Sunny Diner

2011.03.24. 10:56

Lassan már olyan leszek, mint egy disznó - mondják néhányan, és lehet, hogy nem is tévednek olyan nagyot. Mindenesetre ezt még egy ideig húzzuk, bár reményeim szerint nem addig, míg olyan nem leszek, mint Peter a Family Guyból. Erre rímelve a mostani írásunkban szereplő hely akár az USA-ból is jöhetett volna.

A Sunny (korábbi nevén Speedy, a honlap fejlécében a név még erről tanúskodik) Diner ugyanis valódi amerikai élményt ígér, különleges hamburgerekkel, óriási shakekkel, miegyébbel. Nemzeti ünnepünk előtt egy nappal, a szombatosított hétfőn este hét felé érkeztünk meg a helyre a Hűvösvölgyi Shop-Stop melletti Mol kút mögé, mely relatíve üres volt, így gyorsan kértünk is, baconos-sajtos hamburgert, és meggyes csokis, valamint kókuszos csokis shaket.

Utóbbi érkezett előbb, valami iszonyatos töménységgel, de nagyon finoman, mintha egy turmixot sűrítettek volna be jégkrémmel. Ezzel már elkezdtünk betelni, de rá pár percre megjött a hamburger is, kis kosárban, mellé sült krumpli, amerikai zászló, ketchup. Először a krumpliba kóstoltam bele, és itt kezdtem aggódni, mivel echte mirelit termék volt, ilyet csinálok otthon én is, egészen simán. Szerencsére a hamburger gyorsan mentett: a húspogácsa valódi marha (sok helyen sajnos ez sem egyértelmű), a zöldségek benne frissek, és a sajt is ízletes volt, a baconről nem is beszélve, szóval az ízvilággal minden rendben volt.

Bár már kezdtem offon lenni, azért a desszertről nem tudtam lemondani, és a kedvencemet, sajttortát rendeltem, amit lehet baromi jól, és kevésbé autentikusan is elkészíteni. Ez esetben duplán is jól jártam, egyrészt az íze tökéletes volt, se nem túl édes, se nem túl semleges, másrészt pedig egy hatalmas adag érkezett (máshol ez két desszertet jelent). Ez után jutottam el oda, hogyha még egy falatot is kell enni, akkor rosszul leszek, meghalok és felrobbanok. Szerencsére aznap elég tavaszias idő volt, így a séta hazafelé a Hűvösvölgyin kifejezetten jót tett.

A hely maga nagyon hangulatosan volt berendezve, a vörös bőr boxok, a dekoráció, a festés mind az amerikai miliőt hozta. A vécé másfél szinttel lejjebb található, na ez már kissé puritánabb, elsőre meg is ijedtem, de a funkcióra megfelelt. Az árak kissé borsosak, két shake, két hamburger egy desszert a tíz százalék szervízdíjjal 6500 volt, de az élményt ki kellett próbálni, és azt kell mondjam: megérte.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr992760569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása