A Tesco bedobós üvegvisszaváltó gépe pedig jobb móka, mint egy játékgép, ez már biztos.

A mérlegelés a hét végén 82,6 kilót mutatott, tehát az a durva, hogy még mindig lefelé megy a dolog. Két hét van még hátra, de úgy döntöttem, hogy nem állok meg, és akkor már lenyomom úgy, ahogy van. A legrosszabb esetben is visszatérek a 78 kilóhoz, és akkor majd keretes szerkezetbe foglalhatjuk a 2008 februárjától 2011 októberéig tartó időszakot.

Sokszor mondják, hogy a diétázók felülbecsülik a kalóriaigényüket, és alulbecsülik azt, mennyit kéne elvenni. Nos, mivel én az elején számoltam párat, onnan meg érzésre megyek, így nálam sincsenek egzakt számok, de úgy érzem, én ennek sokszor pont az ellentettje vagyok, és ezért is van ez a relatíve drasztikus csökkenés. Persze ha belegondolunk, mozgásilag már most lehagyom a magyar átlagot a napi egy óra biciklizéssel, és a heti egy-másfél óra futással, szóval nyilván ennek is van benne szerepe...

A kajáról szólva, a csütörtököm ennek tökéletes bemutatása volt. Már a hét elején elkaptam megint valami nátha/influenza/fene tudja mi betegséget, szóval volt itt hőemelkedés, takony, torokfájás, köhögés, minden, ami csak kell. Úgy néz ki, nem mehetek úgy hétvégén versenyre, hogy előtte ne offoljon be az egészségem. Szóval a reggeli egy olívás ciabatta volt sonkával, sajttal, zöldséggel, ebédre BK-ba mentünk, ott a default a grill csirkemell saláta. Ez el is tartott este hétig, amikor már igazán szarul voltam, úgyhogy toltam egy kis rántott húst petrezselymes krumplival, és ubisalival. Akinek sok ideje van, számolja ki ez mennyi kalória, szerintem kurvakevés nekem, és átlagban a többi napon sincs eltérés. Ja, a Dérynében a múlt hét végén lazacvásár volt, 1490 kilójáért (segítségképp elmondom, hogy a csirkének is ennyi), szóval egy igazán jó ajánlattal élve bevásároltunk ebből is.

Ugyanezen napon még vacsi előtt voltunk a Chocome új boltjában, erről majd külön írok is, de vicces ennek kapcsán a percepció. Ugye a helyszínen voltak csokik, pálinkák, borok minden, aztán másnap három csaj is betalált azzal a kérdéssel, hogy "na és hogy illett bele mindez a diétámba". Ezen a ponton hívnám elő a Lifetilt! blogot, ahol a szerző, Benedek Bence kábé hasonlót írna, mint most én fogok. Szóval az ember a nőket alapvetően értelmes, gondolkodó lénynek tekintené, de az ilyen esetek megerősítenek abban, hogy nem, kurvára nem azok. Szerinted, ha végigszoptam 40 napot, ásványvízzel buliztam, nem iszom, nem eszem desszertet, akkor hogy a picsába fért bele? Nem lehet, hogy nem ettem? Ez persze senkinek meg sem fordul a fejében, hiszen ha ott a csokika, meg a borocska, kik vagyunk mi, hogy megvonjuk azt magunktól. Hát, diétázó felnőtt emberek biztos nem, meg olyanok sem, akiknek akaraterejük van. Kis kitekintés volt ez csak, mindegy, gondoltam megosztom, a női gondolkodás magasiskoláját.

A másik, ami még nem esett meg velem, hogy egy nap alatt két munkatársam is érdeklődött arról, mennyit fogytam, stb. Jópofa dolog ez, az mondjuk annyira már nem, hogy az összes nadrág lóg rajtam, így időszerű lesz a fizetés után felkeresni egy két boltot, és egy kicsit megújítani a kollekciót. Mondtam én, hogy kell a fasznak lefogyni. Időközben volt egy bajusznövesztési akcióm is, felemás sikerrel, ugyanis a srácok mind hátbaveregettek, hogy kurvajó, a csajok meg mind elküldtek a picsába (sajnos nem szó szerint), hogy borotválkozzam már meg, mert ez szar. Nehéz az élete Alinak a gyrososnak (legalábbis Gabi szerint). A szó a stúdióé.

...nem megy Salzburgba. Ez lett sajnos a vége a dolognak, azzal vigasztalom magam, hogy legalább a pénzem megmarad. Az osztrákok viszont nagyon szeretnek női nembe helyezni, ezért gondoltam a default aláírásomat kibővítem egy kis utalással.

Szerintetek ért valamit?

mtomi újabb írása egy olyan estéről, ahol túlzottan kivoltam ahhoz, hogy bárhová is menjek, pedig még osztálytali is volt; shame on me. (speed)

Van egy új zenei színtér itthon, amit a műveltebb zenei blogok „hálószobapopnak” neveznek a zenekészítést jellemző barkácsjelleg miatt. Mivel ez nem sokat árul el, kivételesen egy külföldi kifejezés visz közelebb a megfejtéshez: olyan lo-fi hangzású zenékről van szó, melyeket egy vagy több előadó jellemzően otthon, nem profi körülmények között és nem a polírozott megszólalás igényével készít. Akad, aki egy számítógépen írja a zenét kezdetleges ingyenszoftverekkel, dalolászik rá valamit, esetleg elpenget néhány dallamot, és akad igazi, nem feltétlenül a legmívesebb hangszeres tudással felvértezett tagokból álló zenekari felállás is.

Ez kint már megy egy ideje, és tavaly Magyarországon is felütötte a fejét. Hogy mitől működik? Szerintem attól, hogy a popzene lényege alapvetően a dalokban és az életérzésben rejlik, és ahogy az 50-60 évvel ezelőtti generáció sem a kifinomult hangzás miatt hallgatta az akkori menő lemezeket (a Bee Gees és Beach Boys életmű kezdeti darabjai pl. monóban készültek, és nem is túl tisztán szóltak), most, hogy technikailag már szinte határtalanok a lehetőségek, egyes dalszerzők nem kívánnak vagy nem tudnak élni a profi stúdiótechnikával. És mivel most ez számít újdonságnak és kuriózumnak, a kultúrsznob közönség is vevő rá, de nem mellékesen egész jó dalok is születnek.

Erre a hosszúra nyúlt bevezetőre azért volt szükség, mert a hazai lo-fi színtér sok vicces nevet (Models Can't Fuck, Evil Men Have No Songs, Halál Judit), de még kevés élő produkciót tud felvonultatni, és mi egy ilyen alkalmat néztünk meg yperrel most szombaton. Az, hogy a legtrendibb zenei sajtó (jelen állás szerint a Recorder blog) képviselői, valamint Yonderboi és Kolin Márk is megjelentek a youth hostelként funkcionáló Vas utcai épület aljában működő Rohamban, ahol az Esclyn Sindo volt énekese szedte a jegyet, csak a cool közeggel kapcsolatos fenti megállapításokat erősíti.

Itt mutatkozott be ugyanis zenekari felállással a Piresian Beach néven alkotó Németh Zsófia, és adott koncertet Szabó Benedek projektje, a négytagúvá vált, és már komolyabb színpadi rutinnal bíró Zombie Girlfriend. Utóbbi kezdett előzenekari státuszban, és mind előadásban, mind hangzásban ők vitték el az estét: hatásos rövid dalok, Wavves-szerű surfpunk melódiák, kevéssé komolyan vehető címadó szövegek („Jesus Stole My Zombie Girlfriend”, „ Always Cry On Sundays”), vicces, de menő frontember, kötelező, de nem zavaró technikai malőrök. A noise-popos hangzás jó volt, átjött a lüktetés, letöltésre is érdemes. (http://zombiegirlfriend.bandcamp.com)

A Piresian Beach pszichedelikusabb világát és éteri dallamfoszlányait viszont teljesen megölte a zenekarrá alakulás, ez ebben a formában, ilyen hangzással biztosan nem fog működni, a dobon kívül sajnos semmi más nem hallatszott. Így kvázi ismeretlenül sem lehetett élvezni az előadást, de mellettem egy igazi Piresian Beach rajongó (ezek szerint már ilyen is van) is méltatlankodva konstatálta, hogy nem dobkoncetre jött, pedig ezt a számot is imádja, majd még a vége előtt távozott is. Szóval van mit javítani még az élő hangzáson, valószínűleg egy kis keveréssel megoldható a dolog. Kár volt érte, ez egyelőre otthon tényleg jobban szól, de mivel van benne fantázia, adhatunk egy újabb esélyt. (http://piresianbeach.bandcamp.com)

