Azt meséld el, Pista

Ezt még régebben láttam, de most jött el az ideje annak, hogy írjak róla. Nem fogok hosszan, mert minek, aki elhiszi nekem, hogy érdemes megnézni, az tegye meg. Örkény István életéről szól, Mácsai Pál egyszemélyes darabja. Megvallom, a színészt annyira (semennyire) nem ismertem, az elején még kicsit idegesítően is hatott, nem vettem a humort, a jópofázást, a már-már modoroskodást, ahogy mesél a fiatalkoráról, feleségéről, mindenről. Spoiler következik.

És akkor, amikor már kezdtem feloldódni, megszokni a humort, az egészet, jön az elhurcolás. És onnantól már kurvára nem vicces az egész, sőt. Egyáltalán nem az. A Don-kanyar, a szovjet tél, az ott eltöltött évek, szörnyű. Az ember úgy megy ki szünetre, hogy csak néz ki a fejéből.

Amikor visszatér, akkor se lesz jobb. Az 50-60-as évek állami rendszere, a besúgások, a színdarabok, a sikerek és bukások egyvelege következik, míg a végén a betegség el nem viszi az írót; és amikor búcsúzik, egy kicsit úgy érezzük, hogy mi is ismertük Istvánt, Pistát. És ezt Mácsainak, és a zseniálisan életszerű, hihető előadásmódjának köszönhetjük. Fantasztikus darab, még így szomorúan is. Kötelező. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.