I'm seeking for the same thing, the same thing,
Something wasted everyday.
I'm making some changes, changes,
Changing everything.
I go... out, I come in.
I wake... up,
It starts again,*10
It starts...

Let's go on that,
I'm ready to start again,
Turn off the sun,
Are you ready?
Let's start again!

I'm turning the pages, slowly,
praying that it's time to go!
I'm praying for changes, mainly,
changing everything.
I go...out,
I come in.
I wake... up,
It starts again,*10
It starts...

Let's go on that,
I'm ready to start again,
Turn off the sun,
Are you ready?
Let's start again!

I'm looking at faces, faces,
Faces that don't mean a damn.
They are waiting for the changes, changes.
Waiting just like me.
We go...out,
We come in.
We wake... up,
It starts again,*10
It starts...

Let's go on that,
I'm ready to start again,
Turn off the sun,
Are you ready?
Let's start again!

It starts again,*10
It starts!

Közel a Kodály Köröndhöz lapul meg az egyik kis utcában a Chez Daniel nevű francia étterem, ahol legújabb vacsoránkat ültük meg (igen, van még egy elmaradásom az afrikaival, azaz nem is, csak félig, de kétlem, hogy ezt valaha is megtudnátok). Maga a hely nagyon szimpatikusan néz ki, kis belső udvar, nem annyira megszokott ez Budapesten, mivel gyakorlatilag egy bérház alján van az egész. Odabenn helyet foglalunk, és itt kezdődnek az érdekességek.

Az egy dolog, hogy a neten nem találni sem étlapot, se semmit, oké. A felszolgálás tekintetében hármas helyzet fogad, vagy maga a chef, Daniel jön oda és veszi fel mit innánk (az aperitif: nem, szóda, ásványvíz kombóig jutottunk, de mivel bicóval jöttünk, ez így oké is), hol egy kislány pakolja fel, vagy szedi le a terítéket (szó szerint, alig lehetett vagy 10-12 éves), vagy egy ifjú hölgy a harmadik szervíz. Rövid bemutatkozás és pár szó után megérkezett az üdvözlőfalat, bár ezt ott senki sem tudta, mint azt sem, hogy mi az (vadgombahab). Végülis lehetett volna a spárgaduó is kagylóval, ebben itt nem lehettünk már biztosak, de szerencsére nem az volt.

Amig meg nem jött a második, körbenéztünk: mindenhol kakasok, ezernyi, lassan már a tűzfalra is fel fognak költözni, figyeld csak meg. Amúgy a legjobban a Peugeot-s só és bors-szórók tetszettek, de még a szódásüveg is coq-asos volt.

Másodikként elsőnek megjött a kagyló, spárgával, tejszínes mártással. Aki szereti a kagylót, az itt is szeretni fogja, nekem bejöttek, némelyik puhább, némelyik kicsit keményebb, tengerízzel. A spárga az én ízlésemnek lehetett volna melegebb (mert konkrétan hideg volt, de nyilván ez a koncepció), de jól passzolt az egész az öntettel.

Harmadikként a tengeri halleves érkezett, benne hordóburgonyával (amiben semmi különbséget nem találtam a normális burgonyához képest), valamint halfilével, iszonyú finom volt. Mire egyharmadát megettük, megérkezett egy tört krumpli szerű, sáfrányos-fokhagymás püré jellegű dolog is, melyet a kanalunkba téve kellett rámerni a levest és együtt elfogyasztani - fantasztikusan jó volt, az első villanása a vacsorának. Mire majdnem elfogyott a leves, megjött a bagett is (amit Daniel még az újonnan felvételizőknek sem árul el, honnan van, de érthető, hiszen iszonyú finom), sőt, innentől folyamatosan újra is töltötték, így kábé már a desszerthez is azt ettük, nem tudtunk leállni.

Ezután jött egy mandarinlikőrös sorbet, nem volt sok, de annál finomabb.

Végül jött az este zászlóshajó kajája: sült csirkemell tokaji mártással. Maga a csirke is remek volt (sosem értem akik szerint ez száraz kaja, nem kéne kiszárítani, aztán ennyi), de hozzá a krumpli, a fokhagymás jellegével, és a tokaji mártás, a benne lévő, beazonosíthatatlan bogyókkal (és gumicukor-szerű ízzel) volt a kettes számú tetőpont, és bár a Gábor által említett katarzis nálam elmaradt, remek fogás volt.

Legvégül érkezett a választható utolsó étel: kecskesajt toast vagy epertorta. Előbbi helyenként kissé égett pirítóson (amatőr hiba) nagyon jó ízvilágú, már-már krémes sajtot jelentett, a zöld ott volt mellé, de túl sokat nem adott hozzá. Az epertorta alsó piskótája / talapzata szintén remekmű volt, és rajta az eper is kellemesen volt édes.

