Kasimir és Karoline

Bármennyire is nem látszik ez rajtam, azért a kultúra néha csak-csak idebasz, és olyankor még színházba is szoktunk járni. Eredetileg ehelyett a Mácsai-féle Azt meséld el Pistára szerettünk volna menni, de sajnos azt olyan ritkán adják, hogy az összes jegy már elkelt. Ekkor jött az ötlet, hogy a címben szereplő darabról is jókat olvastam, nosza, nézzük meg azt (a helyszín az Örkény Színház).

A darab egy kettéosztott színpadon játszódik, az előtérben a konferanszié (Darvas Ferenc) egy zongorával teremt a 30-as évekre jellemző hangulatot (a történetünk is akkor játszódik az Oktoberfesten), és ő is narrálja a 62 jelenetet. Mögötte, gyakorlatilag a falba építve van egy keret, ahol mindig az éppen aktuális színt láthatjuk, nagyon ötletes megoldásokkal. Az alaphelyzet szerint Kasimir (Polgár Csaba) éppen elveszti állását, és itt kezdődnek el a talán éppen saját maga által generált konfliktusok Karoline-nal (Szandtner Anna). Nem sok kell hozzá, és egyéb szereplők is feltűnnek a vásári forgatagban (mert éppen ott vagyunk, Németországban, ergo van sör, Zeppelin, hullámvasút, és cirkusz is), Karoline-nak kérője akad Schürzinger képében, a kérőjének a főnöke is megjelenik (Rauch főtanácsos), és belép a képbe az onnantól kezdve feledhetetlenül agresszív Merkel Franci is az ő Ernájával :( (utóbbi szerepben Hámori Gabi játszik baromi jót, akit már a Kaméleonban is szerettünk).

A jelenetek pörögnek egymás után, és azt leszámítva, hogy Kasimir eléggé tragikus vonásokat mutat, ezen felül lövésünk nincs, merre fog a végkifejlet haladni. Igazából még az utolsó pillanatában is kétesélyes a dolog, de éppen ettől tud igazán emberi lenni a darab, mely végül abban csúcsosodik ki, hogy elbontják a takarólemezeket, és meglátjuk az addig zárt hátteret is. Mindez, a záródallal nagyon szép befejezése a darabnak, még akkor is, ha nincs semmi megoldása a történetnek (mint általában az életben sem kapunk happy endet). A darab írója Ödön von Horváth, rendezője Bagossy László, aki ezért 2010-ben megkapta a legjobb rendezésért járó díjat, és ezzel csak egyet tudok érteni: kicsit szomorkás, keserédes darab (bár vannak benne hatalmas poénok, valamint állítólag én Kasimirre hasonlítok), de mindenképp olyan, amit látni kell, mert az embernek csak egy májusa van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.