Karácsonyra megkaptam a már korábban is említett Jamie Oliver (aki amúgy ha még nem írtam volna, annak ellenére, hogy “sztárséf”, kibaszott nagy kedvencem, annyira szimpatikus az az ember, hogy hihetetlen) 30 Minutes cimű könyvét, melyben azt próbálja meg alátámasztani, hogy kellő előkészületekkel egyáltalán nem olyan ördöngösség a konyhában rövid idő alatt kiváló eredményeket elérni.

Ezt egyelőre csak részben tudom alátámasztani, mivel ez még csak a második recept, de az alapgondolat látszik: átgondoltan, praktikusan használjunk mindent, úgy, hogy a végén, az akár három-négy részből összeálló kaják egyszerre készüljenek el, ehhez pedig ez a könyv kiváló. A menü, melynek egy részletéről írni fogok a piri-piri csirke nevet viseli, fetás-korianderes tört krumplival, salátával, és a fentebb említett, portuguese tarts névre hallgató süteménnyel. Ez utóbbinak a receptjét írnám le, mert botrányosan egyszerű, és kábé háromszor annyira finom.

Kezdésnek vegyünk egy feltekercselt leveles tésztát. Erről és azt hittem, hogy itthon nem kapható, de aztán az élet rácáfolt, hogy nem vagyunk ennyire lemaradva Nyugat-Európától, és a Csarnok aljában lévő szupermarketben meg is találtam, nem volt drága. Úgy csináljuk, hogy kiterítjük, félbevágjuk, és ha meg szeretnénk tölteni az egész muffinformát, akkor mindkettőből, ha nem, akkor csak az egyik feléből állunk neki varázsolni.

Először is befahéjazzuk az egészet, jól belelapogatjuk. Azután feltekerjük, megfelezzük, és három-három egyenlő darabra vágjuk. Ezek után feállítjuk, és fentről meglapogatjuk őket, majd ilyen formán beletesszük a muffinsütő formába, és széthúzogatjuk a szélére (ergó kis mélyedést csinálunk bele). Erre azért van szükség, hogy a leveles tészta mindenfelé nőjön - ha belegondolunk, egyszer feltekertük egy irányba, aztán egy teljesen másik felé paskoltuk és formába nyomtuk.

Ha ez megvan, akkor be a 200 fokra előmelegített sütőbe tíz percre, amíg szép barna nem lesz. Eközben fogunk 10-12 deka tejfölt, bele egy kis vaníliaesszencia, egy evőkanál cukor, egy tojás, és némi narancshéj. Összekeverjük, és máris megvan a töltelék, melyet miután megsült a matéria, és széthúzogattuk az összeugrott belsőjét (kiskanállal, mert meleg), beletöltjük. Ha ez megvan, vissza a sütőbe olyan 5-6 percre, kicsit kocsonyás lehet még ha kivesszük.

Amíg ez zajlik, egy forró lábosba dobunk 3-4 kanál cukrot, és a fentebb említett narancs levét belefacsarjuk. Ebből bizony karamell lesz, vigyázzunk, mert forró. Süti megvan, kiszedjük őket, lehetőleg valami szalvétára, hogyha a cucc rácsöppenne, akkor ne haljon meg a tányér/deszka; és ráöntjük a tetejére a karamellt. Ha megvagyunk, nem rémülünk meg, hogy máris beleszáradt a lábosba/kanálba, hanem feltöltjük vízzel, és visszatesszük forralni, ezáltal meg is tisztítja magát rögtön. Köszönjük Jamie, hogy irányítasz minket.

A burzsujságnak és a féktelen zabálásoknak is egyszer el kell, hogy jöjjön a vége, és mikor máskor, ha nem az év első hónapjának az utolsó napján. Először is indítottam a képen látható chipsszel, ami reményeim szerint az utolsó általam vásárolt zacskó volt (pizzákkal, ropogtatnivalókkal, gyorskajával, és minden hasonló szarral egyetemben). Ehhez pattintottam az aktuális kedvenc Burn Juiced Energy nevezetű italát, ami iszonyat finom, szerintem ízben a legjobb a piacon mostanság.