Sajnos volt pár dolog, ami viszont nem tetszett, és ami talán az előnye is a helynek, az a hátránya is, miszerint Daniel azt képzeli, hogy mindent neki kell csinálnia, ami rendben is van, de volt pár dolog amit nem értettem, mint például, hogy miért húzódott el a vacsora több mint három órásra. Lehet, hogy sokan voltak amúgy, viszont akkor meg azt nem értem, hogy nem tudtak a végén egy ötezresből hármat visszaadni, az ilyet én nagyon rühellem, ne szórakozzunk már egymással. Az ezer forintos háromdecis ásványvízről már nem is beszélve. A kaja jó volt, de ez nem az a hely, ahová még egyszer vissza fogok menni, és lehet, hogy van aki kedveli ezt a fajta káoszt, de én nem az vagyok. Találkozunk a következő állomáson.

Dvorcsakl a héten az Almáriumban járt, ahol már én is megfordultam, és ha már igen, volt olyan kedves, hogy ezt egy vendégpostban meg is örökítse. Fogadjátok sok szeretettel! (speed)

Régóta terveben volt, hogy beugrik a sznobfaktor, s mivel szeretek enni, jót enni, meg úgy egyébként is érdekel a gasztronómiánk az a része, ami nem rántotthúsból és sajtostésztából áll, egyszóval hogy meglátogatok egy „modern“ eledelellátási műintézményt. Ez persze idő és pénz kérdés, de kapóra jött egy igen tisztelt futótársam ajánlása, mely a munkahelyemhez rettentően közeli, számomra mégis ismeretlen Almárium Bisztróra (http://www.almariumbisztro.hu) vonatkozott.

A bisztró ugyebár már nem AZ a bisztró, hanem egy igen felkapott, minőségi, de még megfizethető ételeket kínáló egység. Az Almárium is ilyen, azzal kiegészítve, hogy kizárólag kézműves magyar termékeket forgalmaz, illetve használ alapanyagként ételeihez, italaihoz - idézet a weboldalukról. Vagyis Coca-Cola nincs. Ebbe a kérdésbe egyébként bele is futottam, bár a látogatás előtt elolvastam a weboldalukat. Sebaj.

A héten, rövid önmarcangolás után, miszerint a szokásos sültkolbász a hentesnél kontra kínai a kínainál kérdést eldöntsem, döntöttem: bár nem egyedül terveztem, de egyedül tettem meg az első lépést, majd a többit az Almárium irányába.

Speed barátom kérésére néhány sor a tapasztalatokról. Speed utólag szólt, kért meg, hogy írjak, így látogatásomkor nem figyeltem a részletekre, tehát ezen sorok nem egy gasztroblogger tollából valók, hanem egy egyszerű, kíváncsi emberkéjéből. Mondjuk, ha előre szól, akkor is ez lenne, hisz nem vagyok gasztroblogger – sem.

A hely se nem nagy, se nem kicsi, egy szuterén jellegű helyiségben van, ugyanakkor van terasza is.  Benn, így visszaemlékezve kb. 40 ember tud egyszerre leülni.

Én a heti menüt előre megnéztem, így felkészülve, bár – mivel egyedül „kellett“ mennem – kissé megilletődve foglaltam helyet.

A választásom az alábbi ételsorra esett: mentás zöldborsókrémleves tejhabbal, pontyburger kapros-joghurtos uborka majonézzel és BBQ szósszal, hozzá sültkrumpli, a végén pedig rebarbara crumble bourbon vanília fagylalttal. Kísérőnek pedig - az említett Coca-Colás égés után – meggyszörp.  

Kezdjük a végéről: a szörpöt hosszabb megbeszélés előzte meg. Amit először kértem, arra konkrétan megmondta a pultos/pincérlány, hogy ne kérjem, nem jó. Amit ő ajánlott, az pedig savanyú ízvilágú volt, így a maradt a meggyszörp.  

Akkor előlről: leves. Nos. Én nem eszem meg a zöldborsófőzeléket. A zöldborsó levest sem. Zöldbordókrémelevest pedig még nem ettem. Lehet, hogy ezek után sem fogok. Ha csak nem olyan lesz, mint itt. Nekem ugyan nem volt elég mentás, viszont nagyon kellemes volt, nem voltak benne erős ízek, így erős zöldborsó íz sem. A tetején a tejhab inkább csak provizórikus jelleggel jelent meg.  A tálalás az, amit vártam: hagyományos átmérőjű fehér tányér, rendkívül széles peremmel, ugyanakkor még sem volt kevés az adag.

