Ez nem az a post lesz, aminek a végén vonom le majd a következtetéseket. Ez az, aminek már az elején tisztázzuk le azt, hogy idáig a 2011-es évben ez a legzseniálisabb, legelőremutatóbb és legprofibb zenei teljesítmény, amit láttam, és meg lennék lepődve, ha egyáltalán bármi is felülmúlná ezt idén.

Havasiról és a projectjéről már írtam, nem fogom magamat ismételni, a Drum&Piano-ról is már tettem említést, szóval vegyük fel ott a fonalat, hogy egy brutál Luke Slateres buli másnapján este nyolckor megérkeztünk a Kongresszusi Központba. Közel félórás késéssel indult a műsor, de már az első zongoradallamoknál libabőrös lettem, és tudtam, hogy basszameg, ez oda fog ütni rendesen. Először felkonf érkezett, majd utána egy függöny mögött csak árnyjáték látszott, mígnem lehullott a lepel, és feltűnt Havasi és Endi, előbbi a szokásos rendezői bal oldalon, Endi pedig az üvegkalitkában jobb oldalt. Mivel mi is itt ültünk, ezért élőben őt láttuk a legjobban, de a kivetitők igazából Balázst is mutatták rendesen, szóval nem maradtunk le semmiről.

A zenészekről szólva, egyrészt fantasztikus, ahogy Balázs megadja az egésznek a tiszteletet, és noha nem klasszikus témákat játszik, hanem teljesen modern zenét, mégis mindig iszonyat elegánsan ki van öltözve, mint zongoravirtuóz, míg Endi pedig rendesen hozza a rocksztárt az utcáról. Nagyon jól ki lett ez találva, és egyszerűen így is kell, mert ilyen szintű koncepciót, és annak tökéletes véghezvitelét még nem igazán láthatott a nagyközönség itthon.

Az előadás menetében is több ötlet volt, mint amennyit évek alatt láthatunk amúgy az úgynevezett zenei szcénában: zongora és dobpárbajok, akár Bachra is, a régebbi Havasi számok újragondolása csak két hangszerre (érdekes volt, hogy Balázs hogy írta bele az éneket, vagy néhány más hangszert is a zongorára), full új témák, amik egyszerűen gyönyörűek voltak, a háttérben táncoslányok performance-t adnak elő, vagy akár Rammstein-szerű lángcsóvák a színpad elején (na itt szart be szerintem mindenki). Két számhoz meg például bejött egy designos szőke csávó is, aki mint kiderült Késmárki Zsolt volt, a Hooligans basszerosa, és szépen odatett pár durva dolgot ő is. Némely téma zongorára már-már iszonyat beteg volt, apróbb félreütések(nek hangzó dolgok), amikor a zenébe belekombinálva ütemenként végighúzza az összes billentyűt, de Endi is, alapból nagyon jó és ötletes grooveokkal operált, de egy két számban ráadásul olyan kör-ütemeket tett bele, amik aztán végképp odatettek a közönségnek. Természetesen a hangosítást is faszán megcsinálták, egy rossz szó nem lehetett rá, minden hang a helyén volt.

A zenéket két három számonként megszakították némi történetmeséléssel, poénkodással, de ezeken is annyira látszott az, amit el is mondtak, hogy szívvel-lélekkel csinálják ezt az egészet, egy éve készülnek rá, és tényleg ez volt az utóbbi időben az életük. Megköszönték a szüleiknek, a hozzátartozóiknak, Balázsnak a napokban született meg a gyermeke is, szóval tényleg, kijutott az érzelmekből is szépen, és ha valahol, akkor itt ezek nem csak üres szavak voltak.

A koncert végén egyrészt a kimenetnél már előre szóltak, hogy egy email címért cserébe kapunk egy négyszámos kislemezt (ez is full profi munka, szép tokban, minden), az utolsó szám viszont végképp feltette az i-re a pontot. Betoltak egy lemezjátszót, bejött egy csaj (Julia Carpenter, fingom nem volt, hogy ki, mint kiderül Rio DJ), és elkezdett egy trance-es alapot nyomatni, amire aztán Balázs és Endi úgy rátették a Drum&Piano-t, hogy ott küldtem el mindenkit a picsába, mert ezzel utolértük Amerikát, Endi a magyar Travis Barker, ezt bárkivel szemben megvédem, mert ilyet basszameg még nem láttatok. Az egy dolog, hogy az említett dobosnak az új albuma 75%-ában rohadtul ötlettelen, de ezzel, hogy a mieink meg saját számot írnak, és azt remixelik meg - óriási, és 1:0 ide.

