Közel a Kodály Köröndhöz lapul meg az egyik kis utcában a Chez Daniel nevű francia étterem, ahol legújabb vacsoránkat ültük meg (igen, van még egy elmaradásom az afrikaival, azaz nem is, csak félig, de kétlem, hogy ezt valaha is megtudnátok). Maga a hely nagyon szimpatikusan néz ki, kis belső udvar, nem annyira megszokott ez Budapesten, mivel gyakorlatilag egy bérház alján van az egész. Odabenn helyet foglalunk, és itt kezdődnek az érdekességek.

DSCN0528

Az egy dolog, hogy a neten nem találni sem étlapot, se semmit, oké. A felszolgálás tekintetében hármas helyzet fogad, vagy maga a chef, Daniel jön oda és veszi fel mit innánk (az aperitif: nem, szóda, ásványvíz kombóig jutottunk, de mivel bicóval jöttünk, ez így oké is), hol egy kislány pakolja fel, vagy szedi le a terítéket (szó szerint, alig lehetett vagy 10-12 éves), vagy egy ifjú hölgy a harmadik szervíz. Rövid bemutatkozás és pár szó után megérkezett az üdvözlőfalat, bár ezt ott senki sem tudta, mint azt sem, hogy mi az (vadgombahab). Végülis lehetett volna a spárgaduó is kagylóval, ebben itt nem lehettünk már biztosak, de szerencsére nem az volt.

DSCN0540

Amig meg nem jött a második, körbenéztünk: mindenhol kakasok, ezernyi, lassan már a tűzfalra is fel fognak költözni, figyeld csak meg. Amúgy a legjobban a Peugeot-s só és bors-szórók tetszettek, de még a szódásüveg is coq-asos volt.

DSCN0535

Másodikként elsőnek megjött a kagyló, spárgával, tejszínes mártással. Aki szereti a kagylót, az itt is szeretni fogja, nekem bejöttek, némelyik puhább, némelyik kicsit keményebb, tengerízzel. A spárga az én ízlésemnek lehetett volna melegebb (mert konkrétan hideg volt, de nyilván ez a koncepció), de jól passzolt az egész az öntettel.

DSCN0542

Harmadikként a tengeri halleves érkezett, benne hordóburgonyával (amiben semmi különbséget nem találtam a normális burgonyához képest), valamint halfilével, iszonyú finom volt. Mire egyharmadát megettük, megérkezett egy tört krumpli szerű, sáfrányos-fokhagymás püré jellegű dolog is, melyet a kanalunkba téve kellett rámerni a levest és együtt elfogyasztani - fantasztikusan jó volt, az első villanása a vacsorának. Mire majdnem elfogyott a leves, megjött a bagett is (amit Daniel még az újonnan felvételizőknek sem árul el, honnan van, de érthető, hiszen iszonyú finom), sőt, innentől folyamatosan újra is töltötték, így kábé már a desszerthez is azt ettük, nem tudtunk leállni.

DSCN0546

DSCN0547

Ezután jött egy mandarinlikőrös sorbet, nem volt sok, de annál finomabb.

DSCN0552

Végül jött az este zászlóshajó kajája: sült csirkemell tokaji mártással. Maga a csirke is remek volt (sosem értem akik szerint ez száraz kaja, nem kéne kiszárítani, aztán ennyi), de hozzá a krumpli, a fokhagymás jellegével, és a tokaji mártás, a benne lévő, beazonosíthatatlan bogyókkal (és gumicukor-szerű ízzel) volt a kettes számú tetőpont, és bár a Gábor által említett katarzis nálam elmaradt, remek fogás volt.

DSCN0553

Legvégül érkezett a választható utolsó étel: kecskesajt toast vagy epertorta. Előbbi helyenként kissé égett pirítóson (amatőr hiba) nagyon jó ízvilágú, már-már krémes sajtot jelentett, a zöld ott volt mellé, de túl sokat nem adott hozzá. Az epertorta alsó piskótája / talapzata szintén remekmű volt, és rajta az eper is kellemesen volt édes.

DSCN0561

DSCN0564

Sajnos volt pár dolog, ami viszont nem tetszett, és ami talán az előnye is a helynek, az a hátránya is, miszerint Daniel azt képzeli, hogy mindent neki kell csinálnia, ami rendben is van, de volt pár dolog amit nem értettem, mint például, hogy miért húzódott el a vacsora több mint három órásra. Lehet, hogy sokan voltak amúgy, viszont akkor meg azt nem értem, hogy nem tudtak a végén egy ötezresből hármat visszaadni, az ilyet én nagyon rühellem, ne szórakozzunk már egymással. Az ezer forintos háromdecis ásványvízről már nem is beszélve. A kaja jó volt, de ez nem az a hely, ahová még egyszer vissza fogok menni, és lehet, hogy van aki kedveli ezt a fajta káoszt, de én nem az vagyok. Találkozunk a következő állomáson.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr694549087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikicske · http://pisztacia.blog.hu/ 2012.05.31. 13:25:47

Hasonló véleményen vagyok én is. A két 2dl bodzaszörpért 1500Ft kicsit sok! A családi feelingbe beleillet, hogy Daniel gyereke is felszolgált. A 3 órás vacsora, nem tetszett nekünk se, a végére elgémberedett mindenünk. :)) Sajnos a két nagy kagylóm nem nyílt ki, így az kimaradt a megkóstolásból. Én még ellátogatok megnézem milyen egy meleg nyári estén, de nem a bodzaszörpért, hanem az ételekért:)
Az weben én is hiányoltam az étlapot.

jancsa 2012.06.04. 11:35:53

azért azt tudod a bor miből van.. ez lehet megoldást jelentene a beazonosíthatatlan bogyók probémájára :D

Flankerr 2013.05.05. 17:00:06

2-3 éve voltam itt egy éttermi akció keretében. A steakem finom volt, csak kevés, a csokis mousse szintén (a levesre nem emlékszem, rossz nem volt). De ugyanez a két probléma merült fel: 1000. Ft-s ásványvíz, és az iszonyat hosszú várakozás. Akkor ezen nem "javítottak".
süti beállítások módosítása