Most jöttem rá, hogy még nem írtam meg, hogyan lett netünk. Kezdésként lementem a MOM-ba, vártam egy jó félórát, majd irány a szerződéskötés, a net a saját nevemre jött, Márktól pedig kaptam hozzá meghatalmazást. Nálunk a legmagasabb csomag a 25/5-ös ADSL (szóval se kábelnet, se UPC, se Digi, a 12. kerület szívében - ez is röhej), szóval erre esett a választás, mellé meg hozzámvágtak egy mobilnetet USB stick képében.

Hazamenve rögtön ez utóbbit el is basztam, mert microsimesítettem a dolgot, aztán jöttem rá, hogy nem is kellett volna. Innentől negyedórát szereltem, hogy passzentos legyen a keretbe, és ne mozogjon el, de igazából lényegtelen volt, mert kábé alig működött rádugva a gépre. Nem baj, nem estünk kétségbe, van saját mobilnet, csak ne felejtsem el visszavinni, mert különben kegyetlenül kiszámlázzák.

Rá egy hétre reggel nyolckor, előzetes megbeszélés után (egy telefon, két figyelmeztető SMS, teljesen korrekt) megjelent a szerelő srác, udvarias, jófej, ráriggel egy szerkezetet a vonalra, majd eltűnik. Negyedóra múlva visszatért, szerelget itt-ott, megkeresi a házban futó vonalat, létrát kér (szerencsére volt), kibontja, megcsípteti, szétvoodoozza, majd lelép. Most már egy órát kellett rá várni, valahol máshol is szerelt valamit a környéken, de mi már attól tartottunk, hogy megették a bitek, mint a Tronban a csávót, vagy netán szétpixelezték.

Szerencsére nem, visszaérkezett. Pár perc bütykölés, és elvileg van net. Külön öröm, hogy a szűrő meg a modem egybe van szerelve egy wifi routerrel, szóval arra sem kell külön pénzt költeni, de annak viszont áram kell, így az előszoba helyett a szobámba kérem. Srác nagyon jófej még mindig, kis rögzítőpisztolyával jön, behozza a kábelt a szobába, elvezeti szépen, ahogyan kell. Pár perc konfig, gyújtás ráad, én már van is netünk. Kifelé menet kicsit adok a feketegazdaságnak, dehát egy ilyen munka után ez csak természetes. Márk javaslatára a háló neve Echelon, a világszíntű összeesküvés-hálózat lesz, ki merne egy ilyenbe betörni.

Az egész munka profi és korrekt volt, bár két óra hosszat tartott, egy rossz szavam sem lehet, sőt, a szobába behozás, és a wlan router is egy olyan plusz volt, amire nem is számítottam. Nagyon sok rosszat olvasni a T-Home-ról, és ezeknek biztos meg is van az alapja, de én ezzel csak pozitívat tudok mondani, szóval bravó!


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr672931559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása