részletben jöttek a DVD-extrák. Nos, itt már végleg elszabadult a pokol, a kimaradt túljátszott jelenetekkel, a tampon forgalmazó szponzor által nyomatott színész castingjával, a 30-as évek musical stílusában eljátszott ajánlókig... egészen egyszerűen zseniális volt. Mindeközben folyamatos interakció ment a közönséggel, bárki bedobhatta az idióta ötletét, és jó sansz volt rá, hogy az meg is fog valósulni. Mindenkinek csak ajánlani tudom a társulat előadásait, mert szinte biztos, hogy a többi esten is hasonló élményben lehet részük (többfajta tematikus előadássorozat is van, általában teltházzal).

Maga az improvizáció érdekes dolog, és Momentánék is rendeznek különböző workshopokat, tréningeket. Erősen gondolkodom én is a dolgon, főként, hogy tőlem sem áll a dolog távol - ugye anno amikor még aktívan rappeltem, a freestyle-vonalat is próbáltam tökéletesíteni, és az pedig ugyanez volt, csak rímekkel (mondjuk ennek a legnagyobb sikere általában másfél liter bor után volt a kocsmákban, meg a céges bulikban, dehát kinek hol). Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.

Ki mondta az idézetet? Miért lőttünk, és hol? Mi volt benne az átverés? Minden hamarosan kiderül!

A Bónusz Brigád, mint az első kuponos oldal, igazi áradatot indított el itthon, hiszen egyrészt majdhogynem féltucatnyi követőjük lett, ennek már gyűjtőoldala is van, és fogászattól elkezdve lövészeten át éttermekig bezárólag lehet mindenhová menni, javarészt féláron. Megnyílt a világ, mondhatnánk, és nem is tévedünk nagyot. Ezúton is nagy köszönet az ilyen oldalaknak, csak sajnos nem szabad azt elfeledni, hogy Magyarországon vagyunk, és amit az egyik kéz ad, azt a másik elveheti, persze az előbbi tudta nélkül.

Mi ezt a kupont vettük meg, mely a budafoki Erva Sportlővő Club-ba szólt, ahová egy szombati délután érkeztünk. Odajutásunk rendben zajlott, nekem amúgy is bejön a környék, valószínűleg, mert csak ritkán járok oda, és valahogy ilyen városi kirándulás jellege van számomra a dolognak, de ez mindegy most. Megérkezve kitöltöttünk egy regisztrációs papírt, majd kaptunk szemüveget, fülvédőt, és irány a lőtér (elég kicsi volt, én nagyobbnak gondoltam, alig négy-öt fakk volt egymás mellett). Vezetőnk betárazta a fegyvereket, és kezdődhetett a móka. Elsőként egy 0.22-es Ruger volt, ez relatíve nem rúgott nagyott, meg nem is volt olyan vészes hangja. Következőnek jött a Glock, ez azért már nagyobbat szólt, kissé meg is lepődtem az első lövésnél. Nem annyira, mint a .357-es Smith&Wesson-nál, aminek az első lövésére egy izmos basszameg is kiszaladt a számon. Visszarúgott elég rendesen (az előzőekhez képest mindenképp), valamint akkorát villan meg csattan, hogy öröm nézni. Persze ennyivel nehezebb is célozni vele.

A lőlap így nézett ki ténykedésem után.

Ez mind szép és jó, de miért írtam fentebb, hogy átverés. Nos, nézzük, hogy volt hirdetve.

Legújabb ajánlatunkkal lőhetsz éles lőszerrel az Erva Sportlövő Klubban 7100 forint helyett 3500 forintért. - oké, megvolt

A lövészet a regisztrálással és a rövid alapoktatással együtt körülbelül egy órán át tart. - két ember részére (oké, együtt voltunk, de akkor is) nem tartott tovább, mint fél óra, oktatás annyi volt, hogy szemüveg fel, fülvédő fel, ezeket ne vegyük le - erre azt hiszem magamtól is rájövök. Ja és elmondták, hogy célozni kell - a filmekből többet tudok meg.

Az első, 0.22-es kategóriában választhatsz öntöltő Smith&Wessont, Coltot, Rugert, vagy forgótáras Taurust. A második, 9x19 mm-es kategóriában találkozhatsz a legendás Jerichóval, amely a ’90-es évektől a magyar különleges alakulatok kedvelt pisztolya is volt. De ugyanebben a kategóriában megismerkedhetsz a Glockkal is, amelyet többek közt az USA légierejének pilótái használnak kézifegyverként...- ez szép és jó, de nekünk senki sem ajánlott fel többféle fegyvert, és szerintem nem a mi dolgunk lett volna követelőzni (bevallom, örültem, hogy lőhettem, nekem ez így is nagy dolog volt).

