Indie-generációk a Corvintetőn - Carbovaris, Amber Smith (2012. november 10.)

mtomi a hétvégén is koncerten járt!

Novemberi szombat, Corvintető, három banda 1000 forintért, az egyik az Amber Smith. Hülyének is megéri. De mivel a hatnapos munkahét lefárasztott, és az X-Faktor (nemtagadjuklehanembevalljukhogynézzük) sokáig tartott, a Corny nevű formációnak csak az utolsó számára értünk oda. Gyors unicumsör, és máris kezdődött a Carbovaris koncertje. Róluk leginkább azt kell tudni, hogy ők nem a Carbonfools, még ha az énekes ezzel is próbált viccelni a végén. Viszont rohadtul fiatalok és elég jól tolják, dallamos zenéjük valahol a modernebb indie-vonalon mozog, párszor az Editors is eszembe jutott közben, de ez nyilván túlzás. Néhány gitártémájuk kellően markáns, az énekesnek pedig nagyon jó a hangja, a mélyebb tartományokban remekül működik, a magasabb énektémák pedig Brian Molko-ra emlékeztettek, csak a fejhangokat kéne még gyakorolni. De ennyi idősen ez már most jobb, mint pl. amit Tonyo a Moog-ból valaha tudott. Egyébként mivel tele voltak tinilány rajongókkal, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy a Carbovaris az új Moog. Meglátjuk.

Az Amber Smith-re teljesen kicserélődött a közönség, jöttek a megfáradt húszasok-harmincasok. Az Amber Smith az egyéni hangú Poniklo Imrével az élen 2006-ban kihozta a legjobb magyar indielemezt ever, az az életérzés azóta is betalál, és nem mellesleg jó koncerteket is szoktak adni. Legutóbb viszont, amikor idén februárban láttam őket az új lemezük bemutatóján a Gödörben Akváriumban, kicsit túlművészkedték a dolgot az új dalaikkal. Most viszont sokkal feszesebb volt az egész, köszönhetően talán annak is, hogy május óta ismét billentyűs nélkül játszanak, ami jót tett a hangzásnak, messze nem volt annyira polírozott, és így is remekül szóltak.

Az újabb gitároscsere nem osztott, nem szorzott, Neményi Csaba (aki hivatalosan nem lett a banda tagja) szépen visszahúzódva, de hibátlanul pengette a magyar indie klasszikussá vált témáit. A basszusgitáros Ács Oszkárnak a Reprint intrója olyan lehet, mint Jason Newstednek a My Friend Of Misery eleje, ha csak ezt játszotta volna fel életében, már az is elég volna. Poniklo Imre pedig ezúttal jól megérezte, hogy nem kell sokat filozofálni és saját új számaikat dicsérni a színpadon, hanem elég, ha amolyan best of műsort tolnak sallangmentesen, frissítésként pár ritkasággal, és ez remekül működött is. Oké, most nem volt July, ami továbbra is az egyik legjobb, de így is az elejétől a végéig csupa jó dal szólt, így kell ezt csinálni. Ki kell még emelni Bátor Bence dobjátékát, ami még mindig lenyűgöző. Eleve brutál nehéz dobtémák vannak az új lemezen, a Faster Than The Speed Of Light-ot (amit Poniklo az új Hello Sun-nak szánt, hát nem jött be) egyedül a tört dobképlete menti meg, amit azért nem olyan egyszerű élőben jól lehozni. Bátor Bencének viszont nem probléma, és hát tényleg állati jó dobos, kevés ilyet látni a szcénában, sokat hozzátesz az Amber Smith zenéjéhez és hangzásához.

A banda szokásosan a Holograms zúzásával zárta a programot, aminek a vége tiszta Taste In Man, nem véletlenül kiváló koncertzáró. Aztán amint kihunytak a fények, máris felcsendült az Oasis-től a Supersonic, és kezdetét vette az ország legjobb utazó diszkója, a Tesco Disco. Előre kurvák, hipszterek! 

a fényképek a szerző felvételei.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.