Pontyburger. Kaprot nem eszem. Sem kapros túrós sütiben, sem tökfőzelékben. Vagyis nem eszem kapros túrós sütit és tökfőzeléket. Így kérésemre a kapros-joghurtos uborka majonéz kimaradt. A burger szerintem egy sima egyszerű bolti cipő, nem túl bőségesen megpakolva. Némi zöldség (talán uborka, paprika), és egy ízletes, finom, számomra újdonságként ható ízű, méretes husi. Na jó, a méret nem vetekszik a Sunny Diner hambijának felszerelésével, de panaszra nem volt okom. A családban egyedül én eszem halat, így ritkán jutok hozzá. Elsősorban a tengeri halakat preferálom, a ponyt viszont úgy tudom, nem tengeri. De ettől még jó volt, nagyon is, cseppet sem bántam meg a választást, különleges, szokatlan, király. Nem összevethető egy Fishmac-kel. Szerencsére. Az biztos, hogy nem tudom, mi a menő egy bisztróban, de én szégyentelenül a kezeimbe kapva toltam be a burgert. A sültkrumpli viszont  minőségben nem illett a táncrendbe. Sima mirelit zigzag-ra tippelnék, mely sótlan, ízetlen volt.

És a végére jött az, amitől elaléltam. Hát ez a crumble dolog a vénámba vágott, elkapott, rabul ejtett. Nekem találták ki. Ugyan a bourbon szót nem tudom hova rakni az összetevők közé, hisz az egy szál gombóc (szálgombóc) vanília fagyin nem éreztem beütését, bár azon vártam. A crumble, magyarosítva morzsasüti. A rebarbarával most sem sikerült igazán megismerkedem – eddig is csak ásványvízben találkoztunk – mivel nem volt semmi szokatlan íz. Édeskés, ropogós, darabos, ugyanakkor picit zselés hatás, ami a morzsává avanszált tészta és a gyümölcs fenséges keveréke volt, tetején a magában, lényegében öncélúan ácsorgó fagyigomboccal. Crumblet minden magyar háztartásba!

A szörp egyszerű és finom volt. Egyszerű az én Piroska szörphöz (meg régebben a Szobi szörphöz) szokott, cukorimádó ízlelőbimbóimnak. Nem rossz, de nem tet rám mély benyomást. A célnak megfelelt: oltotta szomjam.  

Kiszolgálás: a szörpért menetközben újra szólnom kellett, mert elfelejtődött, illetve, mivel egy félig leszedett asztalhoz ültem, szalvétát is kérnem kellett.  

Ár: kitekintésem a szokott mederből netto (jatt nélkül számolva) 2200 jó magyar pénzembe került. Ez sok vagy kevés? Ha egy mekikajával vetem össze, akkor sok. Ha a kapott ételsort nézem, akkor nem. Állambácsi által szponzorált pénztárcám sajnos nem engedi, hogy rendszeresen járjak bisztrókba, de most azt mondom, havonta egyszer meg kell hogy engedjem magamnak. Főleg, ha már maga az étlap is beindítja gyomornedveim.  

És ha beledöglök is, egyszer rávetem magam egy degusztációs menüre. Lehet, hogy épp az Almáriumban.

A Krisztina tér sem ma lett híres, kezdődött először a non-stop sült kolbászozójával, ahol még én is jártam benn egyszer egy valid rántott hús-sült krumpli kombóra, elvitelre kérem. Aztán a környékén érettségizett az excsajom és az exbasszusgitárosunk is (nem egy személyben); utána pedig megnyílt a Déryné, a hajnali egykor elsétáló budai sznobéria Machu Pic(a)chu-ja, ahonnan profit meg madár formájában repül a Jetpack Joyride-ban. Legvégül pedig érkezett az a csokikajáltatás, amiről még a mai napig volt pofám nem írni, és csak azért nem jutok OP sorsára, mert engem nem tudnak kibaszni a szerkesztőségből, hiszen az állam - my chin - én vagyok. Így készült az államcsíny.