Próbáltam megnézni a honlapon, hogy ez így akkor mekkora kedvezmény is volt, de sajnos ott sem találtam az árakat, ezen az oldalon csak a pisztolyok képei voltak fenn. A konzekvenciák a következők: élménynek mindenképp jó volt, nem bántuk meg, csak nem értem, minek olyat kiírni, amit nem tartanak be. Érdekesnek tartom a pisztollyal való lövészetet, de nekem elég nehéznek tűnik, és lássuk be, drága játék, mert párezer forintot fél óra alatt el tudsz lövöldözni simán. Ettől függetlenül elég fasza volt.

Mint az kiderült, Hype Williams az egyik kedvenc videókliprendezőm, noha idáig sokat nem is tudtam a nevéhez kötni, csak annyit mondtam, hogy "hát ez kurvajó". Pár napja megjelent Kanye + Rihanna (tejóéghogynézkiavideóban) + Kid Cudi = All of the lights, és ez indított el a Wikipedia felé, hogy akkor nézzünk csak bele a mester munkáiba. Lentebb néhány, ebből kitalálható hogy mely stíluselemek jönnek be nekem a leginkább (iszonyat jó és hangulatos helyszínek, dögös csajok, zene ütemére történő kurvagyors vágás). És persze a hip-hop, mert hiába a sok techno, house, meg egyéb zene és buli, azért nem leszünk hűtlenek. Hallgassátok sok szeretettel.

A végére pedig köszönöm a Youtubenak, hogy már embeddeléskor lehet választani, hogy mekkora méretben jöjjön át a videó (vagy sablonokból, vagy kézzel megadva), jelentős segítség ez az egyszeri bloggernek. Ja és beugrott ide egy Diddy, de tegyétek a szívetekre a kezeteket: ti kihagytátok volna?

A következőkben két olyan fogalomról írnék pár sort, amit egy-egy sorozatban hallottam, az előbbit a legújabb Two and a Half Menben játszotta el Alan, az utóbbi pedig az újonnan indult, amúgy kiváló Shawn Ryan jegyezte The Chicago Code-ban volt fellelhető (és igen, tudom, hogy lógok még egy kis leírással hasonló alapokon a Posse Comitus Act-ről, ami na melyik sorozatban volt vajon...?).

Ponzi-scheme

A Ponzi séma megértéséhez képzeljük magunkat egy csaló helyébe, aki példának okáért kitalálja, hogy az üzletét némi hirdetés ráfordításával fogja felfuttatni, de ehhez egy kis pénzre van szüksége. Elkezdi pumpolni a bátyját, az anyját, majd az utóbbitól kapott több pénzből visszafizeti az előbbinek adott kevesebbet. Ennek persze szemtanúi is vannak, és mások is be akarnak szállni, nevezetesen a házvezetőnő, és az exfeleség férje is. A tőlük kapott pénzből visszafizetést indítványozna, de a jóhiszemű befektetők látva, hogy dübörög a biznisz, nem kérik vissza a pénzt, hanem inkább adnak még többet, amit viszont csalónk vidáman elkölt előbb-utóbb a saját szórakozására (vagy pedig, valószínűbb esetben lelép az egésszel, és bottal üthetjük a nyomát).

A modell szemmel láthatóan bukásra van ítélve, pont a fentebbi végtelen hurokba való bekerülés miatt, és általában az ezzel próbálkozók le is buknak, lévén nincs valódi üzlet a háttérben, és ez előbb-utóbb valakinek gyanússá válik; innen pedig ha nem sikerül időben megpattani, boritékolható a bukta. A módszer névadója Charles Ponzi, aki nem az első volt, aki ezt alkalmazta, de neki sikerült először akkorában megcsinálnia, hogy egész Egyesült Államok szerte híressé (vagy inkább hírhedtté) vált a neve.

