X-Men: First Class

"You know, I believe the true focus lies somewhere between rage and serenity."

Emlékeim szerint az X-Men első része a korai moziban megtekintett filmjeim között volt (olyan szép listában, mint a Pitch Black, The Matrix, vagy a zseniális The Cell, akkori szerelmemmel, J. Lo-val). Noha a második, a harmadik, valamint az első Origins is bejött, mégis azt kell mondanom, hogy ez az az epizód, ami olyan szinten odabasz ismét, amilyet rég láttunk. Michael Fassbender, és James McAvoy barátsága gyönyörűen bontakozik ki a film másfél órája alatt, ami tökéletes alapot nyújt a többi filmnek azok ostoba inkonzisztenciája ellenére is, mivel én jobban el tudom fogadni ennek a történését, hogyan került Xavier tolószékbe, mint a többi filmben, amikor még 40-50 évesen is csak úgy mászkál.

Tele van a film amúgy is mutánsokkal, de mivel a hatvanas években vagyunk, ők úgy-ahogy a később megismert szereplők felmenői, mindenesetre köztük is akadnak ötletesek bőven. A film egészen legvégéig már-már nekünk is hihetetlen Xavier emberbarátiságát látni még a legnagyobb veszedelemben is (amit én a mai napig nem is értek), és itt értjük meg, hogy miért viszonyul Magneto és X Professzor a későbbiekben egymáshoz úgy, ahogy. Találkozunk Mystique-kel is, de sok későbbi tárgy, és szereplő is feltűnik, figyeljük csak meg szépen.

A zenét Henry Jackman írta, és megfelelően nagyívű a bizonyos pontokon, tökéletesen illik az eszkalálódó konfliktushoz az emberek és a mutánsok között. A végén úgy álltam fel a film elől, hogy ez az év idáig tökéletesen zajlik képregényfilmek szempontjából, először a Thor, most pedig ez - csak ajánlani tudom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.