Kis esti mese

Milyen különösek is a női melltartók - gondolkodott el Károly. Igaz, a tényt már korábban is eszébe véste, mégis most, ahogy tekintete Csilla mellére esett, újból eszébe jutott a téma. Arra már relatíve korábban rájött, hogy ennél nagyobb cheat kevesebb van a világon, hiszen kb. bármit el lehet hitetni a szerencsétlen férfiakkal. Jó idő kellett neki is, míg megtanulta már ránézésből megítélni, hogy melyik a valóban king class, és melyik a kicsi, lógós, és a többi. Csilláé példának okáért közel voltak a tökéleteshez, és ezen a melltartó, fehér csipkés, ami rajta volt, éppenséggel csak segített.

A női test, mint olyan, érdekes harcot vívott mindig, hiszen csak megítélés kérdése, hogy mit mondunk tökéletesnek és mit nem. Legalábbis némely liberális hippi nézet szerint, miközben megettek két virágot, elástak két atomrakétát, dugtak egyet a természetben, majd együtt meditáltak, és némelyek még kecskéket is bámultak Irakban. A valóság azonban az, hogy egyfajta, végletesen gyönyörű női test van, és Károly rendelkezett ezen pontok bogyós listájával is, melyet egyszer bátran megírt, de nem igazán szokta forgatni, mert sajnos a valóság nagyon sokszor ettől gyökeresen távol áll. Aki pedig azt mondja, hogy mindenki gyönyörű a maga módján, meg hogy dagadtan is tökéletes - ám legyen, de sajnos Mr Tökély annak a pofájába szokott röhögni elég sokszor, fensőbbrendűsége bizonyos tudatában. És Karl Perfetto, avagy Carl, A Calippo ennek teljes egészében megfelelt.

Csilla egy széken ült, Károly pedig hátrébb húzódva szemlélte őt, kis négyzetet csinált az ujjaiból, és nyelvével csettintgetve lőtte el rá az expókat, mintha nem lenne holnap, és a memóriakártyák ára is lezuhant volna a Marianna-árokba. Minden egyes testrészéről eszébe jutott valami jó sztori, a város különböző pontjain, a pontok különböző helyein, a helyek különböző pontjain. Most igyekezett ezeket a gondolatokat kizárni, és csak a jelenre koncentrálni, hiszen az most fontosabb volt mindennél.

Elgondolkodva hagyta abba a dolgát, és vette szemügyre Csilla arcát. Szép volt, mint mindig, de valami mintha fura lett volna rajta, mintha nem lett volna teljes az összkép. Valami úgy tűnt nem olyan, mint régen, és ez aggasztotta Károlyt. Na jó, hogy igazságosak legyünk ha az aggasztást vesszük egynek, akkor megszorozhatjuk tízezerrel a dolgot, hiszen nem mindennap fordul az elő, hogy valakinek majd az egész koponyáját keresztüldöfik egy irgalmatlanul nagy böllérkéssel, Csillával márpedig ez történt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.