Dying declaration

Sokszor láthattuk a filmekben, hogy ha valaki már haldoklik, akkor utolsó szavaiként megnevezi a bűnöst, gyilkost, és ezzel segíti elő a nyomozást. Nos, ez nem csak valami filmes kreálmány, a gyakorlatban is működik a dolog az USA-ban. Ha egy (az adott pillanatban minden bizonnyal leendő halálának tudatában lévő) haldokló így nevez meg valakit, az törvényesen felhozható a tárgyaláson, mint bizonyíték, még akkor is, ha más körülmények között egyáltalán nem lenne megbízható az információ, éppen szóbeli jellege miatt. Ellenben, ha felmerül bármi kétség afelől, hogy aki a vallomást hozta, minimálisan is a tudatában volt annak, hogy lehet, hogy nem fog meghalni, a bizonyték mit sem ér.

Mióta megvan az új tévé, folyamatosan húzta az agyam az a gondolat, hogy erre bizony vétek nem kötni valami jó kis konzolt. Az Xbox és a Wii között vacilláltam, miként azt már korábban le is írtam, de ezzel most eldőlt a dolog, mivel megtaláltam egy kiváló sufnituning megoldást. Azaz nem teljesen, de erről majd később.

A szolúció neve az, hogy Dolphin, és valójában ez egy PC-s Nintendo Wii emulátor. Mivel a konzol alaphardvere nem annyira combos, így az én gépemen (i3, 4 giga memória, GTS250) kiválóan, akadás nélkül mennek a játékok - néha egy kis grafikai/hang glitch az van, de ez még bőven a belefér kategóriába tartozik. Első körben két játékkal teszteltem a dolgot, mégpedig a Donkey Kong Returns-szel, illetve a Kirby’s Epic Yarn-nal. Mindkettő gyönyörűen fut, a játékélmény pedig valami egészen fantasztikus, annyira cute helyenként, hogy az ember majd beszarik, és teljesen belengi valami olyan hangulat, amit amúgy nem kapsz meg a játékokban. A Kirbyt talán a Little Big Planethez tudnám hasonlítani, itt is minden szövetből, cérnából és foltból van, és hihetetlenül jópofa az egész. Lehet, hogy kissé gyerekesnek tűnik (még meghalni sem lehet benne), de én azt mondom, hogy ez a Nintendo, ilyen fantasztikus játékokat csak ők tudnak csinálni.

Elvileg az emulátor tud kezelni eredeti Wiimote-ot is, de konfigolhatunk billentyűzetet, ha úgy tetszik, és gamepaddel is tolhatjuk (nekem most ez utóbbi van, egy Dr. D-től kölcsönkapott Logitech-el nyomom, és még a mozgásérzékelős részeket is egészen jól meg tudom oldani, az analóg karokat kis botkormányokként használva). Az egész vidám a 19 colos CRT-men is, de gondoltam, miért ne próbáljuk meg kivinni a nappaliba, hogy 117 centin élvezhessük az ugráló gorilla kalandjait. A notimat próbáltam meg ehhez igénybevenni, melynek hardvere a következő: i5,4 giga memória, Intel integrált vidkari (ugye ez az a verzió, amikor a proci viselkedik videóvezérlőként). A kettő összekötéséhez egy Display Port - HDMI kábelt használtam, ez sajnos csak félsiker volt, mivel a hangot sehogy sem tudtam megoldani, hogy átvigye. Az emulátor ezen a konfigon elindult ugyan, de olyan szinten be volt lassulva, hogy játszhatatlanná tette a játékélményt - nagy valószínűséggel a nem dedikált videókártya volt ebben a ludas. Mindemellett, ha van elég erős gépetek, akkor hajrá, ha pedig nincs, akkor ajánlom ezt az oldalt - régen is voltak remek játékok.

Mint oly sok kiváló filmet, képregényt, és sorozatot, ezt is a Geekzen találtam, egy ajánló formájában, hogy mennyire jó, a Cloverfieldet is leveri (ami lássuk be, nem nehéz kihívás, tekintve, hogy az egy dögunalom volt), és még norvég is. Adtam neki egy esélyt, bár tudvalevő, hogy a horrorokban az ingerküszöböm olyan magasan áll, hogy azt nagyon kevés dolog tudja átvinni, a szokásos kibelezünk/kínzunk/horrorpornó/stb már nem igazán elég. De, mint ez a film is bizonyította, nem is ez kell a befosatáshoz.