Természetesen mindez nem volt elég, és meg kellett mutatnom, hogy nem kell APR-nek lenned ahhoz, hogy  Leroy Expressből rendelj, tehát beugrott még egy tál marcipános eperkrémleves mandulás túrógombóccal, és egy chilli con carne tortillachipsszel, fokhagymás tejföllel és cheddar sajttal. Nos, ez utóbbi adag úgy ki is ütött, hogy aztán be is aludtam, de az már más kérdés. A leves finom volt nagyon, a chilli is, de semmi leutánozhatatlan, semelyik része, szóval ez is tipikusan az én itthon feleennyiből megcsinálok kétszer ekkora adagot.

A konklúzió pedig? A februári hónap annak lesz a tesztidőszaka, hogy megpróbálunk normálisan kajálni, és a fentebbi tiltólista érvényben van, néhány kiegészítéssel: délután már annyira nem kéne kenyeret, és egyéb péksüteményeket fogyasztani, valamint a tésztákkal is óvatosan, szintúgy mint a cukros üdítőkkel (bár ilyenek most sem nagyon iszom). Figyelem: ez még nem diéta, csak normalizálás. Utóbbi olyan április környékén fog indulni, két hónap próbaüzem után.

Arról már sokat írtam, hogy a Város Központjának nevezett Penthouseban tengetem mindennapjaimat, de ha már ilyen év eleji tervezgetős időszakban vagyok, akkor itt az ideje néhány szót arról is ejteni, hogy mik a perspektívák lakástéren. Közeli ismerőseim körében a következő szituációk állnak fenn: 1) kap egy lakást szülőktől, 2) összeköltözött valakivel, és közösen fizetik a lakáshitelt 3) albérlet 4) otthon (ez utóbbival egyáltalán nem is vagyok hajlandó foglalkozni, nőjünk már fel).

Az első menüpont kihúzva, erre ne is vesztegessünk több szót. Jelenleg a második opció is offos, egyrészt ilyen fiatalon kizárt, hogy bárkivel is összebútorozzak (oké, nem kizárt, de ahhoz azért kéne külsőleg-belsőleg valami rendesen, és manapság a nők ennek a tizedét sem hozzák sajnos). A harmadik lehetőség pedig az aktuális, fizetünk, van jó lakásunk, évente elmegy erre mondjuk 360 ezer (ezzel most kiderülnek a jóságos Johnny bácsi pénzügyi titkai, anyám segíts). El is vagyok így ezzel, csak ma valahogy elkapott a fless, és elkezdtem lakásokat nézegetni. Irgalmatlanul sok volt, úgyhogy leszűkítettem az 5. és a 6. kerületre (másnéven az elit placcokra, bár az 1-2-12 is az, de ha Pesten van az ismerőseid nagy része, nem akarsz Budán lakni), kábé 30-45 négyzetméter, és max 15 millió.

Így is akadt elég sok ajánlat, egészen jó helyeken, mind közlekedésileg, mind központilag. Nagy részük persze régebbi házban, de lássuk be, itt nagyrészt ilyenek is vannak, szóval amíg nem omlik a nyakadba, vagy valami vén fasz nem robbantja rád a gázpalackot, addig ez nem is gond (főleg ha vannak olyan terveid is, hogy vasárnap délelőtti afterokon akarsz technozenét baszatni). A tapasztalat így első ránézésre, hogy a kisebb, 30-40 négyzetméteres lakások már bőven elegek egy személyre, a jobbfajtákban van egy külön háló is (fejszámolás: nappali 15-25, háló 6-8, fürdő+konyhára marad 10, az meg úgy bőven elég; aztán ha van galéria is, az még jobb.

A sarkalatos pont az állapot, például fekafehér kockakő az előszobában (omfgno), ótvaros kád, fürdőszoba, konyha nem megfelelő nagyságú, felszereltségű, mállanak a falak. Ha veszek egy lakást az ilyenek annyira nem férnek bele. Megint más kérdés, hogy honnan lenne erre pénz. Vegyünk egy 13 milliósat, ott mondjuk felveszek egy tízéves hitelt (több ponton is reális lehet, nem sorolom most fel), akkor 35%-os kamattal (mondtam valamit, lehet, hogy több) 17,5 saccra, ami havonta lebontva 145000 havonta - na ehhez aztán már kell keresni srácok! 15 évvel 97000,és húsz évvel pedig 73000. Kis fejszámolás, havonta egy jó élettel elbaszunk olyan 150-200-at, ehhez kell még 73 kecóra, meg valamit félre is kéne tenni, mondjuk 250 nettó, és akkor semmi baj nem érhet. Az mennyi is? Közel fél milliós bruttó kereset kell. Nos, van akinek ez az ölébe huppan, mert jól haverkodik, én még sajnos nem ezek közé tartozom.