Beszéljünk arról kedves testvéreim, miért is gyűltünk össze ezen a szép szombati reggelen (azért, hogy ne kelljen iskolába menni baszod). A hagymás tojás illata tölti be a presbitériumként funkcionáló egyszoba-konyhás lakást, én pedig hálát adok azért, hogy a nyílászárók jól szigetelnek így a szagok benn maradnak. Vagy kinn. A Horváth-kertet az időszerű internetes buzgálkodásaim alatt találtam, amig a Facebook ingyenes, addig jól is van ez így, kérek mindenkit küldjön egy emeltdíjas SMS-t, csak ne a céges telefonjáról, mert azt meg kell tartani a Való Világra. A tavalyi év során (amit mindannyian várunk) nem egyszer bicikliztem el a környéken, de akkor még nem realizáltam azt, amit felérve igen, hogy kaptam egy ferdülést a felnimbe amikor a hátsó kerekemmel becsumbawambáztam egy kátyúba a járdán. A mai napig szarul fékez.

Ki is ülhetünk, meg be is, mi utóbbit választottuk, ha lemegy a nap, te eljössz mindig hozzám. Sör-whisky, limonádé-gyógynövénylikőr a választás, a pultos kislány meg legszívesebben megsimogatná a fejünket, annyira aranyosak vagyunk, hogy az Instagramra is postoljuk a képet. Ez a szekvencia megismétlődik még párszor, és amikor kezdünk annyira wasted lenni, amennyire még a GTA-ban sem szokás, berendeljük a következő kört. És némi kaját, amiről ugyan nincs fényképem, mert már megettem (igen, a telefont), de remek vasalt szendvicsek voltak, sonkás-sajtos, francia kéksajtos; és ezen már csak egy pillányit haloványít a Demo version please order full version felirat a Facebookon.

Ha csak annyira indulna be a magyar gazdaság, mint a mi vesénk ennyi ital után, máris nem lennénk ekkora bajban, és az összes cilinderes paraszt Bécs helyett Brüsszelben kánkánozna, de nem. A lelógó nyaklánc (=mellék) helységhez lefelé kell menni, külön trükk benne, hogy el kell kérni fenn a kulcsot, mivel a másik oldalról a plebs is megközelítheti, és lássuk be, nem kéne, hogy a kutyák és punkok is összehányhassák azt, csak úgy ingyen. Vegyenek legalább egy mentes vizet. A hangulat amúgy emlékeztet kicsit egy bunkerre, de legalább a hidegháborús veteránok is otthon fogják érezni magukat. Aztán egyszer mi is, ha nem felejtünk el hazamenni, mert a BKK nem szereti azt, ha a parasztok sokáig mulatnak, és a régi időkkel ellentétben már nem a gyertyaoltogató járdogál, hanem a járművek sem, szóval használjuk a BpMenetrend nevű alkalmazást, persze ha van mivel. Másnap reggel pedig jól jön, ha van beépített neurosöntünk, különben a Shrike direkt módon kapcsolódik ránk, és az higyjétek el, nem lesz jó.

Ez a vacsora sem tegnap volt, de mit tud tenni az egyszeri blogger, ha elveszik az internetjét? Sajnos itthon nagyon úgy néz ki semmit, hiszen sem alternatíva, sem törvénykezés nem áll mellette - de hagyjuk is a szomorú valóságot a monopolhelyzetben lévő vállalatokkal, a beautiful kártyával, és a többivel. Nézzük inkább azt meg, mit kaptunk az első kerület szívében, a Batthyányi tér mögött lévő Atakám étteremben, ahol Nánási Lajos vezényletével készültek az alábbi fogások - természetesen Lucullusian.

Csicsókaleves vízigesztenyével és sült wontonnal

 Kacsamáj kakaós brióssal és rebarbarával - zseniális

Rák-ravioli, édesköménnyel - itt volt nagy és kis rák is, meglepő volt a duplázás a fogásban.

Borjúpofa articsókával, zöldségek, sültpaprika-vinaigrette - kicsit kevés volt, de a hús kárpótolt mindenért. Egész életemben tudnám enni, még annak ellenére is, hogy a kép rohadt életlen lett...

Citromtorta

A tulajdonos, Nánási Lajos, és Turóczi Gábor.

Ezt a profilt kábé 6-7 évvel ezelőtt frissítettem utoljára. És még megvan. De már nem sokáig. Akkoriban még a Bagóssal és John Constantine-nel szimpatizáltam. És persze én voltam Gordon Freeman. Sok minden megváltozott azóta...

Nem is tudom már hogyan akadtam bele a Hócipő online magazin Zóna oldalába, de van ott egy rovat, ahol Para-Kovács Imre ír, olyan stílusban, amit akár én is szívesen a magaménak tudnék. Itt nem a haute cuisinről van szó, hanem egyszerű kifőzdékről, talponállókról, melyek a szegény ember Costeseként funckionálnak, ahol hatalmas az adag, és aztán a hasad dagad.