Ha szeretnétek ti is élőben látni őket, akkor július 23 Beach Club (én kurvára ott leszek), és ez már csak azért is ez baromi nagy szó, mert hányszor volt egy klasszikus zongorista ilyen közönség előtt (jó, a rocksztár az utcáról már tuti volt), egy bulihelyszínen? Hát nem sokszor. Szerintem átjött az írásomból is, hogy zseniális másfél óra volt, aki lemaradt, bánhatja, mert évente egyszer van ilyen, és igen, a jegy drága volt, de ezerszeresen megérte, mert olyat láthattunk, amit itthon hazaiaktól nagyon ritkán: profi marketinggel alátámasztott, 100%-osan előre átgondolt és kivitelezett, tökéletes zenei élményt.

Hétfőn kedden itt hostolok, szóval a blog a kerékvágásába szerdán fog visszatérni, perpill nyomom a Dirt 3-at, és szenvedek a melegben. Este elvileg Killakikitt Legenda lemezbemutatóra megyünk, megnézzük, Aza emlékszik-e még rám, meg, hogy egyáltalán beférünk-e.

Minden egyéb komment nélkül: az egyik legjobb cikk, amit az utóbbi időben olvastam. Nagy respekt a Bloombergnek, iszonyat jó, informatív, emberi (!) - szerintem ezzel sokakban teljesen más irányba kerül a dolog, mint ahogy bennem is így történt. Sok részt ki tudnék emelni, de nem teszem (de azért egy mégis: nem is tudtam, hogy a Macromedia élén is volt (Dreamweaver, Fireworks, megvan még valakinek?)), olvassátok a képre kattintva inkább ti .

Bár már egy csomó oldal lehozta, úgy veszem észre, hogy a hazai penetrációja az alkoholista/brutál főzésnek még mindig alacsony, úgyhogy folytatásaképp a korábbi postjaimnak, továbbra is megosztom ezeket a videókat. Mit tudtok ti a tojásról? És a tojásról?

Rise and shine you tired ass motherfucker.

Nem kell félni, élek, megvagyok, csak hétvégén Zegen olyan adag valóság-flesst kaptam, amit nem egyszerű feldolgozni sem, nemhogy továbblépni belőle a hétköznapokba. Hamarosan igyekszem összeszedni magamat, csak megint rajtam van a nihil, pedig nem kéne, itt a vizsgaidőszak kellős közepe, tanulni kéne ezt is, azt is, miegyéb. Ha minden igaz, jön majd a Havasi koncertbeszámoló is, mert az a legzseniálisabb dolog volt zeneileg, amelyet az elmúlt időkben láttam, mindemellett kár, hogy az úgynevezett nagy zenész cimboráim közül senkivel sem találkoztam a helyszínen, mert ha valami, hát ez kurvára inspiráló lett volna nekik is, azt garantálom. Sebaj, lesz még ilyen (vagy nem), én ma este megyek koccintok egyet, aztán a Fiúk a Hegyvidékről főznek egyet, majd pedig ha szerencsétek van, írok.

Most jöttem rá, hogy még nem írtam meg, hogyan lett netünk. Kezdésként lementem a MOM-ba, vártam egy jó félórát, majd irány a szerződéskötés, a net a saját nevemre jött, Márktól pedig kaptam hozzá meghatalmazást. Nálunk a legmagasabb csomag a 25/5-ös ADSL (szóval se kábelnet, se UPC, se Digi, a 12. kerület szívében - ez is röhej), szóval erre esett a választás, mellé meg hozzámvágtak egy mobilnetet USB stick képében.

Hazamenve rögtön ez utóbbit el is basztam, mert microsimesítettem a dolgot, aztán jöttem rá, hogy nem is kellett volna. Innentől negyedórát szereltem, hogy passzentos legyen a keretbe, és ne mozogjon el, de igazából lényegtelen volt, mert kábé alig működött rádugva a gépre. Nem baj, nem estünk kétségbe, van saját mobilnet, csak ne felejtsem el visszavinni, mert különben kegyetlenül kiszámlázzák.

Rá egy hétre reggel nyolckor, előzetes megbeszélés után (egy telefon, két figyelmeztető SMS, teljesen korrekt) megjelent a szerelő srác, udvarias, jófej, ráriggel egy szerkezetet a vonalra, majd eltűnik. Negyedóra múlva visszatért, szerelget itt-ott, megkeresi a házban futó vonalat, létrát kér (szerencsére volt), kibontja, megcsípteti, szétvoodoozza, majd lelép. Most már egy órát kellett rá várni, valahol máshol is szerelt valamit a környéken, de mi már attól tartottunk, hogy megették a bitek, mint a Tronban a csávót, vagy netán szétpixelezték.