Idáig a számolás része, most jön, amihez már nem elég a pénz, gondolkodni is kell. Egy kibaszott kicsi lakásról beszélünk. Én elférek benne, csajom ha lenne, még talán, de ezen felül? Gyereket oda? No way. Ergo nagyobb lakás kell. És most kezd érdekes lenni a hányásos lecsó. Mondjuk veszek egy ilyet, mittomén, 28 évesen. Vegyünk egy közepesen szar szcenáriót, 15 évvel. Ennek vége 43 éves koromra. Azt még talán meg is élem, és megint többfelé bomlik a dolog. Odáig lesz valakim, akkor már gyerek is kéne asszem, fail. Nincs senkim, elvagyok faszán, bár azért nem biztos, hogy 35 évesen is egy pöcsömnyi lakásban akarok élni.

Különböző utakon tehát eljutottunk oda, hogy hamarabb lesz elégtelen a lakás, mint, hogy egyáltalán a miénk lenne, remek. Mit tudunk tenni. Kiadjuk, ha jó helyen, jó állapotban van, ezt nem lesz nehéz. Visszajön annyi, hogy a hiteltörlesztőt tudjuk fizetni, de mi még mindig nem lakunk sehol, nemhogy nagyobban, még ugyanekkorában sem. Mi legyen? Egy esetben változhat jelentősen a helyzet, ha én is keresek már, mint a fene, és mondjuk a velem lakó hölgy is hoz annyit haza, hogy be tudjuk pörgetni a varázsdisznót, amely röfögve ontja magából a pénzt. Amúgy, lássuk be, szarban vagyunk ha lakást veszünk. Ezen a ponton pedig várom mindenki véleményét, hogy az itt leírt eseménysorozatból hogyan hozza ki azt, hogy milyen jó, ha az embernek van saját lakása. Leszarom az egyéb, hú nekem volt, kaptam, és dejó, meg a hasonló véleményeket, mivel nekem az kibaszottul nem realitás, ez az. És szerintem még másoknak sem, maximum nem merik beismerni.

Péntekre egy lightosabb témát választottam, és úgy döntöttem, beszéljünk egy kicsit a szokásos nyálcsorgatásról (most épp nem a lányok után), hogy miket szeretnék a 2011-es évben, ami pénzbe került (na jó, végtére ide tartozhatnak a lányok is).

Az első egy jogsi, pont nemrég beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne valami szakadár csotrogány, amivel adott esetben le tudok gurulni a tuskóig, elcipeli helyettem a cuccokat, vagy éppen éjszaka elmenni krúzolni, vagy vidékre... akárhová. Ehhez viszont kell egy jogsi, ami mondjuk egy százas (ugye sokakkal ellentétben nekem nem vette meg anyuci meg apuci még azelőtt, hogy egyáltalán kikerültem volna a gimiből). A kocsira szintén max százat adnék ki, 1200 Lada, Skoda 120, és a hasonlók jöhetnek sorba, nyilván amelyik kevesebbet fogyaszt. Átírás, kisfaszom olyan 50 körül van, és az éves fenntartás is sacc ennyi lehet, plusz benga. Szép álom.

Ezzel át is térhetünk a szórakozásra. Konzolok közül az Xbox és a Wii jön szóba, előbbi mellett pro az exkluzív címek (Alan Wake, Red Dead R., GoW), a kontra meg, hogy a többi játékot simán játszom PC-n, amire kevesebb, mint egy éve kibasztam 150-et. Wii mellett pro, hogy iszonyat jó kis játékok vannak rá (Kirby, Mario, Donkey, Mickey), a kontra pedig a relatíve ronda grafika. Előbbinek az ára 55-60, az utóbbi meg 45-ért már van. PS3 nem jön szóba, mert drága, downgrade hozzá sok/macerás.

Ami valamivel előrébb van a sorban az a monitor, a tervek közt egy 24 colos, TN-paneles téma van, ilyet már 55-65-ig kapni. Ez valójában nem létszükséglet, hiszen a mostani 19-es is remekül szolgál, de egyszerűen baromi nagy helyet foglal el az asztalomon, és idegesít (arról nem is beszélve, hogy ezt már vagy 7 éve nyúzom, úgyhogy már igazán megérdemlek egy újat).