Éjfél után azért alapvetően elégedetten hagytuk el a helyszínt, és belevetettük magunkat a Doboz ötkertesen sznob világába, de mivel gyorsan kiköpött minket ez a túlzott igényesség, menekülésünk után egészen véletlenül a Kazinczy utca egy felújítás előtt álló, építési törmelékekkel teli, vakolatlan hűvös pincehelyiségébe tévedtünk, ahol az ott kialakítandó klub vezetője tartott egy 8 fős zsúrt a barátainak – és a jelek szerint idegeneket is szívesen láttak, bort is bontottak a kedvünkért... Így igen jókedvűen és szürreálisan zárult az este, de ez már egy másik történet, és úgysem fogjuk megírni. Azt azért még igen, hogy az éjszakai buszt egy erős 200 méteres sprinttel értem el, ami után az ellenőr gratulált, hogy ilyen futást még nem látott. Speed meg bánhatja, hogy otthon maradt, pedig hívtam.

(A cikk képeit a témához illő lo-fi minőségben fotóztam 5 éves telefonommal.)

Támadt szombaton az ötlet, csekkoljunk rá Budaörsre, bírom azt a környéket, még ha csak buszról is haladunk el előtte. Nyomtunk egy flesst a Decathlonban, de túl sok mindent nem találtam ott, vettem háromdarabegyezres Kalenji futózoknit, azt csá. Utána flamózni az Ikeában akartunk, de olyan baszottmód tele volt kölykeiket ott legeltetőkkel, hogy inkább skippeltük. Apropó, ezen a ponton árulja el már valami anyuka, vagy apuka, akinek van esze, hogy az Ikeában a gyermekmegőrző azért van, mert amúgy sok a gyerek természetes úton, és bebasszák őket a gumilabdás szobába bazingázni, vagy a sok gyökér szülőnek ez az ideális hétvégi program, hogy elvisszük a gyereket, mert ott jó lesz neki. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ennyire muszáj mindenkinek kölökkel kimenni az Ikeába.

Itt amúgy kiváló és kurvaolcsó nagytámlás-műbőrös-kartámaszos forgószéket is láttam egy tizesért, igazán megfordult a fejemben, hogy megérdemelnék egy ilyet otthonra például. Matracokat is néztem, de olyan sajna nincs, mint amit az amcsi filmekben látni, hogy 30-60 centi magas, és az ágyat helyettesíti gyakorlatilag. Ja és rugós (nem az ágy rúg, te gyökér) matracot ne vegyetek, mert dugni kurva szar rajta, ez még például egy olyan tapasztalat, amit a Szentkirályi utcából hoztam. Na azóta vigyázok, hogy olyan ágyam ne legyen.

Szóval itt nem ettünk, irány az Auchan épülete. Két kör után tudtam, hogy a kínai nem kell, máshol szarok vannak, a Belfrit nem annyira fér bele a diétába, szóval maradt egy Grill Island nevű, igazából kibaszott fasza hely, ahol volt 6-8 fajta hús bepácolva, és a csávó ott előtted sütötte ki őket, emberes adagokat, a vaslapon. Nagyon profi volt az egész, de annyira, hogy még a tányért is megtörölgette, mielőtt ideadta volna, respect (amúgy ha majd nyitok valamit, nekem is hasonló setupom lesz). Így ettem egy remek hátszínt, nagy szelettel, 780-ért plusz köret. Mi ez, ha nem a deal of the day?

Utána benéztünk az Arbat orosz boltba (sajnos elfelejtettünk mákos túró rudit venni, pedig faszának hangzott), majd az Auchanba. Na itt például a halak meg a sajtok olyan jó árban és kínálatban voltak, hogy majdnem besírtam, vettünk is negyven deka pisztránglazacot (1400-ért fátter!), meg némi zöldséget vacsira. Ez úgy nézett ki, hogy saláta és lilahagyma kis ecettel, citromlével, és kész is. A pisztránglazac (aminek amúgy teljesen lazac íze, és állaga volt) először majdnem megtréfált a kis hülye szálkáival, de aztán megsütöttük, és simán ehető volt) kapott 5-6 percet a serpenyőben, a bőre gyönyörűen elvált a hústól (persze azt is megettük, hülye vagy, majd kidobjuk?), hozzá kis fokhagymás-borsos-kefíres szósz, és meg is volt a remek vacsora.