Szerencsére nem, visszaérkezett. Pár perc bütykölés, és elvileg van net. Külön öröm, hogy a szűrő meg a modem egybe van szerelve egy wifi routerrel, szóval arra sem kell külön pénzt költeni, de annak viszont áram kell, így az előszoba helyett a szobámba kérem. Srác nagyon jófej még mindig, kis rögzítőpisztolyával jön, behozza a kábelt a szobába, elvezeti szépen, ahogyan kell. Pár perc konfig, gyújtás ráad, én már van is netünk. Kifelé menet kicsit adok a feketegazdaságnak, dehát egy ilyen munka után ez csak természetes. Márk javaslatára a háló neve Echelon, a világszíntű összeesküvés-hálózat lesz, ki merne egy ilyenbe betörni.

Az egész munka profi és korrekt volt, bár két óra hosszat tartott, egy rossz szavam sem lehet, sőt, a szobába behozás, és a wlan router is egy olyan plusz volt, amire nem is számítottam. Nagyon sok rosszat olvasni a T-Home-ról, és ezeknek biztos meg is van az alapja, de én ezzel csak pozitívat tudok mondani, szóval bravó!

Három idegen szó a címben? Nem lesz ennek jó vége, gondolhatja az egyszeri olvasó, akitől olyan távol áll a pénzügy és a számvitel iránya, mint Elton Johntól a női nem. Aggodalomra semmi ok, minden kiderül, ráadásul nem is fogjuk sokáig húzni (csak tolni).

A lényeg: vásároltam egy Filesonic accountot egy hónapra, felettébb jutányos áron, olyan 1600 forintért. Aki nem tudná, ez is egy olyan oldal, mint a Rapidshare, vagy a Hotfile, szóval egy csomó zene meg mix van feltöltve, és gyakorlatilag egy hatalmas tárhelyként funkcionál, ahonnan, ha ismerjük a linkeket, simán lehet húzni lefelé a dolgot. Ez mind szép és jó, történt áprilisban, de amikor két hete felnéztem Csányi úr netbankjába, azt látom, hogy egy májusi dátummal van benne egy tranzakció, ugyanilyen névvel és összeggel.

Na mondom, mipöcs, nem lehet, hogy ilyen későn számolták volna el - megnéztem visszamenőleg, és valóban nem. Itt kezdtem ideges lenni, irány a Paypal account, belép, historyt néz. Na az már annyira elbaszottul hozza fel az activityt, hogy kapásból mindenáron csak egy hónapot akar mutatni, de nembaj, reggel van, a szemem sem nyílt még ki, tegnap egy immortal darázzsal hadakoztam, ma meg a szellem a gépben basz ki velem, este szeppuku lesz, mert nem bírom én ezt tovább. History downloaded, valóban kétszer. Anyátokat.

Belépve a részletekhez, rögtön szembeötlik egy link, hogy az előre jóváhagyott kifizetésekhez menjünk a visszatérő kifizetések menüponthoz. Itt tenném hozzá, hogy nekem még mindig fingom nincs arról, hogy én ezt mikor hagytam jóvá/bepipálva valamit/stb. A menüpont alatt pedig gyönyörűen megtalálható az összes ilyen tétel, ami hónapról hónapra fogja magát kifizetni, rossz esetben a tudtod nélkül. Én persze fogtam, és ezzel a lendülettel ki is iktattam a dolgot, elvégre majd akkor csinálja újra magát, ha én akarom. A veszély így elhárult, de belegondolni sem merek mi lett volna, egy nagyobb összegű tétellel, meg akkor ha nem lépek be ilyen sűrűn az online bankba.

A tanulság a következő: Paypalen max pár tíz dollárnyi nagyságú tranzakciókat csináljunk, valamint azért heti rendszerességel menjünk be a netbankba, nehogy meglepetések érjenek - ezzel búcsúzik a fülesmackó mára.

Nem tudom hányan voltak ezzel tisztában, de múlt héten volt az étteremhét, melynek keretein belül egy csomó étteremben 3000 forintért lehetett háromfogásos, előre megadott menüt fogyasztani. Mi a Rozmaring Kertvendéglőt választottuk, és bár Milánékat a Google Maps majdnem a Coronitáig vitte, azért szerencsésen odaértünk időre.

Első fogásként én spenotós túrógombócot ettem, sajtmártással, ami nem volt rossz, de különösebben nem is ájultam el tőle, tekintve, hogy gyakorlatilag egy spenótgombóc volt, a túró csak onnan látszott, hogy az tartotta össze. Ez nem is lett volna gond, de még túl sós, és túl fokhagymás is volt a mártás, mindenesetre betúrtam az egészet.

