Stockholm Szindróma 1. rész

Az egész úgy kezdődött, hogy Grandpa "gunter" Gee, aki a provizórikus bloggolásnál csak annyit szeret jobban, hogy mások orra alá dörgölje a koncepcionalitást, talált olcsó repjegyeket Stokeszba. Addig addig rágta a fülünket, hogy még én is beadtam a derekamat, és Zolee "10" Hrvatska  valamit TJ "Mick" Mackey társaságában lefoglaltuk a szállást és a reptéri transzfert. A kaland pedig elkezdődött április 21-én...

Egészen pontosan fél négyre húztam az órámat, de öt perccel utána már csörgött a telefonom, hogy el ne aludjak. Hála a jó égnek akkoriban fordult kicsit rosszabbra az időnek az ő járása, valamint mivel az északi népeknél még hidegebb idők voltak várhatóak, ruházatom réteges volt, pulóver, polár, kabát. Kicsivel négy előtt Zoli begördült a verdával, és egy kellőképp mókás taxissal száguldottunk ki a gyorsforgalmin egészen az egyes terminálig, ahol is láttuk, hogy vakok között félszemű a király, de valójában az jár kurva jól, akinek kettő is van; mi lettünk az elsők. Gyorscheck-in, kamera üzemkészületben, majd befutott Gee és TJ is. Átjutottunk a kora reggeli biztonsági ellenőrzésen (a kokó átjött, herka maradt), és az új ígéretek hazájának küszöbén elfogyasztottuk magunkkal hozott reggeli szendvicseinket. Azután beszálltunk.

Volt bennem egy kis para még mindig, hogy néhány jó szalámis-paprikás szendó ki fog e ugrani a repülés hatására, de szerencsére megúsztunk minden ilyennemű inzultust. A Wizzes stewardessek eddig vezetnek az Easyjettel szemben, Zoli elaludt mellettem, TJ-ék valami hülye sportújságot olvasgattak, én meg örültem, amikor átértünk a nagy vízen és megláttuk a szigeteket, meg valami baszom nagy finomító-kitermelő telepet a víz szélén. Mentünk, ereszkedtünk, aztán a Skavsta reptér kábé egy legelő és egy szántóföld közepén volt. Ezen sokk után leérve kiderült, hogy a reptéri klotyesz odaát sem jobb, majd vártunk a buszra, ami bevitt minket másfél óra alatt a fővárosba. Már a leszállásnál feltűnt, hogy baromi hideg van. Ez megmaradt.

Beérve egy gigantikus közlekedési csomópontba értünk, ahol minimum három-négy szinten egymás alatt közlekedtek a metrók, meg felül több háztömbnyi megálló-feljövő-lemenő-eltűnő rész volt, de ez csak később lesz probléma. Gyorsan beszereztük a 48 órás Stockholm Cardunkat, ami 495 SEK volt (~13), ellenben az összes tömegközlekedésre jó volt, valamint számolatlan múzeumba is. Innentől indult a kreditgyűjtés akció, ami azt takarta, hogy nehogy már rajtunk keressenek, legyenek csak deficitesek, és menjünk be több olyan egységbe is, ami összesítve drágábbra jön ki, mint a fentebb említett ár.

Az első nem jobb eset ott történt, amikor a beléptetőkapunál próbáltuk lehúzni a kártyát, melyben chip nem lévén szart sem csinált. Tapasztalati úton jöttünk rá, hogy mindenhol van egy személyes átmenőrész, ahol a vigyorgó bácsi/néni átengedett minket. Lemenve a metróhoz megvártuk a miénket, és olyan negyed óra utazás (és számos táj változás) után elértünk a célállomásig. Kicsit kavarogtunk, majd betértünk egy szimpatikus boltba is, hogy elköltsük nehezen kivettSEK-jeinket (fordítva megy a kártya is az ATM-be), konkrétan valami 30SEK-es cabiatta ciabattára, amit a döghidegben toltunk be az autópálya-menti Formula 1 hotel parkolójában, mert 5 perccel 12 előtt még nem engedtek be. A többiek szerint szar volt a szendvics, de mivel ők finnyás dögök, így én csak úgy fogalmaztam, hogy többet ilyet nem veszünk.

A szállást végre elfoglaltuk hála a kimért fapina pultos asszonyságnak, majd gyorsan ki is próbáltam a folyosó végén elhelyezett WC-ket (hja a paradicsom...). Ezeknek különlegességük az volt, hogy lehúzás után mégrálockolt egy percet, és szerintem egy tér-idő kaput nyitott odabent, ami a gedvát átszippantotta a Xen-re. Mindezen izgalmak után irányba vettük a várost, miközben éppen szarráfagytunk. Elsőnek az igen jó creditaránnyal rendelkező Skanzen felé indultunk, amiről tudni kell, hogy az 1800-as évek végén nyitották, és minden skanzenek ősanyja. Mire odáig eljutottunk (kábé egy óra) ismét megéheztünk, tehát toltunk egy autentik sült hagymás light méretű hot-dogot is. Beérve óvatlanul bementünk az első olyan helyre, ahol turistacsalogató néni is volt, de a nineteenbáváváváthree után inkább úgy döntöttünk hagyatkozunk mi a saját fejünkre.

