Drum & Piano Project - Havasi és Endi

Ez nem az a post lesz, aminek a végén vonom le majd a következtetéseket. Ez az, aminek már az elején tisztázzuk le azt, hogy idáig a 2011-es évben ez a legzseniálisabb, legelőremutatóbb és legprofibb zenei teljesítmény, amit láttam, és meg lennék lepődve, ha egyáltalán bármi is felülmúlná ezt idén.

Havasiról és a projectjéről már írtam, nem fogom magamat ismételni, a Drum&Piano-ról is már tettem említést, szóval vegyük fel ott a fonalat, hogy egy brutál Luke Slateres buli másnapján este nyolckor megérkeztünk a Kongresszusi Központba. Közel félórás késéssel indult a műsor, de már az első zongoradallamoknál libabőrös lettem, és tudtam, hogy basszameg, ez oda fog ütni rendesen. Először felkonf érkezett, majd utána egy függöny mögött csak árnyjáték látszott, mígnem lehullott a lepel, és feltűnt Havasi és Endi, előbbi a szokásos rendezői bal oldalon, Endi pedig az üvegkalitkában jobb oldalt. Mivel mi is itt ültünk, ezért élőben őt láttuk a legjobban, de a kivetitők igazából Balázst is mutatták rendesen, szóval nem maradtunk le semmiről.

A zenészekről szólva, egyrészt fantasztikus, ahogy Balázs megadja az egésznek a tiszteletet, és noha nem klasszikus témákat játszik, hanem teljesen modern zenét, mégis mindig iszonyat elegánsan ki van öltözve, mint zongoravirtuóz, míg Endi pedig rendesen hozza a rocksztárt az utcáról. Nagyon jól ki lett ez találva, és egyszerűen így is kell, mert ilyen szintű koncepciót, és annak tökéletes véghezvitelét még nem igazán láthatott a nagyközönség itthon.

Az előadás menetében is több ötlet volt, mint amennyit évek alatt láthatunk amúgy az úgynevezett zenei szcénában: zongora és dobpárbajok, akár Bachra is, a régebbi Havasi számok újragondolása csak két hangszerre (érdekes volt, hogy Balázs hogy írta bele az éneket, vagy néhány más hangszert is a zongorára), full új témák, amik egyszerűen gyönyörűek voltak, a háttérben táncoslányok performance-t adnak elő, vagy akár Rammstein-szerű lángcsóvák a színpad elején (na itt szart be szerintem mindenki). Két számhoz meg például bejött egy designos szőke csávó is, aki mint kiderült Késmárki Zsolt volt, a Hooligans basszerosa, és szépen odatett pár durva dolgot ő is. Némely téma zongorára már-már iszonyat beteg volt, apróbb félreütések(nek hangzó dolgok), amikor a zenébe belekombinálva ütemenként végighúzza az összes billentyűt, de Endi is, alapból nagyon jó és ötletes grooveokkal operált, de egy két számban ráadásul olyan kör-ütemeket tett bele, amik aztán végképp odatettek a közönségnek. Természetesen a hangosítást is faszán megcsinálták, egy rossz szó nem lehetett rá, minden hang a helyén volt.

A zenéket két három számonként megszakították némi történetmeséléssel, poénkodással, de ezeken is annyira látszott az, amit el is mondtak, hogy szívvel-lélekkel csinálják ezt az egészet, egy éve készülnek rá, és tényleg ez volt az utóbbi időben az életük. Megköszönték a szüleiknek, a hozzátartozóiknak, Balázsnak a napokban született meg a gyermeke is, szóval tényleg, kijutott az érzelmekből is szépen, és ha valahol, akkor itt ezek nem csak üres szavak voltak.

A koncert végén egyrészt a kimenetnél már előre szóltak, hogy egy email címért cserébe kapunk egy négyszámos kislemezt (ez is full profi munka, szép tokban, minden), az utolsó szám viszont végképp feltette az i-re a pontot. Betoltak egy lemezjátszót, bejött egy csaj (Julia Carpenter, fingom nem volt, hogy ki, mint kiderül Rio DJ), és elkezdett egy trance-es alapot nyomatni, amire aztán Balázs és Endi úgy rátették a Drum&Piano-t, hogy ott küldtem el mindenkit a picsába, mert ezzel utolértük Amerikát, Endi a magyar Travis Barker, ezt bárkivel szemben megvédem, mert ilyet basszameg még nem láttatok. Az egy dolog, hogy az említett dobosnak az új albuma 75%-ában rohadtul ötlettelen, de ezzel, hogy a mieink meg saját számot írnak, és azt remixelik meg - óriási, és 1:0 ide.

Ha szeretnétek ti is élőben látni őket, akkor július 23 Beach Club (én kurvára ott leszek), és ez már csak azért is ez baromi nagy szó, mert hányszor volt egy klasszikus zongorista ilyen közönség előtt (jó, a rocksztár az utcáról már tuti volt), egy bulihelyszínen? Hát nem sokszor. Szerintem átjött az írásomból is, hogy zseniális másfél óra volt, aki lemaradt, bánhatja, mert évente egyszer van ilyen, és igen, a jegy drága volt, de ezerszeresen megérte, mert olyat láthattunk, amit itthon hazaiaktól nagyon ritkán: profi marketinggel alátámasztott, 100%-osan előre átgondolt és kivitelezett, tökéletes zenei élményt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.