Let's call it a day.

Frissen nyílt hely az á Table! a Retek utcában a Mammut mellett, szóval ideje volt nekünk is betesztelni. Belépve annyira franciás minden, amennyire csak lehet, és ez teljesen pozitív. A pultban sütemények, a pult mögött szép, kockás ruhás lányok, balra egy üvegfallal elválasztva a pékség része, az asztalon reggeli menüfüzet, melyből választok egy eggs benedictet, ami magyarul a buggyantott tojást jelenti, lazaccal, hollandi mártással. Jobbra vannak az asztalok, nem sok, talán 10-12 embernek van itt hely, és durván közhelyes, hogy alig öt perce vagyunk itt, és máris franciául beszélgetnek mellettünk (ennél durvább csak Genfből átlépve a francia határon volt, amikor minden kertben egy na mi állt? hát persze, hogy Peugeot!).

A falakon régi képek, mellettünk a szekrényen a Barba család töltve minden jóval, házias lekvárok, minden a hely cégérével, de volt itt gazpacho is üvegben. Durva a feeling, nagyon, a hangulat iszonyatosan átjön, csajjal ha jöttök, akiben van némi affinitás erre, nyert ügyetek van (francia szakos ELTE hallgatót idehozni, viszont már csalásnak minősül).

Időközben Forusquare-en kiszúrom, hogy Kőhalmi Gábor (ex-évfolyamtárs, !hfhg! dobos) itt járt előttem fél órája, és pisztáciás croissant-t vett, valamint a Facebookról az is kiderült, hogy OG haverom itt pék szakács, és ő is csinálta a kajámat, mind később kiderült, szóval még vele is össze lehet valamikor futni.

Időközben megjött a kaja is, a narancslé frissen facsart, a kávé deformált műanyagnak tűnő pohárban érkezik, pontosan hozzá passzoló alátéttel, nagyon komoly, és olyan jó, hogy meg lehet inni cukor nélkül is. A tojás remek, a sárgája pont kicsit olvadt, a hollandi mártás nem túl nehéz, mint sok helyen, kiválóan megy a kettő. Legalul két szelet pirított lö bágett, rajta meg a füstölt lazac, amivel nem lehet hibázni. Mellé érkezik még kis saláta mix, koktélparadicsom, nagyszemű só.

Mennyei reggeli, kintről süt a nap, mi kellhet még, a háttérben halk zene teszi tökéletessé az élményt. Összesen háromezer a számla, volt még benne egy chocolatien nevű csavart csokis kifliszerű cucc, de azt nem kóstoltam. Itt is látszik, hogy törekednek a tökéletes élményre, apróságokból, de ezek tesznek jól menővé egy helyet. Még visszatérek.

A Szent Péntek Reggeli Mérlegelés eredménye 83,6 kiló volt (egy sonkás vajas croissant után, ezt azért hozzá kell tennem), így a hétre a fogyás megállt, ami tekintve, hogy miket toltam, nem is rossz eredmény. Persze nem kell semmi rosszra gondolni, csak volt egy kis hamburger a Sült Fogasban (amiről nemsokára Ti is olvashattok majd a Burger blogon), tegnap a Just 30!-on némi pogácsa (erről később), meg ilyenek. Bolond hetem volt, kétszer nem is tudtam reggelizni, és emellett beiktattam némi olajos magvakat is (dió, mogyoró, mandula), hogy a zsír része is meglegyen a tápanyagnak.