A következő az Iphone/Ipod téma. Előbbi sajnos kártyafüggetlenül kurva drága, amíg pedig korporét kártyám van, nem éri meg havi tízet elcseszni előfizura. Az utóbbiban ellenben nincs telefon, wifimentes net, és GPS. Előnyei közé sorolandó viszont az ára (60-ért már van egy 8 gigás), valamint hogy simán tudja a programok nagy részét futtatni (erre kéne főleg), és a 720p-s videó sem kutya.

Utolsónak pedig a legkomolyabb álmom: a két lemezjátszó és a keverő. Ez a Pioneer CDJ-vel használtan kihozható olyan 120-ból, viszont akkor már komolyan bele is kell tenni az időt, és megtanulni keverni CD-ről, hogy a szülinapomon már én tudjak a közönségnek játszani. Emellé még betehető a zongora, amit szintén már kapni olyan 30-tól, de az talán még nehezebb lenne, én pedig még mindig olyan szétszórt vagyok, mint tehénszar a hurrikánban. Szóval most hagyjuk is abba az álmodozást, és tegyünk valamit a jövőnkért, hogy ezen félmilliós hardverhalom valósággá is váljon, előbb, vagy utóbb.

Ezek a kuponos “vásárolj féláron” mókák arra tökéletesek, hogy agyament módon a hétvégén olyan szinten hülyére zabáljuk magunkat, amilyenre pont nem kéne, de mit tegyünk, esendő az ember. Ezúttal a körúti Tacos Locos esett be, melyet már évek óta tudtam, hogy ott van, mégsem jutottam el odáig még, hogy fogyasszak valamit, valószínűleg pont az árai miatt. Most azonban eljött az idő.

Belépve kétfelé tudunk menni, jobbra egy önkiszolgáló rendszerű dolog fut, balra pedig a kiszolgálásos móka. Gondoltam urak vagyunk, ha már ennyit otthagyunk, akkor naná, hogy szépen hozzák is ki a kaját, szóval helyet foglaltunk, vasárnap délidőben. Közepesen sokan voltak, amikor beértünk akadtak üres asztalok, de egy órával utána már kábé mindenhol ültek. Kezdésnek kikértünk egy-egy liter tamarind és hibiszkusz szörpöt. Már itt elkezdődtek a meglepetések, hiszen korábban egyiket sem ittam. A hibiszkusznak kicsit édeskés-savanykás íze volt, de a tamarind... minden korty után filóztam, hogy ez vajon mihez hasonlít, de még így sem jutottam megoldásra, kicsit zöldséges beütése volt, de mégsem, és a végén gyümölcs lecsengése volt - ki kell próbálni.

Az előétel grillezett kaktusz volt, rajta sajttal és pico de galloval, ami gyakorlatilag egy hagymás-paradicsomos saláta jellegű valami. A kaktusznak az íze nagyon érdekes volt, ezt szintén Jamienél láttam először, hogy Mexikó felé simán megeszik, a pincér a zöld paradicsom és az uborka közé tette... hát valami hasonlót tudok én is elmondani. Nagyon egyedi hatása volt, mind ízben, mind külsőleg, teljesen látszott rajta, hogy valóban kaktuszlevél (ez nekem tök új volt, ilyet még nem is láttam a tányéromon).

A főfogás fajitas tál volt, csirkével és marhával. Ennek egyik részeként érkezett egy tányér mexikói rizzsel, babpürével, a fent említett pico de galloval, red salsaval, és guacamoléval. Ebből az első gyakorlatilag egy zöldborsós, kicsit fűszeres rizs volt, a babpüré darálva és sütve volt, a paradicsomos témáról már írtam, a salsa egy csípős szósz, míg az utolsó tétel pedig közepesen darabos avokádókrémet takart. Ehhez jött a lényeg, azaz egy vasserpenyőben eszméletlen mennyiségű kaliforniai paprika, lilahagyma, és sült hús. Így másodiknak az adag tényleg hatalmas volt, alig bírtuk megenni. Ízügyileg minden tökéletes volt, a paprika-hagyma-hús hármas nagyon jól passzolt. Majd elfelejtettem, járt még hozzá kukoricából készült tortilla is, aminek az illata egészen fantasztikus volt, boltban ilyet nem kapni, az is biztos.

Desszertként citromos pitét kértem, ami gyönyörűen nézett ki, és ízben is hasonló volt, a végére jól is esett a citrusos, frissítő fogás. Amiről még említést kell tenni, az a szervíz, mely nagyon rendben volt, figyelmes, érdeklődő a fogások közt, jól kommunikáló, csak dícsérni tudom. A mellékhelység is kiválóan karban volt tartva, automata lámpák, minden ami csak kell. Összesen, kupon nélkül kicsivel 10000 felett fizettünk volna, ami ha éttermi ebédként tekintünk rá, elmegy, viszont ha gyorsétteremként, akkor elég sok. Egy biztos, az ízekkel, a mexikói hangulattal, és a hellyel meg voltunk elégedve.

Amint az már feltűnővé vált, az utóbbi időben eléggé elszaporodtak a kajás bejegyzések, bár ez lássuk be, korábban is jellemző volt, hiszen a szerkesztőségben mindenki szereti a gyomrát (és a gyomor is szeret mindenkit, főleg ha Alien van benne). Nemrég adódott egy lehetőség arra, hogy egy lépéssel továbbmenjünk, és így Maki felhívására (aki amúgy főzőtanfolyamokat szervez) én is jelentkeztem, és lehetőséget is nyertem a kuktáskodásra.

Tegnap volt az első nap, úgymond tréning, amikor összegyűltünk, Maki és Patrícia elmondták, hogy nagyjából mire lehet számítani, megmutatták mi hol van, a vendégek mit fognak csinálni, satöbbi. Összesen olyan tizenöten lehettünk “friss” kukták, ebből a szezon folyamán fejenként kb. négy alkalom lesz, amikor is egy új és egy régi segéd fog közreműködni a tanfolyam sikeres lebonyolításában. Az alkalmak csütörtöktől szombatig vannak, hétköznap este, hétvégén pedig délelőtt és délután. Amint az itt is meg lett említve, állítólag Maki szigorú, de per pillanat én ettől különösebben nem tartok, miután többek között egy, az új albérletben első nap a forró olajban szétfolyatott műanyag kiszedőkanál, és egy, a hideg víz alá forrón betett, ezáltal szétpattant jénai fedő megtanított arra, hogy néha nem árt a konyhában gondolkodni is.

Persze érdekes, és minden bizonnyal nehéz, kihívásokkal teli lesz a dolog, de elvégre ezért mentünk. A nulladik alkalommal pedig máris tanultam valamit, miszerint ha látszólag nincs munka, akkor sem álldogálunk csak úgy, keresünk valamit, ha mást nem, takarítunk, mivel a konyhai munkának 35-40%-a a tisztogatás. Hamarosan kiderül élesben is, mire megyünk egy teljesen más környezetben.

Szintén egy egyszerűbb recept, amit nem tudod honnan szerezz be, arra ott van a Tesco, vagy az Ázsia bolt a Csarnok aljában. Fogunk két répát, egy kaliforniai paprikát, három szál újhagymát, és apróra vágjuk. Seprenyőben olajat melegítünk, belenyomunk két gerezd fokhagymát, majd a garnélát beleküldjük, kicsivel utána pedig a felkockázott csirkehúst is. Mehet nyugodtan magas csumin, mert annyi vizet fog ereszteni, hogy csak legyen türelmünk megvárni, míg eltűnik.

Ha már normalizálódott a helyzet, akkor mehet bele a zöldség is, eközben már feltettük főni a tésztát is, ízlés szerint. Ha már rottyant kettőt, akkor a képen látható szósszal megküldjük (én karácsonyi ajándékként kaptam drága munkatárnőmtől, ezúton is köszönöm szépen, finom volt), és kavargatjuk, amíg a kívánt sűrűségi állapotot el nem éri. Ezek után nincs más hátra, mint tálalni, és elfogyasztani a lentebbi képen is látható, remekül sikerült eledelt.

Már nem is tudom melyik blogon találtam az alábbi videóról a linket, melyben Csoda András mászkál be New York különböző olyan részeire, ahová igazából nem szabadna neki. Van itt elhagyatott metróállomás az ötvenes évekből (pontosan olyan, mint a Max Payne legendás pályáján), a város első csatornája, de akár kilátás Manhattanre egy híd tetejéről. A többi videóját elnézve a csávó nem befosós, bár azért amikor a hídra megy fel, na azt nem vállaltam volna be. HD az anyag, egy 5D MKII-vel lett felvéve, ez meg is látszik rajta, mert gyönyörű a képminőség.

