Kevesen tudják manapság az Utolsó Éjjel eljövetelét várva, hogy ezelőtt is volt egy blogom, amely körülbelül 3 évig húzta (2005-2008), de még kevesebben tudják (na jó, csak egy fél gimnázium), hogy előtte is írtam ám mindenfélét, többek között a kedvenc underground suliújságát is a No.1 rózsadombi gimnáziumnak. Többet ezzel kapcsolatban már igazán nem mondhatok, mert már így is gyorsan meginduló kommandókat vízionálok lent az utcán, melyek csak rám várnak...

A lényeg annyi: mostantól péntekenként régi sztorik, írások jönnek, melyeket jó eséllyel még senki sem olvasott online, csak papíron. Ez János története.


Az írás érdekessége, hogy 2004-ben született, egyrészt az akkori állapotokat tükrözi, másrészt pedig az abban leírtak gyakorlatilag most sem változtak meg, csak transzformálódtak és sokszorozódtak a kor és az ízlés változásával. Aki kitalálja mire gondolok, az majd nyer valamit...

A minap éppen azon gondolkoztam, hogy hogy lehet az, hogy van pénzünk, és aztán meg mégsincs. Pontosabban szólva elköltjük mindenféle olyanra, amit így konkrétan észre sem veszünk, csak aztán azt, hogy már megint üresen kocog a röfimalac-persely. Elkezdtem számolgatni, és a végén már arra lyukadtam ki, hogy honnan a picsából van nekem ennyi pénzem, mert ami kijött egészen elrettentő…

Mondjuk vegyünk egy átlagos pénzköltő diákot. Tegyük fel, hogy az illető a suliban szeret büfébe járni, kiegészíteni a napi uzsiadagját egy kis Lúcsi néni féle kiflivel/sütivel/sznikersszel (ja azzal már nem, mert A Nagy Vezír betiltotta), és mondjuk otthagy naponta 100 Ft-ot (és még nem is mondtam sokat). Ez egy hónapban 2000 Ft-t. A kitalált diákunkról tegyük fel azt is, hogy dohányzik, és mondjuk egy átlagos 400 Ft-os cigit szív, egy doboz pedig elmegy neki 3 nap alatt. Ez egy hónapban 10 doboz cigi, ami 4000 Ft.

Kedvenc pénzköltőnk néha szeret kocsmázni is, mondjuk egyszer egyszer tanítás után leugrik bedobni egy kávét (110 Ft), legyen hetente kétszer (ez szintén nem olyan sok), ez 880 Ft. De hát ha már kocsma akkor dukál a sör is, és mivel nem vagyunk iszákosak (faszt nem :)), ezért hetente csak két sör, elvégre péntek este- szombat este, bőven belefér, ez csapolva (vizezve…) legyen egy hónapra 2000 Ft. De ha már ott vagyunk, akkor csocsózzunk is egyet, de ezt már nem elég egyszer, tehát ezzel is lehet számolni egy heti 200-at, és havi szinten 800-at.

Tehát jelen pillanatban ott tartunk hogy közel 10 000 Ft-ot basztunk el egy hónap alatt gyk. a semmire, mivel csak elzabáltuk, elfüstöltük, eljátszottuk, és mégis… ezek nélkül mennyivel kevesebb lenne az életünk…


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr242471826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása