Horváth-kert

A Krisztina tér sem ma lett híres, kezdődött először a non-stop sült kolbászozójával, ahol még én is jártam benn egyszer egy valid rántott hús-sült krumpli kombóra, elvitelre kérem. Aztán a környékén érettségizett az excsajom és az exbasszusgitárosunk is (nem egy személyben); utána pedig megnyílt a Déryné, a hajnali egykor elsétáló budai sznobéria Machu Pic(a)chu-ja, ahonnan profit meg madár formájában repül a Jetpack Joyride-ban. Legvégül pedig érkezett az a csokikajáltatás, amiről még a mai napig volt pofám nem írni, és csak azért nem jutok OP sorsára, mert engem nem tudnak kibaszni a szerkesztőségből, hiszen az állam - my chin - én vagyok. Így készült az államcsíny.

Beszéljünk arról kedves testvéreim, miért is gyűltünk össze ezen a szép szombati reggelen (azért, hogy ne kelljen iskolába menni baszod). A hagymás tojás illata tölti be a presbitériumként funkcionáló egyszoba-konyhás lakást, én pedig hálát adok azért, hogy a nyílászárók jól szigetelnek így a szagok benn maradnak. Vagy kinn. A Horváth-kertet az időszerű internetes buzgálkodásaim alatt találtam, amig a Facebook ingyenes, addig jól is van ez így, kérek mindenkit küldjön egy emeltdíjas SMS-t, csak ne a céges telefonjáról, mert azt meg kell tartani a Való Világra. A tavalyi év során (amit mindannyian várunk) nem egyszer bicikliztem el a környéken, de akkor még nem realizáltam azt, amit felérve igen, hogy kaptam egy ferdülést a felnimbe amikor a hátsó kerekemmel becsumbawambáztam egy kátyúba a járdán. A mai napig szarul fékez.

Ki is ülhetünk, meg be is, mi utóbbit választottuk, ha lemegy a nap, te eljössz mindig hozzám. Sör-whisky, limonádé-gyógynövénylikőr a választás, a pultos kislány meg legszívesebben megsimogatná a fejünket, annyira aranyosak vagyunk, hogy az Instagramra is postoljuk a képet. Ez a szekvencia megismétlődik még párszor, és amikor kezdünk annyira wasted lenni, amennyire még a GTA-ban sem szokás, berendeljük a következő kört. És némi kaját, amiről ugyan nincs fényképem, mert már megettem (igen, a telefont), de remek vasalt szendvicsek voltak, sonkás-sajtos, francia kéksajtos; és ezen már csak egy pillányit haloványít a Demo version please order full version felirat a Facebookon.

Ha csak annyira indulna be a magyar gazdaság, mint a mi vesénk ennyi ital után, máris nem lennénk ekkora bajban, és az összes cilinderes paraszt Bécs helyett Brüsszelben kánkánozna, de nem. A lelógó nyaklánc (=mellék) helységhez lefelé kell menni, külön trükk benne, hogy el kell kérni fenn a kulcsot, mivel a másik oldalról a plebs is megközelítheti, és lássuk be, nem kéne, hogy a kutyák és punkok is összehányhassák azt, csak úgy ingyen. Vegyenek legalább egy mentes vizet. A hangulat amúgy emlékeztet kicsit egy bunkerre, de legalább a hidegháborús veteránok is otthon fogják érezni magukat. Aztán egyszer mi is, ha nem felejtünk el hazamenni, mert a BKK nem szereti azt, ha a parasztok sokáig mulatnak, és a régi időkkel ellentétben már nem a gyertyaoltogató járdogál, hanem a járművek sem, szóval használjuk a BpMenetrend nevű alkalmazást, persze ha van mivel. Másnap reggel pedig jól jön, ha van beépített neurosöntünk, különben a Shrike direkt módon kapcsolódik ránk, és az higyjétek el, nem lesz jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.