Hála Dr. D legendás, passzivált Utolsó Éjjel bloggerkollégának, az elsők között juthattam hozzá Tibbah és Deego, azaz mostanában a Barbárfivérek néven futó duó legújabb, Úthenger címen megjelenő lemezéhez. Fizikailag kézbefogva a (dedikált!) korongot is kellemes az érzés, szép design, a munkagépes feeling is ütős, nagyon tetszetős munka, két rongyért pedig végképp.

Talán már írtam, talán nem, de mindkét előadó hatalmas szerepet játszott abban, hogy a magyar (underground...?) hip-hop megragadott még a tizes éveim közepén, emlékek gimnáziumba menet a 4-6-osról, miközben Deego nyomta a Földalatti Sikert (amikor én voltam 16, ő meg 20... good old times...), aztán jött Tibbah, Connections, és ott az első duplalemeznél minden véglegesen elveszett, és egyértelművé vált a one love.

A Nyers hús mixtape, a Halottak napja Finuccsi lemez, és a Disznóól után ez a negyedik kollab, valamint a második közös rapalbum ebben a felállásban, és méltó megnyitása ez a 2011 évnek minden szempontból. A zenék, ha lehet, minden eddiginél jobbak, érettebbek, sokkal több az olyan track, amire azt mondtam, hogy “bazmeg, ez gecijó”, mondanom sem kell, egy kivételével mind a Fivérek gyártmánya. Hihetetlen jól kisamplerezett témák, megragadó dallamokkal, ma itthon az egyik legjobb beatmakerek kezéből.

A szövegek pedig... hát, nem akarok magamra trófolni, de szintén még több idézhető sorral, rímmel, gondolattal szolgál, de talán ez is a fejlődés jele. Sajnos nagyon látszik az egyre sötétedő tendencia a világ dolgaival kapcsolatban, és ez a sorokon is észrevehető, legyen szó a pénzről, jövőképről, megélhetésről, vagy egyáltalán a magyar valóságról. Sokan mondják, hogy nem szeretik ezt a depresszív hangulatot (és itt nem csak erre konkrétan, hanem általánosságban értve), de ha belegondolunk, valahol ez a rap lényege, hogy a vágyakon felül kőkeményen a valóságról szól. Ugyanez a helyzet a káromkodással, míg engem ez sohasem zavart, a magukat kifinomultnak vallók már alapból ha ezt meghallják, elfordulnak tőle, hiszen mennyire alpári. Azt hiszem, biztosan írhatom, nem is nekik készült ez a korong...

A lemezjátszóba beleragadt korongon nem kevéssé illusztris vendégszereplők vannak, mint Majestic, Kasko, NKS, AKPH, Gabó (aki szerintem az egyik legjobb featet adja valaha), Bankos, The Steve (a korong egyik legjobb számában), Funk, Rizkay (egy micsoda visszatérésben), DSP (na ők szerintem egy kicsit gyengébbek most), Columbo (egy meglepő, ám már régóta várt együttműködéssel), Tkyd és Pixa. Mellettük Tibbah hozza a szokásos, a valósággal lehangoló, de egyben vicces stílust, és a Deego jegyezte sok üvöltős/hörgős/éneklős refrén mellett duplán basznak oda az ilyen stílusú reppjei is.

Amit külön kiemelnék, az a Mama című szám, ami a valaha készült legszebb szám az édesanyáknak dedikálva, pedig ugye már volt néhány nagyon jó track ezügyben. Ebben része van a nagyon komoly alapnak is, de ugyanennyit nyom mindkét verze, és szerintem mindenki képes egy könnycsepp elmorzsolására Deego része után, ugyanis ami itt lenyom, egy ilyen témáról, egy ilyen flowban, azt oktatni kéne.

Ha bárkinek is kétsége lenne, a 2011-es évben sem lesz hiány a minőségi magyar cuccokból, és ennek egy ötcsillagos bizonyítéka az alig három héttel az év kezdése után megjelenő Úthenger. A lemez a nevéhez hűen passzíroz bele az aszfaltba, amíg te csak meredten állsz, melletted szalad a táj, ahogy új élet indul el, kidőlnek a fák, a világ nem vár, nélküled forog tovább, csak száguldunk át a gondok folyamán...

