Július első szombatján, a tavaszi szemeszter utolsó óráján ismét a Radnóti utcába indultam, ahol is Verbovszky Gabi vezényletével "Haladó makrobiotika, vegán nemzetközi ízek" óra zajlott le. A kuktáskodás remekül ment, ez már sokkal izgalmasabb volt, mint az előző késtechnika óra, és most is sokat tanultam minden téren.

Maga az elmélet, mind a makrobiotika, mind a vegetarianizmus nem áll túlzottan közel hozzám, szinte mindennapi húsfogyasztóként meg főleg. Amikor sokszor azt látom azon kevés ismerőseimen, akik vegák, hogy a kajálásuk rohadtul lecsökken a sült krumpli, rántott sajt, rántott zöldségek, és mindenféle szar desszert szintjére, azt pedig végképp nem is értem. Itt természetesen nem ez történt azért, sőt, még az is kiderült a végére, hogy mégis bejön a tofu.

Az első fogás egy krémes vöröslencse leves volt, finom, friss ízekkel, nagyon frissítően hatott.

Ezután következett a quinoa és tofu sajt hijiki saláta, hozzá préselt saláta citromhéjjal, pácolt zöldek szilvaecet szósszal, és pácolt gyömbér. Noha egy falat hús nem volt benne, de azt mondom, hogy bármikor elfogadnék még egy ilyet, és főleg a tofu, és a pácolt gyömbér miatt, nagyon bejött, és finom volt ez is.

Zárásképpen a résztvevők egy mandulatejes pudingszerű desszertet készítettek, itt a mandulát ledarálták, tejjel, vízzel átpasszírozták, ami átment, abból lett a puding része, ami morzsalék meg maradt, az kisült. Nos, ez utóbbi magában olyan kibaszott finom lett, hogy kábé tízszer mentem rá egy kiskanállal, hogy "na még egy falatot". Állat.

Maga a program a kukták részére kettőtől hétig tartott kb., dehát ezért is jelentkeztem, hogy tanuljak, és szokjam a szitut- ez meg is történt, hullafáradtan búcsúztunk el Makiéktól. A végén pedig itt egy kép, ahol a leendő Jack Bourdainként pózolok magamnak.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr173054940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása