A Hangmás két évvel ezelőtt jött ki új albummal, az akkori lemezbemutatóról mi is beszámoltunk. Azóta a Merlin bezárt, az akkori előzenekar Haunebu sokkal jobb lett, a MOME-s lányok meg befejezték tanulmányaikat. Mi viszont természetesen mit sem változtunk, úgyhogy ismét…


Nem nagyon hiszem, hogy van olyan zenerajongó, akinek a dán Raveonettes a kedvenc együttese, mégis sikeresen működnek több mint 10 éve, és még Budapesten is meg tudták tölteni az A38 hajót, ráadásul nem kizárólag külföldiekkel. Azért azt látni kell, hogy eléggé szerencsés,…


A legjobb koncertek 2011-ben

2011.12.31. 19:31

mtomi megkapta a lehetőségét annak, hogy az év utolsó postját megírhassa a blogra, ráadásul nekem egy vasat sem kellett neki fizetni ezért, sőt, egy mókás fogadalma következtében még egy pálinkakuponom is lesz nála! Kell ennél szebb zárása az évnek? (speed) Közhely, hogy az…


Pénteken tartotta a Hangmás harmadik lemeze, a jól eltalált című Ragadozó bemutatóját a Merlinben, és ügyesen meg is promotálták az eseményt: amellett, hogy a Recorder blog teljesen mögéjük állt (reméljük nem szó szerint), a zenekar a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME)…


süti beállítások módosítása