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy ha meglesz a diploma, akkor majd több fizetést kapok-e? Ezen emberek nagy része vagy a)nem dolgozik még b)valamely maradvány állami cégnél, kvázi közalkalmazotti, vagy hasonló gondolkodással c)kompletten elveszett manapság. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl jó helyzetben a multinál, de ahogy észreveszem, itt sem a diplomáért fizetnek, ahogyan nem is azon múlik semmi, ahhoz észt nem adnak (lengyelt, sőt, csehet se); de amíg ez papírország, addig ez van. Szóval akinek ez még nem világos, nem azért tanulok, hogy azzal majd hú, de sokkal több pénzem lesz.

Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy maximum egy év, és a kezemben lesz a diplomám. Ez magával vonja azt a kérdést is, hogy mivel addigra bőven negyed évszázados korba érek, mit akarok kezdeni magammal. Több opció is lehetséges, és igazság szerint más most el kéne rajta gondolkodnom, mert fiatalabb sem leszek már, és így is éppen elég időt basztam el (igaz, megélhetéssel csak). Opció A, hogy maradok itthon, csinálom azt amit, ahol éppen, és megpróbálok valami olyan karriert építeni, hogy a nettó 3-400 ne csak álom legyen, hanem valóság, mondjuk pár éven belül. Ehhez jelen pillanatban ami tippem van, az valami könyvvizsgáló cég, vagy ilyesmi, ahol a jó eszű, fiatal János tud feljebb lépkedni a ranglétrán miután napi 10-12 órában kidolgozta a belét.

Opció B, karrier kicsit lightosabb, és mellette beindítunk egy második pénzhozó szálat. Most legesélyesebbnek az iPhone programozás tűnik, lehet távban, részmunkaidőben csinálni. Senkit se tévesszen meg a tény, hogy programozáshoz annyi közöm van, hogy Mr. Pascal köszönt a világnak, valamint a Comenius Logoban a maci megette a málnást. Ez a programozási terv akár lehet az írás is, az a lényeg, hogy hozzon annyit, ami miatt megéri csinálni, és ne vegyen el sokkal több időt, mint az A opció zusammen. Ebben a lehetőségben benne van az is, hogy a mellékrész időközben kinövi magát.

Opció C, lelépni külföldre, valahol Európában. Itt megvannak azok az opciók, főleg a jelenlegi mozgáskörömben (pénzügy), amelyek talán lehetővé teszik azt, hogy ne lángossütőnek menjek ki akárhová, hanem szakirányban, és ott keressek sokkal jobban, mint itthon (melyet aztán sokkal jobban el is tudok költeni). Ide jön a cons oldalra az, ahogy Józsi is említette (és gondolom nem ok nélkül), hogyha csak kimész akárhová külföldre, komolyabb segítség, neadjisten zsírozott állás nélkül, akkor szaros kis bevándorló leszel, egy senki. Én pedig ezt kurvára rühellném, és engem nem érdekel, hogy kalandvágy, meg lesz mit mesélni. Azt vallom, hogy aki tud májer lenni, az egyrészt itthon is tud, nem kell ezért külföldre menni, viszont itthon sokkal nagyobb az esélye a májerségnek, egészen egyszerűen azért, mert itt nőttél fel, és érzed a témát, yo.

Opció D, elhúzni Amerikába, Kanada, USA, Dél-Amerika. Ide nagy valószínűséggel hidegen mennék, ergo nem lesz senki ott. Nagy kérdés, hogy az ember ezért mennyit vállalna be, mert ez felér egy restarttal, és kurva könnyű lehet elbaszni, messze vagy, egyedül. Épp ezért úgy lehetne, hogy már van valaki kinn segítségnek, vagy már jártál ott, stb, de ezáltal, mivel iszonyat messze van, nem árt ha az embernek van némi alaptőkéje arra, hogy adott esetben párszor oda-vissza utazgasson, ami viszont, mint tudjuk, nem két fillér. Ugyanez a helyzet az opció E-nek nevezhető Távol-Kelettel is, ezalatt mondjuk Japánt érteném főleg. Fene se tudja,

Persze vannak még lehetőségek mindezek mellett, illetve után, itthon összegyűjteni valami tőkét, abból egy vállalkozást kezdeni, elmenni kóser hentesnek, utcaseprőnek, ilyesmi. Az adott helyzetben most ott vagyok, hogy a következő fél évben valamit határozni kell, akár ezt, akár azt, de valamit.