Lucullus BT - Fúziós vacsora a Hidden Kitchenben

Régen voltunk már Lucullusos rendezvényen, úgyhogy nem is lehetett volna erre kiválóbb alkalom, mint a 99. közös vacsora, ami pedig nem volt más, mint egy fúziós vacsi a Hidden Kitchenben. Utóbbi az Irányi utcában van, betérve át kell haladni az udvaron, és belépve az ajtón máris a konyhában találjuk magunkat, jobbra pedig az ebédlő helyezkedik el. A lakás egy klasszikus belvárosi nagypolgári helység, (a baráti társaság atyja) Gábor elmondása szerint ebbe rögtön bele is szeretett, és utána már csak idő kérdése volt, hogy meg is szerezze, majd elkezdődött a mostanra már csodálatos atmoszférájú hely csinosítgatása és a helyrepofozása.

A vacsora alacsony létszámon, tizenkét fővel zajlott, a zavartalan felszolgálás, és a kaják kiváló minősége érdekében. Sajnos a Városban blog képviselői, mint kiderült, az előző nap voltak, pedig velük is szívesen megismerkednék már személyesen is - talán majd legközelebb. Kezdésnek Gábor saját, kilencéves datolyágyas pálinkáját kóstolhattuk meg, ami igen remek volt, ráadásul később magukat a gyümölcsöket is megkóstolhattuk, amin az ital érlelődött - na ez volt még nagyon brutális.

Az egész rendezvény kezdetén Gábor mondott pár szót a fúziós dolgok mibenlétéről, majd jött Nánási Lajos, a szakács, aki felsorolta a fogásokat, majd azt is, hogy melyikben mi honnan származik. Ezek után, illetve minden fogás közt akár ki is mehettünk a konyhába, és majdhogynem testközelből szemlélhettük azt, hogyan dolgozik a mester, illetve a kérdésekre is simán válaszolt. Fantasztikus élmény volt ilyen közvetlenül egy Michelin-csillagos éttermet is megjárt szakácsot látni dolgozni, sztorizni, illetve érezni a kompromisszummentes tökéletességre való törekvést, ami mindenben meglátszott; kezdve onnan, hogy ha már fél percig tovább voltak a kész tányérok szervíz nélkül, azt máris szóvá tette, ugyanúgy, ha ilyenkor akartunk fényképezgetni, nehogy kihűljön emiatt. Ugyanígy nagyon jól el lehetett lesni azt is, hogyan díszíti fel Lajos a tányérokat, remélem ezeket én is tudom a közeljövőben majd hasznosítani. Volt néhány extra is, mint például az ehető virágok, vagy az ananászízű menta, ezekkel sem találkozhatunk a hétköznapokban túl gyakran.

Az első fogás egy vörös sushitonhal volt cajun fűszerkéregben, pácolt gyömbérrel, wasabi majonézzel és rukkolával. Nos, a hal kiváló, omlós volt, a wasabis majonézes rukkola kérdésében pedig az egész asztaltársaság egyetértett, hogy ezentúl ezt a két összetevőt csak így fogja fogyasztani.

Ezután egy kecskesajtos ravioli érkezett, paprika és cukkini dresszinggel, medvehagyma habbal. A ravioli csodás volt, a dresszing, mint a képen is látható, nagyon jól nézett ki, csakúgy, mint a medvehagyma hab. Bár finom volt, de maradok a húsoknál.

Ezt nagyon helyesen is tettem, hiszen a következő fogás volt talán az egyik legjobb: bőrös malackaraj mentás-paradicsomos csatnival, hagymapürével és Guinness sabayonnal. A malac valami zseniálisan finom volt, a csatni úgyszintén, a sabayonnak az összhatása kicsit gyengébb volt, de a hagymapüré (ami háromfajta összetevőből készült) vitte a prímet, egyszerűen imádtam a lágy, bársonyos ízét.

Negyediknek jött a borjú hagymatortával, fenyőmagpasztával és vörös vaj mártással. A borjúról szintén csak felsőfokban tudok beszélni, a fenyőmagpaszta intenzív íze is passzolt hozzá. A hagymatortát pedig legszívesebben máris rohannék, és csinálnám újra, de sajnos most nem jó a sütőnk: gyakorlatilag egy fordított torta, ahol először csinálják meg a belsejét, majd rá a tészta, és így sütik meg. Baromi finom ízekkel a malackaraj mellett mindenképp ez volt a második csúcspont a vacsorán.

Desszertként, előtte egy kis pihenőt hagyva, érkezett a túrómousse házi törökmézzel, ananásszal és tejkaramellel, robbanós csokival a tetején. Tökéletesen egyensúlyban volt az édesség, egészen csodálatos ízeket varázsolva a vacsora végére.

Nem teljesen mondtam igazat ezzel a véggel kapcsolatban, hiszen még kikunyeráltuk a maradékot a konyhából, de nem ám csak úgy: a fúzió itt is megmaradt, szóval érkezett még néhány malacdarab hagymatortával és törökmézzel, valamint malac ananásszal. Ezzel zártuk is a vacsit, és tizenegykor elhagytuk a rejtett konyhát, hogy az utolsó busszal még hazaérjünk. Egy azonban biztos, még visszatérünk: egyrészt ide is, másrészt pedig a következő rendezvényre, ami a Taiwan étteremben lesz (ez is nagy szó, hiszen a kínai vacsikra Wang eléggé nagy exkluzív igényekkel rendelkezik, de a diplomácia ez egyszer győzött). Ja és nem utolsósorban tagok is lettünk, szóval immár hivatalosan is a Lucullus Baráti Társaságba tartozunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.