Tony Stark és a hamis epres-pezsgős tiramisu

Hétfőn főztem egyet, a reziduális konyhaművészet elemeiből táplálkozva, de több dologra is rá kellett, hogy döbbenjek. Az egyik az, hogy nem lehet büntetlenül lecserélni X-nél több számú elemet egy receptben (X számot még keresem, mihelyst meglesz, szólok). A másik, hogy hiába tudna valami szépen is kinézni, simán hányásként is felfogható egy pohárba töltve.

Konkrétan ott ment el a szekér, hogy se tojás, se pezsgő (helyette bor), se eper (helyette vegyigyümi) nem volt. A méz végül kijött a maciból, de milyen állapotban, a karamellszósz két éve lejárt volt, és a mascarpone is beoffolt már a múlt héten. A keményítő összeállt apró darabokra, úgyhogy vadászhattam ki a szószból, viszont annyira pont megfogta, hogy besűrűsödjön, eztáltal még bort kellett hozzáadnom, így meg túl híg lett. A balzsamecetes gyümölcs kivételesen egész jó lett, azzal nem volt gond. Babapiskóta csak maradék volt, azt megtocsogtattam a gyümölcs levében, de még úgy sem akarta felszívni. A pohárba töltésről már szóltam fentebb, egyszerűen ocsmányul festett. Ízre szerencsére nem volt gond, bár ettem már jobbat is, simán fogyasztható volt, és én sem fordultam fel. Konklúziók: mókának jó volt, főleg hogy a cuccok fele már lejárt, és leginkább selejtezésnek fogtam fel, de legközelebb ha lehet, mással fogok elcseszni egy órát az életemből. Most pedig mindez videón. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.