Reggel közepesen esős-szeles rötty idő fogadott, de mire beértünk, valamivel mérséklődött. Vicces volt, hogy most legalább láttuk, merre mentünk előző éjszaka - hát volt itt minden, török, arab, kínai negyeden keresztül. Reggelire a metróaluljáróban vettünk két croissant, nem volt elég, de legalább valami. Mindezek után pedig alászálltunk (az amúgy egész városra kiterjedő, és közepesen fasza) metróba, és elmentünk a diadalívig. Itt meg pont valami motorsfelvonulás volt, úgyhogy láthattunk ezernyi gépet, meg a gazdáját, míg túlhaladtunk rajta. Útbaejtettük az Európa Parlamentet, és az azt körülölelő negyedet, ezután pedig kívülről a királyi palotát, volt mindenféle park, meg miegyéb; aztán jött az igény arra, hogy újfent együnk egyet.

Visszamentünk az előző este már betérképezett főtérre, és az ottlévő szimpatikus döneresnél toltunk egy, a ház különlegessége, all-in tálat ("excellent choice"). Az, hogy másnap is takkra ugyanilyet ettünk, végül is nem von le semmit a ház értékéből (ugyan dehogy). A kaja baromi nagy volt, és finom, utána a rusztikus hangulatú meditálókamrában is csak az volt a para, hogy háromszor megpróbálták rámtépni az ajtót - ez a hátránya annak, ha összvissz csak egy pihenőhely van. A kajázás után fogtuk magunkat, és ismét felkerekedtünk, hogy megnézzük Brüsszel két újabb nevezetességét.

Az első volt ezek közül az Atomium, melyet az ötvenes évek végén építettek a világkiállításra (és ismét egy olyan objektum, aminél jogosan merül fel a hogy-a-fenébe kérdés, bár valószínűleg csak nálam, hiszen eddigre már volt minden, metrótól kezdve Eiffel-toronyig, és atombombáig). A cucc több, mint száz méter magas, és elég durván adja, a kombinált belépő ide, valamint a másik nevezetességbe, a mini Európába olyan 23 euró környékén van. A legfelső szintre egy gyorslift visz fel, üvegtetejű, szóval remekül látszik a száguldás az aknában. Fentről a kilátás gyönyörű, egyik irányban látszik egy hatalmas csillagvizsgáló is, na meg a lentebb lévő gömbök is... folyamatosan azt vártam, hogy elindul az egész valamerre, mert csak az űrből jött ide valójában. Néhány bogyóba (elnézést: atommagba) be is lehet menni, illetve a kettő közti lábban jobb esetben mozgólépcső, rosszabban gyaloglépcső sújt. A gömbökben kiállítások, korabeli dokumentumok, de egyikben még pihenőhely és büfé is található.

Elhagyva a monstrumot, mentünk a vidámpark-szerű Mini Európába, melyről én azelőtt, bevallom, még sohasem hallottam. Az időjárás mostanra már lecsitult, így egy kissé borongós, de mégis meleg időben tudtunk körbemenni az izmosan lekicsinyített modell-kontinensen. Sok helyen itt is volt mindenféle mozgó, zenélő dolog, az egyes városok előtt az adott ország himnuszát hallhattuk, ment a vonat, a hajó körbe, forgott a szélmalom, de még Cousteau kapitány hajója előtt is ugráltak a delfinek. Kis hazánk a Széchenyi-fürdővel volt képviselve, de pl. megtaláltuk élethű modellezésben az előző este betesztelt Leroy-t is.

Egy-másfél órát itt is simán elvoltunk, aztán indultunk vissza a városba, hiszen aznap este szigorú feladatunk volt: sört tesztelni. A hely neve már nem jut eszembe, de annyi biztos, hogy 120 fajta belga sör volt (megvan: Beer Circus, itt a link), és be is próbáltuk őket - erről később lesz még egy post, fotókkal, mindennel. Itt találkoztunk Bíró Ágival is, aki régen szintén a CÉGnél dolgozott, de azóta már Brüsszelben él, és élvezi. Csakúgy, mint mi a sört, Gee a meggyes móka után azt hiszem négynél feladta a dolgot, úgyhogy csak mi ketten maradtunk TJ-vel a 12-13%-ig. A megborulás után megint kellett valamit enni, és lévén ismét olyan 11 körül jártunk, így maradt a csoda Quick újfent - semmi változás. Ezt követően hazabusz, aztán kidőlés a fenébe.


A bejegyzés trackback címe:

https://utolsoejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr492291584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása