Crazy weekend - part 1/3

2011.07.20. 12:56

Dr. D visszatér! Háromrészes postban mesél a nemrég lezajlott négynapos őrületről! -speed-

A történet úgy kezdődik, hogy már hónapokkal ezelőtt kirajzolódott, hogy a Balaton Sound hétvégéje nem lesz egyszerű baleset az életemben. Ezzel egy időben Speed barátom is örömmel konstatálta, hogy ezáltal ismét tiszteletemet teszem a blogon.
Így utólag mondhatom, tipikus partyállat hétvégét sikerült prezentálni!

1. nap – Bsound: Snoop Dogg, Tiesto  @Zamárdi

Szóval, csütörtökön felpakoltam mindent ami kellhet, a jó idő is megjött, így tökéletesek voltak a feltételek. Kora délután nyakunkba vettük az országutat, elindultunk Zamárdi City felé a 4 nap első helyszínére, ahol a 2011-es BalatonSound Fesztivál zajlott júl. 7-10-ig. Konkrétan 2 napra volt jegyem, csütörtökre és vasárnapra, de ez idő közben úgyis ki fog derülni.

Komáromot elhagyva Tata felé vettük az irányt, egy kis kitérőt kellett tennünk, majd a 2 autóból álló (karavánnak nem nevezhető) partybrigáddal elindultunk a cél felé. Siófoknál már az ablakon kilógatott lábbal izgatottan vártuk, hogy végre a helyszínre érjünk.

A megérkezést követően még egy kis strandolás is belefért az esti koncertek előtt. Már a vízparton megkezdtük a fogyasztást. Így egy liter áfonyapálinka és bizonytalan mennyiségű bor elfogyasztása után szántuk rá magunkat, hogy átvegyük végre jegyünket. A sorban állás közben az Irie Maffia koncertről lecsúsztunk, amit kicsit sajnálok, de az én fő érdeklődési köröm centrumában nem is ez állt, hanem Snoop Dogg apó érkezése a magyar tenger partjára. Mondhatni vártam, mint etiópok a segélyszállító buszt.

Nyolc óra után pár perccel zengett is a színpad, a szervezők (és a fellépők) jól tartották az időbeosztást. Amikor a Doggfather belekezdett, a tömeg megőrült..

Mögötte élő zenekar plusz egy DJ meg 4 táncos gettóbuksza és ha ez nem lenne elég, még hozta Kurrupt-ot és Warren G-t is, maga mellé, hogy teljes legyen az összkép.
Az elején elkezdtem videózni, hogy meg legyen örökítve Snoop hazánkban tartózkodása, de mikor az egyik szám végén körülnéztem a többiek eltüntek mellőlem, Elsodródtak a tömeggel. Telefonálni esélytelen volt, hiszen üvöltött a zene. A másik probléma az volt, hogy nekem igencsak merülő félben volt a telefonom. Pár sms váltás után végül abban maradtunk, hogy a koncert végén találkozunk.
Ekkor jutottam el arra a pontra - ha már lúd, legyen kövér – én bizony akkor előre megyek amennyire a a tömeg engedi. Pár srác elindult, így tudtam követni őket, kb a 10-12ig sorig jutottunk, ami már nagyon a B középnek számított.
Innen tomboltam végig Snoop bácsi fellépését és próbáltam minél többet megörökíteni belőle.
A show nagyon jól meg volt rendezve, hogy a közönség mindenből kapjon egy kis ízelítőt. Az új számokon át a bólogatós old school trackekig minden a helyén volt. Tartott külön megemlékezést a nem régiben elhunyt Nate Dogg tiszteletére, és természetesen nem feledkezett meg a hiphop keresztapjáról 2Pac-ról sem. Mindkét előadótól 2-2 számot beletettek a műsorba, ami még jobban emelte a színvonalat.

A lightosabb számokat a jelen levő hölgyeknek dedikálta, majd a szett végén a David Guetta-val közösen készített szám tette fel az i-re a pontot. Akkor úgy sikítoztak a tinipicsák, mintha kódolatlan hétvége lett volna a Minimax-on.
A végére aztán elővették a jól ismert slágereket, megénekeltették a tömeget, akik természetesen egy emberként zúgták az összes refrént.
Meg kell hogy mondjam, jól kis másfél órát prezentáltak!
Aztán itt jött az, amire még a regényírók se gondoltak. Elindultam megkeresni a skacokat, de a telefonom idő közben lemerült.. Esélyem így kb. egyenlő volt a 0-val hogy a többiek nyomára akadjak. Közben kezdtek gyűlni az emberek a következő nagy durranást várva. Ugyanis Tiesto következett a Nagyszínpadon.

A hiphop beállítottságom miatt nem tudok nagy szavakban beszélni róla, de azt elmondhatom, hogy értette a dolgát. Nagyon nagy show-t hozott össze. A tömeg vele mozgott és énekelt. Egy-két számnál ismerős ütemeket véltem felfedezni, amire én is megmozdultam, de ami igazán aggasztott, hogy találjam meg a többieket?!
Tiesto után első kísérletem az autóhoz vezetett, hátha visszatértek idő közben. Az egy biztos pont. Hát nem jártam sikerrel.. Volt egy tippem, egy pálinkaház és egy koktélbár közös kiülő részén, mivel ott kértünk piát korábban. Ez sem nyert..

Nem volt mese, töltőt kellett szerezni vagy egy telefont amibe átrakhatom a SIM kártyát. Ezzel úgy eltöltöttem 2 órát, de töltőt egyik sátornál se tudtam szerezni. Egy srác volt akinél véletlenségből ott volt a sajátja, de miért ne lenne érintkezés hibás… F*ck! Majd a fesztiválozó emberek jószándékában bízva, nekiálltam kérdezősködni, hogy valamelyik jólelkű odaadná e telefonját, hogy a SIM kártyámat áttéve telefonálhassak egyet. Eközben ketten néztek drog dílernek, egy harmadik pedig adott volna el nekem bármit, de telefonja nem volt… gondoltam ilyen nincs.
Végül 2 sráchoz léptem, akik segítőkésznek bizonyultak és végre telefonálni tudtam, majd visszataláltam társaimhoz.

Idő közben több sátrat bejártam, mindenhol ment a veretés. Még visszanéztünk egyszer hajnalban a terepre, majd arra jutottam, hogy én a parton fogom megvárni a napfelkeltét a borom társaságában. Volt aki idő közben kidőlt, volt aki velem tartott. Én nem aludtam egy percet sem.
Reggel, mire a többiek kimásztak a sátorból/kocsiból, meglátogattuk a helyi vegyesboltot valami táplálékért, és még reggel strandoltunk egyet, majd dél körül hazaindultunk.

Olyan 31-32 óra után helyeztem magam vízszintbe délután, de tudtam este kelni kell mert buli van otthon…


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr723078143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása