Az elmúlt két hét csodálatos volt abból a szempontból, hogy annak ellenére, hogy a fele vizsgaidőszakot kivégeztem (négy vizsgát lenyomtam, mint bélyeget), szinte naponta voltak fasza postok, sőt, még Dr. D is kámbekkelt - kellhet ennél több? Ma reggel pedig betáraztam a tegnapi…


A 2008/2009-es tél első hóesését köszönthettünk Budapesten szombaton, a szerkesztőségből pedig úgy gondoltam, hogy nézzük már meg, mi maradt ebből a Normafánál. A buszból kiszállva rögtön belecsöppentünk egy olyan hóvihar-förgetegbe, hogy a sarkvidéki (haha, hol van ez…


süti beállítások módosítása