Harry Potter premieren jártam

2010.12.06. 10:27

Egy könyvet sem olvastam el, és egy filmet sem láttam, mégis ott ültem csütörtök este, egy orvosi vizsgálat utána  Waste End mozijában, a Halál Ereklyéi első részét nézve. Ezt minek neveznétek? Jómagam kíváncsiságnak, hiszen hirtelen felbuzgott bennem az érdeklődés forrása, és ha már mindenki azt írta, hogy ez milyen jó, akkor gyerünk, ebből mi sem maradhatunk ki.

Alapból vicces dolog abba belegondolni, hogy amíg a diákjegy 1100, addig fejenként kb. másfélszerennyi pénzt baszunk ki kukoricára, nachosra, üdítőre, de ez a legkevesebb, egyszer élünk, akkor legalább guruljunk (keep the good times roll - mondja az angol, bár lehet, hogy nem egészen erre értve). Beülve a teltház ellenére egészen jó helyünk jutott, féltávnál, a fal mellett, igaz, ez később hátrány lett, mert sokszor éreztem úgy a 147 perc alatt, hogy akkor most megtámasztom a fejem és alszom egy jót.



Már az elején leszögezem: a filmmel az a gond, hogy még mindig gyerekeknek készült, és kurvára nincs benne semmi félelmetes, mert ha véletlenül még lenne is, azt is elbagatellizálják. Ugyanitt ez az érv meg is dől, hiszen ezt mindannyian tudjuk, hiába rajonganak érte elvakultan milliók, attól én még nem fogom azt mondani, hogy jó, ha nem az. A Gyűrűk Urával meg ne hasonlítgassuk, mert az meg fantasy, és ott minden megvan, ami itt nincs. Szóval jöhet Voldemort, meg a halálfalók, ha egy jó kezdés után lehúzzák a vécébe mindazt, amit odáig felépítettek. Most őszintén, két pofánbaszás Harrynek, Ronra rárúgnak, Hermioneval meg csinálnak amit akarnak, aztán kézcsók, a szaros varázspálca meg megy dobverőnek a levesbe. De nem, pont mindig megállunk, pont nem lesz semmi, ezáltal amúgy is magas ingerküszöbömnek még a felét sem érik el.

Ugyanígy nem tudja senki sem megmagyarázni, hogy ezek a gyerkőcök miért öltözködnek büdös gyökér módjára (bár ha belegondolok, környezetemben is látok olyat, aki férfi (?) létére úgy gondolja, hogy a nagyi-szerű kötött pulcsi jó lesz a munkába...), de ez már a legkevesebb. És a vége pedig betette nálam a képzeletbeli kaput: ha az a megrendítő momentum, hogy egy olyan manó hal meg, aki kábé szerepelt tíz percet összesen, akkor vigyétek innen az összeset, mert én nem vagyok hajlandó ezen meghatódni, és szerintem egyértelmű, hogy miért nem.

Magával a filmmel nincs semmi gond, bár elképzelni nem merem, milyenek lehettek az előzőek, ha ez a “legizgalmasabb”, a vizuál nagyon jól meg van csinálva, a helyszínek és a szereplők is jók, szóval tényleg, semmibe nem tudok nagyon belekötni, csak ebbe, hogy sokszor untam azt, hogy semmi sem történik. Mindemellett nagy valószínűséggel meg fogom nézni jövőre a második, befejező részt is, de hogy visszamenőleg is pótoljak... hát azt hiszem, erre mindenki várhat az örökkévalóságig.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr12491430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esja 2010.12.16. 11:25:01

"ha az a megrendítő momentum, hogy egy olyan manó hal meg, aki kábé szerepelt tíz percet összesen..." én sem hatódtam meg, de az a manó kb az összes részben szerepelt, majdhogynem kulcsfigura volt. Nem vagyok véresszájú fan, de nem kell lefikázni aki esetleg megkönnyezte, pláne ha semmit se tudsz a sztoriról.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2010.12.16. 11:53:43

mint emlitettem, ezt a filmet magában tekintettem meg, elozetes tudas nelkul, de még mindig ugy gondolom, hogy el volt hanyagolva a reszben (nem mellesleg ugy hallottam, hogy az elozo filmekben is nagy kulonbseg volt szereplok lényegessege teren a konyvekhez kepest)
süti beállítások módosítása