Szóval, hogy is néztünk ki. Hétfőn befelé a biciklim hátsó tengelye eltört. Ezt persze reggel még nem tudtam, először azt hittem, hogy a fék az, de miután elkezdett recsegni is, és nem csak nem menni, gyanakodni kezdtem, és az Astoriától betoltam. Este lejött Márk, aki kisebb piknikhez készült, hozott sütit meg szörpöt, sőt, mint kiderült sör is volt nála, de azt már nem is merte elővenni. Külön mokás, hogy az utolsó 500 méteren ő meg defektet kapott, így ott álltunk két szar biciklivel. Kitoltuk a Csarnok térre, szétkaptuk az enyém, és ott lett gyanús, hogy a hátsó tengely két darabból állt, és a csapágyak szerteszét gurultak. Közben jött a vihar is Buda felől, a forgószél részénél pedig úgy gondoltuk, hogy ezzel már nem tudunk mit kezdeni, szóval visszavittük mindkét bicót a mélygarázsba, hogy majd eláll. Nos, az eső nem így tett, így hazafelé még meg is áztunk, totális elbaszódás. Amúgy másnap bevittem a Hugo Sportba, ahol másfél nap alatt 1700 forintért kicserélték az egészet, ami kiváló ár volt, tudom ajánlani őket mindenkinek.

Kedden letettem az EÜ-vizsgát jogsihoz, két óra várakozás után; kaotikus állapotok voltak a Vöröskereszt Mester utcai helységében, de végül meglett. Tegnap reggel Emőnek segítettem a hajammal letenni a fodrászvizsgáját, ez sikerült is neki, de itt sem volt reggeli. Amúgy fantasztikus a 97E busz kifelé az Örsről (itt lekempeltem volna legszívesebben, de inkább hagyjuk, hello Ági), az első megállót konkrétan negyedóráig tart, hogy elérjük. A Kucorgó tér, ahol leszálltam, pedig kissé a Tatuinhoz hasonlít, mindenkinek ajánlom megtekintésre.

A fodrászvizsgán a másik srác se volt gyenge, ki volt adva, hogy minimum 8 cm haja legyen valakinek, erre két modellje is max 2-3 centi hosszú hajjal rendelkezett, azt se tudta mi van... félelmetes az ilyen, és állítólag ezt már egyszer eljátszotta (Robikám, aranyapám, drága barátom, hát nem megmondtam, hogy átmenet legyen?). Mi mindenesetre jól elvoltunk.

Hazafelé fogyasztottam egy remek ebédet az Almárium Bisztróban, erről majd írok külön, teljesen korrekt kis hely, Kerekes Lajos viszi, akit a korábbi Gold illetve Hold Bisztróból ismerhetünk. Utána lőttem hazafelé egy eszméletlen nagy titshotot a piros hetesen, majd délután a futás előtt benyomtam három körtét és egy fehérjeturmixot. Nos, ez hiba volt.

Este jött a Just 30! verseny, melynek az volt a lényege, hogy 30.00-hoz a lehető legközelebb kell futni a szigetkört. Nekem idáig max 35 perc alatt ment a dolog, szóval nem is fűztem hozzá nagy reményt, futás közben rátapadtam egy előttem menő csávóra (szintén versenyzett), aki a jelek szerint kurvára húzott magával (nem volt gyenge mentális küzdelem, de mint tudjuk, megállni nem szabad), mert a végső eredményem 29:08.07 lett, ami 5:26-os kilométernek felel meg. Hát mi a kurva élet?!?! Gyönyörűszép PB, de ez kötelez is ezek után, szóval szép idők elé nézünk.

Utána beverettem vagy húsz kis sajtos meg tökmagos pogácsát, ittam két light kólát, és go home, hajnali egyig chatelés, ma meg ötkor kelés. Itt tartunk most, a kihívás este a Laurent Garnier buli lesz, tekintve, hogy még mindig nem ihatok, de mivel háborúba megyünk, sebesülteket hátra nem hagyunk. Ja és már csak három hét, és vége a programnak. Vajon sikerül lemenni 81-82-ig?

Fruccola

Egy remek hely a Váci utca közvetlen szomszédságában a Deák tér mellett. Reggel fél nyolcra érkeztünk, megcsodáltuk a belső kialakítást, majd rendeltünk egy lazacos omlettet sajtkrémmel, kaporral, plusz egy kávét, illetve egy mangós-ananászos-narancsos gyümölcslét (igazi, és friss volt!) . Közben kiültünk, igazán lélekemelő volt, sőt, mondhatnám nagypolgári. A flesst csak a közelben lévő tekerős kútnál félmeztelenre vetkőző csöves bácsi rontotta kicsit.