Azért van egy két olyan hely, ahová szívesen ellátogatnék (vaj-író-nem olvasó találkozó?), de amikor ilyeneket olvasunk, hogy "a sokat kritizált rántott sajt, amit normális ember nem rendel meg akkor sem, ha egy csapat fáklyás paraszt biztatja üvöltve", vagy "200 forintért olyat kap a kedves vásárló, amivel estig elvan, emésztésen kívül nem gondol másra, csak ábrándosan néz ki az ablakon, és arra gondol, hogy milyen jó is lenne Dijonban lenni a sajtoslepény-fesztiválon", azért valljuk be, könny szökik a szemünkbe.

És megkordul a gyomrunk.

Este 3/4 12-kor már senki sem tud jól fogalmazni, szóval szorítkozva arra, miszerint

• fact #1 - a busz majdnem elbaszott minket hátulról a főtéren,
• fact #2 - a Desszert Szalon brutálisan jó, és brutálisan drága (darab süti ~1000 buznyák),
• és fact #3 - ismerik a pohár víz fogalmát, ráadásul ingyen; azt kell mondjam, egyszer az életben ajánlatos ellátogatni oda.

Vivo per Lei

Dellasera

Pár fényképpel. Most amúgy költözöm, szóval egy ideig nem lesz otthon netem (2012, szevasz). Addig érjétek be ezekkel.

Tegnap sikerült magam megcseszetni a BKV-n, két megálló alatt, mert nem volt bérletigazolványom. Ennek hiánya volt még az ellenállásom utolsó vonala, de mivel késésben voltam amúgy is, mit tudtam tenni, benyeltem a dolgot. Ez a bérletigazolvány amúgy egy ilyen kis szar, amit a BKV kér a bérlete mellé, mert szerintük csak úgy érvényes. Érted, a Magyar Köztársaságban Magyarországon (update: Az ország és az állam hivatalos neve 2011. december 31-ig az alkotmány szerint Magyar Köztársaság volt, 2012. január 1. óta Magyarország- wikipedia) igazolhatod magadat a személyiddel, a BKV-n nem. Anyátok.

Szóval hazafelé a Blahán csináltattam egy remek igazolványt, persze neked kell a fényképet is vinni hozzá, szerencsére pont volt. Magának az igazolványnak az ára 250 forint, erre jön még rá az öntapadós biztonsági fólia plusz tételként, mint 35 forint. Csodás. Ezek után irány az Akácfa, két ronggyal lettem szegényebb egy túlbuzgó kalauz miatt (nyilván a többi le se szarta, csak gondolom kiadták, hogy srácok, jön a csőd, mindenre figyelni kell, nehogy úgy járjunk, mint reggel a Malév).

Ezek után felnéztem a BKV honlapjára, ki is emelném a részleteket:

Havi bérlet: 

Tetszőleges kezdőnappal váltható. Érvényes a jelölt kezdőnapon 0 órától a következő hónap kezdőnappal megegyező napon éjjel 2 óráig a BKV Zrt. járatain, villamoson, trolibuszon, földalattin, metrón, fogaskerekűn a vonalak teljes hosszán, autóbuszon, HÉV-en, valamint a MÁV meghatározott vonatain és a VOLÁNBUSZ kijelölt elővárosi járatain Budapest közigazgatási határáig. Az első utazás megkezdése előtt az érvényes bérletigazolvány vagy a VOLÁNBUSZ - BKSZ bérletigazolvány sorszámát tintával, olvashatóan, javítás nélkül be kell írni a bérletszelvény megfelelő rovatába. Az értékszelvény csak az említett bérletigazolványok egyikével együtt érvényes. Az érvényesített bérlet más személyre nem ruházható át. A rontott, javított vagy a már érvényesített bérletszelvényt kezelési díj ellenében azonos típusú új szelvényre cseréljük.
A bérletet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni.

A vonalkódot és a sorszámot tartalmazó részt a bérletszelvényről eltávolítani tilos! A bérletszelvényt elvesztés esetén nem pótoljuk!

Bérletigazolvány:

A bérletigazolvány mindhárom megjelenési formája érvényes, a készletek folyamatosan kerülnek kifuttatásra.
Ára: 250 Ft

Az általános bérletigazolványoknál az érvényességi idő 10 év.

Kutya szállításához általános bérletigazolványt kell kiállítani, de a fénykép helyére az "EB" feliratot kell tollal írni.

Megfigyelhetjük ez utóbbi alapján, hogy engem lehúztak 35 forintra, ezen már csak röhögök. De. Azt sehol nem látom, hogy ne lehetne extra feliratokat elhelyezni a fentebb említett termékeken, szóval mostantól az én bérletem és a bérletigazolványom így néz ki:

How do you like me now bitch?!