A hely nagyon szép és valóban érdekes volt (minden fából ugye, teljesen megelevenedett a régi világ, néhány jószág még szabadon is volt), csak épp olyan hideg volt, hogy az életkedvünket félig már elvette, a másik felét pedig a szoknyás lányok tartották életben, de erről szintén később. A többiek olcsó módon feladták volna ajávorszarvasnál, de én parancsoltam, s szólottam, hogy rénszarvas bazmeg , addig nem megyünk haza. Nagy nehezen meg is kerestük, és máris teljesebb volt így az élet, ha már meg nem ehettük őket. Amúgy mint már gondolom feltűnt, kombinálva volt a skanzen egy kisebb állatkerttel is, ami külön fasza élményt nyújtott. Innen zúztunk tovább az akváriumos részlegbe (különcreditérték, musthave volt!), ahol szintén láttunk mindenféle jópofa jószágot, még kígyót is megsimogattam (én? kígyót? hátmiafasznak?), aztán söpörtünk tovább a Vasa múzeumba.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és átgondolni: mi a fene lehet izgalmas egy múzeumban teli vázákkal, hacsak nem Il-Csing Kwan hetvenkettő Dzsim-Il császáré voltak, benne elvihető aranypénzekkel, és korabeli pornográf fotókkal? Nos, ez volt az egyetlen tévedésem az út folyamán, hiszen a Vasa egy az 1600-as évek elején épített hajó volt, amely kibaszottul grandiózusnak készült, csak eme nagyságát sajnálatos módon árnyékolta be az a tény, hogy már a vízrebocsátása után rögtön elsüllyedt. Közel 350 év kellett hozzá, hogy az amúgy fullosan konzerválódott hajót kiemeljék, és egy múzeumot építsenek köré. Mivel a Hungary vs. Sweden túránknak ez volt a mai utolsó állomása, be is sorjáztunk olyan fél öt körül (nyitvatartás hatig).

Az egy dolog hogy finom meleg (hmhm) volt odabenn, de az a nyomorult elsüllyedt hajó is olyan mértékben volt hatalmas, amit fényképekkel nem lehet visszaadni. Óriási volt, és gyönyörű, teljes mértékben át tudtam volna érezni a 400 évvel ezelőtti hajózást egy ilyenen... a látni kell kategória, mindenképpen, és már csak az is elmond mindent nagyságáról, hogy hat emelet volt köré húzva, és az árbócok természetesen még ennél is magasabbak voltak. A szinteken volt tömérdek információ, vetítés, hangjáték , installációk, minden ami csak szem szájnak ingere. Töltöttük az időt, mint idióta gyerek a pornót, aztán hatkor kiraktak minket, mi pedig valami kaja után néztünk.

Koncepcionálisan úgy képzeltem el, hogy valódi svéd kaját fogunk enni, ecetes uborka, rénszarvas, hal, ráksaláta, whatever, erre találjátok ki hol ettünk. Nem, nem az, a másik. Végső útunk az Aranykapu (Mc) étterembe vezetett, ahol is tény, hogy relatíve olcsón (60-70 SEK) kajáltuk degeszre magunkat a melegben, dehát akkor is... Az estebéd elköltése után gondoltuk, hogy meg kéne inni valamit, azonban ez nehezebb feladat volt, mint sejtettük. Egyrészt Svédországban állami monopólium a pia (a kábé 4%-nál erősebbek), valamint ilyen megfontolásból csak külön piaboltokban lehet kapni őket (lásd Liquor Store). Eddig oké is, de alig van olyan hely, ahol normálisan be tudnál ülni meginni egy sört. Ami végül találtunk ott is (nehéz kimondani, tartsatok burzsujnak, és kövezzetek meg ) 60SEK volt egy erős (4,5-5%-os) sör. Finom volt, jó volt, úgy ittuk, hogy bazmegilyendrágánsemiszunkmindennap, aztán ezek után fogtuk magunkat, és tértünk hazafelé.

A Formula 1-es szobákban 2-2-en voltunk, emeletes ágyak (alul fr.), kis tévé, ablak, csap, kisasztal, ennyi elég is. Végtére is jó volt, nem volt semmi gáz vele. Fenekére vertünk (na nem egymásnak, hanem) a chipsnek, bedobtunk két dobozos sört hozzá, majd olyan éjfél körül mentünk is aludni. A tévében amúgy volt három csatorna, de legalább a House angolul ment.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.