Az alapsztori annyi, hogy néhány norvég fiatal illegális medvevadászokról akar riportot készíteni, de amibe belefut, az egy valódi trollvadász, aki Norvégiában tart rendet az elkoszáló ostoba lények között. Már ezen a ponton fontos megjegyeznem, hogy NE böngésszetek trailereket youtubeon, ne keresgessetek a filmre, töltsétek le, és nézzétek meg, mert így üt a legnagyobbat. Maga a film full norvég nyelvű, ez az első hangulati elem, persze angol felirat van hozzá, szóval simán érthető minden. A következő a táj, ami egészen egyszerűen fantasztikus és gyönyörű, a kezdéskori sáros-esős hegyes-sziklásból a végére eljutunk a zord havas csúcsokig - csodálatos.

Hans a vadász nagyon el van találva, kellőképpen komor, de azért egy idő múltán simán nyit a többiek felé; a csapat tagjai sem hülyegyerekek, akik visítozva rohangásznak minden zajra, teljesen átlagos, hétköznapi fiatalok. A trollok CGI-je is szép, pont olyan ocsmányak, mint amilyennek a mitológia alapján elképzelnénk őket (és nem feltétlen olyanok, mint az amerikai filmekben szokták őket megrajzolni). Ezen a ponton kapunk kis mitológiát is, milyen fajtáik vannak, a szokásaikról, de a kedvencem akkor is az volt, hogy mi a kedvenc csemegéjük...

És hogy ijesztő, igen. Ugye megvan az áldokumentarista jelleg, megvan a horroros (ugye csak éjszaka lehet utánuk mennek, mert nappal kővé válnak a buták), és megvan a fantasy is. Ennek a háromnak és a gyönyörű természeti környezetnek következik az, hogy eléggé paráztatós amikor éjszaka mész az erdőben, hallod az artikulálatlan troll üvöltést, és nem tudod, hogy mi lesz, mert csak Hans tudja (ja és ott vannak még a távoli intergalaktikus harcra emlékeztető villanások... többet nem mondhatok, de azt ígérem, hogy tetszeni fog). A végére pedig egészen monumentálissá válik a film, és a befejezésre eljutunk oda, hogy “baszki, ez baromi jó volt”. Simán újranézős mozi, ami manapság mondanom sem kell, mekkora ritkaság. Engem nagyon megfogott.

Az Angliában tavaly leadott hatrészes sorozat, a Jamie Does... zárórészéből való ez a recept, ahol is Görögországba látogat el, és főz jókat. Amúgy nagyon jól meg van csinálva a többi epizód is, jár Marrakesben, Stokeszben, és még sorolhatnám. Ami fantasztikus benne, hogy itt is, amennyire lehet, a hétköznapi ott élő ember szemével próbálja meg a dolgokat nézni, így csinálja a kajákat is, gyönyörű tájakkal a háttérben; szóval ha valaki autentikára vágyik, mindenképp ajánlom neki, mert nekem is az egyik kedvenc szériám lett ez.

De a recept. Kezdésnek egy nagy tálba beletesszük a következőket: 5 tojás, 225 gramm joghurt, ugyanennyi cukor, 75 gramm darált mandula, egy citrom és egy narancs héja, 150 gramm liszt, 200 gramm búzadara, egy teáskanál sütőpor, és 200 ml olívaolaj. Ezt mind összekeverjük egy habverővel (nem lesz nehéz) és a masszát egy olívaolajjal kikent, kicsit az alján belisztezett kisebb tepsibe tesszük, és olyan 190 fokon fél óráig sütjük.

Ha ez megvan, hagyjuk kihűlni, minimum egy órát. Szükségünk lesz 100-150 gramm hámozott pisztáciára (a Csarnokban kapható , bár én is csak nehezen találtam meg), ezt kicsit összetörjük, csak rusztikusan, nem teljesen, majd egy lábosba beleszórjuk, és ráküldünk 10-15 deka mézet. Mihelyst elkezd folyósodni, el is zárjuk alatta a tüzet, nem karamellt akarunk, majd belecsavarjuk a korábban említett egy-egy narancs és citrom levét. Ha ez megvan, fogunk egy kést, és jól megszúrkáljuk a már kihűlt süteményt (ha azt akarjuk hogy felszívja, akkor vagy a tésztának kell hidegnek lenni, és az öntetnek melegnek, vagy fordítva, jelen esetben az előbbi történt), majd ráöntjük a mézes-pisztáciás masszát. Hagyjuk egy tíz percet állni, hogy teljesen beszívhassa, majd joghurttal és eperrel tálaljuk.