Kevés jobb dolog van annál, mint egy kánikulai estén, a lemenő nap sugaraiban koncertre hangolódva az A38-hoz közeledni, különösen úgy, hogy hamarosan két amerikai hardcore legenda és a hardcore-punk szcéna egyik jelenlegi legaktuálisabb bandája, az angliai Gallows fog játszani a magyar közönségnek. Ez még akkor is remek dolog, ha az ember az egyik felsorolt bandának sem a kimondott rajongója, és az sem rontja el az érzést, hogy hétfő este van, így a hétvége kipihenésére sincs esély, és ma sem korán lesz a hazamenetel.
A hajó körül az éppen levonult árvíz nyomai láthatóak hordalékszigetek formájában, a hídon leláncolt biciklik és a folyamatos utánpótlás miatt sosem fogyó hc-tábor, meglepően sok lány, jókedvű arcok. És bent már játszik a Bane, mert nem sikerült időben ideérni, sosem sikerül.
A Bane hozza azt, amit egy straight edge legendától várni lehet: semmi mai divat, bő, Birdhouse-szerű pulcsik, kitágult pólók, baseballsapkák és elsöprő energia. Telt ház van, de a számokat éneklő rajongók jóval kevesebben vannak elöl, így is megy a stage diving rendesen. Az Aaron-ok is odateszik magukat a színpadon, semmi sem tűnik kötelességszerűnek, csak őrület van, ahogy kell, őrület! A befejezés előtt straight edge himnusz Superhero és maximális feelgood-faktor.
A Gallows nem legenda még, de jó úton jár afelé, mert a nagy durranással járó első két lemez utáni tagcserék az énekesi posztot is érintették, mégsem lettek rosszabbak vagy kevésbé érdekesek. Az új énekes Deák Bill-szerű fizimiskája (nem, ő nem körző) átformálta a banda képét, de a fura látvány nem zavaró. Egy percre sem engednek ki: a dühös rövid riffek a punk sodrását hozzák össze a hardcore-osabb énektémákkal és ritmusképletekkel. Gyors, sallangmentes döngölés az egész, jó számokkal, jó hangzással, odaadó közönséggel - bő félórában.
És még csak most jön a Boysetsfire, a himnikus hardcore nagy klasszikusa. Korábban kezdenek a programban írtnál, és többet is játszanak az előzetesen várt egy óránál, tolják a slágereket folyamatosan. Kicsit erőltetik az új lemezt is, a legtöbben nem ezért vagyunk itt, de az újjáalakulás óta ez egy élő zenekar, ez pedig a While A Nation Sleeps album turnéja, úgyhogy nincs más út számukra, ezzel egyet kell értenünk. Nem tudjuk, mi az oka annak, hogy nem érzünk késztetést a táncra, a Boysetsfire talán ennyivel tud kevesebbet vagy mást a kedvenceinknél, a múltkori H2O-n pl. egy pillanatra sem mentünk hátrébb az első sorokból. Ezúttal a hangzás sem tökéletes, itt már túlvezéreltnek tűnik a cucc, hangos, de nem szól szépen. Az igazi rajongókat ez csöppet sem zavarja, minket kicsit jobban, de nem csapja agyon az élményt. Szerencsére sokat játszanak, jön a Rookie, a ráadásban pedig a himnusz-zúzás párosítás is ideális.
A hazai hardcore-közönséget már többször dicsértem, de szerencsések is az ilyen bulik miatt: ennek a három bandának (és a bemelegítő Shell Beach-nek) a közös koncertjére a jegy elővételben mindössze 3800 forintba került. Ehhez képest a keddi Volbeat önmagában 8900 forintért nem volt túl kedvező ajánlat egy átlag rockernek. Hát arra nem is mentünk ki, ezt a hardcore-ünnepet viszont vétek lett volna kihagyni. Biztos jó volt aznap a Paramore is, de ennél jobb nem lehetett, egy hajónyi ember legalábbis biztos így gondolja. Több ilyen kellene, csodás hétfő este volt!
Telefonos fényképeink a helyszínen készültek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.