Szintén egy egyszerűbb recept, amit nem tudod honnan szerezz be, arra ott van a Tesco, vagy az Ázsia bolt a Csarnok aljában. Fogunk két répát, egy kaliforniai paprikát, három szál újhagymát, és apróra vágjuk. Seprenyőben olajat melegítünk, belenyomunk két gerezd fokhagymát, majd a garnélát beleküldjük, kicsivel utána pedig a felkockázott csirkehúst is. Mehet nyugodtan magas csumin, mert annyi vizet fog ereszteni, hogy csak legyen türelmünk megvárni, míg eltűnik.



Ha már normalizálódott a helyzet, akkor mehet bele a zöldség is, eközben már feltettük főni a tésztát is, ízlés szerint. Ha már rottyant kettőt, akkor a képen látható szósszal megküldjük (én karácsonyi ajándékként kaptam drága munkatárnőmtől, ezúton is köszönöm szépen, finom volt), és kavargatjuk, amíg a kívánt sűrűségi állapotot el nem éri. Ezek után nincs más hátra, mint tálalni, és elfogyasztani a lentebbi képen is látható, remekül sikerült eledelt.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr522606619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása