Budapesti Köcsög Vállalat

2012.02.04. 11:30

Tegnap sikerült magam megcseszetni a BKV-n, két megálló alatt, mert nem volt bérletigazolványom. Ennek hiánya volt még az ellenállásom utolsó vonala, de mivel késésben voltam amúgy is, mit tudtam tenni, benyeltem a dolgot. Ez a bérletigazolvány amúgy egy ilyen kis szar, amit a BKV kér a bérlete mellé, mert szerintük csak úgy érvényes. Érted, a Magyar Köztársaságban Magyarországon (update: Az ország és az állam hivatalos neve 2011. december 31-ig az alkotmány szerint Magyar Köztársaság volt, 2012. január 1. óta Magyarország- wikipedia) igazolhatod magadat a személyiddel, a BKV-n nem. Anyátok.

Szóval hazafelé a Blahán csináltattam egy remek igazolványt, persze neked kell a fényképet is vinni hozzá, szerencsére pont volt. Magának az igazolványnak az ára 250 forint, erre jön még rá az öntapadós biztonsági fólia plusz tételként, mint 35 forint. Csodás. Ezek után irány az Akácfa, két ronggyal lettem szegényebb egy túlbuzgó kalauz miatt (nyilván a többi le se szarta, csak gondolom kiadták, hogy srácok, jön a csőd, mindenre figyelni kell, nehogy úgy járjunk, mint reggel a Malév).

Ezek után felnéztem a BKV honlapjára, ki is emelném a részleteket:

Havi bérlet: 

Tetszőleges kezdőnappal váltható. Érvényes a jelölt kezdőnapon 0 órától a következő hónap kezdőnappal megegyező napon éjjel 2 óráig a BKV Zrt. járatain, villamoson, trolibuszon, földalattin, metrón, fogaskerekűn a vonalak teljes hosszán, autóbuszon, HÉV-en, valamint a MÁV meghatározott vonatain és a VOLÁNBUSZ kijelölt elővárosi járatain Budapest közigazgatási határáig. Az első utazás megkezdése előtt az érvényes bérletigazolvány vagy a VOLÁNBUSZ - BKSZ bérletigazolvány sorszámát tintával, olvashatóan, javítás nélkül be kell írni a bérletszelvény megfelelő rovatába. Az értékszelvény csak az említett bérletigazolványok egyikével együtt érvényes. Az érvényesített bérlet más személyre nem ruházható át. A rontott, javított vagy a már érvényesített bérletszelvényt kezelési díj ellenében azonos típusú új szelvényre cseréljük.
A bérletet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni.

A vonalkódot és a sorszámot tartalmazó részt a bérletszelvényről eltávolítani tilos! A bérletszelvényt elvesztés esetén nem pótoljuk!

Bérletigazolvány:

A bérletigazolvány mindhárom megjelenési formája érvényes, a készletek folyamatosan kerülnek kifuttatásra.
Ára: 250 Ft

Az általános bérletigazolványoknál az érvényességi idő 10 év.

Kutya szállításához általános bérletigazolványt kell kiállítani, de a fénykép helyére az "EB" feliratot kell tollal írni.

Megfigyelhetjük ez utóbbi alapján, hogy engem lehúztak 35 forintra, ezen már csak röhögök. De. Azt sehol nem látom, hogy ne lehetne extra feliratokat elhelyezni a fentebb említett termékeken, szóval mostantól az én bérletem és a bérletigazolványom így néz ki:

How do you like me now bitch?!


Szerző: Jancsa Jani

9 komment

Címkék: bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr884065142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lakógyűlés 2012.02.04. 13:04:08

nem értem a posztot. nem magadat igazolod a bérletigazolvánnyal, hanem azt, hogy a bérletet csak te használod (nem másik 8 emberrel együtt).

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.02.04. 16:34:24

@lakógyűlés: egy bérletet egyszerre amugy is csak egy ember tud használni, ezt az "csak egy ember" dolgot sosem értettem, és mivel nem névre szólóan veszem, innentől értelmetlen is a dolog (azaz értem, mivel a BKV nyilván több pénzt tud(na) így kaszálni, de onnantól ez is esélytelen, hogy a kallerok 99%-a szarik a bérletigazolvány ellenőrzésére - hát én most belefutottam ebbe az egybe)

ZBR 2012.02.05. 00:36:11

@speed:
"és mivel nem névre szólóan veszem"

Gondolom még nem tűnt fel az a csík a bérletszelvényeden, felette a "Bérletigazolvány száma:" felirattal. Nem névre, hanem bérletigazolványra és azáltal egy személyre szól... Valóban nem kérnek hivatalos pecsétes közokiratot tőled a pénztárban, hogy vehess bérletet mondjuk a kedves feleségednek.

Továbbá a 35 Ft-odat nem "biztonsági fóliára" költötted, hanem egy átlátszó bérlettokra. Lásd még: bkv.hu/hu/egyeb_ertekcikkek/tok_tokok_altalanos_berletigazolvanyhoz_berlettok

Úgy tűnik, hogy nem értesz sok mindent, és ezt "anyátok", "köcsög", "lehúzó" és "mocskos" szavakkal tudod csak feldolgozni...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.02.05. 06:56:14

@ZBR: ezzel az a baj, hogy a bérletigazolványt sem névre szólóan vettem, ergo azt írok be arra is, amit akarok, lehet totál fals is, hol tudja ellenőrizni? Sehol, max a kép alapján. Amúgy valóban, én még mindig nem értem, ha havonta 9800ft-ot kiadok bérletre, mert kiadok, akkor miért basznak meg mégis, de csak mondjuk 300 ellenőrből 1, ezt meséld el, és máris fel fogom tudni dolgozni...

ZBR 2012.02.05. 22:36:33

@speed:
Bérletigazolvány: nos, a név és a lakcím a hátára azért kell, hogy ha elhagyod, a becsületes megtaláló leadja a BKV-nál, akkor ők mondjuk elküldik neked. Vagy akár rögvest a becsületes megtaláló. Ha fals nevet és címet írsz rá, csak saját magadnak csinálsz egy újabb utánajárást (igazolványkép+bérletigazolvány)...
A lényeg a sorszám és a kép. Az igazolvány sorszámának egyeznie kell a bérletszelvényre felvezetett sorszámmal és a képnek meg egyeznie kell a te fejeddel. Ennyi.

300-ból 1:
Állj meg 300-szor kocsival vészvillogóval szabálytalan helyen és nézd meg, hogy hányadik alkalomra fognak megb**ni. Az, ha elmegy melletted olyankor egy rendőrautó, nem jelenti azt, hogy szabályosan állsz ott...

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2012.02.07. 23:41:02

@ZBR: És ehhez miért kell külön bkv-féle bérletszelvény? Miért nem jó bármilyen hivatalos fényképes okmány (személyi, útlevél), aminek a sorszámát ráírod a bérletszelvényre? Ha egy bank elkérheti számlanyitáskor a személyidet adategyeztetés végett, akkor talán ez sem lenne aggályos, hiszen az ellenőr ettől még nem igazoltatna, csak a számot ellenőrizné. Szerintem is baromság ez a külön bérletszelvény.

ZBR 2012.02.09. 11:47:09

@mtomi:
A számot ellenőrizni/egyeztetni ugyanúgy megtagadhatod, mint az igazoltatást (hiszen lényegében ugyanaz)... Az, hogy a BKV bérletigazolványt kér, az a törvény betartása.

Nem mellékesen, másutt külföldön másképp, de mégis hasonlóan megy. Ahol csipkártya van, azt kép és hatósági igazolvány bemutatása mellett perszonalizálják (Brüsszel pl). Ahol hagyományos bérlet van, ott arckép kell hozzá, pl.: Bécs évesbérletei.

A MÁV már nem ilyen. Ha MÁV pénztárban veszel BKV-bérletet, arra csak annyi lesz írva, hogy "ig. szám". És bármilyen MÁV-os vonatbérlethez sincs külön igazolvány.

Ez van, kicsit káoszos, de a BKV-bérletszelvényből világosan kiderül, hogy kell hozzá bérletigazolvány, így végeredményben a szabályok világosak.

Ejjkukk 2012.02.11. 21:36:50

Én értem az elnevezést részedről..... Részemről jeles gecik, mivel jelesen teljesítik a számukra felvételkor kiadott- szakmai körökben csak "geciségi teszt"-nek elnevezett kérdőívet. Aki ez alapján jeles, az számomra a rossz indulatú ember kategóriában végez. Ja! És szeretnék többet fizetni a bérletemért, és ezért cserébe azt kérem, hogy legyenek jegykapuk. + fogadják el a francos nemzetközi diákomat, mert amit ők eddig nem láttak, az náluk nem is létezik. Ergo: van nálam egy iskolalátogatási és egy a nemzetközi diákokról szóló jogi nyilatkozat, hogy ne büntessenek meg minden alkalommal, úgy hogy megveszem a bérletet. ... Amúgy az ilyen szőrszálhasogató marhákat meg meglepném egy szép mosollyal- legyen egy pozitív élmény a szerencsétlen napjukban.

jancsa 2012.02.14. 11:24:15

Brazil Kurvák Vére
süti beállítások módosítása