Mihelyst megjött a kaja, már ő sem tudta a figyelmemet elvonni, mivel iszonyat finom volt a lazacos omlett, hozzá friss bagett, ahogy azt kell. Azt mondom, reggelizőhelynek kiváló a Fruccola, ketten három pénzt hagytunk ott azt hiszem, ami ezért teljesen megéri.

Dzsem

Következő állomásunk (természetesen egy más időpontban) a Dzsem pékség volt a Vigyázó Ferenc utcában, ami mókás módon csak egy sarokkal van lejjebb, mint a második általános iskolám, a Hild. Itt a belső tér szűkebb volt, de ügyes kialakítással itt is elfér 6-8 ember. Volt egy rész, melyben friss péksütik sorakoztak, a pultban bagelek, szendvicsek, másik pultban Cserpes termékek, gyümölcsválogatások - fel volt adva a lecke.

Vettünk egy-egy kis kosárkát, azt hiszem kéksajtosat, meg csirkéset- mennyeien omlós leveles tésztából volt, be tudtam volna verni még ötöt kb. Jött egy kis gyümölcs, joghurt, kávé, meg egy emlékeim szerint tojáskrémes bagel, melyet kérésre meg is ropogósítottak, hát ez is adta nagyon. Az ár mindezért olyan 2800 környékén volt, ami szintén elfogadható ennyi mindenért.

A végére pedig egy kép bájos reggelizőtársnőmről, Bogikáról, én köszönöm az élményt.

Múlt héten csütörtökön miközben épp a hitel intéződött, Gábor meghívására benéztünk a Mammut I. harmadik emeletén lévő Kono Pizza megnyitójára, melyet a Lucullus BT-vel közösen szerveztek. Odaérve gyorsan bemutattuk magunkat, beszéltünk Gáborral, majd már a sorban álltunk kezünkben a mappával, amikor máris elkapott minket Antal Kata, aki az egyik tulaja a helynek, és mesélt pár szót magáról az egész koncepcióról.

A Kono annak a Rossano Boscolo-nak a franchise-a, akinek nevével már simán találkozhattunk például itthon is hotelek kapcsán. Nos, neki jött az a kiváló ötlete, hogy mi lenne, ha a fagylalt külsejét kombinálnánk a pizza belsejével, így megalkotva a 21. század gyorskajáját, nem kell mindig ülni, neked csavargatni a szeleteket, hanem akár menet közben is lehet fogyasztani. Ez a gondolat a valóságban korántsem hangzik olyan rosszul, és így jött létre a Kono pizza gondolata, ami már elég sok országban elérhető, idéntől például itthon is, ráadásul teljes mértékben másolható, franchise rendszerben.

Az egész lényegét az adja, hogy a tölcsér a tészta, ebbe jön bele a paradicsomszósz, a mozzarella, a különböző feltétek, újabb adag paradicsomszósz, mozzarella, és újabb különböző feltétek, szendvicsszerűen rétegezve.Ez belemegy a Konogépbe, ami három perc alatt megsüti az egészet, de nem is akárhogy: belerakod a tölcsért, és kívülről is nyomon lehet követni, ahogy szépen megy körbe. Az alapanyagok jó része eredeti olasz, de a többi is egészen fantasztikus, mint azt mi is letesztelhettük.

Kétfajtát kóstoltunk: az egyik volt a Giuseppe, darált hússal, paprikával, lilahagymával, a másik pedig a Pollo, salátamix-szel, csirkemellfilével, paprikával, és fetával. Mindezek mellé még kértünk egy kis sült krumplit is. Nos, a tölcséres pizza engem meglepett, mert még ízletesebb volt annál is, mint amit vártam. Egyrészt a tészta iszonyat finom, vékony, és ropogós. A mozzarella kellemesen olvadós, simán el lehet vele játszadozni, hogy milyen hosszúra tudod kinyújtani (első randin mondjuk lehet a másik fél ezt annyira nem értékeli, küldjük is haza nyugodtan, mert nincs meg benne az a játékosság, ami minket jellemez).

A darálthúsos betét baromi ízes és fűszeres volt, pont a megfelelő arányban, a csirkésnél pedig a ruccola és a hús összhangja adta meg azt, hogy legszívesebben benyomtam volna még kettőt, dehát az átkozott diéta miatt nem lehetett. A sült krumpliról is szólni kell pár szót, mivel nulla (azaz 0) olaj hozzáadásával készült, a sózás is hanyagolva van, de mégis teljes mértékben hozza a gyorséttermi feelinget, nekem nagyon ízlett.

