Régi sztorik - Ötödik rész - Rally 2

Kevesen tudják manapság az Utolsó Éjjel eljövetelét várva, hogy ezelőtt is volt egy blogom, amely körülbelül 3 évig húzta (2005-2008), de még kevesebben tudják (na jó, csak egy fél gimnázium), hogy előtte is írtam ám mindenfélét, többek között a kedvenc underground suliújságát is a No.1 rózsadombi gimnáziumnak. Többet ezzel kapcsolatban már igazán nem mondhatok, mert már így is gyorsan meginduló kommandókat vízionálok lent az utcán, melyek csak rám várnak...

A lényeg annyi: mostantól péntekenként régi sztorik, írások jönnek, melyeket jó eséllyel még senki sem olvasott online, csak papíron. Ez János története.

Bevezető, és egyben az előző rész tartalmából: „Az autó egy Skoda 105 S típusú modell. Gondoltuk, suli után kimegyünk egyet rallyzni Budakeszire.”

És innen indul a mostani történetünk is, de ezúttal még velünk tartott P & P is (gondolva előre arra, hogy ez lesz a Bodri utolsó útja), valamint Remus is (ja és ezúttal Siloplast nem volt…). Kezdődött az ökörködés, Kisdani, Remus, Szédült Simon váltogatták egymást a kormány mögött, a Skoda szenvedett, farolt, dőlt ide-oda, szóval elvoltunk.

Egy újabb kör indult, Kisdani vezetett, én ültem az anyóson, hátul pedig Simon, és Remus. Már miközben az első gyorsítón mentünk, ott elvittünk egy kilencvenes kanyarban egy szőlőkarót, tehát ez már megalapozta a jókedvünket. Ez után a kanyar után jött egy egyenes szakasz, majd egy balos, ahová Kisdani egy kézifékessel akart befordulni, de jajj!! A kézifék elromlott, így bekanyarodni sem tudtunk, hanem zúztunk tovább kanyarodva a halálba, ami abban a pillanatban egy árokként manifesztálódott, amibe sikeresen orral előre bele is álltunk… Az első sokk után mindenki összeszedte magát, hogy mindene megvan e, egyedüli kár Remust érte, hogy miközben hátul örömködött, hogy ’jajj de zsír a rally’, az ominózus időpillanatban sikerült eléggé bekúrnia a fejét a plafonba…

Kikászálódtunk a kocsiból, és hívtuk P & P-t, meg Gorbacsovot, hogy jöjjenek már segíteni. Meg is érkeztek és együttes erővel épp kezdtük kiszedni a Skodát, amikor megjelent egy csávó egy Ladában, aki barátságosan érdeklődött arról, hogy ugyan „mi a kurvaéletet csinálunk éppen”. Mi ugyanilyen barátságosan elmondtuk neki, hogy véletlenül belementünk az árokba, és hát ez a nagy helyzet, most próbáljuk kiszedni… A csávó nem tűnt túl megnyugtatottnak, de elment, mi pedig nagy nehezen kihintáztattuk a kocsit az útra… és még ment! Igaz, hogy a kerekei néha kicsit csálén álltak, de még használható állapotban volt.

Sajnos Gorbacsovnak ekkor el kellett mennie, ehhez a PP taxitársaságot használta fel, tehát ottmaradtunk négyen a kocsival. Ekkor jött vissza a csávó, aki ezúttal is megállt mellettünk, és megkérdezte, hogy nem e jártunk arra feljebb a szőlőben. Mondjuk, hogy nem (ami kivételesen igaz is volt). Mondja, hogy jó, mert a múltkor is jártak arra szőlőt lopni, és kénytelen is volt rájuk lőni, meg kilőni a kocsijuk kerekét… Mire én megkérdezem naivan, hogy mivel, légpuskával? Mire a csávó (aki mint kiderült csősz): nem, sörétessel… Mondjuk bazze, jobb lesz itt nem viccelni, húzzunk el a rákba, elköszöntünk, és elindultunk az ellenkező irányba, csakhogy az nekünk nem volt jó, és a réten sem vághattunk keresztül, mert sem a bodri nem bírta volna, sem nem akartunk további konfrontációba keveredni a csősszel. Amúgy egy számomra máig ismeretlen okból Remus vezetett…

Visszaértünk a csősz mellé, és láttuk, hogy elővette a gizdázós távcsövét, ott álldogál vele… és nem tévedés, a vállán van egy kibaszott dupla csövű sörétes vadászpuska. Mondjuk Remusnak, bazmeg normálisan vezessél, mert letépjük a tökeidet és odadobjuk a varjaknak vacsorára, ha ez a hülyeséged miatt belénkpuffant hátulról. Persze Remus ezt magasból szarta le, és „rally, höhö, rally” felkiáltással rángatta ide oda a kormányt a síkegyenes úton, mi meg hátul húzhattuk be a fejünket, hogyha jönne netán a golyó, akkor legalább elsőre ne minket találjon el. Aztán szerencsésen megúsztuk az egészet, utána már csak pár szőlőkaró bánta a ténykedésünket, a bodrinak rendszeresen felforrt a hűtővize, majd végül kénytelenek voltunk otthagyni a réten, a hiénák martalékának… (ekkor is ment még, csak már faszunk kivolt az egésszel)

(Később kiderült, hogy Kisdaniék eladták valakinek asszem 5 rongyért, a kocsi ment is vagy 50 métert, aztán meghalt).

Ez volt tehát az egyes számú Skoda igaz története, béke poraira.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.