Régi sztorik - Negyedik rész - Rally

Kevesen tudják manapság az Utolsó Éjjel eljövetelét várva, hogy ezelőtt is volt egy blogom, amely körülbelül 3 évig húzta (2005-2008), de még kevesebben tudják (na jó, csak egy fél gimnázium), hogy előtte is írtam ám mindenfélét, többek között a kedvenc underground suliújságát is a No.1 rózsadombi gimnáziumnak. Többet ezzel kapcsolatban már igazán nem mondhatok, mert már így is gyorsan meginduló kommandókat vízionálok lent az utcán, melyek csak rám várnak...

A lényeg annyi: mostantól péntekenként régi sztorik, írások jönnek, melyeket jó eséllyel még senki sem olvasott online, csak papíron. Ez János története.

Egy hétköznap délután 2004-ben. Az autó egy Skoda 105 S típusú modell.

Gondoltuk, suli után kimegyünk egyet rallyzni Budakeszire. A résztvevők: Szédült Simon, Trockij, Siloplast, Kisdani, és én. Kinn vagyunk, az első „befosatós” kör az enyém, anyóson ülök, mögöttem Siloplast, vezető: Kisdani. Gyanús volt, hogy Szédült Simon, és Trockij akik az első körben nem vettek részt, kinn állnak és röhögnek. Még hogy én befosni? Ugyan már, kérem.

Elindulunk, gyorsulunk. Az utunk szőlőtőkék közötti kis utakon vezet. Az első jobb kanyarnál, amiből végül is egy 360-as lett, még csak röhögök, kurvajó! Felfelé zúzunk, elérünk egy köves területet. Egy kisebbfajta ugratónál sikerül bekúrnom a fejemet a Skoda amúgy sem magas tetejébe. Anyázok, mint a kurvaélet, Kisdani meg röhög, és csuklóból nyom egy kézifékes 90-et. Hátul Siloplast röpköd ide-oda a három emberre hitelesített ülésen, közben ő is röhög, és biztosít minket, hogy „hát ez kibaszott jó”.

Rátérünk egy keskeny kis erdei útra, kétoldalról csipkebokrok, és hasonló nyalánkságok. A kocsiban már eszetlen meleg kezd lenni (hátsó ablak nincs, csak a GLS felszereltségű Skodákban, az anyósoldalinak meghalt a letekerője, úgyhogy egyedül a Kisdani melletti ablakon jön be valami levegő, de nem sok), és én elkezdek rajta filózni, hogy mi a jobb: megdögleni az 50 fokban, vagy nyitott ablakkal kicsapatni a szemünket a bokrok ágaival. Mivelhogy gyakorlatilag a kocsi tört utat a benőtt ösvényen. Zúzatás tovább, majrévas híján a biztonsági övbe kapaszkodom, és azon igyekszem, hogy a fejem egybe maradjon. Siloplast hirtelen felüvölt hátul: -„Baaaszdmeg, valami behorpasztotta az alját geci!” Kisdani erre röhög egyet, és kifordul az ösvényről. Arra leszünk egy pillantra figyelmesek, hogy a visszapillantó mintha nem ilyen szögben állt (fityegett?) volna, mikor elindultunk… Sebaj, úgyis egy Trabiról lett lekapva, majd visszaszereljük.

Közben kiugrik elénk egy fácán; Kisdani rálép a gázra, elvégre mekkora fless, ha rallyzni jövünk, és megvan egy füst alatt a vacsi is. Sajnos ez nem jön be, úgyhogy cserébe kapunk pár seggdobálós farolást. Rákanyarodtunk egy másik útra, gyorsulás, majd egy jobbkanyar. Kisdani rákészül, rákészül… de sajnos túl későn kezdte el bevenni a kanyart, így megint csak segdobálás lett a vége, ami nem lett volna baj, ha tartjuk az irányt. De nem. Így történt, hogy a kocsi izomból belefúródott egy kurva nagy bozótosba. Itt már ott tartottam, hogy ha megdöglünk legalább vidáman tegyük, így még mindig csak a röhögés ment. Rükverc, vissza, irány tovább.

A gyomrom közben megkérdezte odafent, hogy ki akarjuk e dobni a szendót, amit rally előtt zabáltunk, vagy sem. Az utóbbi utasítás érkezik, így kajcsi marad. Közben száguldás tovább, az egyik helyen Kisdani közli, hogy „itt most ’lassan’ megyünk, mert a múltkor itt tették tönkre a földből kiálló karók a váltót”. Szuper, úgyse voltam még felnyársalva, legalább megtudom mit éreztek Vlad Tepes áldozatai. Miközben haladunk (gyanítom már a vége felé), azon gondolkodom, hogy tré e megkérdezni, hogy mennyi van még hátra. Arra jutok, hogy igen, elvégre faszagyerekek vagyunk, úgyhogy egyelőre a kérdés és a kaja is bennmarad. 

És végre elérünk a célhoz. Trockij és Szédült Simon nagyban röhögnek, én érzésem szerint kissé fehér lehetek. Kiszállok, tétován teszek pár lépést. A tudatomig messziről eljut, hogy hátul a Kisdani röhög „nézd már baszki, úgy megy, mint aki megivott 8 sört”. Végre eljutok a táskámig, előkaparok egy cigit, és rágyújtok. Úgy döntök, hogy szépen árnyékba megyek, mivel ha már közben nem dobtam ki a taccsot, akkor utólag se kéne. Lepihenek, míg a többiek újabb körre indulnak, ezúttal Siloplast vezetésével. Én eközben a lábremegésem nyugtatgatom, illetve kipihenem a fáradalmakat. 

Ekkor még úgy gondoltam, hogy faszom ezek után a rallyba, ha ennyi nyűggel jár. Azonban, miután a többiek a második körből visszaértek, közölték, hogy ez elsőre teljesen normális, semmi para, és egyébként is zsír volt…

Gondolhatjátok… 

Este már az volt az első kérdésem, hogy mikor megyünk legközelebb…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.