Vannak még különböző pizzák, klasszikus és különlegesebb olasz ízek, tészták, fűszeresebb vagy frissebb, mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, arról nem is beszélve, hogy lehet édes belsővel is kérni, mint például vaníliakrém, ricotta, csoki, vagy mogyorókrém. Mindezek mellett még frittata Kono is van, valamint egyéb reggeli ajánlatok is, szóval két dologban biztos vagyok, az egyik, hogy mindenki megtalálja majd a számítását, a másik pedig, hogy ide még vissza fogok térni.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget a kóstolásra a Kono Pizzának, Gábornak, és a Lucullusnak, nagyon jó kis élményben volt részünk ezzel, és persze sok sikert kívánunk az étteremnek!

Két dolog, amit nem teljesen értünk (állítólag Márk sem, de neki a véleménye az alkohol elfogyasztásával módosul, szóval nem számít stabil támpontnak). Az egyik a személyes szakítás jelensége. Mindenki meg van azzal baszva, hogy szakítani személyesen. Utoljára még nézzünk a másik szemébe, értékeljük őt, és becsüljük meg az eltöltött közös időt azzal, hogy személyesen mondjuk ki, hogy vége. Mivel valószínűleg az egyik fél akar csak offolni, a másik nem, így jön a dráma, könnyek, nehéz elbocsátás, a másik szarul érzi magát, visszaemlékeznek a közös időkre, még szarabbul érzik magukat, aztán akkor szerbusz, puszi-puszi. Remek, nem? Így tényleg sokkal jobb lezárni egy kapcsolatot.

Egyszer valószínűleg valami gyökér kitalálta, hogy SMS-ben vagy neten szakítani gyíkság, aztán azóta ez terjed, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Igaz, személytelen, nincs ott a másik, ellenben ennyivel fájdalommentesebb is, sőt, még utálni is lehet, mert a köcsög, annyira nem képes, hogy személyesen mondja el. Mint tudjuk, az utálat már jó egy szakításban, mert nem a szánakozó kiskutya képével búcsúznak egymástól a felek, hogy jajj de szomorú vagyok, ó-ó. Szóval egyrészt a másiknak is jobb, mert ennyivel kintebb van az amúgy valószínűleg szar kapcsolatból az ő szemszögéből (hiszen ha a másik nem személyesen szakít vele, akkor már csakis egy köcsög lehet, gyorsan tegyük is ki fácséra, hogy szinglik vagyunk, a kis hülye barátnőink majd lájkolják), és nekünk is jobb, mert nem kell még egyszer belemenni a dologba, visszagondolni, hogy "de azért a szex jó volt, ne dugjunk még egyszer?" valamint a "hú bazmeg, akkor most egyedül leszek?" kérdéskörre. Mert az ember önző, akár tetszik, akár nem. Én nem foglalok állást egyik mellett sem, de kíváncsi lennék, van-e másvalaki, akiben ez már úgyszintén felmerült...

A másik kérdés, az automata váltós autók tömegterjedésének hiánya. Ha megnézzük, manapság még mindig 90-95%-ban kézi váltós autók mennek, pedig nagy valószínűséggel a modern komputerek már az embernél jobban, és precízebben váltanának. Persze, vagány, hogy az ember kézzel vált, meg annyira férfias is, mint a büdös láb, a sörivás, meg a 100 kg fölötti testsúly, de ha belegondolunk, ez kurvára felesleges. A vezetők java része nem versenyző, és nem is driftelni használja a kocsiját, ergo számára kibaszottul felesleges lenne a manuális váltogatás. Ott van benn a technológia, az majd teszi a dolgát, sőt, akár még kapcsolhatjuk is, hogy sportosan szeretnénk, vagy hogyan; ugyanis egy használati tárgyról beszélünk az esetek javarészében, és nem versenylóról.

Ennyit így éjfélhez közel, párkapcsolati guruk és autóvezetők véleményét várom a dologról, továbbá ha tetszett a post, vagy ha szerinted csak egy vezetni nem tudó köcsög vagyok, lájkold kérlek lentebb, hogy lássam, van-e vélemény. Köszi, én meg megyek tovább tanulni a reggeli EÜ-vizsgámra.