A második fogás szűzérme volt, gabonapelyhes bundában, vadrizzsel és mogyorómártással. A hús finom volt, bár egy kis rágós rész csak beleesett, a rizs átlagos, a mogyorómártás viszont hihetetlen jó volt. Ugyanitt Peti végre megkóstolta a kacsát, rozé formában, párolt káposztával.

Desszertnek kecskeméti barackpudingot rendeltem, barack volt, meg puding, ennyit tudok elmondani róla. Milán vargabélest evett, Peti pedig a kissé félreérthető Rózsaszín álmot, ami viszont állítása szerint baromi jó volt, és epres ricottakrémet takart.

Italnak mellé ásványvizet kértünk, ami üdítő meglepetésként nem háromdecis, hanem félliteres volt, így hagytunk ott zusammen hárman olyan tízfelet. A hely maga amúgy kellemes, dunaparti, bár a folyó felőli oldalon megy az alsó rakpart, ami nem tudom mennyire zavarhat oda be. A szervíz baromi gyors és udvarias volt, rekordnak mondható háromnegyed óra alatt be is fejeztük a három fogást, csak a számla kihozása ütközött szemmel láthatólag nehézségekbe, így azzal kerekedett fel az ott töltött idő egy órára. Nem feltétlen tudtam hová tenni a háttérben szóló mulatós zenét sem, de annyi biztos, ennyiért simán megérte az élmény.

Ha máskor nem is, gyermekkorában tuti mindenki olvasta Gárdonyi klasszikusát, az Egri Csillagokat, ami annak ellenére, hogy kötelező volt, egy fantasztikus könyv. Amúgy ez egy csomó másik kötelezőre igaz, és áldom annak idején az eszemet, hogy időben rájöttem arra, hogy attól még, mert kötelező, nem feltétlenül szar, és nem (feltétlenül) azért adja a tanár, hogy kibasszon velünk, but I digress.

Szóval a könyvet Szélesi Sándor és Pierrot írta, előbbi híres magyar tudományos-fantasztikus író, utóbbit pedig szerintem mindenki ismeri a magyar popzenei életből. Nos, a könyv már egy ideje megjelent, de hozzám csak most jutott el, és az elolvasása után biztosan állíthatom, hogy nagyon jó művel van dolgunk. A sztori alapja szerint Jonathan Hunt magyar számazású NY-i újságíró hazajön valami miatt Egerbe, ahol nyomozni egy régi hagyaték alapján. A sztori nagyrésze a jelenben zajlik, de visszautazunk az 1900-as évek elejére, ahol is Johathan nagyapja, a feltaláló Ábray Pál, valamint maga Gárdonyi is szerepelnek, sőt, eljutunk még a fentebb említett regénybe is, az 1500-as évek közepére.

Maga a történet nekem nagyon tetszett, az időugrálásokkal, és az egyéb fantasztikusnak tűnő, ámde úgy-ahogy megmagyarázott dolgokkal is. A végén kissé ugyan belegyorsít a történet, de annyi dolgot bedob, hogy arra simán lehetne folytatást, vagy akár spin-offot is készíteni. A karakterek remekül kidolgozottak, és látszik a történelmi háttér teljes mértékű feltérképezése is emellett, szóval mindenképp hihető dolgokkal állunk szemben. Aki szereti a valós alapokon nyugvó, ámde ilyen elemekkel dúsított könyveket, annak mindenképp ajánlom ezt a kötetet. Kapcsolódik hozzá egy játék is (pl. Ganxsta Zolee is szerepel benne), erről további infók itt találhatóak.

Eredetileg a postom témája az ősszel megjelenő Modern Warfare 3 lett volna (ugye a Call of Duty sorozat negyedik része alatt futott az első rész, majd a második már önálló alcímet is kapott), illetve ezzel kapcsolatban egy bejelentés. Bár a játékban mindenkinek Ghost volt a kedvence, azért egy halálfejes maszkkal a fejemen mégsem jelenhetek meg konszolidált helyeken, így jött a következő ötlet: akkor bizony Cpt "Soap" Mactavish leszek.

Ez annyit takar, hogy a lentebb látható frizurát fogom megcsináltatni magamnak 2011 novemberében, mivel akkor jelenik meg a kiszivárgott pletykák szerint a játék harmadik része Európában. Ez lesz az én kontribúcióm a játékkal kapcsolatban. Más, ha már a frizuráknál tartunk: tegnap, amikor kedvenc fodrászomnál, Briginél jártam, befűztek, hogy az egyik kollégájuknak legyek hajmodell (még egyszer leírom, hajmodell) a szeptemberi vizsgájára. Én persze mostanában Yesman üzemmódban futok, szóval a nullásgép-koncept is elúszott ezzel, de nem talán nem is baj, úgyhogy most csak egy lightos modifikáció volt, és pár hónap múlva pedig Hindenburg-séróra fel!