Az elmúlt két hét csodálatos volt abból a szempontból, hogy annak ellenére, hogy a fele vizsgaidőszakot kivégeztem (négy vizsgát lenyomtam, mint bélyeget), szinte naponta voltak fasza postok, sőt, még Dr. D is kámbekkelt - kellhet ennél több? Ma reggel pedig betáraztam a tegnapi Tieso és Pete Tong mixeket, és lássuk, mi várható még! 

Elsőként a Project Geneve névvel illetett kaland fog következni jövő péntekről vasárnapig, amikor is meghódítjuk Genfet. Ehhez a kellékeket már elkezdtem beszerezni, de még hiányzik néhány cucc. Tegnap vettem át az állványt a kamerához, illetve két darab 4 gigás SDHC memkarit, amivel már közel 100 percet tudok majd rögzíteni 640*480-ban. A mostani előrejelzések szerint nulla fok fölötti hőmérséklet lesz, havas esővel, szóval azért én még bizakodom, mert egy kis hóesésnek örülnék, már csak a látvány miatt is. 

Suli tekintve: még van egy makró vizsgám, pont miután hazajövök, szóval a jövő hetem is tanulósan fog eltelni, de hát ez a jussa annak, aki iskolába jár. Mindezek után a februári tervek a következők. 

Az Essential Selectionban meg pont most megy le az új Prodigy, kurva jó szám lett. Muhaha. 

Visszatérünk az edzőterembe, zabálunk mint atom, tömeget növelünk. Ezen a területen már olvasgatok egy jó ideje, de most, hogy lemegy az idegbaj suli, cshapatjuk. 

A másik az eXtreme-ART reboot lesz, mert nem azért építettük fel három év alatt oda, ahol most vagyunk, hogy egy hullámvölgy hatására hagyjuk elveszni. Teljesen új motort fog kapni az oldal, és jobban ráfekszünk a művészeti részére a dolognak. A terveim megvannak hozzá bőven, szóval reszkessetek, mert építjük a médiabirodalmat kifelé. 

Tegnap Edit hívta fel rá a figyelmemet, hogy február 26-án ismét torkos csütörtök lesz, tehát a csatlakozott éttermek közül minden mindent féláron ad. Nos, én ezt meglehetősen szkeptikusan kezelem, mivel amiket anno olvastam, azok csak azt támasztották alá, hogy erre a napra igencsak lehúzóssá váltak az éttermek: külön menü, szűkített kínálat, megemelt árak. Kíváncsian várom, hogy a tapasztalataim megerősítik vagy lerombolják ezeket a véleményeket. 

A korábban említett témák közül az egyiket kiszerveztem, és úgy döntöttem, hogy egy pályázatra fogom beadni (természetesen annak az elbírálása után itt is megjelentetem majd), de viszont a jövő héten akár azt is megtudhatjátok, hogyan lett a Bakáts téri Ördög lenyomva.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr331174676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

We have to go back - három nap Genfben, első rész · http://azutolsoejjel.hu/2009/02/03/we-have-to-go-back-harom-nap-genfben-elso-resz/ 2009.02.04. 09:18:51

[...] szállást; előbbit az Easyjetnél, utóbbit pedig az Ibis Hotelsnél. Beszereztem meleg kabátot, SDHC-kártyát, és január 23-án délelőtt indulásra készen [...]
süti beállítások módosítása