Eljött az újabb alkalom, és mivel nálunk még a beköltözés izgalmait nem sikerült a konyhának sem teljesen feldolgoznia, így Zolihoz mentünk, hogy főzzünk egy jót. A menű nem más volt, mint a francia-olasz (kínai)-magyar konyha szerelemgyermeke: francia lecsó, rántott hús, és tészta. Nyummonsieur!

Először is Röfi, a papagáj Palika, a pingvin/holló fejtette ki véleményét a dohányzással kapcsolatban, csakúgy, mint jómagam tegnap.

Miután ez megvolt, felkockáztuk a padlizsánt, a paradicsomokat, a paprikát, és a cukkinit, majd a hagymát is, és utóbbit odatettük egy kevés olajon dinsztelődni.

Mindezek után, Röfi Palika kifejtette véleményét az alkohollal kapcsolatban is. Na ilyenről még nem írtam én sem.

Rátettük a kész hagymára a zöldségeket, majd nagyon alacsony lángon (10/3-4) hagytuk rotyogni másfél óráig, a végefelé azért figyelgetve. Nekem voltak kétségeim afelől, hogy nem-e fog leégni, tekintve, hogy vizet nem tettünk alá, de végül minden rendben alakult.

Következő lépésünk a hús (sertéscomb ez esetben) bepanírozása volt, a hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa szentháromságba. A trükk itt az volt, hogy nem olajban, hanem sütőben lett elkészítve, és dacára a felhangoknak (de miééééért, így nem lesz jóóóóó) kiváló lett, ropogós, meg minden.

Közben kifőtt a tészta is, ezt nem trükköztük túl, bár a Gonosz belészállt, erről készült egy videó is.

Miután kiűztük, és meg is főtt, következett a tálalás, valamint az ötödik sör: tészta kiszed, rá a ratatüj, és mellé a hús. Sajnos utóbbi leprás módjára hagyta el a bőrét (H5N1!!!), de azért az íze, meg úgy az egész összhatása baromi jó lett.

Értékelés: 8-8,5/10

 


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr312909377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása