Másfél hónap az élet

2010.05.11. 19:13

Volt már néhány próbálkozásom arra, hogy valamicskét lefogyjak, ez hol sikerült, hol nem. 192 centihez tény hogy nem sok a 94 kiló, de sajnos mivel ez nem mind izom, így azért meglátszik, és én ezt nem szeretem. Most jött el annak az ideje, hogy ezzel kapcsolatban valamit tegyek is, noha már korábban is elkezdtem - de ezek rendre kudarcba fulladtak.

Először tavaly nyár végén volt, amikor 95-ről lementem 88-ra némi aerob, és "nem-zabálunk-három skótot" megvonással. Ez szép volt, de aztán ősszel jött az Élet, meg a vizsgaidőszak, és ez év elejére szépen mind visszajött, sőt, hozta a testvéreit is. Pár hónapja is megpróbáltam, de akkor kifejezetten náci módjára, grammpontos szénhidrát és fehérje értékekkel. Kábé öt napig bírtam, aztán rágyújtottam egy szalámis és egy magyaros pizzaszeletre a Batthyányn, és úgy döntöttem, ez nem fog menni. Nem fog, mégpedig azért, mert ennyire egyhangúan én nem akarok és nem is tudok étkezni. Szörnyű.

A tegnapi nappal azonban kezdetét vette az új éra, a megújulás korszaka. Azt hiszem fejben eljutottam oda, hogy nagyjából menni fog a dolog, mégpedig elmondom hogyan.

  • Napi minimum öt étkezés kell. Ez jelent konkrétan reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát, vacsorát.
  • Csak reggelire lehet péksüteményt enni, ebből is maximum két zsömle/kifli/szelet kenyér. Ehhez tetszőleges felvágottat vagy akármit lehet fogyasztani.
  • A tízórai az némi joghurt például, dióval (olajos magvak vagy valami más, de zsírbevitel mindenképp kell!), vagy magában. Natúr, zsírszegény joghurt, semmi epertortás szarság.
  • Ebéd vagy az uzsonna ha otthon elkészítem tartalmazzon min. 20 deka csirke vagy pulykahúst. Ez lehet leves formájában, vagy főétel - a lényeg hogy fogyjon el. ehhez mehet némi szénhidrát is, de max tíz deka rizs. Ha az ebéd a főkaja, az uzsonna lehet valami zöldséges, de ide is kell némi fehérjebevitel (túró, sajt, miegyéb).
  • A vacsora valami saláta hússal, vagy tetszés szerint szintén sajt, hal.
  • Chips, csoki, cukros szarok, lisztes szarok kizárva.
  • A szénhidrát nem lehet több, mint testsúlykilogramm*1,5 (esetemben ~140 g)
  • Ha nem otthonról viszek kaját, akkor mehet bárhol, elvégre nem az a lényeg hogy ne kajáljunk semmi normális helyen, hanem az, hogy ésszel.
    • Meki, burger, kfc szentháromság? Van saláta, meg havonta egyszer egy kilengés belefér, az csak felpörgeti az anyagcserét.
    • Kínai? Rizs valami (lehetőleg nem rántott) hússal.
    • Csarnok? Kolbász, vagy egy szelet kenyérrel, vagy némi hasábbal (havi egyszer belefér). A rántott naphalat nem ajánlom, mert az egy olajtemető.
    • Gyrosos? Tálban, rizzsel, sok zöldséggel, kiváló kaja.
    • Rendelés esetén sem muszáj pizzát választanunk, akkor már simán jó valami grillezett hús rizzsel.
  • Ha már vásárolok ketchupot, majonézt, sajtot, túrót hiába röhögnek ki a Tüsiék, megveszem a zsírszegényt, a lightot. Ízre nem vészesebb sokkal.
  • Vásárolni, főzni, számolgatni márpedig kell. Enélkül elcsúszunk, és ott vagyunk, ahol kezdtük.
  • Inni már egy jóideje csak a Bolerot iszom, cukormentes, százfajta ízben, ha pedig nem azt, akkor tea. Fontos a rendes folyadékbevitel, 20 testsúlykilogrammonként kell naponta 1 liter folyadék, nekem tehát 5 liter szükséges.
  • Hétvégén ha úgy adódik, kicsit el lehet engedni magunkat, de ne feledjünk két dolgot. Az egyik, hogy ezt nem másért, magunkért csináljuk. A másik pedig, hogy csak az a jó diéta, amit az ember, ha kell, élete végéig tud tartani, és az már nem is diéta, hanem úgymond tudatos étkezés. És életünk végéig pedig azt tudjuk tartani, amit szokássá teszünk.

Szóval itt tartok most, este hét óra, nem vagyok éhes, vidám vagyok, és vidáman vetem bele magam a mocskos tanulásba. A cél, hogy július első hétvégéjére, az úgynevezett "Balatoni Nyár"-ra teljesen jó formában legyek, vagy legalábbis elmondhassam, hogy én mindent megtettem érte. Vin kicsit elhízott, de visszatértem baby.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr911993167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ejjkukk 2010.05.14. 11:24:31

Akkor ezt akár csinálhatjuk együtt is! Én is hasonló rendszert állítottam fel magamnak a napokban.... Eddig kevesebb eredménnyel....
Az 5 liter egy kicsit soknak hangzik nekem.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2010.05.14. 11:29:19

Detti, de Te nem is vagy 94 kg =P gyanum szerint Neked ugy 3 liter is eleg =)
süti beállítások módosítása